Akupresszúra mint szemléletmód

Manapság sorra jelennek meg az akupresszúráról, reflexológiáról szóló könyvek, úton-útfélen nyílnak a talpmasszázs szalonok. Ezek is mutatják azt az örvendetes változást, miszerint az európaiak kezdik felismerni, hogy Ázsiában mekkora tudás halmozódott fel az évezredek során, milyen gazdag az ottani ősrégi civilizáció. Mondhatjuk bátran, hogy az elmúlt néhány év a keleti gyógymódok, a természetgyógyászat jegyében telt el. De hogyan is kezdődött mindez?
Egy vakbélgyulladás következményei
z akupresszúra és az akupunktúra két olyan ősi távol-keleti gyógymód, amely a test energiavonalainak, illetve azok meghatározott pontjainak kezelése által fejti ki hatását. Az ilyen pontok tűszúrással vagy nyomással történő ingerlése sokszor a test egész távoli pontján is megszüntetheti a fájdalmat és a rendellenességet. Az anekdota szerint úgy kerültek a nyugati világba, hogy amikor Nixon elnök 1971-ben Kínába látogatott, a kíséretébe tartozó egyik fiatal tudósító vakbélgyulladást kapott. Meg is műtötték, de a fájdalmai sehogyan sem akartak elmúlni, pedig az orvosok mindent megtettek, amit csak tudtak. Végül a férfi beleegyezett, hogy egy akupunktúrában járatos kínai orvos vegye kezelésbe. Ő néhány tűt szúrt a beteg testének bizonyos pontjaiba, minek következtében – a delegáció legnagyobb ámulatára – a fájdalom megszűnt. Az eset akkora hatást gyakorolt magára az elnökre is, hogy miután visszatért Amerikába, jeles tudósokból álló csoportot küldött Kínába az akupunktúra tanulmányozása végett. Így terjedhetett el az ilyen gyorsan Észak-Amerikában, majd Európában…

Hogy a nyugati orvostudomány válságban van, azt mi sem bizonyítja ékesebben, mint az a tény, hogy beteg emberek tömegei menekülnek az alternatív gyógymódokhoz, s ennek következtében virágzásnak indult a természetgyógyászat. Ennek oka nem lehet csupán a jó reklám, vagy a betegek vétkes türelmetlensége az orvostudománnyal szemben. Igenis kétségbeejtő a nyugati népek általános egészségi állapota, csak itt nem a szegénység és az elmaradottság szedi az áldozatait, hanem a jólét és a lustaság, illetve a technikát istenítő, minden más fölé emelő mentalitás. A hivatalos egészségügy pedig tehetetlen a maga szakosodott szétaprózottságában. A latin kifejezések, számítógéppel modellezett DNS-molekulák, tudományos-fantasztikus diagnosztikai eszközök között elveszett az az Ariadné-fonál, ami az egészséges emberekhez vezetett. Ekkor jöttek felüdüléssel kecsegtetve az alternatív gyógymódok. De sajnos nagyon sokan elkövették azt a hibát, hogy azt hitték, eredményt érhetnek el, ha meghagyják a megszokott orvosi szemléletet, és csak a terápiás módszert cserélik ki.

Hasonlítsunk össze egy indiai ájurvédikus orvosok által írt könyvet és egy hasonló témájú európai kiadványt: míg az előbbi java részét táplálkozási tanácsok, helyes életmódról szóló fejezetek, tanulságos példázatok, filozófiai eszmefuttatások alkotják, az utóbbiból ezek teljesen kimaradtak; csak a gyógyításra vonatkozó gyakorlati útmutatásokat tartalmazza. Ebből is kitűnik, hogy az ázsiai és európai orvoslás legfőbb különbsége a szemléletmódban rejlik: míg Európában a már kialakult betegségek gyógyítása a cél – szinte kizárólag a szomatikus tünetek megszüntetésére irányulva –, addig Ázsiában a megelőzésre törekszenek, a testben, lélekbenegyaránt harmonikus személyiség kialakításával.
A keleti orvoslás lényege
z a jó akupresszúrás orvos, akinek nincs is szüksége arra, hogy az akupresszúrát igénybe vegye. Ebben a szellemben munkálkodtak a Távol-Kelet orvosai Indiában, Kínában, Koreában, Tibetben, sőt még Egyiptomban is, azaz mindenütt, ahol az akupresszúrát ismerték és használták. A megelőzésről felénk is gyakran beszélnek, de idáig inkább a szavaké maradt a főszerep, míg a határozott cselekvésre – kevés kivételtől eltekintve – nem került sor. Az ókori Keleten az orvos feladatához hozzátartozott a tágabb értelemben vett egészségvédelem is, nemcsak a gyógyítás. És hogy mennyire komolyan vették a megelőzés elvét, azt jól bizonyítja, hogy a kínai akupresszúrás orvos háza előtt gyakran kis lampionok világítottak: az volt ugyanis a szokás, ha egy orvos páciensei közül valaki fiatalon halt meg, anélkül, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedett volna, akkor az orvosnak ki kellett akasztania egy lampiont a verandájára. Így bárki láthatta, hogy szakemberrel vagy sarlatánnal van-e dolga, csak a lámpásokat kellett megszámolnia. Ráadásul akkoriban az orvost csak akkor fizették, amíg a kezelésében álló személy egészséges volt; és a gyógyszereket is magának kellett megvennie, ha bekövetkezett a baj.

Ezek az orvosok nap mint nap táplálkozási tanácsokkal látták el kezeltjeiket, és életmódjukba is beleszólási joguk volt. A korabeli szakkönyvek tanúsága szerint mindenkinek javasolták a gyakori testedzést, a jóga-gyakorlatokat (kínai megfelelője a qigong), a rendszeres böjtöt, a húsmentes, friss gyümölcsökben és zöldségfélékben dús étrendet.

Az akupresszúrás orvos gyakorlatának másik vezérlő elve az volt, hogy ha mégis bekövetkezne a betegség, akkor ne a betegséget gyógyítsuk, hanem magát a beteget. Mit jelent ez? Azt, hogy megpróbálták feltérképezni a betegség valódi okát, és azt gyökerestől eltávolítani a beteg szervezetéből, lehetőleg úgy, hogy a kezelés során ne idézzenek elő újabb betegséget. Egyfajta holisztikus szemlélet kialakítására törekedtek. Ezzel ellentétben manapság sokszor előfordul, hogy egy-egy szerv gyógyításába belebetegszik egy másik, ennek ellenére a terápiát sikeresnek tekintik, hiszen a tünetek elmúlnak. (Természetesen most csak olyan betegségek kezeléséről van szó, ahol a terápia hosszú időt vesz igénybe, pl. érelmeszesedés, reuma stb., hiszen amikor gyors beavatkozásra van szükség, ott el kell ismerni a XX. századi orvoslás fölényét.)

A régiek fontosnak tartották még a minimális beavatkozás elvét. Ez azt jelenti, óvakodni kell attól, hogy túlságosan erős, hathatós gyógymódokat alkalmazva a saját kezünkbe ragadjuk a szervezet irányítását, akármilyen csábító is ez a lehetőség. Mostanában sokan úgy gondolják, azért vannak még betegségek a Földön, mert még hiányosak az ismereteink az emberi test működéséről, nem hatoltunk elég mélyre a sejt belsejébe, nem ismerjük eléggé a biokémiát, a genetikát, de nemsokára tökéletes uralmat fogunk szerezni szervezetünk felett, és akkor betegség sem lesz többé. Az emberi test végtelenül bonyolult, finom műszer, tudatunk durva felszíni rétegei nem láthatják át működését teljes mértékben. De erre nincs is szükség. Szervezetünknek megvan a maga tökéletes önszabályozó rendszere, amit nem érdemes megbolygatni. „Mint akik jégen járnak – óvakodtak” – írja Lao Ce.

Az indiaiak Isten ajándékának nevezték az akupresszúrát, hiszen amilyen egyszerű, olyan hatásos, mégis óvakodtak a kizárólagos használatától. Többfajta gyógymódot alkalmaztak párhuzamosan, így egyik sem éreztette mellékhatásait, számottevően nem borította fel a szervezet önszabályozó mechanizmusát. A betegnek egyszerre kellett diétát tartania, gyógyteákat innia, bizonyos fajta jógagyakorlatokat végeznie, emellett akupresszúrás kezelést is kapott.
A psziché gyógyítása
z európai orvosok közül is egyre többen és többen kockáztatják meg azt a bátor kijelentést, miszerint a betegségeknek nemcsak egy része pszichoszomatikus eredetű, hanem mindegyik. Ez a nézet nem új, a régiek teljes mértékig osztották. A terápiánál is mindig figyelembe vették, hogy a betegség oka valószínűleg a tudatunkban, szellemi síkon van elrejtve, ezért ha innen ki nem gyomláljuk a gyökerét, akkor csak idő kérdése, s újra meg újra ki fog hajtani. De hogyan lehet a beteg elméjéből kiirtani a betegséget kiváltó okokat?

Ha az emberi pszichéhez akarunk szólni, akkor meg kell tanulnunk az ő nyelvén beszélni. Ilyenkor egy kis időre el kell felejtenünk a szavakat, a latin kifejezéseket, a tablettákat, viszont el kell sajátítanunk a költészet nyelvét. Az ájurvéda sokkal közelebb áll a költészethez, mint az ún. tudományossághoz. Az ősi Indiában bráhminként (papként) tisztelték azt az orvost, aki ismerte ezeket a szellemi gyógymódokat is, míg aki csak a szikét ismerte, az kétkezi munkásnak (sudrának) számított. Ez még Európában is így volt hajdanában: az orvos és a felcser két külön szakmaként élt a köztudatban. Mindannyian emlékszünk még az Egri csillagok csatajeleneteire, ahol a sebesülteket a borbélyok látták el.

A szellemi gyógymódokat az orvostudomány szinte teljes mértékig kuruzslásnak tekinti, és hozzá kell tennünk, némely esetben ez a minősítés jogos is, mivel ma a keleti orvosok közül sincs már mindenki olyan szellemi színvonalon, mint hajdanvolt elődeik. A szellem gyógymódjait nem lehet mereven, mechanikusan alkalmazni, csakis egyedi módon, személyre szabottan, illetve más gyógymódok kiegészítéseképpen. Ha így, ebben a szellemben alkalmazzák, akkor jelentősen növekszik a többi terápiás eljárás hatékonysága is. Érzelmeink, gondolataink hatással vannak immunrendszerünkre és belső szerveink működésére, és ezáltal a betegségek iránti fogékonyságunkat, illetve gyógyulásunk sikerét is befolyásolják pozitív vagy negatív irányban. Gyakran többet segítünk egy ideges embernek azzal, hogy elküldjük a folyópartra sétálni, mintha nyugtatókkal tömnénk tele, de az igazi segítség az, ha kiderítjük idegessége okát, és azt szüntetjük meg. Sokkal hatásosabban működik egy adott terápia, ha a beteg hisz benne, ezért a gyógymód megválasztásakor a keletiek ezt is figyelembe vették. Egyáltalán sokat segít, ha a beteg hisz a gyógyulásban; ha ő nem akar meggyógyulni, nem vállal szerepet, akkor az orvos is csak keveset, vagy akár semmit sem tehet. Tehát az orvosnak az is feladata, hogy felébressze a beteg gyógyulásba vetett hitét. Hogy ezt pedig milyen eszközökkel éri el, nos, itt kezdődik az igazi orvoslás.

Bár századunkra az orvostudomány jelentős információmennyiséget halmozott fel az emberi test működésére vonatkozóan, mégis sok nagyon fontos kérdésre nem tudott választ adni: milyen gyógymódot válasszunk, mit tekintsünk elfogadhatónak, és mit ne? Milyen kezelési stratégiát folytassunk? Ezek a kérdések az orvosetika alapjaival foglalkoznak, és így az orvosi segítségnyújtás lényegére vonatkoznak. A válaszokat mindmáig keresik, világméretű konferenciákat hívnak össze e kérdések megvitatására. Jelenleg a jogi szabályozás kiszélesítésében, az egészségügy jobb szervezeti felépítésében látják a válságból kivezető utat. Szervezeti válságról beszélnek, de valójában nem erről van itt szó, hanem szemléletbeli válságról. Amikor arról beszélünk, hogy a nyugati orvoslás mechanikus, akkor ezalatt nem egyszerűen azt kell érteni, hogy a módszerei mechanikusak, hanem azt, hogy azokat mechanikusan alkalmazza. A tudományról úgy beszélünk, mint valami abszolútumról, pedig a szilárd felépítmény nem sokat ér stabil alapok nélkül. Hiába építjük az orvostudomány házát a gyakorlati tapasztalatok legkeményebb köveiből, ezeket hiába kötjük össze a logika legerősebb cementjével, ha az alap futóhomok, amit ide-oda fúj a szél.

Nincsenek messze azok az idők, amikor az orvos munkáját számítógépes szakértői rendszerek veszik át, megvalósítva a tökéletes szabályozást, kiiktatva a szubjektumot, mint bizonytalansági tényezőt. Az orvos feladata csak annyi lesz, hogy tudassa elektronkus kollégájával a tüneteket, az majd megmondja, mit kell tenni. Szörnyű utópia.
Mi tehát a megoldás?
Semmiképp se csináljunk lelkiismereti kérdésekből jogi kérdést, hiszen emberek életéről van szó. Semmiképp se írjuk szervezési problémák számlájára az orvostudomány számlájára az orvostudomány válságát, amikor az egész szemléletmódunk hibás. Először a szemléletmódunk helyességét ellenőrizzük, és ebben nyújthat nagy segítséget az indiai és kínai akupresszúrás orvosok évezredes tapasztalata is. Talán sokat javulna a helyzet, ha az orvosképzésben nagyobb teret kapnának a gyógyítás lelki dimenziói is.
Hogyan működik az akupresszúra?
z egy olyan fogas kérdés, hogy a válasz alapjaiban rengetheti meg természettudományos világképünket. Sokak szerint a reflexológia és a vele kapcsolatos jelenségek nem magyarázhatók meg az emberi testről alkotott jelenlegi felfogásunk alapján, és már nincs messze egy új tudományos forradalom, ami majd elhozza a választ sok kérdésünkre. Természetesen amíg az ősi Kelet akupresszúrás orvosainak szellemi öröksége visszatérő kísértetként a tudományos forradalomra készül, sokan tagadják még a jelenség létezését is. Lássuk, mit mond a szakember!

„Az akupunktúra hatásai közül legnehezebb magyarázni az ún. távoli hatásokat, amelyek kifejlődnek bizonyos akupunktúra-pontok ingerlése és az ezektől távol eső területek között…A tapasztalat azt igazolja, hogy a meridián-kapcsolatokban megismert összefüggések a különböző bőrpontok és szervek, illetőleg szervfunkciók között valóban megvannak. Jelenlegi tudásunk birtokában annyit mondhatunk, hogy a meridiánoknak van anatómiai élettani alapjuk, de ez részleteiben még eléggé tisztázatlan (…) Egyes neurofiziológusok szerint a meridiánok a szóban forgó idegi összeköttetések magasabb agyi – agykérgi – vetületei. Ez azt jelenti, hogy (…) minden perifériálistörténés tükröződik az agykéregben (…) Omura vizsgálatai viszont az ősi (…) leírásokból megismert perifériális lefutásuk rendjében való létezésére utalnak. Megnyugtató választ csak a jövőtől remélhetünk.”

Az akupunktúrás pontoknak is megvannak a maguk különleges tulajdonságai: a környező területekhez képest itt jóval alacsonyabb a bőr elektromos ellenállása, és magasabb a széndioxid-termelés a fokozottabb anyagcsere miatt.

De még mindig nem kaptunk választ eredeti kérdésünkre: miért és hogyan működik mindez? Mit mondanak erről Kelet filozófusai?

Általában a jelenségek közti kapcsolatokban csak az ok-okozati viszonyt ismerik el egyedüli lehetőségként, de Kelet bölcsei másféle összefüggéseket is számon tartanak. Ők már régóta biztonsággal kezelnek olyan gondolkodási formákat is, amiket felénk egyszerűen csak paradoxnak neveznének. Talán mert félünk az egyértelműség hiányától, félünk olyan vizekre evezni, ahol előfordulhatnak megmagyarázhatatlan, ok nélküli dolgok, létezik a Bizonytalan. (Pedig ezt Heisenberg óta kénytelenek vagyunk elismerni.)

A régiek elfogadták, hogy – akármilyen furcsán is hangzik – két, akár ellentétes dolog végső soron akár egy is lehet, ugyanis a létezést nem egysíkúnak képzelték, hanem ismertek alacsonyabb és magasabb létezési szinteket, mint például anyag, szellem, lélek. Így már érthető, hogyan lehet két különböző dolog egy és ugyanaz: ha ugyanannak a magasabb szinten létező jelenségnek a megnyilvánulásai más síkon, akkor nyilván van közöttük egység, de ok-okozati összefüggés nincs – a létezésük párhuzamos. Ezt az elméletet talán a fa felépítése példázza a legszemléletesebben: ha csak a leveleket látjuk, az ágakat pedig nem (két különböző létezési szint), akkor csak levelek összefüggéstelen halmazát látnánk, pedig a levelek egy magasabb egység részei. Egy átfogóbb szemlélettel a különböző létezési szintek egységét is ki lehet mutatni: „Ami fent van, az ugyanaz, mint ami lent van” – tartja az egyiptomi bölcsesség. Megmaradva a fa példájánál: nem tudjuk eldönteni, hogy maga afa az elsődleges vagy az ág, mert bár az ág része a fának, a fa maga is egy ilyen ágacskából nőtt ki. Létezésük tehát párhuzamos.

No, de hogy jön ide az akupresszúra? Úgy, hogy az emberi test is egy teljes egész, és részei alacsonyabbrendűek nála, mégis egy kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés létezik nemcsak a részek között, de az egyes részek és az egész között is. Ezt nevezzük analógiának. Mit jelent ez? Egész testünk leképeződik az egyes szervekre, sőt a Kozmosz is leképeződik a testünkre, mivel annak részei vagyunk. Így működik tehát az akupresszúra is: minden belső szervünknek megfelel egy pont a tenyerünkön, a talpunkon, a fülünkön, és ha hatást akarunk kifejteni valamelyikre, elég, ha a neki megfelelő pontot nyomjuk.

Olyan ez, mint amikor sok-sok húros hangszert helyezünk el egy szobában. Ha egyikükön megpendítjük mondjuk az E-húrt, akkor az összes többin is rezegni kezd az E-húr, de csakis az. Az akupresszúra olyan, mintha harmonikus hangokat csalogatnánk elő egy gitárból pusztán azáltal, hogy a megfelelő helyen fogjuk le a húrokat, vagyis a megfelelő helyen masszírozzuk a testünket.

A keleti és nyugati gyógyászatnak egyaránt megvannak a jó oldalai. Kár lenne ezek közül bármit is elvetni azon meggondolásból, hogy a másik gyógymódot kívánjuk követni. Ha gyors beavatkozás válik szükségessé – például baleset vagy szívinfarktus során –, a nyugati módszerek fölénye vitathatatlan. Ugyanakkor ahhoz, hogy minél ritkábban kerüljön sor a műtétekre, szükségszerű lesz átvenni a keletiek megelőzés-központú, egészséges életmódra irányuló szemléletmódját.

Igazi előrelépés csak akkor fog bekövetkezni a gyógyászatban, ha a különböző irányzatok követői egymás eredményeit elismerve, egymástól tanulva, egymást segítve és kiegészítve tudnak majd együtt dolgozni.

Felhasznált irodalom:

Dr. Debreceni László: Akupunktúra a gyógyításban
Urbán–Saáry: Qi, avagy az életerő megőrzésének ősi, kínai módja
Simonics Péter: A kínai akupunktúra régen és ma. Gondolat, Bp. 1988
Dr. D.R. Gala–Dr. Dhíren Gala–Dr. Sanjay Gala: Be your own doctor with acupressure
Kovács Attila

1992/11.