Balaton-Felvidéki Nemzeti Park
A térség geológiai adottságai miatt változatos felszíni formák növelik a hely értékét. A Balatonhoz tartozó vizes, mocsaras területek a mögöttük álló lepusztult felszínű hegyekkel, ki-kibukkanó vulkáni tevékenységre utaló bazalttal egyedülálló tájképet alkotnak.
Tanúhegyeink mutatják meg nekünk, egykor mennyivel magasabban volt a felszín. A mészköves vidékeken barlangok nyúlnak el alattunk, a víz koptató munkájával mérve az időt. Évmilliókkal ezelőtt indultak útnak sok kis rést tágítva a kemény kőzetbe, mára pedig egészen behálózták a hegyek testét. Különleges élőlények alkalmazkodtak a sötét, nedves klímához. Az apró állatok a vízben áramló szerves anyagokat válogatják ki, a nagyobbak, mint a denevérek lakásnak használják a barlangokat, ahol zavartalanul pihenhetnek az éjjeli rovarvadászatig, vagy a tavaszi felmelegedésig. Télen testük lehűl a környezetük hőmérsékletére, szívritmusuk lelassul akár percenként 5-re, így takarékoskodva az energiával addig, míg a rovarok újra megjelennek odakinn.
A hegyeket összekötő medencék növény,- és állatvilágának gazdagsága annak köszönhető, hogy több klimatikus hatás éri ezt a vidéket, így megfigyelhetünk tipikusan nyugat-balkáni fajokat a pannon fajokkal együtt. Az alföldi erdőssztyeppék élővilága is itt ér öszsze a középhegységek zárt erdőivel, határukon pedig bámulatos a biológiai sokféleség.
A Tihanyi-félsziget alapjaként fiatal mészkövet találunk, melyet bazalttufa borít vastagon, bizonyítva a robbanásos vulkáni tevékenységet. A felszínen megtelepedett növénytakaró eredetileg erdőssztyepp volt, hasonlóan a déli vidékekhez. Később az emberi tevékenység átformálta, így ma sok száraz gyep ad otthont a ritka védett növényeknek. Többek között a sáfrányhoz hasonló vetővirág, az őszi csillagvirág, vagy a hártyás galambbegy miatt vált fontossá a terület védetté nyilvánítása. Természetesen az állatok képviselői is nagy számban fordulnak elő, köztük néhány különlegesség: nyugati ajtóscsiga, óriás énekes kabóca, amelynek ciripelő hangereje párkeresés idején egy repülőgépével vetekszik, vagy a 171 különböző madárfajt fontos említeni. Európa legnagyobb harkályát, a fekete harkályt hullámzó gyors röptéről könnyű fölismerni, a kabasólyom a kisebb-közepes méretű madarakra jelent veszélyt, még a cikázva repülő fecskéket is magával ragadja. A füleskuvik jelenléte mediterrán hatásról tanúskodik, éjszakánként az erdőkben, lakott települések környékén rezegteti magas hangját, amit a filmkészítők használnak szívesen, ha rejtélyessé-félelmetessé akarják tenni a hangulatot. A csodálatos színekkel ékes gyurgyalagok a homokfalak lakói, lehetőleg elérhetetlen helyekre ásnak fészkelő nyílást. Táplálékuk például a darázs, a méh, amiért az emberek régebben sokat zaklatták őket. Szerencsére ma már védettek, és állandó megfigyelés alatt van minden költőtelepük. Kevés vízi emlős él ma nálunk, de a fokozottan védett vidra nyomaira itt a parton rábukkanhat a szerencsés kereső, ha ismeri a puha úszóhártyás mancsok nyomát, vagy talál halpikkelyeket kis helyen szétszóródva.
A felvidék lepusztult hegyei közé több medence ékelődik be, a többi medencével. Szintén mészkő alapú területek, néhol dolomit kibukkanásokkal, esetleg vulkáni tevékenység nyomaival tarkítva. A terület botanikailag jelent kiemelkedő értéket. Az itt élő fajok körülbelül 10%-a védett. A nagy területet elfoglaló sztyeprétek rendelkeznek a legtöbb különleges fajjal: a tavaszi hérics sárga virágai már kora tavasszal kibújnak, színesítik a szürke, lassan lombba forduló bokros-füves világot. Kicsivel később kezd nyílni a leánykökörcsin, a fekete kökörcsin, melyek közt néhány kivételes alkalommal hibrid növények is előfordulnak. Ezek az általában szeles, napsütötte, száraz területek kicsi értéket képviseltek gazdasági szempontból, ezért maradhattak meg nagy számban növényeik, illetve állataik. A pókok között megemlítendő a bikapók, amely mindössze 3-4 cm-es, szép vörös hátú pöttyös jószág, mégis ha feldühítik, bátran szembefordul az emberrel is. Persze nem jelent veszélyt számunkra, de éppen ezért döbbenetes a merészsége. Az arias díszbogarának jelenlétét sokáig erről az egy helyről sikerült kimutatni, ezért is a felvidék talán „legértékesebb faja”. A hüllők nagy száma mutatja, hogy az ilyen sziklás, napos vidékek valóságos paradicsomot jelentenek számukra, erről könnyen meg is bizonyosodhatunk, ha egy reggeli napsütéses órában végigmegyünk a kövek között. Mindenhol hirtelen a repedésekbe búvó szürke pikkelyes gyíkokat láthatunk, néha egy-egy sikló is előfordul. Persze tőlük sem kell tartani, hiszen mérgük nincs, még a fogaik is olyan aprók, hogy nehezen tudnának kárt tenni bennünk, éppen ezért általában elmenekülnek még mielőtt meglátnánk őket, hiszen messziről megérzik a föld rezgéseiből, hogy közeledünk.
A Keszthelyi-hegység festői szépségű területe geológiailag rendkívül változatos. Alapjában dolomitból áll, de néhány helyen előfordul mészkő, illetve bazalt is, mégpedig különleges formákat alkotva. A bazaltdolinákat, bazaltfolyosókat sokszor állandóan víz lepi, így egyedi mocsári társulások jöttek létre. Egészen különös módon keverednek egymással a nedves erdei fajok a szárazságot kedvelőkkel, illetve a mocsári növényzettel.
Minél gazdagabb egy vidék felszíni formákban, annál többféle a hozzákapcsolódó élővilág is. Egy kivétel ez alól a Kis-Balaton hatalmas mocsara. Kitűnő hely a vándorló madarak számára, de több, mint 100 faj költ is itt évente, amely hazánkban csak a régi időkben volt mindennapos, mikor a nagy nádas-vizes élőhelyeket még nem zavarták az emberek, vizüket nem szennyezték el. A szigorú védelemnek köszönhetően számtalan ritka növény és állatfaj tud itt zavartalanul meghúzódni. 27 fokozottan védett madárfaj fordul elő rendszeresen, köztük a hamvas rétihéja, a kis kócsag és a legnagyobb ragadozó madarunk, a rétisas.
A bemutatott területeken valóban szükség van a különleges védelemre, hiszen a nem védett területek védtelenek tőlünk, akik lassan mindent a hasznosság szemüvegén át látunk, nem pedig önmagáért, és azért, hogy más élőlények is velünk élhessenek, zavartalanul. Nekünk kell hát vigyáznunk rájuk.
Hoffer Erik
