Resid efendi, a becsületes úr

Nem véletlenül kapta Vámbéry Ármin ezt a nevet. Keresztény dervisnek is hívták, vagy magyar zsidónak – valahol igaz is volt mindez, ugyanakkor hamis is. Kelet és Nyugat egyaránt polgárának tarthatta, hiszen ugyanúgy otthonosan mozgott Közép-Ázsia sztyeppéin, miként Windsor fejedelmi palotáiban; hol kolduló dervisek között zarándokolt, hol a szultánnal vagy Victoria királynővel társalgott. Jellemére egyiknek sem volt befolyása, a nyomor éppúgy nem tudta eltéríteni, mint a megkülönböztetett tisztelet és dicsőség. Halálának 80. évfordulóján hadd emlékezzünk különös életútjára!

„Az anyagi jólét, a kitüntetés s a méltóságok dísze tarka játékszer csupán, mely csak rövid időre elégíthet ki bennünket, s melyre hamar ráun az emberész. Szépnek, fenségesen szépnek csak azt a tudatot lehet mondani, hogy bár a legkisebb dolgokban is, szolgálatot tettünk az emberiségnek”

– írja Küzdelmeim című munkájában. Eszméje mások szolgálata volt, a magyarok őshazáját kutatta, s eközben megismerkedett számtalan népcsoporttal, nyelvvel, különféle szokásokkal és erkölcsrenddel, mindez pedig lehetővé tette, hogy mélységes toleranciával fogadjon el minden jót, s utasítson el minden fanatizmust és erőszakot, jöjjön az bármilyen nemzettől vagy vallási felekezettől. Már születése, neveltetése is erre késztette. Ortodox zsidó családban látta meg a napvilágot. Később kivált a zsidóság kötelékéből, piaristák, majd bencések tanították az apa nélkül felnőtt fiút, aki évek múlva egyaránt idézi a Tórát, a Bibliát vagy a Koránt, s az sem meglepő, hogy pl. kelet-indiai, guzeráti nyelven is publikál. A különféle vallási rituációkat elveti ugyan, de írásaiban lépten-nyomon fellelhetjük azt a rendkívüli toleranciát, mellyel minden Istent kereső meggyőződést tisztel.

„Az európai ember még mindig alsóbbrendű lénynek tekinti a mohamedánt, a brahmint, Buddha hívét, vallását gúnyolja és feketére festi, a magáéhoz hasonlónak semmi esetre el nem ismeri, és mindhiába védik törvényeink a máshitűeket: Mohamed, Buddha és Visnu követője kényelmetlenül, idegenül és szabadságában korlátozva érzi magát Európa országaiban. (…) Az ember nem érti, hogy hittérítőink hogyan és mi jogon igyekeznek meggyőzni az ázsiai népet vallásának tévedéséről… Az iszlámnak, a buddhizmusnak vagy a brahmanizmusnak semmi része sincs abban, hogy Ázsia hanyatlásnak indult, és szabad prédája lett a hódításra éhes Európának.”

Mindezt figyelembe véve könnyen érthető az, amire kortársai oly nehezen, vagy egyáltalán nem tudtak magyarázatot találni, csak csodálkoztak: miért nem maradt Angliában az ott olyannyira elismert és ünnepelt tudós. Ő maga ezt a választ adta minderre:

„…kietlenül érintett, sőt egyenesen visszariasztott a tömegeknek az az örök sietsége, mohósága, versenyfutása, az a kétségbeesett tusa és küzdelem a dicsőségért és gazdagságért…”

Vámbéry hindukkal és mohamedánokkal egyaránt levelezik, tudós könyvei sorra jelennek meg, az érdemrendek is gyarapodnak, mégis sokkal jellemzőbb rá mindaz, amit az ázsiai népekkel kapcsolatban megjegyez:

„a keleti ember egész lelki világában, de családi életében is uralkodó vonás a nyugalom, a szemlélődésre való örök hajlandóság.”

Elgondolkodtató életút. Ismerve a kort, az akkori körülményeket, józan ésszel felmérve szinte lehetetlen vállalkozásra szánta rá magát. Élete tipikus példája annak, hogy hittel és kitartó akarattal bármit elérhetünk. A szolgálat – amit önként és örömmel vállalt magára – volt az egyetlen hajtóerő, mely célhoz segítette, s ebben még az sem akadályozta meg, hogy egyik lába gyermekkorától fogva béna volt. Érdekes paradoxon! Egy béna lábú világutazó! Végigbicegett az úton, amit kijelölt magának, a kitűzött cél, az eszmény elérése elég erőt adott neki, így nem törődött vele, hogy testi ereje nem merül-e ki a szokatlan küzdelemben, s béna lábával képes lesz-e megtenni gyalogszerrel a szokatlanul nagy utat. Nemhiába mondja hát a Biblia, hogy hit által hegyeket lehet mozgatni, vagy miként a hindu filozófia is tanítja: hit által a béna is megmászhatja a Himaláját.

Vajon megvan-e a mai kor emberében is az ilyesfajta töretlen elszántság egy nemes cél, egy magasztos eszmény eléréséhez? Érdemes megvizsgálni, mire pazaroljuk ezt az értékes kincset, a hitet, amely kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunk szívében megtalálható. Emlékszünk-e még rá, hogy milyen rendkívüli hajtóerő tud lenni a meggyőzés; olyan energiatartalék, amely jó irányba fordítva mérhetetlen hasznára tud lenni egyénnek és közösségnek egyaránt…

Kellár Márta