Latinovits Géza

Latinovits Géza 1863-ban született Pesten. Apja Latinovits Illés, táblabíró – kinek katymári kastélyában 14 ezer kötetből álló könyvtára volt –, anyja a borsodi Latinovits Judit. Középiskoláit a bajai katolikus gimnáziumban végezte, de az érettségit már a budapesti V. kerületi gimnáziumban tette le. Jogot hallgatott Bécsben, később Budapesten. 1880-ban mint egyéves önkéntes Budapesten szolgált a császári és királyi 4. sz. huszárezrednél; a tiszti vizsga letétele után tartalékos tisztté nevezték ki. Bács megye tiszteletbeli aljegyzőjeként (később főjegyző is lett) szervezte újjá a Bács-Bodrog vármegyei történelmi társulatot, melynek ő lett alelnöke. A vármegye területén eredményes régészeti kutatásokat folytatott. A Vörös-Kereszt Egyletnél tett kiváló szolgálataiért Lajos Viktor főherceg főmegbízott helyettessé nevezte ki és hadjárat esetén szolgálattételre adlátusnak (nem rendszeresített főtisztviselő, aki adott esetben helyettesíti a tábornokot) maga mellé rendelte.


Latinovits Géza 1890-ben kezdte meg külföldi nagy utazásait; beutazta Német-, Olasz-, Francia- és Oroszországot, Angliát, Svédországot és Norvégiát, a balkáni államokat, továbbá Algériát, Tunéziát, Szíriát, Palesztinát, Ceylon (Srí Lanka) szigetét és egész Brit-Indiát. A magyar földrajzi társulatban felolvasást tartott indiai útjáról. Hazatérve 1897-ben Bács város megválasztotta országgyűlési képviselővé. 1899-ben a Latinovits-család levéltárát örök megőrzés végett a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezte el. 1901-ben a bácsalmási kerületben szabadelvű programmal újraválasztották, s tagja volt a közlekedésügyi bizottságnak. 1904-ben megkapta a harmadosztályú Vaskorona Rendet. Latinovits Géza 1914. április 19-én halt meg Budapesten.

Közel hétéves külföldi utazásairól több újságban is tudósított (Egyetértés, Pesti Hírlap, Fővárosi Lapok, Vasárnapi Újság, Bácska, Budapesti Hírlap, Aradi Közlöny), de mindössze három önálló munkája jelent meg: 1. A maharadsák honából, Bpest, 1896. (Felolvasás. Különnyomat a M. Földrajzi Társulat közleményeiből); 2. Vázlatok Indiáról, Zombor, 1897. (Különnyomat a Bácskából); 3. A fehér czár birodalmából. U. ott, 1897. (Különnyomat a Bácskából)

A szolgákról: „Az ember igen olcsó Indiában; a mi pénzünk szerint 3–4 frt havi fizetéssel igen jó szolgát kaphatni, ezen fizetésből a szolga gondoskodik ruházatáról és élelméről. Az is igaz, hogy egy rendes háztartáshoz kell legalább 7–8 szolga, mert minden foglalkozáshoz más-más egyén hivatott. Például a szobák rendbentartását nem végzi az, ki az asztalnál szolgál, vagy a vizhordó nem teljesiti a ruha tisztitását. Ez mind a szigoruan betartott kastrendszer következménye. Ámbár az eredeti négy kast, összeházasodás folytán, több kastra oszlott, de azért lehetőleg ragaszkodnak az előirt életpályához. Tudvalevőleg minden hindu a foglalkozása jelét szemöldje közt kifestve hordja, de ki ismerné ki magát a sokféle jel közt.” (Vázlatok Indiáról)

Egy hindu menyegzőről: „Bombayban részt vettem egy hindu menyegzőn, aminőt európai nem mindig láthat. Egy vaisia (kereskedő) kastbeli férfi adta férjhez leányát. A fülsiketitő zaj már messziről jelezte, hol tartanak lakodalmat. Trombiták és dobok szóltak az összhang legcsekélyebb jele nélkül. A ház előtti verandán folyt a szertartás. A fiatal, alig 15 vőlegény egy baldachin alatt mereven ült értékes selyemkaftánba burkolva. Két brahmin mosta lábait; a mosás után a vőlegény két csinos fiatal nővére kancsókból olajat és rózsavizet öntöttek rá s ezután a kezükben tartott különös alaku kis korsóval jeleket irtak homlokára. A két nő lábát a brahminok szintén megmosták. Minden ujabban érkezett hindu lakodalmas átesett ezen a mosáson és öntéseken. Majd kihozták a vőlegény uj és értékes ruháit a turbánnal együtt, melyet ez alkalommal atyjától kapott. A közönség előtt öltözött át. Midőn kész volt, anyja nyakába akasztott egy ezreket érő igazgyöngy-sort, ez is ajándék, de a házasság után nejének kell átadnia. Ezek után a vőlegény felkelt és arájáért a belső szobákba vonult, de ide már nem követhettük. Mig ez künn történik, azalatt benn a két apa közt valóságos vásár folyik a felett, ki ád többet hozományul. Ez a ceremóniához tartozik, miután a hozomány kérdését már előbb eldönté a kast öttagu tanácsa, ezek határozzák meg annak nagyságát. Mi jázmin virágokból font láncot kaptunk, melyet a szertartás szerint a nyakba kell akasztani. Jeladás után bevonulhattunk a belső szobákba a jegyes párt üdvözölni. Egymással szembe ültek, hallgatagon fogadták az üdvkivánatokat. A menyasszony alig lehetett 9–10 éves. Ne higgyük, hogy már most e pár férj és feleség, korántsem, még néhány év mulva kelhetnek csak egybe, csak akkor, midőn a menyasszony a kellő kort elérte. Ezen alkalommal csak a szertartásokat végzik el. Nem oly olcsó dolog a lakodalom, mert öt-hat napig eltarthat, boldogot, boldogtalant megvendégelnek ilyenkor. A kiadások a gazdagabbaknál meghaladják a 4–5 ezer rúpiát. (…) Eltávozásunkor a házigazda emlékül kikinek kokuszdiót nyomott a markába.” (Vázlatok Indiáról)

A brahmanizmusról: „A Brahma vallás rendkivül józan és célszerü intézkedéseket tartalmaz, de azért sok tekintetben elfajult. Különösen visszatetsző némely állat imádása. Több helyen létezik tehén- és majomtemplom, hol ez állatokat hizlalják és tisztelik. Magam is láttam több ily templomot. A hinduk a metapszüchösisben hivén, innét van az állatok tulságos kimélete; nem tudhatják, nem-e lakozik valamely ősük lelke lóban, tehénben vagy egyéb állatban. Az mindenesetre nagyon okszerű, hogy huseledellel nem táplálkoznak, mi e klima alatt felette káros hatásu.” (Vázlatok Indiáról)

Az angolok hatalomtechnikájáról: „Az 1857-iki sipoy lázadás, mily keserű csalódást okozott az angoloknak, pedig akkor a birodalomnak egy csekély része támadt fel, hát ha az egész lángba borul, mi történik akkor? Mindenesetre kitünő politikát követnek az angolok azzal, hogy szitják az engesztelhetetlen gyűlöletet az egy fajból származó brahma vallásu hinduk és a mohamedán hinduk közt, mely gyűlölet rég időktől fogva tart és sokszor véres küzdelemmé fajul; a mint legutóbb is 1880-ban a bombayi lázadás alkalmával, midőn a brahmisták és a mohamedánok napokig gyilkolták egymást, az angol haderő tétlenül nézte az öldöklést az európai negyedből, a benszülött negyedre irányzott ágyuk mellől és csak a negyedik nap lépett közbe, véget vetve a mészárlásnak. A vallásgyűlölet szitásával megakadályozza a két fél egyesülését a szabadság kivivására.” (Vázlatok Indiáról)

India közigazgatási és politikai beosztásáról: „Az egész birodalom igazgatásának szálait a Londonban székelő indiai államtitkár tartja kezében. Intézkedik saját felelőségére a hadviselés, a fejedelmekhez való viszony tekintetében és több fontos kérdésben. Az indiai alkirályt a londoni minisztertanács választja, de az államtitkár és a mellé adott 10 tanácstag alá van rendelve. Az alkirályon kívül még két kormányzó létezik, a madrasi és a bombayi. Teljesen független állam csak kettő van: Nepal és Bhatan. Az angol fenhatóság alatt lévő államok belügyeiket függetlenül intézik, de azon esetre, ha az angolok háboruba keverednek, tartoznak csapatokkal támogatni őket. Ez államok közt legnagyobbak Travoncore, Hyderabad, Jeypoore, Mysore, Casibmere. Azután vannak hűbéres államok, melyekben minden fejedelem mellé egy angol politikai ágens van beosztva. Ezek az alkirálytól nyerik a megbizatásukat, rendesen angol törzstiszteket küldenek ki. Az ágens jóváhagyása nélkül a fejedelem mit sem tehet. Ugy a fenhatóságok alatt álló, valamint a hűbéres államok függetlensége csak látszólagos, mihelyt a fejedelem nagyobb hibát követ el, az angolok igen röviden bánnak el, egyszerűen nyugdijba küldik és az államot bekebelezik a birodalomba. Ez idő szerint alig van 15–16 állam, mely még nincs bekebelezve. A nyugdijba helyezett macharadsák száma légió.”

Szendrei László