Katha-upanisad (részlet)

Katha_upanisha_téglalap

 

Az ifjú Nacsikétasz története már a Rg-védában is megtalálható, de szerepel a Taittiríja-bráhmanában (3.11.8.), s később a Mahábháratában is.
Vádzsasravasz, más néven Gautama áldozatot tartott, melynek keretében minden vagyonát szétosztotta. Amikor a bráhmanáknak szánt ajándék gyanánt elővezették a teheneket, Nacsikétasz égi sugallatot kapott, s megkérdezte atyját, őt vajon kinek áldozza föl? Sürgetése felingerelte apját, aki felkiáltott: A Halálnak adlak! – aminek értelme inkább az, hogy pokolba véled! Ám Gautama haragja hamar elszállt, s amikor fölkelt az áldozattól, ő is égi szózatot hallott:
– Gautama, a fiadat!
Megbánta már indulatosságát, s ezért jótanácsokkal látta el fiát:
– Menj a Halál birodalmába, hiszen neki ígértelek! Mikor odaérsz, ő éppen úton lesz. Három éjjel várakozol majd a házában, étlen-szomjan. S majd ha a Halál visszatérvén útjáról megkérdi: »Fiam, hány éjszakát töltöttél itt?«, válaszold: hármat! S ha megkérdi, mit ettél első este, mondd neki: »Az utódaidat!«. S ha megkérdi, mit ettél második este, válaszold neki: »A nyájadat!«, és amikor azt kérdi, mit ettél harmadik este, mondd néki: »Jó tetteidet!«
Nacsikétasz így is tesz, Jama pedig válaszaival elégedetten azzal áldja meg, hogy teljesíti három kívánságát. Nacsikétasz azt kívánja, 1) hadd béküljön meg vele atyja, amikor hazatér; 2) hadd gyakorolhassa egész élete során a jót; és 3) ne győzze őt le az újrahalál (punarmrtju). A bráhmanákban gyakran szerepel a fizikai halál után a túlvilágon elszenvedendő újrahalál gondolata. A második és harmadik kívánság teljesítése végett a halál istene az ifjúról elnevezett áldozótűz jelentőségére tanítja Nacsikétaszt.
A Katha-upansisad két különálló részből tevődik össze: az első rész (1-3. folyondár) tartalmazza az eredeti upanisadot, míg a második rész (4-6. folyondár) a szöveg elméleti továbbvitele. Mi most az első résszel foglalkozunk.
Az első fejezet a bevezető elbeszélés, a második az Átman természetével foglalkozik (metafizika), a harmadik pedig az Átman megtestesülésével a fizikai szervezetben, illetve a testből történő eltávozásával, az erkölcs s végső soron a jóga útján (pszichológia, etika és misztika).

Katha-upanisad 1. rész

Invokáció

Őrizz meg mindkettőnket! Légy elégedett mindkettőnkkel! Buzgón munkálkodjunk együtt! Hadd világosítsanak meg bennünket tanulmányaink! Szeretetlenség ne álljon közénk soha!
Óm, békesség, békesség, békesség!
1.1. folyondár: Nacsikétasz és az atyja

1.1.1. szöveg
A vágyakozó Vádzsasravasz, úgy mondják, mindenét elajándékozta. Volt egy Nacsikétasz nevezetű fia.

1.1.2. szöveg
Mikor a papoknak átadták az ajándékokat, a fiút sugallat szállta meg, s azt gondolta:

1.1.3. szöveg
„Vizenincs, füvesincs jószág; tejesincs, erőtlen marhák –
Aki hitvány jószágot ád, arra szomorú világ vár!”

1.1.4. szöveg
Így szólt atyjához:
– Uram, engem kinek adományozol oda?
Másodjára s harmadjára is elismételte, mire atyja így válaszolt:
– A Halálnak adlak téged!

1.1.5. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– Sokak közül nem elsőként, s nem az utolsóként megyek:
Mi lehet a Halál dolga, mit énvelem visz ma véghez?

1.1.6. szöveg
– Lásd hogyan volt atyáinkkal, s hogyan van a maiakkal:
Gabonaként érlelődnek és pusztulnak újra a halandók.

1.1.7. szöveg
[Jamához szóltak:]
– Egyetemes tűzként jött el otthonodba a bráhmana,
Békés fogadtatás gyanánt hozd a vizet, ó, Napfia!

1.1.8. szöveg
– Remény, várakozás, barátság s öröm, áldozat, jámborság, fiak, s jószágok –
Elpártol mindez az ostoba embertől, kinek bráhmana vendége éhen marad.

1.1.9. szöveg
[Jama szólt:]
– Tisztelt vendégem, kedves bráhmana, három éjt töltöttél házamban éhen.
Hódolat néked, három óhajod teljesítem engesztelésképpen.

1.1.10. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– Első áldásodként csak annyit kérek: atyám, Gautama vélem megbékéljen.
Boldogan köszöntsön engem, ó, Végzet, mikor elbocsátasz, s visszaengedsz hozzá.

1.1.11. szöveg
[Jama szólt:]
– Ahogyan régen, úgy fogad majd atyád, Aruna-fi Auddálakí téged.
Halál torkából szabadulásod látván, kegyemből békén alussza majd álmát.

1.1.12. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– A mennyei világban nincs félelem, te sem vagy ott, s nem rémiszt öregkor sem.
Éhséget és szomjúságot legyőzve, bánattalanul örvend ott az ember.

1.1.13. szöveg
– Tudod te, hogy tűz segít a mennyekbe. Kérlek magyarázd el nekem, hithűnek,
– második kívánságom ez – hogy lesznek a mennyben lakók örökéletűek?

1.1.14. szöveg
[Jama szólt:]
– Igen, tudom, tűz segít a mennyekbe. Elmondom hogyan, Nacsikétasz, figyelj!
Tudd hát, szent tűz visz az örök világba, tűz élteti azt, s tűz ég a barlangban.

1.1.15. szöveg
Beszélt néki a világkezdő tűzről; téglákról, azok számáról s rendjéről –
ő meg elismételte, mi elhangzott. Majd a véle elégedett Végzet így szólt:

1.1.16. szöveg
Mondotta az elégedett nagy lélek: – Teljesítem még egy kívánságod most.
Ez a tűz rólad kapja majd a nevét, ráadásul vedd e sokalakú láncot!

1.1.17. szövegs
– Három tűz, kötelék és cselekedet – halált s születést ezzel legyőzheted!
Brahman tudós, fényes sarját tudván és fölismervén maradandó békét nyersz el.

1.1.18. szöveg
Aki három nácsikéta-tüzet gyújtott, és e hármat ismervén a tűzbe áldoz,
Előbb a halál-béklyót rázza le, majd bútlan örvendezik a mennyekben.

1.1.19. szöveg
Mennybe visz a te tüzed, Nacsikétasz, mit második áldásként választottál!
Ezt a tüzet rólad nevezik el az emberek. Mondd hát Nacsikétasz, harmadik óhajod!

1.1.20. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– Kétséges, hogy az eltávozott van-e? Egyik mondja: nem, másik mondja: igen!
Kérlek, erről oktass engem! Harmadik ez, bizony, kívánságaim közül!

1.1.21. szöveg
[Jama szólt:]
– Nehezen érthető, nagy titok e kétség, az isteneket is emésztette egykor.
Válassz inkább más áldást, Nacsikétasz, ne terhelj ezzel, szabadíts meg ettől!

1.1.22. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– Nehezen érthető, ahogy mondod, Végzet, s az istenek is efelől tanakodtak.
Nincs hozzád fogható tudója ennek, egyéb áldás nem is mérhető ehhez.

1.1.23. szöveg
[Jama szólt:]
– Kérj inkább fiakat és unokákat, nyájat, elefántot, aranyat s lovat!
Kérj sok földet, birtokot, magadnak meg olyan hosszú életet, amilyet csak kívánsz!

1.1.24. szöveg
– Ha úgy véled fölér kívánságoddal, válaszd a vagyont s a hosszú életet!
Légy boldog e földön, ó Nacsikétasz! Én beteljesítem minden vágyadat!

1.1.25. szöveg
– Mi a halandók világában ritka, azt kérd! Legyen minden óhajod szerint!
Csinos hajadonok, járművek, zene – ember ilyesmit soha el nem nyerhet!
Hadd szolgáljon mindaz, amit adok néked, de halálról, Nacsikétasz, ne kérdezz!

1.1.26. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– A halandók dolgai mulandóak, érzékeik öröme elenyészik.
Nagyon rövid ám az élet, ó Végzet! Tartsd meg a szekeret s a zenebonát!

1.1.27. szöveg
– A pénz nem teszi boldoggá az embert; ezt élvezzem, ha szembesültem véled?
Hogy éljek akkor, ha te vagy hatalmon? Mégis csak amazt az áldást választom!

1.1.28. szöveg
– Az örök halhatatlansághoz képest minek örvendhetne hosszúéltű
halandóként az, aki kiismerte már a szépség és szerelem gyönyörét?

1.1.29. szöveg
– Arról beszélj, amiről a kétség szól: mi lesz majd az elmúlás után, ó, Végzet?
Bizony, csak a titkot felfedő áldást, és nem egyebet választ Nacsikétasz!
Megvilágítás
Az Invokáció mester és növendéke gyönyörű közös fohásza a harmonikus együttműködésért lelkes és buzgó tanulmányaik során. Az Abszolút Igazság kutatása és szolgálata közös feladat számukra, spirituális együttműködésük példa a hiteles tanítói és növendéki viszony tekintetében.
Az 1-9. vers a bevezetés, kezdete azonos a Taittiríja-bráhmana 3.11.8. versével. Ez utalás a bráhmana vonatkozó szakaszára, és sejteti a történet további menetét, míg az upanisad szövege lírai vázlatokra szorítkozik.
1.1.1.: Vádzsasravasz a mindentgyőző (visvadzsit) áldozat keretében mindenét elajándékozza. A bráhmana-szövegekben foglalt áldozatokat világi és mennyei reményekkel mutatták be, erre utal a vágyakozó kifejezés. A szöveg különbséget tesz Vádzsasravasz, a rítus formális követője, és Nacsikétasz (nevének jelentése: a tudásra vágyó tudatlan), a lelki bölcsesség kutatója között, ebben az esetben az atya és fia között.
1.1.2-4.: Nacsikétasz aggódott atyja áldozati felajánlásának minősége miatt. A sugallat-ként értelmezett sraddhá kifejezés eredeti jelentése hit, ami a fiú lényegi, nem formális meggyőződésére utal. Úgy érezte, atyja méltatlan adományokat juttatott az áldozat során, s arra gondolt, ha apja mindenét elajándékozta, akkor őt is oda kell adnia valakinek, hátha ezzel jóvá teheti a tökéletlen ajándékok hibáját. Atyja mérgében a pokolba kívánja „akadékoskodó” fiát.
1.1.5-6.: Nacsikétasz bölcs higgadtsággal készül a halállal való találkozásra, s a teremtett lények halandóságára gondol. A 6. szöveg azonban vigasztalásként is értelmezhető, amikor a fiú a család szavatartó erényeire figyelmezteti atyját, aki indulatát már bánva arra gondol, megszegi szavát.
Ugyanakkor Nacsikétasz tisztában van azzal, hogy a halál nem végérvényes, ezért is töpreng azon, vajon mi dolga lehet vele a Halálnak? E versek tehát az újraszületés és az örökkévalóság témáját is fölvetik.
1.1.7-8.: Nem egyértelmű, ki beszél – lehet Jama idős ajtónállója, vagy a felesége, de akár saját lelkiismerete is. Az egyetemes tűz a minden létezőt egybefonó életerő energiája, ráadásul lelki ereje folytán Nacsikétasz ragyogó megjelenésű volt. A vendégre Isten képviselőjeként tekintenek, ezért negligálása vagy megsértése súlyos bűn, Jama ezt igyekszik jóvátenni. A Nap fia (Vaivaszvata) nem más, mint Jama, a halál istene.
1.1.10-13.: Nacsikétasz magával a halállal szembesül, mégsincs benne halálfélelem. Első kivánsága szinte furfangos, hiszen a halál birodalmából gyakorlatilag nincs visszaút, ő viszont azt kéri, apja megbékéljen vele, mikor hazajut.
A mennylakók örökélete a kozmikus megnyilvánulás végéig értendő, utána az is véget ér.
1.1.14-15.: Jama az áldozótűzről beszél, valamint a legfelsőbb világ és az ember analógiás összefüggéséről. Az áldozótűz a fölszabadulás eszköze, ráadásul a magasabb szférák támasza, éltetője is. Az eredeti barlangban rejtőző kifejezés valójában az ember lényének legrejtettebb zugára, a szív rejtekére utal.
A világkezdő tűz értelmezhető a teremtő energiaként, ugyanis a Rg-véda Agni tűzistent azonosítja a lények teremtőjével (Pradzsápati). Másrészt lehet az „első világ”, amint azt a Cshándógja-upanisad jelzi: az esszenciális lét első terméke a tűz, amiből aztán minden további megnyilvánulás származik.
1.1.16.: Jama elégedettségében a mennyekbe vezető áldozótüzet Nacsikétaszról nevezi el, s ráadást is kínál. Az 1.2.3. szövegben a szrnká (lánc, drágakövekből fűzött nyaklánc) szó út értelemben szerepel. A jelen versben a bölcs ember sokféle eredményt elérhetővé tévő cselekvési útjára vonatkozik, szemben az ostoba ember korlátozottságával.
1.1.17.: A három nácsikéta-tűz vagy háromszoros tűzgyújtást jelent, vagy Nacsikétasz ismeretét, tanulmányozását és tanainak követését jelenti. A három társ az apa, anya és tanító vagy a kinyilatkoztatás, a szent hagyomány és a szentek, a három tett pedig az áldozat, a tanulmányok és adakozás.
Brahman sarja lehet Agni, a tűz, aki a teremtés minden részletével tisztában van, s ezért imádatra méltó, míg Sankara szerint ez a Brahmam-utód Hiranjagarbha. Rámánudzsa szerint Brahman utóda az egyéni lélek (dzsíva), akit Ísvara irányít, ezért a Brahman-sarj tudóját, Ísvarát ismerve érheti el a békességet az ember. Végül a Brahman-sarj lehet az egyéni lélek is, akinek mélyreható ismerete megnyugvást hoz. Egy további szövegváltozat szerint nem Brahman-sarjról, hanem brahman-áldozatról volna szó, ami lehet Brahmannak bemutatott áldozat, de lehet a szent tudomány formájában megvalósuló áldozás is.
A vers a hagyomány tiszteletének és az újítás szellemének találkozását is fölveti – a hagyomány szent formuláit ismételni kell, de a szellemi megújhodás legalább annyira fontos.
1.1.18.: A háromszoros tűzáldozaton túl három ismeret is nélkülözhetetlen: a) vagy a három tűz meditatív elgondolása, vagy b) három tényezőnek az ismerete: i) Brahman fent leírt természete, ii) az egyén hiteles önismerete és iii) Agni tűzisten ismerete, ahogyan azt az írások és a mesterek tanítják.
1.1.20.: Nacsikétasz fölveti kételyét a túlvilági léttel kapcsolatban. Mikor erről Buddhát faggatták, sem tagadni, sem megerősíteni nem volt hajlandó a fölvetést, mondván, az igenlés egy bizonyos félreértéshez vezetne, a tagadás pedig egy másmilyenhez.
1.1.21-22.: Jama igyekszik kitérni a válaszadás elől. Az isteneknek – helyzetükből adódóan – nincsenek kétségeik a túlvilági lét tényét illetően, de a természetét illetően joggal elmélkedhettek. Az üdvösség mibenlétéről több elképzelés él. Egyesek szerint az üdvállapot nem más, mint az egyéni lélek (átman) megsemmisülése, mások szerint a tudatlanság megszűnése, illetve a lélek mindenféle jelzőtől való mentesülésének egyenes következménye. A Paramátman felismerését is tekintik üdvállapotnak, csakúgy, mint a tudatlanság és a karma lefoszlása után az egyéni lélek által megtapasztalható örömöt.
1.1.23-25.: Jama továbbra is igyekszik elhárítani a kérdést, sőt, szinte Nacsikétasz megkísértőjének szerepét ölti magára. Ez a mozzanat az eredeti bráhmana-szövegben nem szerepel. A szituáció hasonló Buddha és Jézus megkísértéséhez, annyi különbséggel, hogy őket a gonosz tette próbára, itt pedig Jama csak elterelni igyekszik Nacsikétasz figyelmét – de ezzel egyszersmind próbára is teszi eltökéltségét.
1.1.26-29.: Nacsikétasz eltökélt, nem éri be világi hívságokkal. Valójában a mulandóság legyőzésére szánta el magát, ami kétszeresen is teljesül: elevenen térhet vissza atyjához a halál birodalmából, s ha megtudja az örök élet titkát, akkor elérheti a tökéletességet, noha a Végzettel szembesült.

 

1.2. folyondár: A két út

1.2.1. szöveg
[Jama szólt:]
– Más a jó és bizony más az, mi kellemes. Más-más céllal kötik ezek az embert.
Aki a jót választja, helyesen dönt, aki a kellemest, az nem éri el célját.

1.2.2. szöveg
Jó és kellemes is éri az embert, s a bölcs elgondolkodván felőlük, dönt.
A kettő közül a bölcs a jót választja, haszonért a kellemest az ostoba.

1.2.3. szöveg
A kellemes és színre jó vágyakat, Nacsikétasz, megfontolván elvetéd.
Te nem a vagyon útját választottad, mert az sok halandót romlásba vitt már.

1.2.4. szöveg
A tudatlanság ellentéte tudás; a kettő eredménye más és más.
Látom, Nacsikétasz, te bölcsességre vágysz, és nem térített el a tömérdek vágy.

1.2.5. szöveg
A tudatlanság közepette magát nagy bölcsnek s tudósnak vélő ostoba
Bizony csak a gyötrelem útját járja, akár a világtalan vezette vak.

1.2.6. szöveg
Gyermetegnek nem dereng a túlvilág, ha megtéveszti vagyon s a csillogás
„Csak ez a világ van, nincs másik!” – véli, újra s újra hatalmamba kerül így.

1.2.7. szöveg
Akiről sokan nem is hallottak még, vagy ha hallottak róla, akkor sem értik,
Csodás, ki tanítja, ügyes, ki érti, s ki bölcs intését követve megleli.

1.2.8. szöveg
Ha köz-ember tanítja, nem értheted, mert őt sokféleképpen gondolják el,
Nincs más út hozzá, csak ha más tanítja, másként kifürkészhetetlen a titka.

1.2.9. szöveg
Okfejtéssel nem jutsz ennek nyomába, ám megérted, ha valaki tanítja.
Elnyerted, ím, igazsághoz hűséges! Legyen sok növendék ilyen készséges!

1.2.10. szöveg
Tudom, milyen mulandó a gazdagság, s mulandó révén nincs maradandóság.
Csakhogy én nácsikéta-tüzet raktam, s a mulandón át örökkévalót kaptam.

1.2.11. szöveg
[Jama szólt:]
– Vágy-teljesedés, világ támasza, rítus végtelen üdve, boldog túlpart,
Nagy dicsőség, kiterjedés, alapok – mindezt, bölcs Nacsikétasz bátran elengedted!

1.2.12. szöveg
Örömöt s bánatot legyőzi a bölcs, mert lelke jógájával felismerte
Mindenki szíve rejtekén a titkos, ősideje mindent átható Istent.

1.2.13. szöveg
Ezt hallván és megértvén a halandó erényesen a finom lényegig jut,
S örvendezik az öröm forrásánál. Nacsikétasz, előtted nyitva e hajlék!

1.2.14. szöveg
[Nacsikétasz szólt:]
– Arról beszélj nékem, amit látsz, túl erényen s becstelenségen,
Túl azon, mit megtettünk, s mit nem, ami van, s ami leendő.

1.2.15. szöveg
[Jama szólt:]
– Az összes Véda ezt a szót hirdeti, és erről szól az összes vezeklés is,
Erre vágyva élnek szent növendékként. Röviden megmondom néked e jelet:
az óm szó az [a Legfelsőbb Lélek].

1.2.16. szöveg
Ez a szó az örök szellem, ez a szó a legvégső cél,
E szót ismervén az ember bizony minden vágyat elnyer.

1.2.17. szöveg
Ez a legkiválóbb támasz, támaszok közt ez a legfőbb,
Amit ismervén az ember Isten világában nagy lesz.

1.2.18. szöveg
A tapasztaló nem születik s nem hal, és sem elődje, sem utódja nincsen.
Nem született, örök, állandó s ősi, s bár a test pusztul, ő meg nem ölhető.

1.2.19. szöveg
Ha a gyilkos azt hiszi öl, s a megölt azt, hogy megölték,
Bizony mindketten tévednek: meg nem ölhető, s nem gyilkos.

1.2.20. szöveg
Kicsinynél kisebb, hatalmasnál nagyobb – a lények szívében lakik a Lélek.
Fenségét a fegyelmezett s vágytalan az Úr kegyéből megpillantja boldogan.

1.2.21. szöveg
Helyben marad de messzi ér, pihen, mégis mindent bejár –
Rajtam kívül ki más lássa a mámoros-józan Istent?

1.2.22. szöveg
Testek közt ő a testetlen, mulandók közt múlhatatlan,
E mindent átható Lelket látván a bölcs nem bánkódik.

1.2.23. szöveg
Oktatás, ész ereje vagy sok hallás – elérhetetlen marad így a Lélek.
Elérni csak az tudja, kit Ő választ, annak önmaga természetét föltárja.

1.2.24. szöveg
Helytelenül cselekedő, zaklatott, szétszórt értelmű,
Zabolátlan gondolatú – a Lélekről egyik sem tud.

1.2.25. szöveg
Ki tudja, hol rejtőzik az, ki papságot s lovagokat
Halál-szósszal meglocsolva eledelként elfogyasztja?
Megvilágítás
1.2.1-6.: Jama próbára tette Nacsikétaszt, s meggyőződvén állhatatosságáról, most belekezd tanításába. Az 1-6. versek a tudatlanságot és a tudást úgy állítják szembe egymással, mint a kellemest és a hasznosat. A jó és a rossz útja elágazik, az előbbi a mennyekbe, az utóbbi a pokolba vezet.
Az ostoba által választott kellemes az anyagi kényelem szinonimája. Az eredeti kifejezés a jóga-kséma, ami az isteni összeköttetés (jóga) és a világi boldogulás (kséma) kettősére utal. Ráadásul a kifejezés kettős értelmű: jelzi a már meglévő eredmények megőrzését, valamint az áhított dolgok elnyerését.
A tudatlanság és karma befolyása alatt álló ember képtelen szabadulni Jama befolyásától.
1.2.7-9.: Ezek a versek a tudás elsajátításának nehézségeit taglalják. Az igazi tudáshoz a gondolkodás nem elegendő: kinyilatkoztatásra van szükség, ám ennek megértéséhez alkalmas tanító szükséges. Ennek meglelése kivételes szerencse.
Az Abszolút Istenről sokféle felfogással élő közemberek tanítását hiábavaló követni, ez csak spirituális útvesztőbe vezet. A csak ha más tanítja fordulat többes értelmű. Jelenti azt, hogy más, azaz nem közember a megfelelő tanító, jelentheti azt, hogy olyan személytől kell tanulni, aki fölismerte saját lelki identitását, s így nem más (ananja), mint lélek, illetve általánosságban jelentheti azt, hogy tanító nélkül, autodidakta módon, vagy pusztán érveléssel nem érhet célba a gyakorló. A helyes vezetés mellett gyakorolt intuíció a megfelelő módszer. Végül Jama elégedettségének ad hangot, mert nemcsak a növendék keresi mesterét, hanem a mester is keresi alkalmas növendékét.
1.2.10-11: Egyesek a 10. verset Nacsikétasznak tulajdonítják, Sankara pedig Jamának, mivelhogy az ifjú még nem rakhatta meg a róla nevezett áldozótüzet. E versek a jámbor tettek mulandóságára, s a világi javak értéktelenségére hívja fel a figyelmet, ugyanakkor jelzik azt, hogy a mulandó világ dolgait is felhasználva az ember maradandó lelki eredményekre számíthat.
1.2.12-13.: Potenciálisan mindenki alkalmas a megvilágosodásra, mert lelke legmélyén mindenki hordozza eredendő spirituális természetét. Ezért lelke jógájával, azaz lényegi énjével, vagy énje lényegével célba jut az ember. Világi eszközök ebben nem segítenek, ám a spirituális kontempláció feltárja a szent titkokat. Ezek szerint az üdvállapot nem egy jellegtelen közegbe történő betagozódás, hanem a lelki öröm megtapasztalása az öröm forrásánál. Jama végül az üdvösségre alkalmasnak nyilvánítja Nacsikétaszt.
1.2.14.: A vers a véges tényezőkkel – erkölcs, oksági és időleges meghatározások – szemben a lélek és a Felsőlélek nem anyagi természetét hirdeti. Ezt a verset általában Nacsikétasznak tulajdonítják, bár értelmezhető a tanító által feltett vizsgakérdésként is.
1.2.15-17.: Akár Nacsikétasz kérdésére válaszol, akár önmaga költői kérdésére felel, Jama a szent óm szótagot jelöli meg Brahman felismerése eszközeként. A szent növendéki élet (brahmacsarja) az Atharva-véda szerint a guru felügyelete alatt leélt tizenkét esztendő, amit a növendék önfegyelemben a szolgálatnak és tanulmányainak szentel. Elsőként a Fekete Jadzsur-véda Taittiríja-szanhitája említi a szent óm szótagot (III.2.9.6.), s itt a hótr pap áldozóverse utolsó szótagjának megnyújtásaként szerepel, később a rituális papi szóhasználatban megerősítés, helyeslés kifejezése igen, úgy legyen, üdv, ámen! értelemben. Az Aitaréja-bráhmanában mint a védák és a mindenség lényege szerepel az óm.
1.2.18-19.: Jama válaszol Nacsikétasznak a halált illető kérdésére – a lélek elpusztíthatatlan. A szövegek párhuzamosak a Bhagavad-gítá 2.20., illetve 2.19. versével.
1.2.20-22.: Jama tovább folytatja a lényekben s a mindenség minden elemében ott lakozó Lélek bemutatását. Az empirikus képzeteket meghaladó ellentétek, illetve az azokat ötvöző magasabb szintézis az upanisadok gyakori fordulata (ld. Ísa-upanisad 4-5.). Amikor anyagi viszonyrendszerben próbálják érzékeltetni a Lelket, Istent, akkor parányiságát hangsúlyozzák – az ősi animisztikus szóhasználattal élve törpének vagy hüvelyknyinek nevezve –, kozmikus dimenzióját pedig nagyságával tükrözik.
A fegyelmezettség és vágytalanság a jelöltel szemben támasztott követelmények, amikor tehát a földi és égi ambíciók nem térítik el figyelmét legfelsőbb céljáról. A megvilágosodás Sankara értelmezése szerint ezeknek a vonásoknak az egyenes következménye, míg a személyes istenhit iskolái szerint az Úr kegyéből jut felismerésre a méltó jelölt.
A mámoros-józan Isten kifejezést Sankara a tevékeny, aktív és serkentő Ísvara, illetve a békés stabilitást megtestesítő Brahman gyanánt, mindkét aspektust valósként értelmezi. A személyes iskolák szerint a Legfelsőbb egyetemes arculata a „józan”, míg a kedvteléseinek hódoló személyes Isten a „mámoros”, aki saját örömét éli meg és osztja meg környezetében élő híveivel. Tekinthetjük ezt egyfajta isteni eksztázistechnikának. Más értelmezés szerint a megvilágosodott ember lesz előbb józan, majd az üdv állapot örömében mámoros.
1.2.23-25.: A szöveg megegyezik a Mundaka-upanisad 3.2.3. versével, és a személyes Isten pozitív létét, valamint a kegyelmi utat hangsúlyozza, rámutatva az egyéni törekvések korlátozottságára.
Az emberi, erkölcsi hibák és hiányosságok akadályozzák a lelki fejlődést és a megvilágosodást. Megoszlanak a vélemények, miszerint az isteni kegyelem ellenállhatatlan, avagy elveszíthető? A morális hagyomány szerint erkölcsi alapok nélkül nem száll az emberre az üdvözítő tudás. Az Igazság felismerése lehetetlen megvilágosodás híján, erkölcsi tisztaság nélkül pedig lehetetlen a megvilágosodás. Így a hagyományos út a lelki fejlődést három stádiumra osztja: i) tisztulás, ii) megvilágosodás és iii) beteljesülés. Ezzel szemben a végtelen isteni kegyelem korlátlan kiáradása még az erkölcsi követelményekkel sem törődik – ez a kereszténységben megfogalmazódó ingyenkegyelem koncepciója.
Az utolsó vers szemléletes parabola a földi lét múlásáról, s a végcél kifürkészhetetlenségéről. A mindenség forrásába történő visszarendeződést előmozdítja a halál, vagyis a fizikai test elmúlása.

 

1.3. folyondár: A két lélek

1.3.1. szöveg
[Jama szólt:]
A jótett gyümölcsét ketten élvezik, s az Úr honában, szív rejtekén laknak.
Fény s árnyéknak mondják az öt-tüzűek, nácsikétasz-áldozók s Brahman-tudók.

1.3.2. szöveg
A nácsikétasz rítus híd az áldozók számára,
s a biztos túlpartra vágyóknak az örökkévaló Brahman.

1.3.3. szöveg
A lelket utasként ismerd, akinek szekere a test.
Kocsihajtó az értelem, gyeplője pedig az elme.

1.3.4. szöveg
Lovai az érzékszervek, az utak az érzéktárgyak.
Élvezőnek akkor mondják, ha a testbe van bezárva.

1.3.5. szöveg
Kinek nincs kellő értelme, s elméje sosem fegyelmezett,
annak érzékei rúgnak, mint a rakoncátlan lovak.

1.3.6. szöveg
Ám ki kellő értelemmel bír, elméje is fegyelmezett,
annak érzékei húznak, mint az engedelmes lovak.

1.3.7. szöveg
Kinek nincs kellő értelme, figyelmetlen s tisztátalan,
Nem éri el azt a helyet, s újraszületni kénytelen.

1.3.8. szöveg
Ám ki kellő értelemmel bír, figyelmes és mindig tiszta,
Eléri az azt a helyet, s újraszületnie sem kell.

1.3.9. szöveg
Ha kocsisa az értelem, s elme-gyeplő a kezében,
Az ember eléri célját, Visnu legfelsőbb hajlékát.

1.3.10. szöveg
Érzékszerven túl a tárgya, tárgyakon túl ott az elme,
Elme fölött az értelem, azon túl a nagy önvaló.

1.3.11. szöveg
Őshalmazon túl a Rejtett, azon túl a Legfőbb Személy,
azon túl már nincsen semmi. Ez a cél, s a legfőbb ösvény.

1.3.12. szöveg
Minden lényben ott a Lélek, de nem ragyog mindenkinek,
Csak a tisztánlátók látják finom s éles értelmükkel.

1.3.13. szöveg
Beszédét az elméjében, elméjét az öntudatban,
Tudatát a Hatalmasban fékezze, s azt a békés Önvalóban.

1.3.14. szöveg
Ébredj, föl! Áldásaid elnyervén ismerd meg őket!
Borotvaként éles s nehezen járható ez az út, a bölcsek bizony így mondják.

1.3.15. szöveg
Hangjanincs, megfoghatatlan s alaktalan, ízenincs, szagtalan és megnyilvánulatlan
Kezdet- s végnélküli, hatalmas és legfőbb – ki ezt látta, halál torkából menekül.

1.3.16. szöveg
Nacsikétasz történetét elmondá maga a Végzet,
Ki ezt hallja vagy ismétli, Isten világában nagy lesz.

1.3.17. szöveg
Aki ezt a legfőbb titkot papok gyülekezetében
S halotti toron ismétli, az így örök életet nyer, bizony örök életet nyer.
Megvilágítás
1.3.1.: A vers az egyéni lélek és a Legfelsőbb Lélek párosáról beszél, akik a szív mélyén laknak, s így párhuzamba állítható a Mundaka-upanisad 3.1.10., illetve a Svétásvatara-upanisad 4.6-7. verseivel, amik a Rg-véda 1.164.20. szövegére vezethetők vissza. Az egyéni lélek nyilvánvalóan a tettek gyümölcsét fogyasztja, de a Felsőlélek másként szerepel. Kettejük szerepének azonosítása a pongyola szóhasználatnak is tulajdonítható, mert hogy a lények szívében együtt lakoznak, így bizonyára a tettek gyümölcseit is közösen fogyasztják. Madhva azonban pontosabb magyarázattal szolgál, amikor azt idézi, hogy a lények szívében lakozó Legfelsőbb boldogan osztozik a lények jótetteiből fakadó tiszta örömben.
A lélek és a Felsőlélek léte nemcsak Brahman ismerői, hanem a rítus kiváló gyakorlói számára is nyilvánvaló. Az öt tüzűek a családos rend tagjai, akiknek napi öt áldozatot ír elő a hagyomány.
1.3.2.: Az áldozat mint híd a Chándógja-upanisad 8.4.4., valamint a Brihadáranjaka-upanisad 4.4.22. verseiben is előfordul. Ez a misztikus híd a mulandóságból az örökkévalóságba ível, elválasztja a világokat, de össze is köti azokat. Az átjutás két módozatát említi a szöveg: az szent tűzáldozatot, valamint Brahman ismeretét.
1.3.3-9.: A híres kocsi-hasonlat a lelket övező pszicho-fizikai szervezettel – értelem (buddhi), elme (manasz) és érzékek (indrija) –, továbbá az ezekből fakadó etikai normákkal foglalkozik. Az utolsó vers Visnu, a mindent átható Legfelsőbb hajlékát nevezi meg a gyakorlók célállomásaként.
1.3.10-13.: Előbb a létezők hierarchiáját közlik a versek, most fordított sorrendben, mint ahogyan a teremtés során megnyilvánultak, majd az érzékek fegyelmezésén túl a jóga magasabb gyakorlatainak leírása következik: az érzékeket az elme kontrollja és felügyelete alá kell vonni, az elmét az intellektus alá (buddhi), azt a nagy önvaló (mahán, ősprincípium) alá, a nagy önvalót pedig a Megnyilvánulatlan (avjakta) alá kell rendelni. E fokozatos vizsgálódás nyomán Legfőbb Lény (Purusa) elkülöníthető minden egyébtől, s elérhető az üdvösség. Purusa említése a Rg-véda 10.90. versére vezethető vissza, és határozottan személyes koncepciót sugall.
1.3.14-15.: Jama itt már Nacsikétasz gurujaként nyilvánul meg: felszólítja növendékét a megvilágosodásra, és áldásában részesíti. Határozottan a bölcsek által kijelölt út követésére inti, s a 15. vers implicite Nacsikétasz megvilágosodott, Brahman-látó voltára utal, hiszen ő szabadul a halál torkából, márpedig onnan csak azok szabadulnak, akik már látták a Legfelsőbbet. (Tulajdonságainak felsorolásából két tényező kimaradt a magyar fordításban: az örök és a megingathatatlan vonások.)
1.3.16-17.: A két utolsó vers az epilógus, az upanisad szövegének eredeti változata minden bizonnyal itt ért véget.

Sarvepalli Radhakrishnan, Paul Deussen, Sankaracarya, Bhakti Prajnana Yati, Anantha Rangachar, Param Pujya Ma és mások munkáinak felhasználásával a Napkelet Bölcseleti Iskola munkaközössége: B. K. Tírtha,Andrássy Csongor, Tenkei Imre.

57/2012.