A pránák rendszere –

A prána maradvány a tisztább és közvetlenebb észlelés idejéből

Az ember nagyon kevés figyelmet fordít a légzésére, pedig levegő nélkül néhány percig bírná csak. A percenkénti mintegy 14-16 lélegzetvétel a nap során a kozmikus arányszám, a 108 körül rendeződik össze. Átlagosan percenként 15 lélegzetvétellel számolva óránként 900, naponta pedig 21600 lélegzetvételt jelent, amit a nappali és éjszakai lélegzés szerint megfelezve 10800-at kapunk, ez pedig éppen százszorosa a 108 arányszámnak. Ezért tanácsolják a jóga bölcseletében, hogy legalább száznyolcszor ismételje el az ember az imáit vagy mantráit, hogy ha nem is a tudatos éberségben eltöltött nappal minden lélegzetével, de legalább azok századrészével a Legfelsőbbet dicsérje az ember.

A levegő az őselemek egyike, a föld-, víz- és tűz-elemek után az anyagi mindenség finomabb szövetét adja, az éterrel egyetemben. Ez a megfoghatatlan valóság. Ráadásul ez a finom elem a mindenség több síkján is jelen van – kozmikus szinten primordiális őselemként, illetve a köztes létszférát betöltő közegként; a környezetben, mint időjárási tényező légmozgásként; az ember mikrokozmoszában pedig mint a megfoghatatlan életerő, és a fiziológiás lélegzés. A jógában a légzés fegyelmezése alapgyakorlat, aminek misztikus erejét felhasználva a jógik kiváló egészségre, rendkívül hosszú életre és természetfölötti képességekre tesznek szert.
A szél általános jellegzetességei közé tartozik az előrehaladó mozgás, a finom energiaátvitel, a közlés és az összeköttetések, a szárító hatás és ezzel kapcsolatosan az érintés és a tapintás, valamint átvitt értelemben a szimpátia. A levegő éltető elem, de szélvészként pusztító is lehet, egyébként ezt tartják a legerősebb elemi erőnek.
Ugyan a levegő a földet övezi, mégis elemel tőle. Ez a három világrégió köztes tere, ami összekapcsolja az Anyag földi világát a Szellem égi világával. A kínai hagyomány szerint a levegő Jang jellegű, aktív, férfias elem, szimbóluma a fehér tigris.
Vegyi összetételére nézve híg gáznemű közeg, amiben csekélyebb az oxigén aránya – bár meg kell jegyezzük, az őselem-koncepció a modern kori oxigén-képzettel azonosult leginkább.
Az asztrológiában bolygója a Jupiter, a levegő típusú jegyek pedig az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő. A csakra-rendszerben a mellcsont magasságában lévő szívközponthoz (anáhata-csakra) köthető. Ezen a csakrasíkon könnyedség, mozgékonyság, kedvesség és gondtalanság tapasztalható; ezek a levegő-elem alkotói. Túlzott aktivitás (bármely csakránál) negatív eredményt, aggodalmat, stresszt szül.
Évszaka a tavasz – a természet új életre kelése, érzése a szerelem, s a Malaja-hegység felől lengedező kellemes szellő szinte állandó fordulata a tavaszi zsongás kifejezésének az indiai költészetben.
A levegő szimbolikus jegye az aranyló félhold, a hozzá köthető elemi test az oktaéder, íze az édes íz, az emberi karaktertípusok közül pedig a szangvinikus természet a jellemzője. Elementáljai a légi tündérek, a szilfek, az óriások és az erdei szilvánok.

A szanszkrt nyelvben a szél, levegő, lélegzet megnevezésére több kifejezés használatos, ezek közül az első a váju. Ennek szótári jelentései felölelik a levegő ontológiai, kozmológiai és fiziológiai vonatkozásait is.
Váju a Szél istene, aki az északnyugati égtájon uralkodik. A kozmikus isten-ember, Visvapurusa lélegzetéből született, fiai Hanumán és Bhíma, mindketten rendkívüli erejükről nevezetesek. Rituális fia pedig Agni, a tűzisten, mert az arani-fákkal történő tűzcsiholáshoz a vjána életlevegő segítségével kapja az ember az erőt. Ő az istenek hírnöke, ami a levegő kommunikatív jellegére utal vissza.

Mint légmozgás, váju a hétféle világszél, amiket az áldozótűz hét nyelvével is megfeleltetnek. Ezek az i) ávaha-szél, ami a légköri régió, bhuvarlóka sajátja, ii) a pravaha-szél, amely a bolygók mozgását okozza; iii) a szamvahah-szél, az elsodró szél; iv) a felfelé szálló udvahah világszél, amely a Holdat tartja mozgásban; v) a vivahah elvivő szél; vi) a parivahah-szél, amely a hét ősbölcshöz (szaptarsik) és a mennyei Gangeszhez köthető; valamint vii) a parávahah-szél, a fújó szél.

Prána az életerő, a vitálesszencia, a makro- és mikrokozmoszt egyaránt átható elevenség, illetve a test-/létfenntartásban szerepet játszó életenergia. Jelenti a kozmosz teljes energiakészletét a megnyilvánult és a látens állapotban együttvéve, de utal az érzékszervekre, illetve a közönséges légzésre, lélegzésre. A prána szorosan kapcsolódik az elméhez, és összeköttetést jelent az eleven lélek és az életjelenségeket mutató anyagi test között, melynek elevensége addig tart, amíg a lélek és vele a prána benne lakozik. „Amíg prána lakozik ebben a testben, addig az bizonyosan élő.” (Kausítaki-upanisad 3.2.)

A pránák rendszerét hármas csoportosításban vizsgáljuk, mint fiziológiai, mint misztikus, és mint esztétikai kifejezést.
Fiziológia – Fiziológia értelemben a prána elsősorban a külvilág levegőjét jelenti, ami a szél formájában mozog. A levegőt légvétellel szívjuk be, így a prána a lélegzés testi funkciója is. Ezek száma kétszer öt, nevezetesen az alaplevegők: i) csak belégzés, vagy az egyetemes ki-be lélegzés, valamint az észlelő- és cselekvő érzékszervek kölcsönhatása (prána), ii) a belső, zsigeri szél (apána) – másutt kilégzés, lefelé mozgó, anális levegő, iii) a nyelést és hányást irányító perisztaltikus levegő, emelkedő légzés (udána); iv) a légzés és kiválasztás között összeköttetést teremtő levegő, illetve az összehúzódásért és kiszélesedésért felelős szétáradó légzés (vjána); v) az öklendezést kiváltó középlégzés, az egyensúlyt irányító levegő (szamána).
További jelentése a testi funkciókra (éhségérzet, ébredés, ásítás stb.), illetve az érzékműködésekre (látás, hallás, gondolkodás stb.) utal. Így a további öt levegő a vi) emésztési (nága), amely például a böfögést kelti; vii) az ébredésért, szemnyitásért felelős levegő (kúrma); viii) az éhségérzet keltő (krkara); ix) az ásítást irányító (dévadatta) és végül x) az egész testet – még a holtakat is – átható (dhanandzsaja).

A prána jelentheti az emésztés tüzét, vagy a tüdőkben honoló elsődleges életlevegőt, elsősorban mégis a lélegzéssel s az élettel kapcsolatos. A lélegzés az élet egyik tünete, s korábban a lélekzet kifejezést is használta a magyar nyelv, ami a földi létet jobban összekapcsolta a lélek misztikus jelenlétével.

VÁJU – 1. levegő, lég-elem, szél; 2. a szél félistene, Váju; 3. lélegzet, életlevegő, életszél, életerő; 4. szél (mint testi alkotóelem) betegség; 5. (szánkhja) – a második durva elem, sajátsága a tapintás, érinthetőség)
PRÁNA – 1. lélegzet, légzés, légvétel; 2. lélegzet, életlevegő, lehelet; 3. a tüdőkben honoló elsődleges életlevegő; 4. szél, légvétel, beszívott levegő; 5. energia, életerő; 6. lélek, szellem; 7. Legfelsőbb Lélek; 8. érzékszerv; 9. szeretett személy, vki szeme fénye; 10. költői ihlet, költői tehetség; 11. kilégzés; 12. emésztés; 13. lélegzet (mint időegység); 14. gumiarábikum

Misztika – Misztikus értelemben a lélegzet, életlevegő, lehelet az egyetemes életenergiának a megnyilvánulása, ami életerőként hatja át a szervezetet. A prána ebben az értelemben az életerőn keresztül megvalósuló összeköttetés a lélek és a test között, de jelentheti magát a lelket, a szellemet, sőt a Legfelsőbb Lélekre is utalhat. A jóga misztikája föltárja az isteni szubsztancia, a kozmikus életprincípium, a szél, a lélegzet és az ember életereje közötti finom összefüggést. A „lélegzettel (prána) születnek a lények, s lélegzettel távoznak” (Cshándógja-upanisad 1.11.5.)
A prána legmagasabb szimbólumértéke szerint az elsődleges életlevegő, a prána Visnu szimbóluma, aki az élet s a kozmosz fönntartója. Nevezik az élet életének (pránaszja pránah, Brh. 4.4.18.)
Teremtő aspektusa szerint Isten a levegőég mozgásán keresztül életet (prána) lehel a lényekbe, amelyek ettől fogva életjelenségeket mutatnak, például lélegeznek.

„Kezdetben bizony a lények ura (Pradzsápati) egyedül volt, s magányossága folytán nem volt boldog. Aztán önmagán meditálva megteremtette sok leszármazottját. Látta, olyanok, mint a kő, nincs bennük értelem, s élettelen fatörzsként meredeznek. Még mindig boldogtalan vala, s arra gondolt: „Hadd költözzem beléjük, hogy eszméletre térjenek!” Széllé változott, s megpróbált beléjük hatolni, de egyedül ez nem sikerült neki. Ekkor ötfelé osztotta magát, s nevezik úgy, mint prána, apána, szamána, udána és vjána.” (Maitrájana-upanisad 1.6.)

A megtisztult életlevegő üdvözítő aspektusát az alábbi idézetek illusztrálják:

„Az atomnyi lelket csak olyan elme ismerheti föl, melyben a fő életlevegő már visszavonult ötféle működésétől. A teremtett lények elméjét át- meg átszövi az öt prána (aminek következtében nyugtalan a gondolat), de mikor (az elme) megtisztult, fölragyog az önvaló.” (Mundaka-upanisad 3.1.9.)

„Szíve csúcsa felizzik, s ennek fényében vagy a szemen keresztül, vagy a fejtetőn keresztül, vagy más testnyíláson keresztül elszáll a lélek. Mikor így eltávozik, utána megy az elsődleges életlevegő (prána), s amikor az élet elszáll, elszállnak az érzékek is. Tudattá válik a lélek, s amikor eltávozik, eltávozik a tudat is.” (Brhadáranjaka-upanisad 4.4.2.)

A jógában a légzés fegyelmezése (pránájama) fontos gyakorlat. Úgy tartják, a születése pillanatában mindenkinek meg van írva az élethossza, méghozzá akként, hogy hányat lélegezhet az életben, s a jógík igyekszenek lassítani légzésük ritmusát. A szabályozott lélegzés egészségesen tartja a testet, mert kiterjeszti az életenergia hatókörét, befolyásolja a testben áramló életerőt, s így ellenőrizhetők, irányíthatók és fegyelmezhetők a test életfunkciói. A pránájama fegyelmezi az elmét, s végül összeköttetést teremt a Legfelsőbb Lélekkel. Ezért a légzés fegyelmezése révén transz- vagy istenélményre számíthat a gyakorló.

Esztétika – Költői értelemben a prána egy lélegzetvételnyi időt jelent, illetve a legkedvesebb személyre utal, mint a magyar szeme fénye kifejezés.
A görögök szerint az ember és az Isten ugyanazt a levegőt szívja – amit Isten kilélegez, az ember azt szívja be – vagyis a prána kommunikáció. Jelenti továbbá a költői ihletet, a költészet lényegét, velejét, sőt, a költői tehetséget is. Rendkívül költői az a görög gondolat, miszerint az ember és az Isten ugyanazt a levegőt szívja – amit Isten kilélegez, az ember azt szívja be – vagyis a lélegzet kommunikáció.
Egyfajta emelkedett aszkéta-esztétikát sugároz az égruhájú aszkéták rendjének elnevezése a dzsainistáknál, ami arra a szélsőséges lemondásra utal, hogy még ruhát sem viselnek, vagyis a levegőég az öltözetük.
A XVI. századi bengáli Csaitanja Maháprabhu misztikus költeményében élete uraként szólítja meg rajongással imádott Istenét, Krsnát: „Te vagy az én életem ura (pránanáth) születésről születésre.”
Végül hadd idézzük az upanisadok bonyolult szimbolikus rendszerét, amely a Lények ura által teremtett, illetve magának fenntartott három „táplálék” – a szó, a gondolat és a lélegzet – alá sorakoztatja a mindenség szféráit, a védákat, s a mindenség sok más szereplőjét.

Összevesznek az érzékek

A szimbolikus legenda szerint az érzékműködések egyszer versenyre keltek, melyikük a legfontosabb az emberi szervezetben? Mikor az egyes érzékszervek egymás után távoztak, a többi érzék akadálytalanul működött, ám amikor a légzés elment, a többi érzékfunkció is összeomlott, s így fohászkodni kezdtek, hogy ne távozzon el a szervezetből a lélegzet, hiszen mindannyian annak jelenlététől függnek. (Cshándógja-upanisad 5.1.6-15.)

Egyszer az érzékszervek vitázni kezdtek, melyikük a legfontosabb, s mind azt mondta: „Én vagyok a legfontosabb, én vagyok a legfontosabb.” Az érzékszervek elmentek atyjukhoz, Pradzsápatíhoz, s szóltak:
– Tiszteletre méltó urunk, ki a legfontosabb közülünk?
Ő így válaszolt:
– Az a legkiválóbb közületek, akinek eltávozását leginkább megsínyli a test.
Elment a beszéd, egy esztendeig távol maradt, majd visszatért.
– Hogy tudtatok nélkülem élni? – kérdezte.
– Akár egy néma, aki nem beszél, de lélegzettel lélegzik, szemével lát, fülével hall, elméjével gondolkodik; így (éltünk).
Ekkor visszatért helyére a beszéd. Aztán elment a szem, egy esztendeig távol maradt, majd visszatért.
– Hogy tudtatok nélkülem élni? – kérdezte.
– Akár egy vak, aki nem lát, de lélegzettel lélegzik, szavával szól, fülével hall, elméjével gondolkodik; így (éltünk).
Ekkor visszatért a szem. Aztán elment a fül, egy esztendeig távol maradt, majd visszatért.
– Hogy tudtatok nélkülem élni? – kérdezte.
– Akár egy süket, aki nem hall, de lélegzettel lélegzik, szavával szól, szemével lát, elméjével gondolkodik; így (éltünk).
Ekkor visszatért a fül. Aztán elment az elme, egy esztendeig távol maradt, majd visszatért.
– Hogy tudtatok nélkülem élni? – kérdezte.
– Akár az oktalan gyermek, aki azért lélegzettel lélegzik, szavával szól, szemével lát, fülével hall; így (éltünk).
Ekkor visszatért az elme. Amikor aztán a lélegzet készült eltávozni, úgy ragadta magával a többi érzékszervet, ahogy egy tüzes ló rántja ki a pányva cövekjeit. A többiek köréje gyűltek s szóltak:
– Tiszteletre méltó urunk, maradj, te vagy a legkiválóbb közülünk!
Majd szólt a beszéd:
– Ha én a legkiválóbb vagyok, úgy te is a legkiválóbb vagy!
Majd szólt a szem:
– Ha én állhatatosság vagyok, úgy te is állhatatosság vagy!
Majd szólt a fül:
– Ha én a siker vagyok, úgy te is siker vagy!
Majd szólt az elme:
– Ha én menedék vagyok, úgy te is menedék vagy!
Azóta bizony nem beszédeknek, nem szemeknek, nem füleknek vagy elméknek hívják magukat, hanem lélegzeteknek, mert mindez lélegzet csupán.

55/2011.
B.K. Tírtha