Visnu

„Sose hagyjon cserben bennünket Visnu!” – fohászkodik a bölcs Vaszistha, a védák látnoka. (Rg-véda 7.93.8.) Jogos a fohász, mert Visnu a mindenség fenntartója, aki egy személyben a teremtés forrása, fenntartója és végső menedéke.

Visnu imádata az ősidőktől fogva jelen van az ind hagyományban. A legkorábbi források – a védák himnuszai – viszonylag ritkán, de akkor a legnagyobb megbecsüléssel említik Visnut. A későbbi forrásokban prominens szerepet játszik, s ebből a jelenségből az indológusok azt a következtetést szűrik le, hogy egy kevésbé jelentős szoláris istenség avanzsált főistenné az idők során. Ha az említések gyakoriságának időbeli változását egyben szerepváltásnak is tekintenénk, talán elfogadható lenne ez az érvelés, de más magyarázat is létezik. A védák pragmatikus vallásosságában nem a Visnu-imádat ezotériája áll előtérben. A véda-himnuszok a vallásosság általános vonásaival foglalkoznak, míg a szent hagyomány forrásai specifikusan egy-egy istenséghez közelítenek. Tehát nem feltétlenül az időbeli sorrendiség vagy az említések gyakorisága a perdöntő az isteni hierarchia alakulásában.

Visnu a legősibbnek, és ezért meghatározónak tekintett Rg-véda himnuszai szerint is más kategóriába tartozik, mint a többi istenség:

Óm! Ama Visnu legfőbb hajlékát látják mindig a csillag-bölcsek, mint az eget betöltő (isteni) szemet.
S e megvilágosult, csodált bölcsek Visnu legfőbb hajlékát dicsőítik (és tanítják másoknak). (Rg-véda 1.22.20-21.)

Ezt támasztja alá a szent hagyomány ama elemzése, miszerint a hatvannégy isteni tulajdonság közül Visnu többet (60 tulajdonságot) birtokol, mint például a teremtés közvetlen munkájáért felelős Brahmá (50 tulajdonság), vagy a kozmikus megsemmisítést végző Siva (55 tulajdonság). A három fő istenség származását tekintve is Visnu az elsődleges. Az ő köldökéből hajt ki a kozmikus lótuszvirág, amelynek kelyhében születik meg Brahmá, Siva pedig Brahmá homlokából pattan ki.
Visnu tehát a világot átható és fenntartó Isten, az élet védőistene, az igazság, jóság és könyörület megtestesítője. Három aspektusa ismeretes, Mahávisnu a teremtés ősforrása, akinek pórusaiból az anyagi univerzumok sokasága árad ki, a Magzatvíz-óceánon heverő Garbhódakasáji Visnu az egyes univerzumokat átható Isten, míg a Tej-óceán ura, Ksíródakasáji Visnu az élőlények mellé szegődő személyes benső irányító.
Az ikonográfia egyik klasszikus ábrázolása a végtelenség őskígyóján heverő pozícióban mutatja Visnut. Az őskígyó, Ananta csuklyái védőernyőként borulnak Visnu feje fölé, köldökéből hajt ki a kozmikus lótuszvirág, lábainál pedig a szerencse istennője, Laksmí ajánlja hódolatát. Kettejük párosa tehát az élet és a jószerencse szövetségét jelzi. Az anyagi világ álom, a szendergő Visnu a teremtő álma (jóga-nidrá) során álmodja meg a világot, ami tehát egy isteni káprázat. Ez az elsődleges teremtés, az univerzumok sokaságának kiáradása. A világmindenség megnyilvánult fázisa Visnu kilégzésének idejéig tart, majd belélegzésével együtt megfordul az irány, és a világ lassan visszarendeződik a kozmikus káosz ősállapotába, majd egy következő teremtésciklusban újra kiárad.
A megnyilvánult világokat Visnu áthatja és fenntartja. Ebben a szerepében nem fekvő helyzetben, hanem álló testtartásban mutatják be. Mindenhatóságát négy karja szimbolizálja, amelyben attribútumait tartja, az áldás két eszközét és két fenyítő eszközt. A lótuszvirág az egyik áldásos szimbóluma, az üdvösség jele, amivel híveit részesíti kegyelmében, a másik a kagylóhéjból való kürtje, ami a lét forrását, valamint a léleknek az anyag fölött aratott győzelmét jelzi. Fegyelmező eszközei a buzogány – ami a lelki tudás szimbóluma is –, valamint a harci diszkosz, amivel híveit védelmezi és ellenségeit fenyíti – ez az elmének és az integritásnak is jele. Visnu kéztartása az abhaja-múdrá, az aggodalmaktól mentesítő, bíztató gesztus.
Visnu a fenséges istenkoncepció megtestesítője, hatalom, pompa és nagyság övezi. Nyakában pompás virágfüzér az isteni tökéletesség jele, nyakában a Kausztubha-ékkő, a minden élőlényben megcsillanó tudatosság jele, bal mellkasán a Srívatsza szőrtincs, a Természet szimbóluma és a mindenség forrása. Fülönfüggői krokodil alakúak, ezek az intellektuális tudást és az intuitív fölismerést szimbolizálják. Karperecei a három emberi életcélt – az erényt, a sikert és a boldogságot – jelképezik, koronája pedig a kifürkészhetetlen felsőbb valóság szimbóluma. A derekát övező aranysárga ruha a szent védák szimbóluma, amin keresztül az isteni valóság sejlik föl. Visnu testszíne sötétkék, ami a létezés mélységes misztériumát, és a jelenségek mögött húzódó isteni lényeget jelzi.
Visnu huszonnégy kiterjedése a lelki világ gondtalan szférájában (Vaikuntha) uralkodik, de figyelemmel kíséri az anyagi világ sorsát is, és avatárjai formájában korszakról-korszakra alászáll a földre. Ilyenkor helyreállítja a megbomlott egyensúlyt, legyőzi a gonosz megtestesítőit és legfőként megvédelmezi híveit. Tíz fő avatárja ismeretes, akik sajátos feladatok betöltése végett érkeznek, hol emberi, hol akár állati alakban is.
A Rg-védában is szerepel egyik kivételes cselekedete, amikor három lépésével átfogta az egész világmindenséget – ez mindenhatóságának érzékletes bizonysága. Három lépése a földet, a levegőt és az eget, vagy a tűz-, a villám- és a Nap-szférát fogta át, mások a napjárás fázisait, a napkeltét, a delelőt és az alkonyt látják benne, vagyis a tér és az idő is Visnu fennhatósága alá tartozik. Különösen fontos a mindennapi élet szempontjából, hogy az emberi társadalom célját a védai hagyomány Visnu megörvendeztetésében jelöli meg – ezzel a hétköznapok magasztos isteni hivatást nyernek

A Száma-véda Kauthuma iskolájának hagyománya szerinti olvasatban közöljük a 4.8.2.5. himnuszt. A versek kis eltéréssel a Rg-véda 1.22 himnuszában (17-22,16) is fellelhetők. A himnusz látnok-bölcse (rsi-je) Médhátithi Kánva (Kanva fia), a versmértéke gájatrí. A Rg-véda himnusza imádja az Asvinokat, a Napot, Indrát, az eget s a földet s végül – megkoronázva imádatát – Visnut. A Száma-véda e himnusza a rg-védai himnuszból a Visnut imádó verseket idézi.

(1) Visnu nagyot lépett, háromszor tette lábát, s (a három világ) összegyűlt (lába) porában.
(2) Hármat lépett Visnu, az oltalmazó, a makulátlan, így emelve fel az erényt (dharmát).
A dharma szó a dhr (fenntart, felemel) igéből származik, így Visnu emeli fel a dharmát, ami aztán felemeli az embert.
(3) Visnu tetteit figyeljétek, mert a fogadalmakat betöltötte, Indra közeli barátja ő.
A Bhágavata-purána (8.15-23 fejezetek) szerint miután Bali király elfoglalta Indra birodalmát, Aditi vezeklésbe kezdett, hogy Visnu oltalmába vegye fiait, a félisteneket. Így született meg Visnu, Kasjapa és Aditi fiaként mint Vámana, s ígéretet tett anyjának, hogy visszaszerzi Indra trónját. Bráhmanaként megjelenve a király áldozatán három lépésnyi földet kért, majd teljesítette fogadalmát – lépéseivel bejárta a mindenséget. Visnut emiatt Trivikram, azaz háromléptű, valamint Upéndra, azaz Indra öccse néven ismerik. A dévák és aszurák harcában Visnu mindig a dévákat segíti.
Más értelmezésben: kinek erejéből (akitől) a hívő már teljesítette fogadalmait, s Indra méltó társa ő.
(4) Ama Visnu legfőbb hajlékát figyelik mindig a bölcsek, mint az égben kiterjedt szemet.
„Az Úr Visnu lótuszlábai minden félisten legfelsőbb célja. Az Úr lótuszlábai olyan világítóak, mint a nap az égen.”
„Az Abszolút Igazság Visnu, az Istenség Személyisége, akinek lótuszlábát minden félisten örökké mohón vágyik megpillantani. Energiájának sugaraival mindent áthat, akár a napisten. A tökéletlen szem számára személytelennek tűnik.”
(5) A magasztalt bölcsek, kik már felébredettek, Visnu legfőbb hajlékát dicsőítik.
(6) Ezért kegyeljenek minket az istenek mindenhol, ahová Visnu lépett, a föld által (mit megszentelt lépte).
A Rg-véda 1.22 himnuszában a vers vége: „prthivjáh szapta dhámabhih” – a földdel, hét hellyel.

Andrássy Csongor fordítása

 
56/2011.
Dévay Gergely