Jama, a halál istene

 

A földi lét elmúlása mitikus rettegéssel tölti el az embert, miként a múltban, úgy gyakran a jelenben is. Talán azért idegenkedik az ember a haláltól, mert mint lelki lény, eredendően eleven. Ezt a fóbiát többféle módon igyekszünk feloldani. A mai nyugati társadalmak még mindig tabuként kezelik a halál témáját, és a kórházi elmúlás steril életkörülményeket teremt a túlélők számára, akiknek így nem kell a mindennapi élet során szembesülniük a halál jelenségével. Így a halált ismeretlenség övezi, ebből fakadóan félelem kíséri akár elszenvedőként, akár hozzátartozóként találkozunk vele. Ha elvi síkra emeljük, absztrakt, filozófiai jelenségként kezeljük, azzal is próbáljuk elvenni az élét, csökkenteni a vele kapcsolatos irtózatot.
A halál-fóbia csökkentésének másik lehetősége a halál „megszemélyesítése”, aminek jó példája a halál istenének koncepciója Indiában.

 Jama

Az első képzet a halál-istennel kapcsolatban valami félelmetes alvilági személyiség, akinek egyetlen dolga a szerencsétlen elholtak elhurcolása és megkínzása. Hiszen a halál „elragad az élők világából”. Az ehhez hasonló koncepciók kétség kívül megtalálhatók Indiában is az halál istenéről. Nem szívesen emlegetik a halál istenét, nevének kiejtését is kerülik, holott a halál, az elmúlás ténye közel sem kelt olyan irtózatot, mint a nyugaton. Része ez a mindennapi realitásnak, akárcsak a betegség, a megszületés, a megszületés vagy a szenvedés.
A halál istene az indiai panteonban Jama, az eltávozott ősök szellemének királya. A védai felfogás őt tekinti az első embernek, aki a túlvilágra távozott, s így ő tapossa ki a holtak számára az ösvényt. Hátasállata egy fekete bivaly, jelvénye buzogány, a hatalom jele, fegyvere pedig egy kötélhurok, amivel áldozatait elfogja. Lótuszvirágon állva ábrázolják, ami azt jelzi, hogy minden teremtett dolog szükségszerűen elmúlik egyszer. Misztikus világában, a Pitrilókán él szolgáival, és engedelmesen követi az isteni parancsolatokat és törvényeket.
Jama ily módon kifejezetten pozitív személyiség, sőt, egyenesen Visnu leszármazottjának, az éltető Napnak a gyermeke. Ráadásul ikerszülött, ikertestvére a nőnemű Jamí, vagy Jamuná, a szent folyam, harmadik testvérük pedig Manu. Jama hivatása a lelkek megítélése, ezért amikor a Brahmá által kiszabott életkora lejár az embernek, Jama hírnökei, a jamadúták az ő színe elé viszik a lelkeket, hogy igazságot szolgáltasson. Jama igazságosan ítélkezik a lények fölött, a földi létben tanúsított erényeik és bűneik szerint. Jama képes fölbecsülni és megítélni a lények tetteit, és kiszabja a tettek jutalmát, de nem képes befolyásolni a büntetés törvényszerűségeit és kivitelezését. A jámborok innen a mennyekbe, vagy egyenesen Visnu hajlékára kerülnek, míg a bűnösök a huszonnyolc féle poklok valamelyikbe kényszerülnek, hogy elnyerjék méltó büntetésüket.
Jama világa, a Pitrilóka a háromrétű világmindenség középső régiójában, a poklok fölött, de a Földnél alacsonyabb rendben helyezkedik el. Az élő ősatyák meditációja az oda kerülő lelkek javát szolgálja. A Garuda-purána részletes leírást közöl Jama birodalmáról. Jama nagy kiterjedésű városába a négy égtáj mindegyike felől nyílik bejárat az erődített falakon keresztül. A város egyik legfontosabb épülete Csitraguptának, Jama írnokának a hivatala, ahol az élőlények életének hosszát számítják ki. Innen nem messzi fekszik a Betegségek negyede, ahol minden betegségnek megvan a maga háza. Jama palotája innen messzibb fekszik, ezer oszlop díszíti, s gyűléscsarnokában lelnek oltalmat a földi lét során erényes életet folytató lelkek.
Jama további fontos szerepei közé tartozik a déli égtáj őrzése, míg keleten Indra, nyugaton Varuna, északon pedig Kuvéra őrködik. Amikor a félistenek megfejték a tehén képében megjelenő Földanyát, Jama lett a borjú, akinek jelenléte bőséges tejelésre késztette a Földanyát. Marutta áldozatán Jama megrettent Rávana látványától, és hirtelen varjúvá változott. A varjú mint szimbolikus állat a halhatatlanság titkát bírja, ezért állandó jelzője a hosszú életű. Ismeri a varjú a dolgok eredetének titkát, mert az egyetlen madárként jelen volt a világ teremtésénél (ő maga az őskáoszból teremtetett), s ismeri a poklok titkait is, mert hosszú eonokig az infernális régiókban élt. Egyes vidékeken a varjúkat az egyébként az ősatyáknak áldozott rizsgombócok (pinda) fölajánlásával imádják – ez is kapcsolatos Jama szerepével.
Jama szerepe nélkülözhetetlen a világmindenség egyensúlyához, hiszen amikor hosszas vezeklésbe fogott Naimisa-erdőn, nem végezte munkáját, vagyis nem volt halál a világban. Ezért a lények meghatározatlan ideig kezdtek élni, szinte halhatatlanokká váltak, s túlnépesedett a világ. A félistenek kérlelésére Jama megszakította vezeklését, így visszaállt a rend, s újra megjelent a halál a világban. Ezzel Jama valójában az életet, az élőket szolgálja.
Más alkalommal Jama hiányában a lények által túlterhelt Föld süllyedni kezdett, kitért rendelt helyzetéből és csak Visnu avatárja, Varáha volt képes visszaemelni helyére.
Jama tehát ítélkező szerepe ellenére is élet-párti, sőt, a vallás tizenkét nagy tekintélye, a mahádzsanák közé tartozik. „Tizenketten ismerjük a Legfelsőbb Úr által előírt vallás titkait: Brahmá, Nárada, Siva, a Kumára-testvérek, Kapila, Manu, Prahlád, Dzsanaka király, Bhísma, Bali, Suka és jómagam [Jama]. Aki megérti ezt a titkos, makulátlan és misztikus tanítást, elnyeri a halhatatlanságot!” (Bhágavata-purána 6.3.19-21.)
Ezeknek a tekintélyeknek a követése ajánlatoa a tökéletesség elérése érdekében. Jama másik neve Kála, vagyis idő – a végzet ideje. Jama büntetése kelti a legnagyobb félelemt az emberekben, de Jama birodalmát elkerülheti, aki aranyat, százámmmagot, földet, tehenet, élelmi gabonát, vizet, ernyőt vagy lábbelit adományoz.

 

Jama (mint melléknév) 1. iker, ikerszülött; 2. páros; (mint főnév) 1. korlátozás, megfékezés, visszafogás; 2. ellenőrzés, felügyelet; 3. önmérséklet; 4. fontos vallási kötelesség, erkölcsi törvény; 5. a jóga nyolc foka közül az első; 6. a halál istnesége; 7. iker; 8. társ, pár, párja vminek/vkinek; 9. Szaturnusz; 10. varjú; 11. kettő, a kettes szám szimbóluma; 12. (védai) zabla, kantár; 13. (védai) kocsihajtó, kocsis

 

Jama, mint bölcs
Miután Ráma visszatért erdei száműzetéséből, 11 000 évig uralkodott Ajódhja királyként. Mikor letelt az ideje, és vissza kellett térnie égi lekhelyére, Vaikunthára, Brahmá elküldte a Földre Jamát, hogy hívja haza Rámát. Jama egy ifjú bölcs képében jelent meg, s Ajódhjában felkereste Rámát. A nagyerejű Atibala ősbölcs tanítványaként mutatkozott be, s egy titkot akart Rámára bízni. Laksmant, Ráma öccsét jelölték ki ajtónállónak, hogy senki ne zavarhassa meg Ráma és Jama beszélgetését. Kihirdették, hogy aki mégis behatol, életével fizet.
Ekkortájt érkezett Ráma udvarába Durvásza, a hirtelen haragú aszkéta, aki ezeréves koplalása után végre eledelt szeretett volna kapni. Laksman alázatosan közölte vele, hogy most nem léphet be, de a feldühödött Durvásza az egész nemzetséget megátkozással fenyegette meg. Laksman elhatározta, a tilalom ellenére személyesen értesíti Rámát Durvásza érkezéséről és kéréséről. Ugyanakkor természetesen hajlandó volt az életét áldozni, amiért megszegte a tilalmat. A helyzet enyhítése végett Vaszistha azt javasolta, elegendő, ha Laksman elhagyja a palotát. Laksmant tehát kitessékelték a királyi palotából, s ő a Szarajú folyó habjaiba ölte magát. Mikor ezt Ráma megtudta, az elválás fájdalmában megszakadt a szíve, s hamarosan követte testvére példáját, és maga a folyóba vetette magát. Jama ekkor mindkettejük lelkét elkísérte a mennyei birodalomba.

 

58/2012.
Dévay Gergely