ÓM – A mantrák mantrája

 

Az egész kozmosz, minden létsíkjával, istenségével együtt bizonyos számú mantrában nyilvánul meg – ez a rendezett univerzum (hangzó, színes, formabő, szubsztanciális, ízes stb.). A jóga misztikája szerint hetvenmillió alapmantra létezik, s ezek, valamint kombinációik jelentik a teremtés kézikönyvét.

 aum cikk

A mantra nem csupán hangrezgés, hanem sugárzó energia, ami egy sajátos gondolati áram megindítása révén áthangolja az ember mentalitását. Erre utal a szó etimológiája: manasz – elme, tudat; trájaté – felszabadít. A mantra hangzó meditációs formula, szent szótagok, misztikus hangok, olykor konkrét jelentés nélkül, vagy rövid fohász. Szövege kötött, nem változik a beszélt nyelv változásaival. E misztikus hangok nem a világi tapasztalás körébe tartoznak, s értelmük akkor nyilvánul meg, ha az adott szabályok szerint ejtik ki, s fölfedezik, fölébresztik, asszimilálják azokat. A mantra igazi értelme abban van, hogy nincs közvetlen jelentése, s e jelentésnélküliségen meditálva belátható az anyagi univerzum ontológiai irrealitása.
A mantrák spektruma a varázsigéktől a filozófiai-misztikus szimbolikáig terjed, léteznek invokatív, megszólító fohász-mantrák, védő- vagy elhárító „páncél” mantrák, meditációs vagy hálaadó mantrák, áldó vagy akár ártó formulák is.
A meditáció nem más, mint finom szövetű kapcsolatteremtés a mindenség más, magasabb vagy éppen alacsonyabb régióival. A misztikus világszemlélet látja az összeköttetést a mikro- és makrokozmosz között. A magasabb dimenziók mindegyikéhez tartozik valamely akarat, kép, szín, hang vagy mantra kombináció. Az anyagi világban mindennek megvan a maga önrezgése, egy bizonyos frekvenciára vannak hangolva az élő és élettelen dolgok. Ha ismert ez a frekvencia, hangrezgéssel felépíthető vagy lebontható az adott dolog, illetve a rezonancia meginvitálja az istenségek felsőbb hatalmát. A mantrák misztikus ereje abban rejlik, hogy a rezonancia-elv alapján a mantra hangzásán keresztül lehetséges kapcsolatot teremteni az adott világszférával vagy akár Istennel, vagyis az adeptus tudata összekapcsolódik a mantraként megnyilvánuló magasabb, isteni tudatosság síkjával.
A mantra hallható hangja a lelki hang (sabda brahman), amit a gyakorló elméje illetve nyelve kelt, a szíve hall és csak a beavatott ért meg. A szent hang hatása nem pusztán a produkált hangrezgésben, hanem annak hang-archetyposzában rejlik.
A mantra az, amit képvisel, így a mantra kettős érvényű, egyrészt a hang-jel által szimbolizált valóság, másrészt maga a szimbólum, jel. Az ilyen mantrák, jelek és szimbólumok közül kiemelkedik egy bizonyos, a szent óm-szótag.
Az óm szótag talán a leggyakrabban kiejtett hang Indiában. Szent szótagnak tekintik a véda eme ős-logoszát, ami – mondják – a teremtett világ keletkezése előtt már létezett. Az egyszerű szótag jelentéstartalma hihetetlenül mély, könyvtárnyi irodalom foglalkozik vele. Értelmezése szorosan összefügg a hindu teremtéselmélettel és természetszemlélettel, mindemellett az absztrakció csúcsát jelenti: egy szótagban, egy hangban összegzi a mindenséget. Hangzó és vizuális megjelenítése egyaránt ismeretes.
Több megnevezése ismeretes: egyszerűen óm, óm-hang (ómkára), zengés, zümmögés, dicsőítés (pranava), illetve múlhatatlan (aksara).
Az óm a mantrák mantrája, a Jadzsur-védából származik, misztikus magyarázatát az upanisadok adják, a Váju-purána egy egész fejezete, valamint a Náradaparivradzsaka-upanisad nyolcadik része foglalkozik vele. Ez a szótag magába foglal mindent, ami létezett, létezik és létezni fog – mondja a Mándukja-upanisad.
Köznapi jelentéseiben az óm kötőszó, úgy legyen!, rendben! értelemben. Ünnepélyes megerősítést, tiszteletteljes beleegyezést, elfogadást is jelent, de utasító parancsszóként is használják. Áldásosságot, illetve valaminek az elkerülését, elmozdítását is jelenti, sőt, etimológiailag az ámen is levezethető az óm szótagból. Összetételekben férfinévként is előfordul.
Az óm elsődlegesen azonban egyértelműen szakrális hang. A Védák szent szövegei olvasásának kezdetén és végén, fohászkodás előtt, vagy vallásos művek elején alkalmazzák. Misztikus értelemben Brahmant, az Abszolútumot jelöli, s így a legmélyebb vallásos meditáció tárgya. A védai kinyilatkoztatás útja az alábbi: 1. Óm-hang, a világteremtő-rendező isteni hang, 2. Gájatrí – a Rg-véda III.62.10. himnusza, napfohász, a védák anyja 3. Védák – himnuszok és liturgikus szövegek, 4. Védánta, azaz upanisadok – a védák ismeretelméleti-filozófiai betetőzései, 5. Védánta-szútra – az upanisadok bölcseletének tömör vezérfonala és logikai értelmezése, 6. Bhágavata-purána – a Védánta-szútra természetes magyarázata.

Az óm a teremtés kezdetén az ige, a logos; jelenthet invokációt, megerősítést, áldást, beleegyezést. A jógínak ez a meditáció tárgya, a filozófusnak a valóság végső síkja, a közembernek a védai vagy tantrai mantrák első tagja. Mindemellett a szent óm szótagot egyetemes tisztelet övezi, azonosítják Brahmannal, Ísvarával, hármas összetétele (A-U-M) folytán felöleli a szent hármasokat (triádok): a védákat (Rg, Száma, Jadzsur), a mindenség szféráit, a vjáhritiket (Bhúr, Bhuvah, Szvah) vagy akár az anyagi természet minőségeit (gunákat). A triádok közé tartozik még Visnu három lépte, amivel átfogta a világegyetemet, az idő három fázisa (múlt, jelen, jövő), a három szent tűz, vagy a bráhmanák hármas fonatú szent zsinórja, amelynek 3×3 szála a papi rend kilenc jótulajdonságát szimbolizálja, és még sorolhatnánk.
Az óm minden hang és szentírás foglalata, a legvégső szent tudás összegzése. Háromrétű összetételének talán legfontosabb értelmezése szerint az első A-hang (az aim bídzsa-mantra kezdőhangja) az egyéni önvalót jelzi, az U-hang az anyagi környezet, a ciklikus lét térsége, azaz a szamszára, míg az M-hang Parabrahman, az Egyetemes Lélek, Isten. Vagyis az óm a mindenségháromszög három elemét, az embert, a világot és Istent vagy Abszolútumot is szimbolizálja.

Röpke kitérőként elemezzük az aim bídzsa, vagyis mag-mantrát. A bídzsa-mantra misztikus őshang, amely különleges erővel tölti fel a teljes mantrát. Minden istenségnek megvan a saját bídzsa-mantrája, ami a mantra és a megszólított istenség szíve, lényege.
Az aim bídzsa Szaraszvatínak, a tudás és ékesszólás istennőjének mag-mantrája. Az aim szó is összetett szó, melyben az a-hang a létprincípium, a testet öltött lélek, az e-hang az önvaló potenciálja, ahol az életelv megnyilvánul, míg a kettő együttesen (a + e = ai) az energiával bíró testet öltött lélek szimbóluma. Végül a lezáró nazális m-hang az isteni harmonizáló zengés. Együttesen az aim bídzsa a tudás-energia (gjána-sakti) szimbóluma (ld.: Szaraszvatí), valamint az isteni tudással rendelkező egyéni lélek megtestesítője, s ezen a mag-mantrán meditálva erősödik az önvaló tudati, észlelő energiája.
Más értelmezés szerint az a-hang az ego-princípium, az u-hang a tudat fölemelése, míg az m-hang az univerzum egységességét jelöli. Ez az értelmezés sejteti az óm szerepét a meditációban, az emberi tudat magasabb igazságokra történő megnyílásában. Erről értekezik a Prasna-upanisad 5. tétele, amely három hangzója vonatkozásában elemzi az óm szótagot. Aki ezek közül egy elemen meditál, közvetlenül visszatérhet a dicső emberi születésbe, aki két mértéken meditál, a Holdba, s onnan vissza, a Földre jut, az ősök útjának szellemében, míg a három szótag elgondolása az istenek útján Brahmanhoz vezet, ahonnan nincs visszatérés.

„Aki az óm egy mértékén (a) elmélkedik, ennek folytán megvilágosodik, majd (halála után) gyorsan visszatér a Földre. A (Rg-védai) himnuszok az emberi világba vezetik, ahol (megszületvén) vezeklése, nőtlen tanulóélete és hite folytán megtapasztalja, mi a nagyság.
Aki (az óm) két mértékén (a-u) meditál, az elme síkjára jut. A (Jadzsur-védai) varázsigék a levegőégen át a Hold világába repítik őt, majd a Hold világának hatalmát kiélvezvén visszatér a Földre.
Aki viszont az óm szótag mindhárom mértéke (a-u-m) által a Legfelsőbb Személyen meditál, az a Nap ragyogásába jut. Miként a kígyó vedli le régi bőrét, úgy szabadul meg minden bűnétől. A (Száma-védai) dallamok révén Brahmá bolygójára (Szatjalókára) jut, s megpillantja a testek urát, a dzsíva-lelkek sokaságánál magasztosabb Legfelsőbb Személyt.” (Prasna-upanisad 5.3-5.)

Az eredetileg egy szótag hármas osztata tovább tagolható. „Az eredeti szótagnál magasabb a pont, a visszhang ennél is magasabb. A szótag eltűnik a hangrezgésben/hangrezgéssel, a végső állapota pedig a csönd.” – mondják az Upanisadok. Ezt a tagoltságot fejtegeti az alábbi szöveg:

„Az Óm háromrétű: pusztító óm, teremtő óm, s mivel mindkettőt felöleli, a belső/külső óm; a Brahman-óm, a belső óm és a gyakorlati óm; a külsődleges óm, a látnok óm-ja, s mivel mindkettőt felöleli, a Virát-óm; a pusztító óm , a Brahmá óm és a fél-mórás óm. Az óm Brahman.
Az egyszótagú Óm a belső óm. Nyolc részre osztja magát: a, u, m, fél-mora (a végső nazális kiejtéséhez szükséges idő), náda (rezonancia, a holdsarló szerű jel, csandra jelzi), bindu (pont-jel a félholdban), kalá és sakti. Az első négy alkotja a külsődleges óm-ot, s az a-hangzó 10.000 elemű, az u-hangzó 1.000 részű, míg az m-hangzó 100 tagú, a fél-mora hang pedig végtelen számú tagból áll.
A teremtő óm tulajdonságokban bővelkedik (szaguna), a pusztító óm anyagi tulajdonságoktól mentes (nirguna), a virát óm pedig kétarcú.” (Náradaparivradzsaka-upanisad 8.207-208).

A Bhagavad-gítá szerint az óm az isteni szótag az összes Védában, az óm-tat-szat pedig a Legfelsőbb Brahman megjelölése. A mantrák végén a szintézist jelöli, a téridő teljességének észlelését, mindenek Brahman-természetének fölismerését jelzi.
Srídhara szvámí, középkori írásmagyarázó szerint az óm-hangnak öt összetevője van: A (Krsna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége), U (Rádhá, a szeretet istennője), M (az egyéni lélek), bindu (a nazális hang) és a náda (visszhang). A felszabadult lelkek az óm zengését lezáró visszhangban meditálnak imádott istenükön.
Az óm egyértelműen a hindu vallás sajátja, de az India földjén fakadt több más vallási folyamat is átvette az óm szimbolikáját. Az óm gyakran szerepel a buddhista szövegekben és meditációkban – mint például a Kincs rejlik a lótuszban (óm mani padmé hum) mantrában –, s leginkább a világ ürességének, a sunjatá természetnek a szimbóluma.
A dzsainizmusban az óm az öt felsőbbrendű tekintély kezdőbetűiből összetevődő mantra: 3A (arhat – megvilágosodott szent, ashiri – tökéletességet elért szent, ácsárja – példájával oktató mester), U (upadhjája – szent tanító) és M (muni – bölcs).
A hindu és a muszlim tanok ötvözetéből létrejött szikh vallásban az óm Isten megnevezése, gyakran Egy az Óm! (ek omkára) formában, ami Isten végső páratlanságát jelzi, szemben a teremtett világ sokaságával.

 

Mérték A U M Nazális rezgés
Istenségek Brahmá Visnu Siva Purusa
  Agni Váju Szúrja Varuna
  Krsna Rádhá dzsíva-lélek
Félisten-rendek Vaszuk Rudrák Áditják Marutok
Világok Menny (szvarga) Föld (martja) Pokol (pátála)
Föld (bhúr) Levegőég (bhuvah) Menny (szvah)
önvaló anyagi lét Parabarahman
Védák Rg Jadzsur Száma Atharva
Versmértékek gájatrí tristubh dzsagati virádzs
Szent tüzek családi tűz déli égtáj tüze szerencse-tűz világvége tüze
Fények Nap Hold villám/tűz láng
Színek piros fekete fehér szivárványszínű
Jelleg hangzó fénylő röptet követő szélsebes
Tudatállapot éber álmodó mélyalvó transzcendens
Minőségek tudatlanság szenvedély jóság
Létfázisok teremtés fenntartás megsemmisítés
Életfázisok születés élet halál
Létezők formában (pl. fa) nem formában (pl. víz) formán túl (energia)
Lélekmadár Jobb szárnya Bal szárnya farktollai feje
Lélek-lótusz felfénylik szirmát bontja rezonál nyugszik
Alkat test beszéd elme

 

 

„Óh, Kuntí fia, Én vagyok a víz íze, a Nap és a Hold fénye, az óm szótag a védai mantrákban, a hang az éterben, és az emberi képesség.” (Bhagavad-gítá.7.8.)

 

A Bhágavata-purána 12. éneke tér ki az óm mantrára, Szúta és Saunaka bölcsek eszmecseréje során:

12.37-38. Szúta szólt: Óh, bráhmana (Saunaka)! Az univerzum legfőbb lényének (Brahmának) szíve mélyéről, (meditációjában) fölzengett egy hang, ait (bárki) megtapasztalhat, aki fegyelmezi hallását.
12.39. Ebből a (finom) hangrezgésből keletkezett a háromféle (hangból: a, u, m) összetevődő (szent szótag, az) ómkára, aminek eredete kifürkészhetetlen, s ami önnön maga zeng (az ember szívében). ez a (szent szótag) tárja föl a mindenható és végtelen Legfelsőbb Lélek (igaz természetét), mint legfőbb létező (Brahman) mint Legfőbb Lélek (Paramátmá) és mint Legfőbb Istenszemély (Bhagaván).
12.40. A (szent szótag) a hívő szívének horizontján kél föl, s a Legfelsőbb – bár anyagi érzékei nincsenek -, meghallja azt, még ha alig érthetően mondják is ki. Ebből (az óm mantrából) származik (a Védák formájában) a beszéd.
12.41. Ez a szent szótag egyértelműen utal forrására, a végtelen Legfelsőbb Lélekre. Ez minden mantra titkos lényege, s a (Brahmantól nem különböző) Védák örök magja. 
12.42. A (szent óm) szótag három hangzóból áll az A hanggal kezdődően, melyek magként magukban hordozzák a hármasokat: a kötőerőket (jóság, szenvedély és tudatlanság) a neveket (Rg, Száma és Jadzsusz),  a szubsztanciákat (föld, levegőég és menny) s a tudat állapotait (ébrenlét, álom, mélyalvás).
12.43. Eme (három) hangzóból formálta ki a szentséges megszületetlen (Brahmá) a nyelv hangkészletét a félhangzókkal (antahszthákkal), az aspirátákkal (úsmákkal), magánhangzókkal (szparsákkal), valamint a rövid, hosszú és kiegészítő szótagok hosszérékeivel egyetemben.
12.44. Ezzel a hangkészlettel a nagyhatalmú Brahmá négy szájából felhangzott a négy Véda, a három létszféra (Bhúh, bhuvah, Szvah), valamint a (szent Gájatrí-himnusz megelőző) óm szótag. Ezekkel (az áldozatot végző) négy pap (hótá, adhvarju, udgátá és brahmá) feladatait akarta tisztázni.

 

58/2012.
Rácz Géza