Anya – isten – nő – Gondolatok teremtésről, termékenységről

„Föld Anya, te táplálsz minden életet!
Istennő, Visnu gondoskodik rólad,
És te örökké gondoskodsz rólam.
Kérlek áldd meg ezt a helyet.”

Minden filozófiai irányzat ismeri az anyag és anyagtalan fogalmát, és többnyire ennek a két, mondhatjuk elkülönült világnak a kapcsolata alakítja az adott filozófia gerincét. Az anyag és anyagtalan fogalmára vonatkozó meghatározások, ezek értékelése és az összefonódásuk mibenléte adja a filozófia sajátos arculatát, amitől vonzó vagy taszító lesz egy-egy út. Ez természetesen nem feltétlenül jelent értékrendi különbséget, de kialakít egy speciális érzelemi világot, ami a befogadó számára kedves.

A hindu filozófia kettőség fogalma a Purusa-Prakriti elven alapszik. Purusa a lélek, a férfi energia, Prakriti az anyag, a női energia. A kettő együtt alkotja a látható világot. A prakriti vagy őstermészet a három anyagi minőségnek – a tömegnek, energiának és fénynek – az őse, amely a teremtés előtt is létezett. A prakriti az anyag, az univerzum teste, így minden létező az ő energiájából merítve jelenik meg az univerzumban. Ez mindennek a szülőanyja, amely princípium a teremtés után az öt fő istennő gyanánt mint Durgá, Laksmí, Szaraszvatí, Szávitri és Rádhá nyilvánul meg.
Önmagában az anyag éppúgy értelmezhetetlen, mint az anyagtalan, kettéosztottságukban viszont örök inspirációt jelentenek egymás számára. A férfi természetű Purusához többnyire az anyagtalan teremtő energiát, a tudatosságot, az akaratot, a harcot, a fizikai erőt és a racionalitást kötjük, míg a női Prakritihez a befogadó anyag-világot, az elfogadást és így a termékenységet, az élet adást, az irracionalitást, a szeretetet és az ehhez tartozó tiszta érzelmi világot kapcsoljuk. Az anyagi jelző itt nem jelent hátrányos megkülönböztetést, hiszen ez a teremtés tere és lehetősége.
Ez a képesség és az elfogadás vagy befogadás emeli naggyá szinte minden világnézetben a Természetet, a Föld Anyát vagy az anya-isten-nőt. Ő minden teremtmény szerető anyja, aki gyermekei védelmében démonokat öl, vagy önmagát áldozza fel, ő maga a feltételnélküli szeretet. Ezek az aspektusok a világ minden részén természetes tiszteletet ébresztenek az emberekben.
Arról sem feledkezhetünk meg, hogy gyakorlatilag minden vallás, és majd minden filozófiai irányzat a feltétel nélküli szeretetet helyezi előtérbe mint végső célt.
És bár sokszor van arra szükség, hogy életünk eseményeit az értelmünkkel is kövessük, a végső célokat racionálisan aligha érhetjük el. Ezzel szemben az önátadás, a feltétel nélküli szeretet nem tűnik praktikusnak, inkább irracionális jelenség. A racionalitásnak abban lehet szerepe, hogy belássuk, mégis erre az irracionális gyakorlatra van szükségünk.
A történelem során a világ minden részén mutattak be áldozatokat a Föld Anyának, aki a termékenység és egyben az életterünk istennője, védelmezője. Indiában a női energia jelenléte sokkal jobban érzékelhető, mint a világ sok más részén. Az ősi tradíció napjainkra persze sok változáson ment keresztül, ami megváltoztatta az életteret, így a természet tagoltságából az emberre háruló szerepek is összekavarodtak kissé. Ma már nehéz tiszta formában föllelni azokat az alapelveket, amelyek a Föld Anya minőségét a világi életben képviselik. A tudomány világa, a verbalitás elvakult tisztelete vagy a technikai megoldások keresése nem kedvez az Istennő kultusznak, sőt nevetségessé teszi azt. Mindemellett az istennői minőség – aminek az elfogadás, a szeretet, a gyermekáldás vagy a családi boldogság, de akár az anyagi világban való boldogulás – ma is épp úgy meghatározó része az emberi életnek, mint sok ezer évvel ezelőtt. Az istennői minőség hiánya boldogtalanságot, ürességet eredményez. Ez persze a szellemi, lelki vagy anyagtalan dolgokra is igaz, ezeket sem mellőzhetjük életünkből anélkül, hogy el ne veszítenénk boldogságunkat.
A Föld Anya a kreatív energia szinonimája. Indiában számos különböző formában jelenik meg.
Imádata ősidőktől kezdve, már az i.e. 3. évezred táján is jelentős volt, mikor a „nomád” hiedelmek együtt éltek a védák vallásosságával. Az istennőt különböző formában ábrázolták, mint a termékenység, az újjászületés, a növekedés és a táplálkozás erőforrását. A teremtő energia ősi imádata titokzatos módon átemelődött az indiai civilizáció újabb és újabb szakaszaiba is. Pupul Jaykar kutatásai szerint a légzéstechnika mesterei, sőt bűvészei, a vrátják többnyire nők voltak. Ők őrizték a falvakban a rítusokat, és az ő feladataik közé tartozott az istennő meginvitálása és megtartása a közösség számára. Ez fontos szerep volt, hiszen a közösség léte függhetett a vrátják jól végzett szertartásaitól.
A tantrikus művészetben az istennőt geometrikus formákkal és a színekkel ábrázolják, akár kör, spirál, kereszt, négyszög, háromszög vagy szvasztika alakban. A törzsi életforma ősi elemei és a védák hitvilágának szimbólumai a fennmaradás érdekében egymást át meg átszövő szerves rendszerré formálódtak. A geometriai ábrázolás a jantrák formájában olyan mélyen él az indiai tudatban, hogy az istennőt szinte nem is ábrázolták emberalakúan, az imádat úgy is működött.
Bizonyos szempontból nincs és nem is volt igazán jelentősége a történelmi háttérnek, vagy annak a magyarázatnak, hogy valamely elem innen vagy onnan származik-e. A legfontosabb az isteni kapcsolat megtapasztalása, jelenlétének felmutatása volt. A jantrák napi megrajzolása segítségével az isteni princípiumok vizuális jelenléte mélyen a tudat alatti területen rögződött. Ez az, amiről szinte már nem is kellett beszélni, mert annyira evidens.
Az indiai civilizáció mindig képes volt arra, hogy a lényegi dolgokat megőrizve, szinte bármilyen nehézséget túléljen. Egy-egy szűkebb-tágabb társadalmi közeg belső világát a múltban sem mindig művészek vagy tudósok alakították ki, mégis mély filozófiai következtetéseket jelenítettek meg.
Az indiai művészet arról is híres, hogy az ikonográfiai kötöttségek mellett valóságos művészeti csodákra képes, amikor a művész nem önmaga kiteljesedésére koncentrál, hanem az isteni világ energiáit közvetíti, egy nagyon kötött formában. Ezért a vizuális emlékek szerepe rendkívül fontos, hiszen a legtöbb laikus ember nem emlékszik, egyik-másik jantra-rajzolat vajon mely energia megjelenítésére képes, de ha követi a hagyományt, megtapasztalhatja azok működését. Így épültek be a különös jelentéssel bíró kéztartások, a múdrák is a klasszikus táncokba. Ezekhez természetesen történetek is tartoznak, ősi legendák és mítoszok, s a különböző művészi eszközök, a vizuális, hangzó vagy táncos elemek mind a befogadást segítik elő, akárcsak a mantrák éneklésénél használt elbűvölő zene.
A lényegi feladat azonban a kapcsolat, az ember és Isten közötti misztikus összeköttetés felmutatása volt, aminek szimbólumait a zene mellett a vizuális művészet is képes volt megőrizni időn és téren átlépve.
A tradicionális művészetben minden formának és színnek jelentősége van. A szín érzelmekre utal, így a raszákhoz, az érzelmekhez kötött minőség. Bhaktivédánta Szvámí írja a Bhágavata-purána verseihez fűzött kommentárjában:

„A rasza bármely megnyilvánulásában szeretet, vonzódás. Elsődleges formái a tiszteletteljes imádat, a szolgálatkészség, a barátság, a szülői ragaszkodás és a szerelem, ezek hiányában a dühben, csodálkozásban, tréfálkozásban, hősiességben, félelemben vagy rémületben mutatkozik meg. A szeretet e viszonyai csak ugyanazon faj egyedei között létezhetnek, az eredeti rasza pedig ember és Isten között a lelki világban létező lelki kapcsolat.” (Bhágavata-purána 1.1.3. magyarázat)

Összesen tizenkét érzelmi hangulat, íz ismeretes: közömbösség (sánta), szolgálatkészség (dászja), barátkozás (szakhja), szülői szeretet (vátszalja) és szerelem (sringára), mint az elsődleges érzelmek, továbbá a düh (raudra), csodálkozás (adbhuta), komédia (hászja), hősiesség (víra), könyörület (dajá), szörnyülködés (bhajánaka) és rémület (bíbhatsza). Megjegyzendő, hogy a különböző források nem egységesek a raszák elemzésében, a számszerűség és a sorrendiség terén is vannak eltérések, átfedések.
Az Anyaistennő imádata a történelemtudomány ismeretei szerint nyolc-tízezer évre tekint vissza Indiában, s az ország különböző részein más és más alakban mutatkozott meg. Az istennőkultusz vizuális megjelenítései közül talán a legismertebb és legmisztikusabb a Sri-jantra, ami Siva-Sakti egyesülését ábrázolja. Ez kilenc háromszögből álló szerkezet. A négy felfelé álló háromszög Siva energiáját képviseli, a föld irányába mutató öt háromszög a Sakti energiát.
A háromszögek szíve a három bindu, ami a Káma-Kála istennőt jeleníti meg. A kilenc háromszög körül két sor lótusz-párta látható, hat, illetve nyolc szirommal, egyes ábrázolásokon ennél is többel. Ezeket a mandalákból ismert, négy kapus védelem veszi körül, minden égtáj felé egy-egy kapu nyílik. A lótuszszirmokat körülvevő védelem négyzet alakú, ami az anyagvilág szimbóluma.

Sakti az isteni kreatív energiát, a női princípiumot szimbolizálja, minden isteni páros női alakját, mégis többnyire Siva hitvesének, Párvatínak az egyik neve. A Sakti szimbólum, mint Káma Kála, erotikus szerelem, egy tantrikus szöveg így ír erről: „A két kör a két mellbimbó, az egy kör az arc, ez alatt három barlang található. Aki ismeri e szimbólum jelentését, nemcsak az Istennő elbűvölő alakját nyeri el, de maga is Kámává válik.”

Mikor az Istennőt az univerzum megtestesítőjeként jelenítik meg, lefelé fordított háromszöggel ábrázolják. A középpont, a bindu a kreativitás minősége s a világ ősforrása, maga a mindenség. Ha fehér színű, akkor a férfi-, ha vörös, akkor női energiát szimbolizálja, s a két pont gyakran együtt szerepel, ekkor viszarga a nevük.
Az istennő imádat és ábrázolás számtalan formai változáson ment át a történelem során, de lényegileg soha nem változott. Ez a befogadó, s ekként negatív energia, ami teret ad az alkotóerőnek, és inspirációjával mozgásban tartja azt. Feladatától függően más és más, az éppen adott szerepet kiemelő alakot ölt, így az ikonográfiai azonosítás sokkal egyszerűbb.

A továbbiakban az istennő különböző megjelenési formáit, szerepeit tekintjük át.

Durgá

Nevének jelentése erőd, nehezen megközelíthető. Nevében a DU szótag a négy fő ellenségre – nyomor, szenvedés, éhség, rossz szokások – utal, az R a rendellenesség, betegség, és a GA a vétkek – igazságtalanság, vallástalanság, kegyetlenség és lustaság – elpusztítója.
Siva hitvesének, Párvatínak az egyik megjelenési formája, aki az anyagi boldogulást segíti. Harcias istennő, aki legyőzi a gyermekeit, a teremtményeket fenyegető démonokat. Védelmező, a szenvedéseket megszüntető, családi értékeket őrző szerepében valószínűleg a legkorábbi időktől fogva önállóan is tisztelt istennő. Általában nyolc-tíz karral ábrázolják, fegyverei a jobb kezeiben a szigony, kard, további jelvényei a kígyó és csengő, bal kezeiben kagylót, csészét, dobot és vizeskannát tart. Hajviselete Siváéra emlékeztet, három szeme van, arca csinos, keble dús. Dupla lótusztrónon ül, oroszlán vagy tigris a hátasállata. A hátérben vagy a feje felett gyakran látható kígyó. Ősszel van az ünnepe, ami egyben a szülők meglátogatásának is az ideje.

Laksmí

Visnu hitvese, a szépség, jószerencse és boldogság istennője, így az anyagi bőség, a családi szeretet és gyermekáldás védelmezője is. Visnu mellett többször is alászállt a Földre, hogy megsegítse az embereket. Híveit megvédi minden gyötrelemtől és nyomorúságtól. Neve a laksja, cél szóval függ össze, s a hindu családokban napi imádat veszi körül.
Arany színben, négy kézzel ábrázolják, egy kinyílt lótusz kelyhében áll vagy ül. Két kezében lótuszvirágot tart, amely a tisztaság, szépség és termékenység, illetve megvilágosodás szimbóluma. Négy karja az emberlét céljait szimbolizálja: az erényt (dharma), bőséget (artha), vágyat (káma) és üdvösséget (móksa). A négy kar a tér négy irányára, és így Laksmí mindenütt jelenlevő voltára utal. A kozmikus tejóceán köpülésekor jelent meg, Visnu aktív energiája. Ünnepe ősszel a fény-ünnep, a divali.

Szaraszvatí

A tudás és a művészetek istennője, Brahmá hitvese és energiája. Nevének jelentései áradó áradás, vagy a tudás maga. Máskor Brahmá leányának tartják, aki azt a tanácsot kapta atyjától, hogy lakozzék a beszélő ember nyelvén (ezért tőle az ékesszólás), váljon szent folyammá a Földön, s harmadrésze pedig maradjon Brahmával. A tudásnak és a tanulásnak, így az oktatási intézményeknek is védőistennője, de a zene, a művészetek és a tudományosság spirituális ereje is. Négy karral ábrázolják, attribútumai a rózsafüzér olvasó, fehér lótusz, könyv, cukornád darab, és a legjellegzetesebb a víná-lant. Négy keze a tanulók négy minőségére utal, az elmére, az intellektusra, az éberségre és az öntudatra, de szimbolizálhatja a négy védát is. Kora tavasszal, a februári virágfakadáskor ünneplik megjelenését, sok helyütt sárkányeregetéssel. Fehér lótuszon ül, ami arra utal, hogy megtalálta az abszolút igazságot. Hátasállata a hattyú.

Szávitrí

A Nap leánya, Brahmá párja. Nevének jelentése fénysugár. Kényes istennő, aki az erényhez és igazsághoz hűségesen vétségei miatt megátkozta Brahmát, Sivát, Visnut, Indrát, Agnit, az istennőket és a bráhmanákat is. Társfelesége Brahmá oldalán a békés természetű Gájatrí, aki semlegesítette átkait. Kettejükhöz kapcsolódik a napfohász, a papi rend szent imája.
Ugyanezen a néven egy legendás hercegnő is ismeretes, aki a hitvesi hűség példaképe gyanánt a halál istenétől is visszaszerezte elholt férje lelkét.

Rádhá

Vrshabhánu és Kalávati leánya Gókulában, vagy a föld leánya, mert a földből jött a világra, amikor atyja az áldozati térséget készítette elő. Más források szerint Krsna bal oldalából született, illetve az egyik isteni energia, aki Visnunak segített a teremtésben.
A vaisnavák számára ő Krsna örök szerelme, a pásztorlánykák legkiválóbbja. Krsna belső energiájának, az isteni szeretet-erőnek a megszemélyesülése. Rádhá sajátsága a teljes önátadás, a rajongó, sokszor ambivalens érzelmeket indukáló lelki szeretet. A szeretet Istenének, Krsnának örök társa, mindent inspiráló és felülmúló erő, az őszinte és feltétel nélküli szeretet. Ekként a rajongás istennője, és az Isten iránti odaadás védelmezője.
A szerelem körtáncában Brahmá egy napját táncolták végig Krsnával, s mikor Rádhá vett egy mély lélegzetet, majd lassan kifújta, az egész világ megtelt az ő édes leheletével, ez volt a mindennek életet adó lehelet.
A szeretetben elfoglalt helyzeténél fogva sok műalkotás ihletője. Az ábrázolásokon nincsen különösebb jelzése, hasonló a többi pásztorlánykához, de ő áll a középpontban, például a körtánc (rasza-mandala) során Krsna mellett. Gyakran ábrázolják kettesben Krsnával, meghitt kapcsolatban.

Mahisa aszura legyőzése

A gonosz aszurák vezére, Mahisa, oly erős mágikus hatalommal rendelkezett, hogy a félistenek nem bírtak vele. Mikor végképp kiderült, hogy képtelenek legyőzni a vidék hősét, segítségért fordultak az istennőhöz.

A fennen zengő mantrák hatására megjelent az istennő, akár egy fényes hegy, sok ezer nap fényébe öltözve aranyszínben tündöklött. Szeme akár a kék lótusz virágja, haja fekete, mint az éjszaka, dús keblei kiemelték ragyogó nőiességét.
Hősies  munkájához az istenektől megkapta bűvös energiájukat és fegyvereiket: Sivától a háromágú szigonyát, Visnutól a harci diszkoszát, Varunától a kagylókürtöt, Agnitől a dárdáját, Jamától a vasrudat, Vájutól az íjat, Szúrjától a nyílvesszőket, Kuvérától a buzogányt, Indrától a villámot, Brahmától az imafüzérét és a vizesedényét, Kálától a kardot, Visvakarmától a fejszét, Himavántól az oroszlánt. Így vele volt az istenek minden ereje és lényege.

Durgá megérkezett a Vindhjá hegyre, ahol a helyiek, a sabarák és pulindák imádták őt. Mahisa, a hódító démonkirály hallott a hegyen lakó elbűvölő szépségről, és egy futárt küldött érte, hogy elhozza neki, mert mindaddig nem érezhette magát a három világ urának, míg meg nem szerzi magának ezt a szépséget. Az istennő csak mosolygott és azt üzente, hogy őt csak olyasvalaki birtokolhatja, aki legyőzi a harctéren. 

A büszke aszura elfogadta a kihívást és először a hadseregét küldte el, hogy legyőzze a karcsú lányt. Durgá felemelte az íját és a kardját, elhelyezkedett hátasállatán, a félig elefánt félig tigris sarabhán, és könnyedén legyőzte a sereget.
Ekkor Mahisa aszura varászerejét használva egy bivaly bika alakját öltötte, dühödten kaparta a földet. Féktelen csata kezdődött, megremegett a föld, a hegyek kettéhasadtak, a felhők szétszakadtak az égen. Az Istennő elővette az istenektől kapott fegyvereit, de a hős bivalydémon mindig kicsúszott a kezei közül. Végül haragra gerjedt az Istennő, és a csodálatos fegyvereket féretéve puszta kézzel rontott ellenfelére.
Felugrott Mahisa hátára, s lábával megrúgta a fejét. Az istenek fegyverei nem győzték le az aszurát, de az istennő rúgásától harcképtelenné vált. Ekkor Durgá karjával végzett ellenfelével, majd a félelmet eloszlató kéztartás múdrájával mosolyogva eltűnt a teliholdban. Az istenek ekképp dicsőítették győzelmét:

„Lehet bármilyen szolid kedves formád, vagy bármilyen borzasztó és riasztó a te alakod, mikor a három világban vándorolsz. Ezek a formák védenek minket és a Földet.”

Irodalom
Puranic Encyclopaedia
JAYAKAR, Pupul: The Earth Mother, San Francisco, 1990.
RAO, T.A. Gopinath: Elements of Hindu Iconography Motilal, Delhi, 1993.
BONER, Alice: Principles of Composition in Hindu Sculpture – Cave temple period – Motilal, Delhi, 1990
KAPOOR, Subodh: Encyclopaedic Dictionary of Hinduism, Cosmo Publications, New Delhi, 2000.

 59/2013.
Ubornyák Katalin