Aum, Tao, Kereszt, Piac

Kelet és Nyugat vonásai

Mottó: „Ázsia hosszú életű, Európa efemer. Európa évszázadokban él, Ázsia évezredekben. Európában minden kicsi, gyors és törékeny, már semmi nem birtokolja a halhatatlanság titkát.”

Sokan fürkészik Kelet és Nyugat titkait. Miben különböznek, miben hasonlítanak egymásra? Mi adja a Kelet varázsát, és mitől oly hatékony a Nyugat? Mégis, Kelet rohamosan nyugatiasodik, a Nyugat pedig mintha elvesztette volna ártatlanságát és belepusztulni készülne saját sikerébe. Az anyagi jólét mellett rettentő belső bajok emésztik a Nyugat emberét, éppen ezért fokozódik a szellemi-spirituális éhség. Ma vitathatatlan ázsiója van Ázsiának, s így van ez már évezredek óta. A különbségeket és párhuzamokat száraz elméleti fejtegetésekkel is elemezhetnénk, de álljon itt inkább néhány tény, idézet és vélemény, amelyek kereszttüzében nyomon követhetjük Kelet és Nyugat gondolkodásának sajátságait, a két világ versengését.

♰ ☯

Az égtájak meghatározó alapfogalmak a világszemléletünkben. Kelet és Nyugat, Észak és Dél többet jelent, mint puszta navigációs irányokat, s az ember szellemi életében sokkal nagyobb szerepet játszanak, mint egy egyszerű iránytű. Általában négy égtájról beszélünk, pedig ahhoz, hogy lapos világlátásunkat tágabb dimenzió-térbe ágyazhassuk és gömbhéj szerkezetűvé tehessük, ezekhez hozzá kell vennünk a Zenit és Nadir vertikális irányait. Így alakul ki az embert övező mikrokozmikus individuál-szféra, amely egyszemélyes univerzumnak tekinthető. Ezek sokasága – ahány ember, annyi világ – alkothat egy multiverzumot, s máris előállt korunk rendkívül szövevényes társadalmi-tudati hálózata, amelyben a sokrétűség képes homogén halmazba rendeződni, de azért a fehér fény még mindig hétágra szertesugárzik, ha megcsillan egy harmatcsöpp fénytörő prizmáján.

♰ ☯

Kelet és nyugat, mint égtájak, de mint szimbolikus irányok a korai kereszténységben is szerepet játszottak a legfontosabb rítusokban. Itt a nyugat a gonosz, a Sátán birodalma, a kelet pedig a Krisztus felé fordulás, a megtérés jele, amint azt két jeles egyházatya, Jeruzsálemi Szent Cirill (313-386) és a Trierben született Szent Ambrus (339-397) alábbi idézetei tükrözik.
„Szent Cirill jeruzsálemi érsek hitoktató beszéde a megkereszteltekhez
1. hitoktatás
II. először is beléptetek abba a helyiségbe, mely a keresztelőkápolnának szolgál előcsarnokul és ott álltatok nyugat felé fordulva. Hallottátok a felszólítást, hogy tárjátok ki karjaitokat és aztán ellene mondtatok a Sátánnak, mintha jelen volna. …
IV. Arra kaptál parancsot, hogy kitárt karral mondd a Sátánnak, mintha jelen volna: Ellened mondok neked, Sátán.
Azt is meg akarom magyarázni, miért álltatok nyugatnak fordulva. Ezt is kell tudni. Mivel az érzékkel felfogható sötétségnek a nyugat a tája, az ördögnek országát pedig a sötétség alkotja, hisz ő maga a sötétség: ezért fordultatok jelképesen nyugat felé, hogy a sötétség és homály urának ellenemondjatok. Mit mondtatok valamennyien: Ellened mondok neked Sátán, neked, aki gonosz, és kegyetlen zsarnok vagy. Azt fejezted ki ezzel: Nem félek többé hatalmadtól, mert ezt már megtörte Krisztus, aki velem egytestűvé és egyvérűvé vált, hogy így a halált halállal győzze le: így nem leszek örök rabságodra kárhoztatva. Ellened mondok, te ravasz, csalárd kígyó. Ellened mondok, ki lesből támadsz és a jóakarat színe alatt hoztad a világra a gazságot és csaltad ősszüleinket az árulásba. Ellened mondok, Sátán, minden rosszaság sugallójának és segédjének.”
…
„Szent Ambrus könyve a Misztériumokról
II. fejezet
Tartalma: A keresztelendők beléptek a keresztelőhelyre, ott keresztségi fogadalmat tettek le – és kelet felé fordultak.
5. Ezután megnyíltak a szentek szentjének kapui [ez a baptisterium-nak nevezett keresztelőkápolna volt], beléptél az újjászületés szentélyébe. Most idézd emlékezetedbe, mit kértek tőled és tartsd eszedben, mit feleltél. Ellen mondottál az ördögnek és az ő cselekedeteinek, a világnak, a paráznaságnak és az élvezeteknek. Ígéretedet nem a holtak sírja őrzi, hanem az élet könyve. [A keresztségi fogadalmat az Isten számon tartja] …
7. Beléptél tehát , hogy szemügyre vedd ellenségedet, kit ellenmondásod jeléül szembeköpsz; keletre fordulsz; mert aki ellene mond az ördögnek, Krisztushoz fordul, rája tekint egyenes nézéssel.” (Kühár Flóris: Az ősegyház szentségi élete, Budapest, 1944.)

♰ ☯

India sok mindent adott a világnak. Szellemi kincsei kiapadhatatlan forrásként állnak rendelkezésre, s bölcsessége a történelem során nem egyszer forradalmasította a vele kapcsolatba kerülő emberek és kultúrák tudatát. Ilyen szellemi forradalom volt például Schopenhauer és kiábrándult korának találkozás az indiai bölcselettel, vagy Gandhi erőszakmentes győzelme a brit világbirodalom fölött, de ide sorolhatjuk a hindu kultúra Délkelet-ázsiai kisugárzását vagy a meditációs technikák napjainkban tapasztalható világméretű terjedését. „Mivel nem ismerték túlságosan, évezredeken keresztül úgy élt az európaiak képzeletében, mint valami csodaország. Az embereket India hírneve vonzotta, amit természeti kincsei és bölcsessége motivált” – mondta G.F. Hegel.
Mi a titka ennek a passzivitásával győzelmet arató, hallgatagságában is beszédes, archaikusságában is hihetetlenül naprakész kultúrának?
India hihetetlenül gazdag ősi világából mára talán csak mozdíthatatlan templomai és a bölcselete maradtak meg. Az indiai lélektől mindig is idegen volt az expanzió, legyen az politikai-hatalmi, gazdasági vagy szellemi-ideológiai. A találkozás az indiai kultúrával mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott mindazokban, akiket megérintett.
Voltaire (1694-1778) még így fogalmazott: „Bizonyságát adtuk, mennyire fölülmúljuk az indiaiakat a vakmerőség és aljasság terén, s mennyivel magasabban állnak ők a bölcsesség tekintetében. Európai nemzeteink kölcsönösen öldöklik egymást e földön [Indiában], ahová csak pénz után kutatva megyünk, holott a hajdani görögök művelődni mentek oda. … Meggyőződésem, hogy minden – a csillagászat, asztrológia, metempszichózis s a többi – a Gangesz partjáról jutott el mihozzánk.”

♰ ☯

„A »nyugat-európai filozófia« kifejezés, amit oly gyakran hall az ember, valójában fölösleges szószaporítás. Miért? Mert a filozófia lényegében görög… S azt állítani, hogy a filozófia lényegében görög, ugyanaz, mint mikor azt mondjuk, hogy a Nyugat és Európa – és csakis ezek – legbensőbb történeti vonalukat tekintve eredendően filozofikusak. Ennek bizonyítéka a tudomány fölemelkedése és uralma. Mivel ezek a történelem Nyugat-európai menetének lényegéből – a filozófiaiból – erednek, ezért képesek sajátságos bélyegüket az egész Föld emberiségének történelmére ráütni. A filozófia szó mintha saját történelmünk születési bizonyítványa volna, mondhatnánk a világtörténelem jelenkorának, az atomkornak a születési bizonylata.” (Heidegger: Was heisst Denken?, Tübingen, 1954)
Ezzel szemben Lukianosz A szökevények című allegorikus szatírájában másként fogalmaz. A cinikusok ellen írott művében Zeusz lánya, Filozófia bejárja a földgolyót, majd a nevével és becsületével visszaélő hamis filozófusoktól megsértve visszamenekül az égbe.

Filozófia:
Atyám, először nem a hellénekhez repültem, … Elsőként az indekhez indultam, a világ legnagyobb népéhez. Ezeket nem volt nehéz rábírnom, hogy elefántjaikról leszállva hozzám szegődjenek. Így az egész nemzetség, a nekhraioszokkal és az oxüdrakészekkel szomszédos brakhmanok az én táboromba tartoznak, az én parancsaim szerint élnek, az összes körülöttük lakó nép becsüli őket, és különleges módon halnak meg.
…
A brakhmanok után közvetlenül Aithiópia következett, onnan Egyiptomba mentem át, ahol találkoztam az ottani papokkal és prófétákkal, és az isteni tudományokra oktattam őket. Majd Babülónt ejtettem útba, hogy a khaldeusokat és a mágusokat beavassam a misztériumokba. Innen kerültem Szkítiába, azután tovább Thrákiába…
Eleinte, közvetlenül a megérkezésem után, a görögök nem nagy ujjongással fogadtak, de nem is zárkóztak el teljesen előlem. … Tudod jól, az én dolgaimat nagyon könnyű és egyszerű utánozni, legalábbis ami a külsőségeket illeti. Nem sok fáradságot igényel: elnyűtt köpenyt kell a vállra teríteni, útitarisznyát a nyakba akasztani, vándorbotot a kézbe, aztán kiabálni, vagy inkább bőgni vagy ugatni és szidalmazni mindenkit.
(Bollók János fordítása)

♰ ☯

Kelet bölcsessége a puszta létével csigázta fel a nyugati ember érdeklődését. Hajdanán az idegenek tanulni jártak Indiába, s az ókor nagyjai vitathatatlan tisztelettel adóztak az ottani bölcsek, papok, aszkéták előtt. Euzébiusz egyházatya meséli el Nagy Sándor kortársáról:
„Egy indus bölcselő fölkereste Szókratészt, a par excellence filozófust Athénben, s megkérdezte, mi a filozófiájának lényege? Szókratész azt válaszolta, hogy az emberi lét problémáit tanulmányozza, mire az indus bölcs elnevette magát, mondván, az isteni dolgok vizsgálata nélkül lehetetlen megérteni az emberi dolgokat.”

Alig telt el néhány évszázad, s az ókori görög politeista szellemről a kereszténység kizárólagos világszemléletére áttért Nyugat már más kincsekért indult Indiába. Megdöbbentő az a szemléletváltás, ami például az indiai papi réteg megítélésében végbement, mert a korábbi csodálat helyett Xavéri szent Ferenc 1544-ben így nyilatkozik: „Az itteni pogányok között vagy egy fajta, akik a bragmanes (bráhmana) nevet viselik. Az egész pogányság támogatja őket. Azokat a házakat gondozzák, amelyekben a bálványok állnak. A világ legromlottabb emberei. Soha nem mondják meg az igazságot, mindig azon törik a fejüket, hogyan hazudjanak és csapják be az egyszerű és tudatlan szegényeket. A bragmanes elég képzetlenek, s mi nincs meg bennük erény tekintetében, az bőven megtalálható gonoszságban és rosszindulatban. Ha nem volnának ezek a bragmanes-ek, minden hitetlen áttérne a mi hitünkre.” (Xavéri Szent Ferenc, in S. N. Balagangadhara: The Heathen in His Blindness; Brill Academic Publishers p.120-121).
Később a francia enciklopédisták véleménye sem sokkal hízelgőbb: „Azt állítják, a világ nem más, mint káprázat, álomkép, mágikus varázslat, s hogy az igazi lét a testek pusztulása után kezdődik, mikor feloldódnak a semmiben, ami a tökéletesség minden lény számára, lévén ez roppant egyszerű. A szentség egyenlő semminek sem akarása, gondolása, érzése. Ez az állapotot aztán olyannyira szendergés szerű, hogy néhány szem ópium hamarabb a szentség állapotába repíti a bráhmanákat, mint minden törekvése.” (Denis Diderot: Bramines címszó az Enciklopédiában)

♰ ☯

Kelet és Nyugat fogalompárja egészen más tartalommal bír, mint Észak és Dél kettőse. Kelet és Nyugat kulturális különbségeket sejtet, Észak és Dél pedig gazdasági-politikai dichotómiát. Ha Észak és Dél egymást feltételező ellentétpárjáról gondolkodunk, kézenfekvő a megosztottság képzete. Korunk közbeszédében és felszínes képzettársításában az Észak a fejlettség szinonimája, a Dél pedig az elmaradottságé (lásd: Észak- és Dél-Amerika, Észak- és Dél-Olaszország). Az életszínvonalbéli megosztottság mellett ott a politikai avagy világnézeti hasadás is, mint Turán és Irán a történelmi időkben, vagy Észak- és Dél-Vietnam a közelmúlt, illetve Észak- és Dél-Korea a jelen időkben, ami nem feltétlenül párhuzamos az életszínvonal pólusos képzettársításával. Észak a találgatásoktól sem mentes szimbolikus felfogás szerint a nordikus-hyperboreus rassz hűvös, jól szervezetett otthona, amit inkább az ész uralma és egyfajta érzelmi hűvösség jellemez, talán elidegenedéssel és magányossággal fűszerezve, míg a Dél az életigenlő melegvérű népek hona, amelyekben erős az intuíció, a művészi érzék és gyakori az extrovertált alkat. Talán mondhatjuk, hogy az Észak racionális, a Dél pedig emocionális.

Lin-yu Tang 1947-ben hozzáteszi: „A törvényre alapozott nyugati életmód, ami még rosszabb, szemléletében, cselekvésében, céljaiban kilencvenöt százalékig gazdasági jellegű. A nyugati civilizáció a jövedelem ostoba emelkedésével fokról-fokra változott meg a tizenkilencedik és a huszadik században, úgyhogy értelmezésében most már az emberi haladás csupán életszínvonal-emelkedést jelent. Ez az mindössze, amiről beszélni, írni és álmodni tudunk. …
Vagyis tagadhatná-é bárki is, hogy a békére vonatkozó összes javaslataink nem hiúsulnak-e meg azon az ostoba előítéleten, hogy a gazdasági haladás betegségeit csupán fokozottabb gazdasági haladás gyógyíthatja? … Az Ég maga is egy konzervvel tetőig megtömött tűzbiztos áruház. Mert a világ ma üzlet, politikai és gazdasági téren egyaránt.
…
Mert ki tagadhatja, hogy ez a gazdasági gondolkozás megsemmisítette a gondolkozás minden más formáját? S hogy a gazdasági eredményesség nem homályosított-e el minden más eredményt? Gondolkozásunk ma már csupán borogatás gazdasági sérüléseinkre, és a legnagyobb szellemi reménységünk a fogyasztók gyarapítása és a jó üzlet. Viszont azt sem tagadhatja senki, hogy ez a hatalom- és profitvágy hinti szét a jövő háborúk magvait. …
A bölcsesség első lépése az, hogy elismerjük a materializmus teljes együgyűségét. A következő pedig, hogy belátjuk mostani béketerveink teljes alkalmatlanságát a békére.
…
Egy nemzet sem élt és nem is élhet erkölcsi hagyományok nélkül. A kínaiak úgy hiszik, hogy »az állam hajójának négy evezője van: udvariasság, igazságosság, becsületesség és tisztességtudás.« … Így a világ boldogulása mégiscsak azon múlik, hogy a hit hogyan küzd meg a hitetlenséggel.”
Ezzel szemben éppen nálunk vált közmondásossá Montecuccoli hidegen realista válasza arra a talán hazafiúi és eszmei húrokat megpendíteni óhajtó kérdésre, hogy mi kell a háborúhoz? Pénz, pénz, pénz.

♰ ☯

A százlábú irigykedik a kígyóra, a kígyó meg a szélre.
Így szólt a százlábú a kígyóhoz:
– Nekem van száz lábam, ami segít a mozgásban, neked meg egyetlen lábad sincs, mégsem érek a nyomodba!
– Ezen én nem tudok változtatni, – válaszolt a kígyó – én ilyen vagyok! Mit is kezdhetnék én holmi lábakkal?!
Ám a kígyó, amikor találkozott a széllel, így szólt hozzá:
– Én tekergőzve mozgatom a testem, így haladok, neked pedig nincsen tested, mégsem érek a nyomodba!
– Engem már az is kitérésre késztet, ha valaki feltartja az ujját, bár képes vagyok tövestül kicsavarni a fákat és ledönteni házakat. De tudod, nem törődöm a kis vereségekkel, hanem a nagy győzelmekre gondolok. Ez az én bölcsességem.
Vajon melyik kultúrára, melyik szemléletmódra jellemző ez a látszólag együgyű, de második pillantásra annál inkább mélyenszántó tantörténet? Talán a Nyugat a szél, amely nem törődik a kisebb kudarcokkal – népek és civilizációk eltiprásával – ám annál jobban koncentrál saját győztes civilizációja nimbuszának építésére? Vagy a Kelet lenne a szél, amely nem törődik a csekély veszteségekkel – milliók pusztulása, anyagi hátrányok és évszázados alávetettség – mert tisztában van azzal, hogy minden gazdaságilag, politikailag és hatalmi erővel megalapozott civilizáció elpusztult már, kivéve azt a kultúrát, amely szellemi-spirituális alapokon nyugszik – nevezetesen a bráhmanák által őrzött indiai?
Egy vihar nem tart sokáig – mondja Laotse – a modern civilizáció pedig vad hurrikán. Az erő minden építménye összeomlik, tekintet nélkül arra, hogy ki építette fel.

Feszíts ki egy íjat pattanásig
  S azt fogod kívánni, bár ne tetted volna.
Köszörülj egy kardot a legélesebbre
  És a kardél hamar kicsorbul

♰ ☯

Kelet és nyugat elsősorban politikai lélektanában különbözik egymástól. Mi nem becsüljük olyan sokra a fegyverek pillanatnyi sikereit. Az ázsiaiak sokkal finomabb szempontból szemlélik a dolgokat, és úgy vélik, hogy az élet hosszú folyamatában jóakarat és gonoszság egyaránt érik, s hogy a béke addig nem jöhet létre, míg az emberi szívekben nincs igazság.
…
Az európai hatalmi politikát és Ázsia erkölcsi hagyományait nem lehet egyesíteni. Mencius élesen megfogalmazta ezt már kétezerkétszáz évvel ezelőtt: „Az erkölcsi rend világában az erős jellemek uralkodnak a gyengéken és a nagy szellemek irányítják a kisebbeket. Az erkölcsi kaosz világában a testileg nagyok uralkodnak a kicsinyek felett, az erősek a gyengéken. Az (első) kettő a menny (elve). Azok, akik engedelmeskednek az Égnek, megmaradnak, és akik engedetlenek, elpusztulnak.” (Lin Yu-tang: Fehérek és színesek, Lengyel Balázs fordítása, Révai Budapest 1947)

♰ ☯

„Túlzásai dacára igen helyesen mondja Chamberlain: »Mi alapította meg Buddhának világbirodalmát? Nem a tana, hanem a példája és hősies cselekedete; emberfeletti akaratának ez a megnyilvánulása igézte meg az emberiség millióit és ez kényszeríti őket igába mind máig. De Krisztusban még magasztosabb akarat nyilatkozik meg; nem kell futnia a világból, nem kerüli a szépet, megbecsüli a szeretetből eredő drága illatszerek használatát, amit tanítványai szemétnek neveztek; nem vonul vissza a pusztába, hanem úgy lép elő a magányból, mint valami diadalmas hadvezér, ki örvendetes hírt hoz az emberiségnek, nem a halált, hanem az igaz megváltást! Buddha egy magát kiélt, tévútra került kultúrának alkonyát jelenti, Krisztus azonban az emberiség új napjának, új korszakának hajnalát. Újra ifjúvá tette a megvénült emberiséget és így lett az életerős, a fiatal indo-európaiak Istenévé. A kereszt jegyében az ó-világ romjain lassanként új kultúra támad, melyen még sokat kell munkálkodnunk, hogy majd a távoli jövőben megérdemelje a keresztény nevet.«” (H.St. Chamberlain: Die Grundlagen des XIX. Jahrhunderts, München, 1908. 244-45.o. in: Dr Mester János: Kelet nagy gondolkodói, Franklin Budapest, é.n.)

 ♰ ☯

A nyugati ember évszázadok óta az anyag és a ráció bűvöletében kering, s évezredek óta a kiválasztottság tudatában, hatalmi mámorában él. A látszólag győztes kultúra anyagi eufóriájához képest nyilván visszamaradottnak tűnik egy évezredes tradíciókra támaszkodó, az egyszerű életmód és magas rendű gondolkodás igényét hangoztató ősi civilizáció. A nyugat felfokozott individualitása a teremtés koronájának koncepcióján alapszik. Mintha létezésünk vesztené értelmét a kiválasztottság tudata nélkül. Ezért oly nehéz a nyugatnak mellérendelő módon gondolkodnia. Innen a dinamikus expanzió, de lassan be kell lássuk, a mindenség részei vagyunk, s jobb volna harmonikusan együttműködő részekké válni, semmint kóros burjánzássá.
Ma már idejét múltnak tűnnek az olyan megjegyzések, mint Husserl sorai: „A világ minden idegen vidékének »európaizálása« a bolygónk sorsa. Isten a maga képére és hasonlatosságára alkotta Európát, s most az emberiség többi része Európa hasonlatosságára lesz megalkotva.” (Edmund Gustav Albrecht Husserl 1859-1938) Lin Yu-tang A fehérek és színesek című könyvében tovább karikírozza ezt az eszmét: „A fehér ember a világ minden más fajának azt mondja: Én olyan tökéletességre törekszem, mint amilyen az én Uram az égben. És nektek bennszülötteknek mind olyan tökéletességre kell igyekeznetek, mint amilyen bennem lakozik.” A valóság azonban még egy emberöltővel később is sokban tükrözi ezt a vélekedést. Pedig már Husserl kortársa, a keleti bölcselet nagy szerelmese, a Schopenhauer-követő Paul Deussen is megfogalmazta ellenvéleményét: „Bizonyára naivnak tartanák azt a személyt, aki azt állítaná, hogy a minden tekintetben oly ’bámulatosan messzire jutott’ korunknak volna tanulnivalója az ősi indiaiaktól, ámbátor az ind világszemlélet szélesebb körű ismeretének egy haszna mégis csak volna, nevezetesen az, hogy rádöbbennénk: egész vallásos és filozófiai gondolkodásunk végzetesen egysíkú, s lehet egészen másféle megítélése is a dolgoknak, mint ahogyan azt Hegel az egyetlen lehetséges és indokolt módszerként megfogalmazta.” (Paul Deussen: Allgemeine Geschichte der Philosophie I-VI. Leipzig 1894-1917)
Ehhez képest John Atkins Hobson (1858-1940), az imperializmus történész-ideológusa 1902-ben azt mondotta: „A világ többi részének kizsákmányolása, akár katonai erőszak, egyenlőtlen kereskedelem, vagy kényszermunka révén jelentős és szükségszerű előfeltétele az európai kapitalizmus gyarapodásának.” (K.M. Panikkar: Asia and Western Dominance) Úgy tűnik, van benne igazság, csak talán más előjellel, mint ahogyan a szerző szánta. Hasonlóan ahhoz, ahogyan az optimista azt mondja, hogy a lehető legjobb világban élünk, mire a pesszimista hozzáteszi, hogy ez sajnos valószínűleg igaz is.

♰ ☯

A világban és az emberben két pólus van: egy passzív és egy aktív, egy magafeláldozó és egy heroikus, egy örök-nőies és egy örök-férfias. A tökéletes emberen, az isten-emberben, ez a két pólus egyesítve van. Ha a Fiú az Atyához fordul, akkor passzív, önfeláldozó és nőies: „A te akaratod teljesedjék, ne az enyém!” De ha a világ felé fordul, akkor aktív, heroikus és férfias: „Én győztem le a világot.”
Az orosz népben csak az egyik van meg a két pólus közül: a vallási nőiesség. Szemben a nyugati, katolikus kereszténységgel, amely férfias, a keleti, bizánci kereszténység nőies. Orthodoxia meg orosz nép annyi, mint nőiesség meg nőiesség. (Dimitrij Mereskovszkij: Följegyzések 1919-1920, Dante, Budapest, én.)

♰ ☯

A tudományos világkép a matéria elsődlegességét hirdeti, a biológiai és szellemi jelenségeket az anyagból vezeti le. Az anyagelvű tudomány a teológiai kérdések vonatkozásában induktív szemléletet képvisel, és a vallásos gondolat fejlődését a hiedelmektől a természetvalláson s a politeizmuson át az egyistenhitig vázolja fel, antropomorf istenképről beszél. Ezzel szemben az archaikus időkben a szellem elsődlegessége olyan evidencia volt, amely gyökeresen meghatározta a világszemléletet. Ennek a spirituális szemléletnek az ősidőktől kezdve máig élő indiai szellemiség az egyik letéteményese. Kiinduló pontja nem a világ – amiből logikusan csak induktíve építhető fel a mindenség szellemi struktúrája –, hanem az Abszolútum, a teljesség, amiből deduktíve, alászálló módon vezetik le a világmindenséget s benne az élet és a szellem, az ember jelenségét.

„A békés élet módszere, gondoljunk akár a házastársi, akár a nemzeti vagy akár a világbékére, az emberiség története folyamán alig fejlődött valamit. Békekészségünk nem több, mint őseinké. Nyugat társadalmi gondolkozása a békére vonatkozólag gazdasági és politikai. Ez pedig engem annyira nem elégít ki, mint alkoholistát a málnaszörp.
A békés élet módszere a nyugat társadalmi vagy politikai tudománya szerint egyszerűen a javak egyenlő elosztása, a termelés és a kereslet, a behozatal és a kivitel egyensúlya, vagy pedig a jogok és kötelességek rendszere, eskük és jegyzőkönyvek, amelyek fölött a törvény értelmében a bíróság őrködik. A társadalmat ezek a tanok úgy tekintik, mint egymással meg nem férő érdekek kényszerű szövetségét, amelyeknek békés együttélését az igazságszolgáltatás mechanizmusa szolgáltatja. …
Sokkal mélyebb az összefüggés az erkölcs és a békepolitika között, mint felületesen gondolnánk. … Confucius elégedetlen azzal a kormányzással, amely csak a törvényen alapszik. Mert a törvény egy lépéssel mindig hátrébb áll az erkölcsnél. Ezért is kedves foglalkozása az embereknek áthágni a törvény megkötéseit. „Vezéreld az embereket törvény szerint, szabályozd életüket büntetéssel és félelemmel – és meglátod, mindig kitörnek majd börtönükből s méghozzá minden lelkiismeretfurdalás nélkül. Vezesd őket erkölccsel és szabályozd életüket nemes szokásokkal – és értelme lesz közöttük a lelkiismeretességnek és a becsületnek.” (Lin Yu-tang: Fehérek és színesek, Lengyel Balázs fordítása, Révai Budapest 1947)

♰ ☯

John Jennings tiszteletes fogadalmat tett India vallásainak gyökerestül való kiirtására. Szerinte a brit birodalom az isteni gondviselés misztikus működése a pogány indusok megtérítésére, s az angol kézre jutó a Koh-i-noor gyémántért a britek a kereszténység becses igazgyöngyével fizethetnek a moguloknak. Amikor az angolok megérkeztek Bengálba, a vidék a gazdagságáról volt híres. Amikor kivonultak Indiából – jó kétszáz év múltán – a világ legszegényebb vidékei közé számított. Mi történt időközben? Milyen rugalmasan alkalmazható ez a világnézet, mennyire kifordul önmagából a legigazabb és legszentebb eszme is! Árpád-házi Szent Erzsébet csak öt esztendős, mikor megesik vele az első csoda. Egy nap, mikor nagyon hideg volt, apró maradékokat vitt a vár kapuja elé a szegényeknek. Mikor az apjával összetalálkozott, és az megkérdezte tőle, hogy hova megy, és mit visz. A királylány nagyon megijedt és nem tudott mást felelni, minthogy „Rózsát viszök.” Viszont az apjának eszébe jutott, hogy nincs rózsavirágzásnak ideje, ezért magához hívatta és az étel rózsává változott.

Xavéri Ferenc viszont a Szent Inkvizíciót alapította meg az indiai Goán, aminek nevében nőket kínoztak meg, embereket égettek meg elevenen és hindu templomokat romboltak le. Ferenc szentté lett, és mai napig keresztény oktatási intézményeket neveznek el róla Indiában. Heroikus tetteiről így számolt be portugál rendi elöljáróinak: „Elrendeltem mindenfelé a templomok lerombolását és a bálványok ledöntését. Képtelen vagyok szavakba foglalni azt az örömet, ami a bálványok ledöntésekor és összezúzásakor tölt el.” (Kanayalal M. Talreja: Holy Vedas and Holy Bible) Márpedig a portugálok egyik kezükben a kereszttel, a másikban karddal érkeztek India földjére…
Évszázadok teltek el, s a második világháború legutolsó éveiben egy keleti ember, Lin Yu-tang, a páratlanul népszerű kínai bölcselő panaszkodik: „A kegyes európai civilizáció malasztja szétárad a föld fölött: ez a fehér ember küldetése. … Ha mi [értsd az európaiak] naivan egyedüli feladatunknak tartjuk az európai életszínvonal Ázsiára való átültetését (ami nem más, mint a fehér ember hatalmi politikájának az egész világon való érvényesítése), akkor valóban miénk lesz a világ porondja – igen, miénk lesz, bár nem másként, mint folytonos tömegmészárlásokra épített roppant cirkuszi aréna. …
Sajnos a világ „európaizálása” nemcsak elvont eszme. Ázsiában a világdemokráciák vezetői máris meghonosították vérszagú hatalmi politikájukat. Láthatóan az a tervük, hogy Ázsia legyen kiegyensúlyozó hatalom, ahol Európa nemes példája alapján a következő három évtizedben [a vietnami háború a hetvenes években ért véget!] is fenn lehet majd tartani az örökös vérontás és mészárlás küzdelmes állapotát. Mert ez az európai rendszer. S ezt fertőzi szét Európa az öt világrészen. A mi problémánk az, hogyan tudjuk vesztegzárba kényszeríteni Európát? Hogyan lehetne gátat vetni a dögvésznek? Más szavakkal az a kérdés, hogyan lehetne a világból kiűzni az európai hatalmi politikát?” (Lin Yu-tang: Fehérek és színesek, fordította: Lengyel Balázs, Révai Budapest, 1947)

♰ ☯

Amikor 1913-ben Rabindranath Tagore elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, nyugati kritikusai a kaukázusi fajta felsőbbségét kezdték hirdetni az indiai fölött, s a költőben egy álmodozót véltek fölfedezni, aki elfogultan szemléli a nyugatot. Idejétmúlt érzékenységüknek köszönhetően úgy vélték, a költőt mint megannyi gyarmatlakót, politikai érdekek miatt részesítették előnyben. Tagore díjazásában olyan megaláztatást láttak, amit „még szokniuk kellett”: „Első alkalommal került a Nobel-díj kitüntetettjeinek sorába olyasvalaki, akit nem nevezhetnénk fehérnek. És persze időbe telik, amíg hozzászokunk a gondolathoz, hogy egy Rabindranath Tagore nevezetű alak nyerte el az irodalmi Nobel-díjat.” (Subhash Chakravarty: The Raj Syndrome: A Study in Imperial Perceptions, Penguin Books. 1991)

♰ ☯

„Kedves fiam, hát még mindig nem érted meg, hogy a Kelet és Nyugat sosem értették meg egymást? Nézd: nálunk a tisztelet jele, ha idegenek előtt nem mutatkozunk fedetlen fővel; a cipőnket azonban a templomban levetjük. Az európaiaknál az udvariasság azt kívánja, hogy idegenek előtt vegyük le a kalapunkat, de ugyan illetlen volna, ha a cipőnket vetnőnk le jelenlétükben. Mi a kék szemet a bosszúvágy és a gonoszság jelének tekintjük: náluk a kék szem a szelídség és jóság jele. Mi jobbról balra írunk, ők balról jobbra. A nyugati írás tele van felesleges betűkkel, amelyeket ki sem mondanak – mi pedig a legtöbb betűt le sem írjuk helyesírásunkban. Nálunk az egyszerű élet erény, náluk lealacsonyodás. Hogy is gondolod, hogy a nyugati ember valaha is megértheti a keleti embert? (Achmed Hikmet egykorú meséiből)

♰ ☯

„Kínosan nyilvánvaló, hogy a Nyugat ágyúval és az evangéliumi igazsággal felfegyverkezve rontott a Keletre, és vallását, értékrendjét, jogrendjét és politikai berendezkedését a keleti nemzetekre erőszakolta, csöppet sem törődve a helyiek érzékenységével és természetes hagyományaival” – írja J. J. Clarke: Oriental Enlightenment: The Encounter Between Asian and Western Thought című munkájában. És ez nem csupán üres szó, vagy néhány elméleti fejtegetés. A gondolat brutális valóságát példázza Sir Henry Morton Stanley (1841-1904), híres brit Afrika-kutató, aki ágyúit szemlélve mondta: „Micsoda remek eszköz a kereszténység és a civilizáció terjesztésére Afrika vad fajai között!” (Dr. S. Radhakrishnan: Eastern Religions & Western Thought). Mindez persze nem csupán hadiipari kijelentés, hanem egészen másfajta elbizakodottság tünete, amit Cecil Rhodes (1853-1902), egy másik Afrika-utazó Hitvallás című írásában fogalmaz meg: „Kijelentem, hogy mi vagyunk a világon a legkiválóbb fajta, s minél nagyobb részét népesítjük be a világnak, annál jobb az az emberi fajnak.
Miért ne alakítsunk egy titkos társaságot azzal a legfőbb szándékkal, hogy előmozdítsuk a Brit Birodalom ügyét, s az egész primitív világot brit fennhatóság alá vonjuk, hogy visszaszerezzük az Egyesült Államokat, és az angol-szász fajt egyetlen birodalomban egyesítsük?!
Afrika előttünk hever, kötelességünk meghódítani. Kötelesek vagyunk minden alkalmat megragadni minél több terület megszerzésére, s mindig az lebegjen a szemünk előtt, hogy a nagyobb terület több angolszász fajtájút jelent, többet a világ legjobb, leghumánusabb és legtekintélyesebb fajtájából.” (The New Environmentalist Eugenics: Al Gore’s Green Genocide)
Sokan gondolhatják, saját civilizációjukat legitimálja a hatalom és a jólét. Mint mikor az ember azzal keresi igazának bizonyítását, hogy erősebb pozícióba kerül, mint mások. De ne feledjük, karneváli forgatagban és maszkabálban élünk, így a tébolyult társadalomban nem biztos, hogy nem az egyetlen józant fogják bolondnak tekinteni. Ha egy bolondra húznak kényszerzubbonyt, talán megnyugszik tőle, de az épeszű bizonyosan megbolondul benne. És annyit még, hogy az igazán nagy dolgok érvényessége nem feltétlenül a számosságukban, vagy elterjedtségükben mérhető, hanem a puszta létük elegendő csoda egy csodamentes világban. Éppen ezért a nemzetközi színtéren sem feltétlenül az erény bizonyítéka a hatalom s a jólét, amik sokak szemében egyben az erkölcsi és kulturális felsőbbség zálogai is. Hiszen a hatalom alapján Sztálin és Mao-ce Tung és Pol Pot is erényes és civilizált emberek lettek volna, a maffiabirodalmak az erkölcs mintapéldái lennének és egy agresszív katonai hatalomnak is mindig igaza lenne. Pedig az együttérzés általában a legyőzötteket kíséri, s az ősi bölcsesség is úgy tartja, hogy a legnagyobb vereség a győzelem.

 ♰ ☯

Hozzászoktunk, hogy a Nap keleten kél és nyugaton nyugszik. Orient és Occident egymás ellentétei, de így van berendezve világunk. Márpedig egy berendezett világban a megszokás otthonossága vezérli az embert, szinte öntudatlanul is. Oly erős a liberális demokrácia propagandája, hogy szinte el sem tudjuk képzelni másként a társadalmak egészséges szerveződését. Gondoljunk bele, milyen fülsértő és szokatlan volna számunkra az alábbi üzenet: „Mivel a tartalom nem kevésbé követendő a formánál, a kínai civilizáció dominanciáját el kell ismerni annak érdekében, hogy tanulni lehessen tőle.” Valószínű idegenkedést, sőt, ellenállást és cáfolatokat váltana ki a megjegyzés, pedig ez nem kínai pártkomiszárok szájából hangzott el, hanem Daniel Pipes véleménye, amit valószínűleg komolyan is gondolt. (D. Pipes: In the Path of God, pp.197-198) A megjegyzés egyébként valószínűleg igaz, minden kultúrától csak akkor lehet tanulni, ha hajlandók vagyunk elfogadni és tisztelni annak tekintélyét. Ám a szavak mögött megbúvó imperatívusz sértené a mi hallásunkat, miért várjuk hát el, hogy a keleti világ bármely képviselőjét ne sértenék az efféle kijelentések, ha azok a nyugat felsőbbségével kapcsolatban hangoznak el? Az utóbbi fél évezred kultúraközi találkozásai jobbára abból álltak, hogy a fehérek leigázták az egyéb társadalmakat. Pedig a fény keletről jön, és attól, hogy a Kelet nagy kultúrái sokáig nem a nyugati protestáns munkaethosz alapján álltak, még nem feltétlenül voltak retrográdak. Az ázsiai értékek közé tartozik a rend, a fegyelem és tekintélytisztelet, a család, a személyes felelősség, a kemény munka, kollektivizmus, absztinencia, vagy egyszerű, tartózkodó életmód. Sokan úgy tartják, a Kelet – Nyugat dichotómia valójában a nyugat teremtette mítosz, de ez a meghatározás eleve önellentmondásos, mert ha nem volna különbség, nem teremthette volna a mítoszt a Nyugat, vagy éppen a Kelet teremtett volna valamilyen más képet.

♰ ☯

Thomas Babbington Macaulay (1800-59) honosította meg az angol oktatási rendszert Indiában. Az angol parlament alsóházában nyilatkozta, hogy „a világon soha, sehol nem létezett még egy olyan elvetemült és az emberi faj morális és intellektuális egészségére oly veszélyes vallás, mit a hinduizmus.” Az 1830-as években ekként szidalmazta az ázsiai kultúrákat: „Egy jobb európai könyvtár egyetlen polca értékesebb, mint India és Arábia egész bennszülött irodalma.” A hinduizmus különösen a begyében volt: „(A hinduizmus) közismerten csekély belső értékű irodalmon alapszik, amely a legfontosabb kérdésekben a legsúlyosabb tévedéseket hangoztatja, összeegyeztethetetlen a józan ésszel és erkölccsel, s amely utálatos előítéletek s babonaság melegágya.” (1835)
A keresztény teológiát pedig ekképp fejtegeti: „Én az igaz oldalon állok, te pedig nem. Ha te vagy az erősebb, el kell tűrnöd engem, hiszen kötelességed elismerni az igazságot. Ha pedig én vagyok erősebb, üldözni foglak, mert nekem kötelességem a hibák üldözése.” (Dr. S. Radhakrishnan: Eastern Religions & Western Thought)

Sokan jó tanítványnak bizonyultak, s a világon sokfelé terjesztették a fehér civilizáció „áldásait”. Jomo Kenyatta (1897-1978), Kenya első miniszterelnöke, majd köztársasági elnöke, országának alapító atyja, aki 1963-ban függetlenségre vezette Kenyát Nagy-Britanniától, egyszer elmondta: „Amikor a keresztény misszionáriusok megérkeztek, az afrikaiaké volt a föld, és a misszionáriusoké a Biblia. Arra tanítottak minket, hogy becsukott szemmel imádkozzunk, s mire kinyitottuk a szemünket, övék volt a föld és a miénk a Biblia.” A keresztény misszionáriusok így is működtek Afrikában. Ma hogyan működnek korunk ideológiai nagyágyúi, a szabad sajtó független képviselői? Hiszen ma nem reverendás papok, hanem kézikamerával és műholdas mobilkészülékkel felszerelt szuper-riporterek terjesztik az éppen aktuális ideológiai doktrínát, a szabad versenyes piacgazdaság és a demokratikus társadalmi berendezkedés általuk egyedül üdvözítőnek kikiáltott rendszerét, amit ma legalább olyan hevülettel próbálnak eladni a világnak, mint néhány emberöltővel ezelőtt a szintén egyedül üdvözítőnek tartott keresztény ideológiát. Amikor Egyiptomban 2010-ben elszabadultak az indulatok, egy riporternő az utcán hömpölygő tömegből kiválasztott egy férfit, és megkérdezte:
– Ugye maguk a demokráciáért tüntetnek?
A férfi lakonikusan válaszolt:
– Nekünk békesség kell, meg az, hogy a visszaéléseknek vége legyen.
– Szóval maguknak a demokrácia kell?
– Nem, mi igazából csak azt szeretnénk, ha a csőcselék nem fosztogatná a boltokat és nem bántanák az embereket, ezért állunk össze és megvédjük magunkat.
– Tehát akkor önöknek demokrácia kell! – erősködött az utca emberének problémáira rendkívül érzékeny szőke riporternő, amire végül nagy nehezen az arab férfi kimondta:
– Igen…?!? – de hangsúlyában több volt a nyaggatástól való szabadulás igénye, és a prekoncepció keresztülerőltetése elől közömbösségbe visszahúzódó rezignáció, mint a lelkes szabadságharcos demokrata érzülete.

 ♰ ☯

Egy majomszelídítő mesélte majmai mogyoróeledeléről, hogy minden majomnak három jutott reggelre, négy pedig estére. A majmok ezen meglehetősen felbosszankodtak. Akkor a szelídítő azt mondta, hogy mindegyik kap reggel négyet, hármat pedig este, s erre a majmok teljesen megnyugodtak. A mogyorók száma nem változott, de volt valami különbség a tetszés (a tetszés szubjektív értékelése) és a nemtetszés között.
Ez szintén (a relativitás elvéből) származik, amiért az igazi bölcs összegyűjt minden ellentmondást és megmarad a természetszerű „égi” egyensúlynál. …
A tökéletes ember nem foglalkozik önmagával, a vallásos ember nem kutatja a haladást, az igazi bölcs pedig nem törődik a dicsőséggel. (Lin Yu-tang: Fehérek és színesek, Lengyel Balázs fordítása, Révai Budapest 1947)

 ♰ ☯

A társadalmi-gazdasági súlypont állandó mozgásban van a Földgolyón. Az emberiség nagy civilizációi keletről indultak, s némi atlanti kitérő után lassan visszatér e súlypont ismét keletre: Japán, Kína, India ma megkerülhetetlen tényező mind gazdasági, mind politikai és kulturális téren. Amikor Gandhit megkérdezték, mi a véleménye a nyugati civilizációról, csak annyit mondott: »Nyugati kultúra? Nem rossz ötlet, majd gondolkodom róla!«
Ez a meghökkentő kijelentés nem hízeleg a nyugati ember becsvágyának. Az amerikai katonák a második világháborúban egyszerűen piszkosnak tartották például az olaszokat, hiába voltak szövetségeseik, és imponált nekik az ellenséges németek tisztaság- és rendszeretete. Meglepő, de egy brit gyermekotthonban az ott dolgozó magyar szakember több szappan szeretett volna igényelni a gyerekek számára, amire az igazgató válasza az volt: minek? Egy rossz példából persze nem lehet megítélni egy egész országot, de az angol átlaghoz képest a közvélekedés higiénés szempontból bizonyára elmaradottabbnak tartja az indiai normát. Pedig ez nem mindig volt így. A Brit Kelet-Indiai Társaság szolgálatában a XVIII. században Indiába érkező brit katonákról, kereskedőkről és tisztviselőkről érdekes dolgok derülnek ki: „Aki (nyugaton) nyaranta testét ugyan megmártotta a fürdővízben, arra gondosan ügyelt, hogy fejét ne érje víz. Magyarán a fürdő nem jelentett egyúttal hajmosást is. Máskülönben aligha lett volna értelme egy új fogalmat bevezetni a hajmosásra, ami pedig nem más, mint a sampon. A Hobson-Jobson szótár [amely az indiai nyelvekből az angolba átkerült szavakat összesíti] szerint a shampoo szó eredetije a hindi champi kifejezés, amelynek jelentése: masszázs. De miért éppen az izmok lazítására és gyúrására vonatkozó fogalom jelölné a hajmosást? Úgy tűnik a Brit Kelet-Indiai Társaság alkalmazottjai időnként a borbélyaikat hívatták, hogy olajjal bedörzsöltessék a fejüket, majd szappannal és vízzel hajat mossanak. Így a fej-champi változott át később samponná.
[A fürdés] az ipari forradalmat megelőző korszakban legföljebb a buzgó testedzők különös nyári szokása lehetett, a fejmosás pedig még ritkább jelenség volt. Az angol királyi udvar 1589-ben közzé tette: „Legyen bármilyen rangban, az étkezések előtt és után senki ne vizeljen és piszkítson a lépcsőházban, a folyosókon és a helyiségekben.”
Ettől függetlenül a mosdatlan fehér ember a trópusokon meglehetős szagot áraszthatott. Amikor a kínaiak először találkoztak a fehér emberekkel, szagosnak nevezték őket. William Dalrymple a Fehér mogulok című könyvében elmondja, hogy sok brit férfit az indiai nők vezettek be a rendszeres fürdés örömeibe. Azokat pedig, akik hazatérve Albionba tovább hódoltak a rendszeres fürdés és a fej-champi különös szokásának, könnyen elnőiesedett piperkőcnek nevezték.” (Manohar Malgonkar: A szagos szahibok tribuneindia.com)

♰ ☯

„A legutóbbi néhány évszázad során az emberi társadalom legagresszívabb és ellenségesebb, legmohóbb és leginkább hatalomittas csoportjának éppen a nyugati keresztény világ bizonyult.
E századok során a nyugati kereszténység minden egyéb országot meghódított, papokkal és kereskedőkkel a nyomukban hadseregeik elfoglalták, leigázták és kifosztották a nem-keresztények többségét. A bennszülött indiánok, afrikaiak, ausztrál és ázsiai populációk estek áldozatul ennek a sajátos keresztényi „szeretetnek”, amit könyörtelen pusztítás, rabszolgaság, erőszakos fenyegetések, kulturális értékek, intézmények megsemmisítése s az áldozatok életmódjának végleges megváltozása kísért, az alkoholizmus és a nemi betegségek terjedésével, könyörtelen kereskedelmi kihasználással és hasonszőrű jelenségekkel a nyomában. (Pitrim Sorokin (1889-1968) orosz származású amerikai szociológus, Harvard University in: Sita Ram Goel: History of Hindu-Christian Encounters, South Asia Books, 1990)

♰ ☯

A világon egyetlen országnak sem kellett annyi csapást elszenvednie, mint Indiának.
Sem Japán, sem Kína, sem Oroszország, egyetlen európai állam sem, de az arab nemzetek és legfőként Amerika sem volt kénytelen annyi megaláztatást és veszteséget elszenvedni az elmúlt évszázadok során, mint India. A Vidzsajnagar birodalom uralkodója, Krisnadévarája nem küldött csapatokat Portugáliába, hogy ott lerombolják a templomokat és erőszakkal hinduvá tegyék a keresztényeket, és vallási terrort gyakoroljanak. Sem a Csóla, sem a Cséra vagy Pándja indiai uralkodók nem küldtek flottákat Szaúd-Arábiába, hogy ledöntsék a Ka’aba kövét, és a romjain, vagy a közelében Minaksinak építsenek templomot, hogy ezzel demonstrálják a hinduk erejét. Ezzel szemben India és a hinduizmus elképesztő pusztításnak volt kitéve. A hódító indiai hordákat nem követték hindu misszionáriusok, hogy nemes uralkodásuk alatt hindunak vagy buddhistának térítsék meg a skót parasztokat.
Indiában vallási okokból csak a hódítók ontottak vért. A vallási türelmetlenség az iszlám és a kereszténység nyomán jelent meg Indiában. A muszlimok a hitetlenek vére árán remélték elnyerni a Paradicsomot, a portugálok pedig meghódítván Goát itt is bevezették az inkvizíciót. (Sushama Londhe: Hindu Wisdom website)

♰ ☯

Összevethető-e a XX. század vérzivataros magyarországi kezdete az i.e. III. századi Észak-Indiával? És hasonlítható-e egy európai kommunista népbiztos életútja egy távol-keleti, buddhistának megtért uralkodó helyzetével? Első pillantásra összemérhetetlennek és összeférhetetlennek tűnik tán a példa, de az ember egyetemes jelensége, valamint a történelmi és ideológiai kérdésekre adott válaszok problematikája okán próbáljuk meg az egybevetést:
„A proletárdiktatúrának legkülönösebb szereplője Lukács [Löwenstein] György népbiztos volt. Atyja, Lukács József, az egyik legnagyobb magyar pénzintézetnek, a Magyar Általános Hitelbanknak volt vezető igazgatója. Dúsgazdag ember, hatalmas palotája volt a Gellérthegyen. Fia, György a lehető legjobb nevelésben részesült. Kezdetben polgári gondolkodású ember, aki esztétikai tárgyú műveivel otthon és külföldön is némi sikert aratott. … Részben meggyőződésből, de részben nagyravágyásból is, lett kommunistává.” (Lauro Mainardi: A magyarországi kommunizmus bűnei, Új Auróra, Budapest 1922)

Amint király vált belőle, miniszterei közül többen is megvetéssel tekintettek Asókára. Hogy megfegyelmezze őket, megparancsolta, vágják ki a virágzó és gyümölcstermő fákat, csak a szúrós, tövises fákat hagyják meg. Miniszterei háromszor is visszakérdeztek, mire megdühödve kivégeztette őket. Ettől fogva csak rettegett Asókának nevezték. …
Megtérésekor Asóka így fohászkodott Szamudra buddhista szerzeteshez: „Dasabala fia, esedezem, bocsásd meg gonosz cselekedetemet. Ma megvallom neked bűneimet, és a bölcs, a Buddha; a legkiválóbb iskola, a Szangha; és a nemes lelkek mutatta tanítás, a Dharma oltalmába ajánlom magam.” Egyik későbbi sziklaediktumában így fogalmazott: „Az emberek üdve és boldogsága érdekében vésetem kőbe e vallási ediktumokat, amiket elsajátítva gyarapodhatnak a dharmában. Minden ember az én gyermekem, s ahogyan fiaimnak kívánom, hogy ebben a világban s a következőben áldás és boldogság szálljon reájuk, ugyanezt kívánom minden embernek.” Másutt azt írja: „Ajándékaimmal hódolok mindegyik felekezetnek, de legfontosabbnak azt tartom, amely az ember saját választása.”
Asóka olyan komolyan vette az erőszakmentesség elvét, hogy udvarában és országában is megtiltotta az állatok leölését: „A Szent és Kegyes Fenség udvarában korábban százezerszám ölték le az állatokat, hogy eledelt készítsenek belőlük. Most azonban, e vallási ediktummal ez a szám mindössze háromra csökken, két pávát és egy őzet vágnak, ez utóbbit sem minden nap. A későbbiekben e három jószág életét is megkíméljük…”
„Lukács elvtárs, milliomos zsidó és filozófus, azonnal nagy hírnévre tesz szert, midőn ily címen tart előadást: »A terror, mint a jog forrása«”. (Arnaldo Fraccaroli: Magyarország a bolsevizmus alatt, Atheneum, Budapest, 1920)
Bankárfi esztétából lövető népbiztos – rettegett uralkodóból ájtatos népszolga – két megoldás ugyanarra a problémára, az ember meggyőződésének változására.

♰ ☯

Egy nepáli bölcsesség úgy tartja, Nyugaton az emberek megszeretnek egy nőt és feleségül veszik, míg keleten feleségül vesznek valakit, és megtanulják szeretni. Ebben az egyszerű, kicsit összekacsintó megjegyzésben mély szemléletbéli különbség rejlik. A nemek megítélése témájában a jógának is komoly véleménye van. Sivánanda szvámí orvosból lett iskolaalapító jógí. Egyik követőjének, Chidananda szvámínak egy spirituális konferencián elhangzott beszédéből idézünk:
„A modern társadalom egyik nagy problémája az emberek szexuális viselkedése. A helyzet néhány évtizeddel ezelőtt is rossz volt, ma még rosszabb. Akik figyelemmel kísérik a nyugati társadalmakat, jól tudják, mennyi aberráció létezik, különösen a házasság terén. Ismerjük a válások nagy arányszámát, pedig a válás a victoriánus korban még hallatlan botránynak számított. Az emberek meg voltak döbbenve, ha egy férfi elhagyta a feleségét, hogy egy másik nővel álljon össze, vagy ha egy asszony hagyta ott a férjét egy másik férfi kedvéért. Ez főbenjáró botránynak számított, manapság viszont megszokott ügy. Sőt, egyes bíróságok csak válóperes ügyekkel foglalkoznak.
Miért? A magyarázat abban rejlik, ahogyan az emberek a másik nemet látják. Miként néz egy férfi a nőre, és hogyan látja a férfit a nő? Szvámí Vivékánandától megkérdezték, mi különbözteti meg leginkább az indiai társadalmat a nyugati társadalmaktól? Ő olyan ember volt, aki keresztül-kasul gyalogosan bejárta Indiát, a városokat, falvakat, családokat keresett fel, emberekkel találkozott, tehát jól ismerte az indiai embereket és az indiai társadalmat. Járatos volt az efféle kérdésekben. Válaszában két jelenséget emelt ki: az egyik a mester-tanítványi viszony volt, a másik pedig az, hogy nyugaton a nőt feleségnek tekintik. A nyugati társadalmakban a nő asszonyi, feleségi szerepe az általános, míg Indiában a nő elsősorban anya. A nő tehát elsősorban anya, a feleség mivolta senkit nem érdekel, leszámítva persze azt a férfit, akinek az adott asszony egy életre szóló hites felesége. Indiában a nő megszólítása a Himálajától a Comorin-fokig, Nágaföldtől Pandzsábig: anya, mátádzsí, amma. Nyilvánosan egy nőt mindig anyának szólítják: amma. Ha a férje nevezi meg a feleségét, sosem hívja a nevén, hanem azt mondja: fiam édesanyja, lányom anyja. Ha látogatók érkeznek egy családhoz, a családfő gyermekei anyjaként mutatja be a feleségét: Ramu édesanyja. Vivékánanda ebben látta az indiai és a nyugati társadalmak alapvető különbségét.” (Swami Chidananda: Comment on Swami Sivananda’s 8th spiritual instruction)

♰ ☯

Jean-Pierre Lehmann az IMD – a svájci Lausanne-ban működő üzleti akadémia nemzetközi politikai gazdasággal foglalkozó professzora – aki tanulmányait Japánban, Svájcban és az Egyesült Államokban folytatta és Oxfordban doktorált – fejti ki véleményét a globális kor spirituális kihívásairól:
„A kereszténységet megelőző görög és római civilizációban nem léteztek vallási háborúk és sokkal egészségesebben látták a játékos isteneket és istennőket, mint az intoleráns monoteista kereszténység, amely később uralkodóvá vált Európában.
India több mint egy milliárdos népessége a világon a legszínesebb, legheterogénebb. Sokkal több etnikai, nyelvi és vallási közösség létezik itt, mint mondjuk az Európai Unióban. E tarka etnikumok között mégis sokkal nagyobb fokú összetartozást és egységességet sikerült itt elérni, mint például a nyugat-európai népek között.
India szinte kiapadhatatlan forrása az ideáknak, filozófiáknak és vallásosságnak, s a globális színtérnek e három tényezőre szomjas résztvevői számára India ígéretes ország az itteni demokratizmus és változatosság, valamint az indiai emberek egyre erősödő önbizalma miatt. A gazdasági és üzleti élet, a filozófia, a politológia, a vallás és irodalom terén az indiaiak – és a hatalmas indiai diaszpóra, akik fölött sosem nyugszik le a Nap – meghatározó szerepet játszanak.
Bolygónknak roppant nagy szüksége volna erősebb morális érzékre, szellemiségre és etikai iránymutatásra. Márpedig az indiai vallási és politikai hagyomány mindhárommal szolgálhat. Egy indiai guruval folytatott beszélgetés során döbbentem rá, hogy követhetem tanait, anélkül, hogy világi meggyőződésemet föl kellene adnom. Erre egy imám vagy egy pap mellett aligha volna lehetőségem.
Bolygónknak szüksége van alternatív geopolitikai hatalmakra a már leköszönt Bush adminisztráció által felszított amerikai keresztény-fundamentalista hegemóniával szemben. Európa befelé fordul és kimerült, Kína diktatúra, az iszlám világ pedig – finoman szólva – nehéz időket él meg. Ezért válik egyre fontosabbá India, egyrészt természetes eredményeinek köszönhetően, másrészt azért, mert nem is létezik más komoly alternatíva. Remélem a 21. század az indiai szellemiség plurális értékeinek szellemében alakul, máskülönben a végzetünk felé tartunk.” (The Globalist.com – Global Development Thursday, March 30, 2006).

A magasröptű idealizmusnak és a gyalogos realizmusnak találkoznia kell; úgyhogy az idealistákat ne tarthassák többé az üzletemberek ügyefogyottaknak, és a „realizmus” pedig ne leplezze az eszmék hiányát az emberi cselekedetekben. Az élet összhangjának s a dolgok egységének meg kell mutatkoznia. Úgyhogy a napi cselekedeteinket alakítsa a hitünk.
Megérlelheti ezt a nyugati filozófia spirituális átitatódása, az az erkölcsi és gondolati érés, amely sietteti a gyöngyöző nyugati intellektus tökéletesedését. A korszak keményreöklöző, szétmarcangoló szellemének el kell tűnnie. Meg kell változnia ennek az acélkorszaknak, amelynek pörölye az emberi szíveket edzi acélkeménnyé, szétzúzva bennük a lélek írmagjait. „A természet lágy – mondja Laotse – de az emberi szándék kemény. Az emberi szív pedig a legváltozóbb, legpuhább és leghajlíthatóbb része a természetnek; semmiképpen nem szabad kontárkodni vele. (Lin Yu-tang: Színesek és fehérek)

♰ ☯

Zseni lehet az, aki keletről jött, s a nyugatot szemlélte. Aki a kelet megelégedését szemlélte. Aki a megfigyelésben különbözetet látott. Keleten az ideális világot, nyugaton a materiális háborúságot. Aki keleten az ember boldogságát szeretettel nézte, nyugaton a boldogtalanságot észlelte. Aki keleten a vagyonnal telt gazdagot a szegények közt látta, a nyugaton elkülönítve találta. Aki keleten minden emberben embert látott, nyugaton a legtöbb emberben telhetetlen számítót. Aki keleten szívben lélekben rokonra talált, nyugaton a szív s a lélek helyett a kétszerkettőre akadt. Aki keleten gyönyörű levegőben az Isten kedvét látta, nyugaton a füstös bűzben a romlást találta. (Huszárik Zoltán: Csontváry film)

Az India iránt, vagy az alternatív keleti életvitel iránt megmutatkozó érdeklődés nem múló divathóbort. Ha azt szeretnénk, hogy a gyermekeink, s majd az ő gyermekeik egészséges életet éljenek, meg kell keressük a megoldásokat arra a tömérdek problémára, amiket a modern civilizáció teremtett. Kelet bölcsessége azt sejteti, hogy a benső fejlődés révén megoldhatók e gondok, s manapság egyre többen kötelezik el magukat emellett. Rengeteget beszélnek manapság Kelet és Nyugat szinergiájáról, közeledéséről. Sokan azt a dinamikus egyensúlyt vizsgálják, amely látszólag egymásnak ellentmondó értékeket igyekszik ötvözni, a Kelet és Nyugat, a hagyományos és a modern értékeket. Ennek a felfedező útnak a kezdőpontja a mindenhol, s ezért bárhol lehet, célja pedig a végtelen. (The Harmonist magazin, 1988.)

♰ ☯

Mindmáig roppant elismerésnek örvend a XIX. század egyik indológusa, Max Müller. Elévülhetetlen érdeme a szanszkrt nyelv tanulmányozása, fordítások, ősi források publikálása. Az ő nevéhez fűződik a grandiózus, ötven kötetes Sacred Books of the East (Kelet szent könyvei) című sorozat, amelyben indiai hindu, buddhista, dzsainista, valamint kínai, perzsa és arab forrásokat publikáltak. Egy ilyen kaliberű tudóstól alapos szakmai elmélyültséget és kikezdhetetlen tudományos igényességet remélünk. Sajnálatos módon egyik levele más hevületről árulkodik. „Véda-fordításom és az általam szerkesztett kiadás nagymértékben meghatározza majd India sorsát, s lelkek millióinak gyarapodását eme országban. Ez ugyanis vallásuk gyökere, s biztosra veszem, hogy e gyökerek föltárása az egyedüli módja annak, hogy írmagját is kiirtsuk mindannak, mi ebből az elmúlt háromezer esztendő alatt sarjadt.” (Max Müller feleségéhez írott levele)

Érvelés, cáfolat, vita és röpiratok, kísérletes módszer, tények és remélt pártatlanság a nyugat tudományos követelményei. De a gondolkodás sokszor fölöttébb egysíkú, lineáris szemléletről árulkodik, ami nem is csoda, hiszen a tudományos életre évtizedeken keresztül nevelik az újabb és újabb generációkat, és nagyon nehéz elszakadni a megkövetelt normáktól és kényszeres szemléletektől, a tudományosság különböző szintű dogmáitól. Ráadásul az „eretnekeket” a tudományos világ sem kedveli…
Az iszlám misztika nagymestere, a kerengő dervistáncot bevezető Rumi nagyhírű tudósnak számított az anatóliai Konyában. Tanulmányai, értekezései vastag kötetett tettek ki. Egy nap egy különös szent ember érkezett a derviskolostorba, ahol Rumi épp tanított. Az iratkötegre mutatva az idegen megkérdezte: Mi ez? Rumi végigmérte a szakadt kinézetű vándort, és elnézően csak azt mondta: Olyasmi, amit úgysem értenél… Erre a zarándok felkapta Rumi jegyzeteit s az udvaron álló mély kútba hajította a papírlapokat. A tanítványok aggódva ugrottak fel, Rumi meglepődött, s összeszorult a szíve életműve elvesztése fölött. A növendékeknek üggyel-bajjal sikerült kiemelniük a lapokat a kútból, amik hiába merültek el a vízben, nem váltak nedvessé. – Mi ez? – kérdezte Rumi elámulva. – Olyasmi, amit úgysem értenél… – válaszolt az idegen.
Attól fogva Rumi beleszeretett az idegenbe. Samsz-i Tabrizi lett a mestere. Az elméleti fejtegetések és ismeretek helyett az ő életében is előtérbe került a tapasztalás, az istenélmény. Hatalmas bölcselet-gyűjteménye, a Masnavi kiapadhatatlan forrás a szufi hagyományban.

♰ ☯

„Az angol nyelvet beszélő népeknek egy komoly hátránnyal meg kellett küzdeniük, nevezetesen Rudyard Kiplingnek, ennek a gyakorlott pojácának a rájuk gyakorolt hatásával, akinek felelőtlen és hebehurgya mentalitása mindazt megtestesíti, amit egy angol úriembernek sosem volna szabad gyakorolnia. Keserűen ismerte be, hogy saját tapasztalata szerint képtelen volt Kelet és Nyugat szintézisére, és mindenki másnál jobban hátráltatta Kelet és Nyugat közös örökségének, mi több, közös emberségének elismerését, legalább is minden más angol úriembernél többet tett annak érdekében, hogy az angolokra igaz legyen a mondás, miszerint Szueztől keletre „nem érvényes a Tízparancsolat”. Ti, angolul beszélő népek, mégis hallgattatok erre az emberre, sőt, irodalmi panteonotokban előkelő helyet biztosítottatok neki, pedig valójában csak tükröt tartott a kamaszos imperialista mentalitásnak, s oly bátran viseli a fehér emberre nehezedő terheket [ti. a színes bőrűek „civilizálásának” terhét]. Hogyan is tekinthetnénk felnőtt embereknek titeket, ha még mindig azokkal a játékszerekkel játszadoztok, amiket Kipling adott a kezeitekbe, és csak halandzsáztok a zöld mezőkről, Eton játszótereiről? Itt az idő, hogy elfelejtsétek az Indiáról Hollywoodban festett képet!” – írja vitriolosan Dr. Ananda Kentish Coomaraswami (1877-1947), a huszadik század egyik legkiválóbb indiai elméje.

♰ ☯

A ma emberétől ugyan meglehetősen távolinak tűnik a tudományok tudománya, a filozófia, ám elméleti szépsége és gyakorlati szükségessége aligha tagadható. A nyugat sokszor nincs kellő tekintettel a filozófia fontosságára, s a filozófusok leginkább a szabad spekuláció útját követik. A filozófia az extravagánsan nihilista és teoretikus gondolkodás szinonimája, különösen a kiábrándult posztmodern korban, és az úgynevezett progresszió egyedüli letéteményesének számít a természettudományos és deszakralizált modern korban. Ezzel szemben a vallás általában a konzervatív, fundamentalista, a mindennapi realitásoktól elrugaszkodott és a kor erkölcsi tendenciáival szemben ódivatú értékek hangoztatójának, ezért retrográdnak tekintett jelenség. A modern korban az érték-ortodoxia, a morál konzervativizmus és a kultúr-klasszicizmus idejétmúlt eszméknek tűnnek a fogyasztás és az információ kultuszával szemben.
Tán sommás a megjegyzés, mégis érdemes eltöprengeni az alábbiakon: a nyugati vallásfelfogás a szent és a profán elkülönítésén alapszik, és alapkategóriái közé tartozik a bűnbeesés, a bukás. Eszköztárából nem hiányzik a bűntudatra történő hivatkozás, netán fenyegetés a pokollal s az örök kárhozattal. Ezzel szemben Keleten a vallás nem feltétlenül ultraortodox és tekintélyelvű, s a filozófia sem extravagánsan spekulatív. A Kelet az egységes, harmonikus, egymásba ágyazódó világszemléletet is hordozza.
Mondhatjuk talán, hogy a Nyugat extrovertált, telefonikus, individualisztikus, technikai és anyagelvű, míg a Kelet introvertált, telepatikus, közösségi, szellemi és idealista.
Nyugaton a cél a külvilág megváltoztatása s a boldogság külső, tárgyiasult keresése, míg Keleten inkább a belső világok feltárásán és a boldogság belső megtapasztalásán fáradoznak. A Nyugat uralmi, hódító és kizárólagos, míg a Kelet inkább befogadó jellegű, mellérendelő módon működő, és toleráns, plurális. Te milyen vagy? Keleti, vagy nyugati?

Rácz Géza
60/2013.