Spirituális ökológia

Satish Kumar indiai származású, Angliában élő ökológus, aki gyermekkorából magával hozott szemléletét egy ökológiai szabadegyetem, a Schumacher College irányításában kamatoztatja.

Az interjú legutóbbi magyarországi tartózkodása alatt készült.

– Úgy hallottam, Ön a gyermekkorát egy dzsain szerzetesrendben töltötte. Hogyan lett a valamikori szerzetesből egy angliai college igazgatója? Van-e összefüggés a két tevékenységi kör között?

– A dzsain vallás hasonlít a buddhizmusra, de annál régebbi. A dzsainizmus legfontosabb alapelve az erőszakmentesség – és ez nemcsak az emberekre vonatkozik, hanem az állatokra, a növényekre, a környezetre is. Az én ökológiai és spirituális felfogásom a dzsain vallás elveiben gyökeredzik. Az erőszakmentesség számomra a legfontosabb ökológiai és spirituális elv.

– Miért hagyta ott a szerzetesi közösséget?

– A dzsain szerzetesek a világtól elzárkózva élnek. Egyszer a kezembe került Gandhi egyik könyve, amelyben azt írja, hogy ez a különválás nem szerencsés. Az erőszakmentesség eszméjét be kell vinnünk a politikába, a gazdasági életbe, a kereskedelembe, a közoktatásba, a földművelésbe, a családi és a közösségi életbe – mindenhová, ahová csak lehet. Ezért elhagytam a szerzetesrendet, de nem az erőszakmentesség elvét. A vallásomat továbbra is gyakorlom, de nem a világtól félrevonultan, mivel úgy érzem, így hasznosabb lehetek a világ számára.

– Gandhit Ön a lelki vezetőjének tekinti?

– Igen. Gandhi az én második lelki vezetőm. Az első a dzsain gurum volt, aki beavatott az erőszakmentesség elvébe. A harmadik pedig Vinoba Bhave, Gandhi egyik követője. Vinoba Bhave azt mondta, Gandhi politikai függetlenséget hozott Indiának az erőszakmentesség gondolatával, nekünk pedig India gazdasági és társadalmi függetlenségét kell kivívnunk az erőszakmentesség elvét követve. Faluról falura járt, és arra kérte a földbirtokosokat, hogy adjanak földet a szegényeknek. Nagyon tetszett nekem ez a mozgalom. Tizennyolc éves koromtól harminc éves koromig egy gandhiánus közösségben éltem, ahol egyszerre gyakoroltam a lelki életet és a társadalmi munkát. Minden napot meditációval kezdtünk, aztán részt vettünk a háztartási munkákban. Ezután kimentünk a faluba, hogy szolgálni tudjuk a szélesebb értelemben vett közösséget is. Segítettünk a szegényeknek, az öregeknek, a betegeknek.

– Tehát az Ön legfontosabb alapelve az erőszakmentesség és mások segítése?

– Az utóbbit inkább jóindulatnak vagy szívélyességnek nevezném. Ha másokkal szívélyesek vagyunk, az mások szolgálata. Ha a természettel vagyunk szívélyesek, az az ökológia. Ez mind a gandhista, mind a dzsain tanításokban megtalálható. A magyarok szívélyes emberek, de például nem bánnak eléggé jóindulatúan a folyókkal. Indiában úgy tartjuk, hogy a folyók szentek, ezért nem szennyezzük őket. A Duna vize nem különíthető el a testünktől, sem a gyümölcsök levétől, amiket megeszünk… Legyünk hát jóindulatúak a Dunával, és vigyázzunk a tisztaságára!

Nagyon fontos, hogy szívélyesek legyünk a talajhoz is. Testi mivoltunkban mindannyian – emberek, állatok, növények – a földből jövünk, és vissza is térünk oda, a talaj részévé válunk majd. Nem véletlen, hogy az észak-amerikai indiánok a Földanyáról beszélnek. Ha nem mondunk köszönetet a talajnak, akkor hűtlen fiai vagyunk a Földnek. Amikor ebédelünk, megköszönjük az ételt édesanyánknak, vagy annak, aki készítette. A talajnak ugyanúgy meg kellene köszönnünk, hogy milyen finom dinnyét, paradicsomot, paprikát, burgonyát termett. Ezt a Föld iránt táplált hálaérzést nevezzük spirituális ökológiának.

Nézzük meg a Földet, milyen nagylelkű! Egyetlenegy almamagot ültetünk csak el, és mégis mekkora fa és mennyi sok alma lesz belőle. A természetből nem hiányzik semmi. Mahatma Gandhi azt mondta: a Földön mindenből elegendő van arra, hogy mindenki szükségletét fedezze, de a világ minden kincse sem elég, hogy az emberek kapzsiságát kielégítse.

Hálával tartozunk a talajnak, és természetesen vigyáznunk is kell rá. Nem csupán alkalmanként, hanem folyamatosan: minden nap, minden évben, minden generációban.

Ha elveszünk valamit a talajtól, vissza is kell adnunk, sőt, egy kicsit többet, mint amennyit elvettünk. A hindu tradíció szerint mindnyájunknak legalább öt fát el kell ültetnünk az életünk során. Ezeket a fákat nem vághatjuk ki saját használatunkra, hiszen a leszármazottainknak ültetjük őket, legfeljebb azokat vághatjuk ki, amelyeket az őseink ültettek számunkra. Ez a visszatáplálás őrzi meg a természetet.

Ahogy anyagi szinten minden a talajból nő, spirituális szinten minden a lélekből sarjad: az intellektusunk, a művészetünk, kultúránk, az építészetünk… Néha csak a termést látjuk, de magát a talajt nem. Látjuk az építészetet, de nem látjuk mögötte az embert.

Az a feladat, hogy a földnek visszaadjuk, ami illeti, ugyanúgy vonatkozik a lelkünkre is. A lélek táplálása mindennapi feladatunk kell legyen. Így tudjuk gazdagítani a művészetünket, kultúránkat. A mi lelkünk az éhínség állapotában van, ezért nincs inspirációnk a művészetekhez. Hogyan tudnánk lelkileg feltöltődni, ha mindig a fizikai szükségleteink kielégítése után rohanunk? Először is tehát időt kell szakítanunk rá. Mindnyájunknak legalább napi két órát kellene fordítanunk a lelki fejlődésünkre. Ha csak kapkodásból áll a napunk, mikor figyelünka lélekre, valódi önmagunkra? Ezért fontos a séta az erdőben, a madarak megfigyelése, a jóga,a meditáció – valami, ami nem a fizikai szükségletről szól. Minden tevékenységünk más minőségű lesz, ha közben a lelkünket is tápláljuk. Az állandó kapkodás és sietség a civilizációnk egyik fő baja. Csönd kell és nyugalom a befelé forduláshoz, hogy elgondolkodhassunk, mi az életünk célja.

A társadalomnak úgyszintén hálával tartozunk, hiszen sokat örököltünk tőle. Amikor a társadalomnak adunk, csak visszaadjuk azt, amit tőle kaptunk.

– Valójában az ember nem kora társadalmának adja vissza, amit kapott, hanem a következő nemzedéknek.

– Ez így van. Az amerikai indiánok úgy mondják: bármit csinálsz, hét nemzedékre gondolkodj előre! Ide vág az a manapság már gyakran hallható mondás is, miszerint nem az őseinktől örököltük a Földet, hanem az utódainktól kaptuk kölcsön. Modern kultúránk arra szoktat minket, hogy mindig rövid határidőkben gondolkodjunk. A politikusok a következő választásig tartó időtartamra, a kereskedők, közgazdászok pedig csak egy évre tekintenek előre. Nem csoda, hogy egy ilyen felfogású civilizáció rohamosan teszi tönkre a környezetet. Itt az ideje, hogy elkezdjünk hosszabb időszakokban, sőt, az örök idő perspektívájában gondolkozni.

– Ön két, egymástól nagyon különböző országban van otthon: Indiában és Angliában. Mi a leglényegesebb különbség a két ország lakóinak életfelfogása között?

– A legnagyobb eltérés az, hogy az indiaiak elsősorban a lelki életet helyezik az életük középpontjába, az európai mentalitásra viszont a túlzott anyagiasság a jellemző. Európában legtöbben úgy gondolják, akkor lesznek boldogok, ha drága tárgyakkal, élvezeti cikkekkel bástyázzák körül magukat. Úgy vélik, csak annak van értéke, ami az emberek számára anyagi hasznot hajt. Mindent pénzben akarnak kifejezni: a folyókat, fákat, hegyeket… az egész természetet. Ezen változtatni kell: meg kell találnunk az anyagi és a lelki értékek valódi helyét az életünkben. Az embernek szüksége van bizonyos tárgyakra, de olyan dolgokra is, mint a lelki élet, a barátság, jó viszony másokkal, kiegyensúlyozott családi élet… Ezek sokkal fontosabbak, mint a megállás nélküli robot, az anyagi javak hajszolása. Ha a valódi szükségleteinket tartjuk szem előtt, megtalálhatjuk a megfelelő arányt az anyagi és a lelki élet között.

– Vajon mi az oka annak az egyre szembeszökőbb tendenciának, hogy a nagyon mély lelki tradíciókkal rendelkező népek, mint például az indiaiak is, egyre inkább elhagyják a saját kulturális és spirituális értékeiket, és azonosulnak a nyugati típusú fogyasztói szemlélettel?

– Ezt nehéz lenne kikerülniük. A nyugati civilizáció hatalmas propagandát fejt ki ezekben az országokban. Az újabb és újabb piacokra áhítozó mammutvállalatok időt és pénzt nem kímélve tesznek meg mindent, hogy felkeltsék az emberek vágyát a termékeik iránt. Azt a gondolatot sulykolják bele az emberek fejébe, hogy fejletlenek, elmaradottak, és csak akkor lesznek civilizáltak, ha náluk is lesz kóla, hamburger, sok-sok autó és minden, ami Nyugaton megtalálható.

Ez az iszonyatos erővel folyó agymosás végül is eredményre vezet, és szükségtelen vágyakat kelt az emberekben. Még akkor is nagyon nehéz ellenállni a csábításnak, ha pontosan tudjuk, mi lenne a helyes. Az emberben már eleve megvan a hajlam az anyagi javak halmozására, és ha azt hallja nap mint nap, hogy ez a jó, akkor a csábítás szinte kivédhetetlen. Ha Afrikában a forróságtól kitikkadt emberek meglátnak egy plakátot, amelyiken egy félmeztelen, csinos nő issza a kólát, persze hogy azonnal arra gondolnak, hol kaphatnak ők is ilyet?

– Az ilyen csábítások az elemi ösztöneinkre építenek. Hogyan lehet védekezni ezek ellen?

– A múltban a vallás védelmet nyújtott az ilyen hatásokkal szemben. Ha a lelki értékekre, az élet valódi céljára összpontosítunk, védetté válhatunk.

– Nálunk, Kelet-Európában is az a legnagyobb probléma, hogy az emberek többsége a nyugatihoz hasonló életszínvonalra, életvezetésre vágyik, annak ellenére, hogy nap mint nap hallunk a fogyasztói társadalom negatív velejáróiról: a mértéktelen környezetszennyezésről, természeti kincseink pótlás nélküli feléléséről, a munkanélküliségről, a lelki és kulturális elsivárosodásról, a kábítószerek elterjedéséről… Vajon nekünk is be kell térnünk ugyanezekbe a zsákutcákba?

– Úgy gondolom, elkerülhetjük, ha beszélünk róla, és változtatunk a saját életmódunkon. Ha meg tudjuk változtatni életstílusunkat, ez kihat majd a környezetünkre is. Ha sok ember gondolkodik majd így, már csatát lehet indítani egy-két nagy politikai hiba ellen. Budapesten például most nagy veszélyben van a Hajógyári sziget: szállodákat, golfpályákat akarnak rá építeni. Ha mindazok az emberek, akik aggódnak a természetért, a környezetért, kiállnak a sziget mellett, akkor meg lehet akadályozni ezeket a terveket.

– Sokan azt hiszik: az egyszerű ember nem sokat tehet a világ jobbá tételéért, hiszen a döntés lehetősége a politikusok kezében van.

– Gandhinak van egy mondása, miszerint az igazi politika az, amikor egy új életformát teremtünk. Úgy tartotta, hogy az angol fennhatóság alóli kiszabadulás csupán tíz százaléka a politikai sikernek. A teljes siker egy új életforma megteremtése. Ha ízletes, egészséges ételt főzöl ahelyett, hogy gyorsbüfében ennél, és nem kolát, hanem inkább finom hazai gyümölcsleveket vagy jó hatású gyógyteákat iszol, részt veszel egy politikai harcban.

Úgy nem lehet környezetet védeni, ha a ruhánk, ételünk, életmódunk nem környezetbarát. Ha részt veszünk a tiltakozásokban, megmozdulásokban, akkor még csak tizedrészét tettük meg annak, amit tennünk kell. A további kilencven százalék az, ha mindennapjainkat is környezetpártivá tesszük.

A világot nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, a saját életünket viszont annál inkább. Nemrég még elképzelhetetlen volt a kommunista rezsim bukása Kelet-Európában. Hogy történhetett meg mégis? Egyre több ember kezdett gondolkozni a szabadságról, s ez egyszer csak bekövetkezett. Vagy gondoljunk Dél-Afrikára. Senki sem hitte volna, hogy így megváltozik minden. De egyre többen elégelték meg a fajüldözést. Amikor elég sokan megértik, hogy az anyagi javak nem teszik boldoggá az embert, eljön a változás.

– Mi a véleménye a zöld pártokról?

– Jó gondolatnak tartom. De ezeknek valóban különbözniük kell a többi párttól. Némi zöld program önmagában nem sokat jelent. De ha a zöld párt tagjai a mindennapi életükben is környezetbarát módon élnek, az már nagyon hatásos lehet.

– Hogyan alkalmazza ezeket az elveket a mindennapokban?

– Természetesen én is ezek szerint igyekszem élni. Otthon étkezünk a feleségemmel, nem vásárolunk fölösleges dolgokat, nem vezetünk nagy háztartást. Falun élünk, sok mindent megtermelünk magunknak. A zöldségek termesztéséhez nem használunk vegyszereket, a háztartásban úgyszintén kerüljük ezek használatát. És hogy továbbadhassuk ezeket a gondolatokat, létrehoztunk egy intézményt, a Schumacher College-ot, ahol a látogatók elméletben és gyakorlatban egyaránt megismerkedhetnek a környezetpárti és spirituális életfelfogással, életformával. Sajnos, manapság az oktatási intézmények túlnyomó része arra tanít, hogyan tegyük tönkre a természetet. A Schumacher College-ban meg lehet tanulni, hogy az ember és természet békében élhet egymással.

– Hogyan kapta az iskola a nevét?

– E. F. Schumacherről, A kicsi szép írójáról neveztük el. Sok évvel ezelőtt elküldte őt az angol kormány Indiába és Burmába, hogy gazdasági ügyekben tanácsot adjon az ottani kormánynak. Amikor visszajött, kijelentette, hogy sem az indiaiaknak, sem a burmaiaknak nincs szükségük a mi tanácsainkra, inkább a nyugati társadalom tanulhatna tőlük. Tanulmányt is írt ezzel kapcsolatban, Buddhista ökonómia címmel. Bizonyára ő volt az első olyan nyugati közgazdász, aki ezt a két szót egymás mellé tette. Úgy gondolta, a spiritualitás nélküli ökonómia üres. A közgazdaságtan reprezentálja a világot, a buddhizmus pedig a belső értékeit. Mára mintha szakadék nyílt volna az anyagi világ és a lelkiség között. Schumacher szerette volna visszaállítani ezek összhangját. Mivel mi a iskolánkban szintén a világ és a lélek iránti törődést szeretnénk összehangolni, ezért választottuk őt a névadónknak.

– Milyen a mindennapi élet a Schumacher College-ban?

– Nemcsak intellektuálisan tanulmányozzuk a világot, hanem a gyakorlatban is meg akarjuk valósítani azt, amiről szó van. Egyfajta közösséget szeretnénk kialakítani a kurzusok ideje alatt. Mindenki, aki részt vesz az oktatásban, részt vesz a főzésben, mosásban, takarításban is, s közben megismerkedik a környezetbarát megoldásokkal. És természetesen a spirituális oldalnak is nagy figyelmet szentelünk.

– Gyakorolnak-e valamilyen jógafolyamatot?

– Úgy tartjuk, mindenféle tevékenységnek kell legyen spirituális megalapozottsága. Éppen ezért a meditáció és az elmélkedés mindennapos tevékenység a kollégiumban. Minden reggelt meditációval kezdünk, és az esti programnak is része ez. De mi a meditációt és jógát nem szűken értelmezzük. A jógának nem csupán napi fél órát kell kitöltenie, hanem az egész életet. A jógának nem egy megmerevedett tannak kell lennie, hanem egy mindig fejlődő, mindig alakuló látásmódnak.

– Kik s milyen témában tartják a kurzusokat?

– A világ legkülönbözőbb tájairól jönnek a tanárok és a hallgatók egyaránt. Tanáraink között van például James Lovelock, a Gaia-elmélet megalapítója. A Gaia-elmélet szerint a Föld nem más, mint egy nagy élőlény. A Földet legtöbben halott anyagnak tekintik. Ezért sokáig úgy gondolták, ha a brazil esőerdőket irtják, annak sehol máshol nincs káros hatása. Lovelock tudományos kísérleteket végzett ezzel kapcsolatban, és bebizonyította, hogy a Föld ugyanúgy reagál mindenre, mint egy élőlény teste. Ha az ember megüti a lábát, agyával érzékeli a fájdalmat. Testünk egy nagy, összetett rendszerként működik. A Földdel ugyanaz a helyzet: minden, ami történik, összefüggésben van minden mással.

Tanítunk mélyökológiát is. A norvég, Arne Naess tárta fel a felszínes ökológia és a mélyökológia különbségét. Az előbbi szerint az ember a természet fölött áll, s a természet az ő állandó kontrolljára szorul. A mélyökológusok ezzel szemben úgy látják, hogy az ember része a természetnek, és meg kell tanulnia harmóniában élni vele. Erre az alapelvre építette fel Arne Naess a filozófiáját.

Tanítunk ökológiai ökonómiát is. A világ országai a folyamatos gazdasági növekedést tűzték ki célul. Az ökológiai ökonómia felteszi a kérdést: fenntartható-e ez a növekedés? Az ökológiai ökonómia képviselői, mint Hasel Handerson, Manfred Maxonave, Willis Hartman, keresik az egyensúlyt az ökológia és az ökonómia között.

Vannak olyan előadóink is, mint Thomas Berry és Matthew Fox, akik az ökológia és vallás kapcsolatáról tartanak előadásokat. Matthew Fox írt egy könyvet Eredendő áldás címmel. Ő úgy gondolja, hogy az eredendő bűn tanát az eredeti áldottság tanával kellene helyettesíteni. Mi volt az első esemény a világban? A teremtés. Ahelyett, hogy az eredendő bűnre fordítanánk figyelmünket, inkább a teremtett világ ünneplésével kellene törődnünk. Mi történik az erdőkben, a mezőkön, a hegyekben? A virágok, a madarak, a vízesés mind-mind ünneplik a világot. Tudnunk kell gyönyörködni a világ szépségében, hiszen ez a lelkiség alapja. Ez az a pont, ahol a tudósnak és a misztikusnak találkozniuk kell. A tudós nem értheti meg csupán a kísérletein keresztül, milyen nagyszerű értékekkel rendelkezik a világ. Vannak dolgok, melyekre azáltal érezhet rá, ha kimegy a természetbe, és rácsodálkozik annak szépségére, gazdagságára. Nem azok az igazán vallásos emberek, akik minden vasárnap elmennek a templomba, aztán ugyanúgy folytatnak mindent, mintha mi sem történt volna. Istenhez nem kerülhetünk közel, amíg nem tanuljuk meg csodálni és óvni a teremtményeit. Nem a tudománnyal vagy a vallással magával van baj. Az a probléma, hogy a tudományt a gazdaság ejtette fogságba, a vallásosságot pedig az intézmények, s félremagyarázzák és kihasználják azokat a saját érdekeik szerint.

– Mit lehet tenni ez ellen a kettősség ellen?

– Megint csak azt mondhatom, hogy a változást magunkon kell kezdeni. Először a szívünket és a gondolatainkat kell kitisztítanunk. Az olyan vallásos emberek, mint Matthew Fox és az olyan tudósok, mint James Lovelock vagy Robert Sheldlake gond nélkül tudnak együtt dolgozni, hogy felleljék a vallás és tudomány kapcsolatát.

A vallás és a tudomány valójában összhangban van egymással. Ha nem ezt tapasztaljuk nap mint nap, az azért van, mert eltorzult vallásossággal és eltorzult tudománnyal találkozunk. Ha sok-sok ember lesz majd a világban, akik tudományos ismereteihez nem hiányzik a spirituális háttér, nagyon szép változásoknak nézhetünk majd elébe.

Mikola Klára

1995/18.