Tudás vagy áhítat? – Idézetek Madhva és követői írásaiból
A mintegy nyolcszáz esztendeje működő, és rendkívül termékeny filozófiai írókat felvonultató Madhva-féle dualista védánta iskola forrásaiból válogattunk. Az alapító Madhva maga is kiterjedt alkotói tevékenységet folytatott, s a választott részletek egyfelől briliáns érveléstechnikáját, másrészt a bölcseleti és teológiai szintézis igényét tárják elénk. A teológia gyakorlatában Madhva nem szervilis elvakultságot hirdet, hanem a kutató szellemet, az alkotó együttműködést, a felelős kísérletezést pártolja. Az idézetek most először jelennek meg magyar nyelven.
***
Istenbizonyítékok
(Madhva: Bizonyságok Visnuról [Visnu-tattva-vinirnaja]):
Érvek segítségével nem bizonyítható Isten léte, mert hasonló súlyú érveket lehet felvonultatni Isten léte ellen. Ha valaki azt állítja, a világ következmény, s így kell legyen teremtője, mint ahogyan az agyagedénynek a fazekas a teremtője, ellenvetésként állíthatjuk, hogy a világnak nincsen teremtője, mint ahogyan az önvalónak sincs. Ha pedig azt mondják, hogy az önvaló nem következmény, így nem alkalmas ellenérv, mondhatjuk, hogy minden teremtőnek van teste, s mivel Istennek nincs (anyagi) teste, ezért nem lehet teremtő.
Isten léte ezért csak a szentírások bizonysága alapján igazolható, márpedig az Írások állítják, hogy Isten különbözik az egyéni lelkektől. Ha valamely Írás látszólag Isten és a lélek, vagy Isten és a világ azonosságát állítaná, annak ellentmond a gyakorlati tapasztalat és a következtetés, ennélfogva a szövegek egységelvű értelmezése nem volna helytálló.
Az Írások nem állítanak olyasmit, aminek egyértelműen ellentmondana a tapasztalat, mert ha a gyakorlati tapasztalat nem érvényes, akkor az Írások érvényességének tapasztalata is érvénytelen volna. Az Írások hitelét erősíti, ha tanításuk egybevág a többi ismeretforrás felismeréseivel. S mivel mindegyik ismeretforrás a sokrétűség valós voltára mutat rá, az Írások egységelvű értelmezését nem fogadhatjuk el igaznak. Ha valamely tapasztalatnak számos egyéb ismeretforrás ellentmond, akkor ezek érvénytelenné teszik azt a tapasztalatot.
***
Az egyéniség lényege
(Madhva: Bizonyságok Visnuról [Visnu-tattva-vinirnaja]):
Vajon kicsoda a lélek (dzsíva), s hogyan ismerhető meg? Válaszunk a következő: a lélek az én. Amikor valaki kiejti ezt a szót, én, értelemszerűen saját lelki mivoltára gondol. A lélek örömnek és bánatnak van kitéve. Vagyis amikor örvend vagy bánatos az ember, valójában a lélek tapasztalja az örömöt vagy bánatot. A lélek éli át tehát az örömöt és bánatot. Továbbá a lélek van alávetve a szamszára kötöttségeinek, s a lélek szabadul e kötelék alól, s élvezi a végső felszabadulás boldogságát.
A lelkek Visnu visszatükrözött hasonmásai. Az örökké a lelki birodalomban élő lelkek alakja transzcendens, ezért ők szabad visszatükrözött hasonmás néven ismeretesek. Az anyagi világban élő lelkek teste anyagi természetű, ezért ők feltételekhez kötött visszatükrözött hasonmásként ismeretesek.
Fölvetődhet a kérdés: vajon mi működik tükörként a visszatükrözött hasonmás tanában? Hiszen tükör nélkül nincsen tükörkép. Ha az egyéni lélek Brahman tükörképe, akkor kell legyen valami, amit tükörként szerepel. Mi a tükröző felület? A lélek eredeti természete (szvarúpa) a visszatükröző felület.
***
Lelkek az üdvösségben
(Madhva: Bizonyságok Visnuról [Visnu-tattva-vinirnaja]):
A fölszabadult lelkek nem alaktalan lények, vagy színtelen pontok, hanem parányi individuumok, saját alakkal és jellemvonásokkal. Lelki testük megfelelő szervekkel van ellátva, s megnevezésük és testalkatuk kifürkészhetetlen marad a raboskodók előtt.
***
A háromféle lélek
(Madhva: Bizonyságok a Mahábhárata témakörében [Mahábhárata-tátparja-nirnaja]):
A lelkek három csoportja ismeretes: félistenek, emberek és démonok. A félisteek s az emberek java alkalmas a felszabadulásra. A középszerű emberek csak a földi létre alkalmasak, s az ismétlődő születés és halál áldozatai. Az emberiség alja pokolra kerül, s a démonok is sötétség régiókba jutnak. A felszabadulás, vagy magasabb, világosabb világok elérése éppúgy végérvényes, mint a bukás és a sötét alvilágba csúszás. Nincs visszatérés sem a világos, sem a sötét helyekről.
Az emberek attól függően jók vagy rosszak, hogy vajon szeretik-e Istent, vagy irtóznak tőle. A rosszak irtóznak Istentől, bár kevésbé, mint a démonok, mégis a sötétség birodalma vár reájuk. A jók szeretik Istent, bár kevésbé, mint a félistenek, mégis alkalmasak a felszabadulásra. A középszerűek szeretik is Istent, meg irtóznak is tőle, így nem jutnak sem magasra, de alá sem buknak, hanem örökre az anyagi világban maradnak.
***
Az upanisadok eszmerendszere
(Dzsajatírtha [1345-1388]: A logika nektárja [Njája-sudha]):
„A védánta minden szövege végső soron Brahman dicsőségét hirdeti, aki számtalan áldásos tulajdonság kincsesháza, s mentes minden tökéletlenségtől. Némely írás
– mindentudóként, mindenek uraként, a lények belső irányítójaként, a szépség, jóindulat s további kiválóságok megtestesítőjeként mutatja be
– mások negatív módon, bűntelenként, bánattalanként, anyagtalan testűként írják le,
– megint mások a gondolat s a szó hatókörén messze túl lévőnek nevezik, megismerésének rendkívüli nehézségére utalva ezzel,
– sokan a páratlan Egynek nevezik, arra intve az embert, hogy minden mást félretéve azt kell kutatnia
– és olyanok is vannak, akik a lények Lelkeként mutatják be, akitől minden lény léte, tudása és tettereje függ.
Így mutatják be az Írások Brahmant különb s különbféleképpen, mégis egy cél felé mutatóan, hogy Isten transzcendens és immanens fenségét hirdessék az Átman és a világ vonatkozásában.”
***
* Isten elégedettsége
(Madhva: Gítá-magyarázat [Gítá-tátparja])
„A lélek kezdeti istenszeretetével elégedetten az Úr természetének és tulajdonságainak szilárd ismeretével áldja meg hívét, majd feltárja magát. Ezt követően még izzóbb odaadásra ösztönzi őket, majd miután föltárta magát híve előtt, elmetszi az anyagi kötelékek csomóját. A lelket makulátlan odaadás itatja át, s fölszabadultan is az Úr oltalmában marad.”
***
Tudás vagy áhítat?
(Dzsajatírtha [1345-1388]: A logika nektárja [Njája-sudha]):
Mikor az Írások azt állítják, hogy a tudás az üdvösség eszköze, akkor a tudás mellé az áhítat is odaértendő, a szó másodlagos jelentéstartalma folytán. Ez a tudás és áhítat közötti szoros összefüggésnek tulajdonítható, lévén a tudás az istenszeretet egyik alkotórésze, mert az istenszeretet nem más, mint az Úr fenségének rajongó szeretettel átitatott tudata.
B.K.Tírtha
46/2007.
