Börtönben – szabadon

A bűnözőre előbb-utóbb társadalmi kirekesztettség vár. A börtönbe zárás célja nemcsak az elkülönítés, a megtorlás, hanem – legalábbis elméletben – az átnevelés is. A gyakorlatban azonban – mivel az állam, a maga személytelen, bürokratikus módján nem képes segíteni ezeken az embereken – a börtönök maguk gyarapítják a bűnözők számát: magasabb cél híján az elítéltek egymást oktatják ki a bűnelkövetés módozatairól. Bo és Sita Lozoff húsz évvel ezelőtt arra tette fel az életét, hogy változtat ezen a helyzeten.

Senkit ne zárj ki a szívedből!

Bo és felesége 1970 óta foglalkozik jógával, és hosszabb ideig éltek egy asramban is. Gurujuk, Ním Karoli Baba, Srí Rámacsandrának (Krsna avatárjának) és az Ő kedves szolgájának, Hanumánnak volt odaadó híve. Bo így beszélt erről: „Én is Hanumán rajongójává váltam. A Ramajánában Rámacsandra mondja: Ő a legkedvesebb nekem; rendíthetetlen a meggyőződése, hogy szolga ő, és az Úr a mestere minden élő és élettelen formában. Amikor ezt olvastam, megértettem, hogy ez az én egyetlen lelki perspektívám.”

1973-ban Bo bátyját szabadságvesztésre ítélték. Amikor meglátogatták őt Terre Haute-ban (USA, Indiana) a börtönben, elhatározásra jutottak: „Úgy éreztük, itt az ideje, hogy adjunk mi is valamit a világnak, hiszen a börtönökben égető szükség van a segítségre. A börtön ronda, terméketlen és őrült hely.” Létrehozták a Börtön-asram Tervet azzal a céllal, hogy józan lelki barátként segítsék az elítélteket, hogy egy 2×3 méteres zárkában is felfedezhessék a jóságot és a lélek gazdagságát.

Az eltelt két évtized alatt Bo és Sita közel kétezer rabbal levelezett, másik kétszázezret gazdagított dharma irodalommal, amely az emberi lét magasabb céljáról szól, sokszáz jógafoglalkozást tartott több mint négyszáz börtönben, és elindított egy börtön-folyóiratot. 1985-ben Bo írt egy különös könyvet börtönlakók számára „Mindannyian az időnket töltjük” címmel, amely 78 ezer példányban fogyott el a rácsok mögött, s az „elítéltek bibliájává” vált. Az első száz oldal a hindu meditációs technikák leírását tartalmazza a hatha-jóga pranajámáig bezárólag, képekkel, csakra táblákkal, valamint ismereteket a karmáról, a jóságról, az emberi elme természetéről. A könyv másik fele a rabokkal folytatott személyes levelezésükből ad válogatást.

„Mi nyíltan szembenézünk a tettükkel, a gyilkossággal, nemi erőszakkal, a brutalitásukkal. Tisztában vagyunk a karmájukkal. De a gurunk tanítása emlékeztet minket arra, hogy ezek az emberek is lelkek. Ním Karoli Baba utasítása az volt: Soha senkit ne zárj ki a szívedből! Talán emiatt bíznak a rabok bennünk.

Ugyanakkor nem fogadjuk el, hogy nekik nincs szükségük arra, hogy munkálkodjanak magukon. Az erőszak átkozott ideje után most egy más időszak következik: Isten igyekezete, hogy visszatérjenek az Ő isteni természetéhez, és mi segíthetünk nekik ebben. A rabok valóban a pokol birodalmában vannak, mégis képesek kihasználni a kedvező alkalmat, s megfékezhetik rossz egójukat.

Amikor először találkozunk, így beszélnek: »Belefáradtam abba, hogy az legyek, aki vagyok. Utálom magam. Tudom, hogy én vagyok a rossz fiú. Nem akarom, hogy újra és újra azt mondják, bűnös vagyok, ez nem segít rajtam.« Mi pedig azt mondjuk: »Mindaz, amit tettél, most tervszerűen lesújt rád. Nem kell eltörölnöd a múltat, engedd, hadd alázzon meg, hogy felébressze a megbánást. Használd ki ezt a szégyent arra, hogy megtanulj alázatossá válni.« Megtanítjuk őket a karma törvényére, és bár nem tudnak visszamenni az időben, meg tudják változtatni az életük irányát, a jövőjüket.” – mondja Bo.

Bonak és Sitának ma már segítőik is vannak, olyan elítéltek, akik a börtönben változtak át gyökeresen. Ilyen Terry Moore is, aki az ún. „Jóság Ház”-uk bennlakó vezetője. Terry sok erőszakot akadályozott meg megváltozása óta, a börtönben töltött, eddig több mint tíz éve alatt száz társa életét mentette meg.

Terry így emlékszik vissza: „Az első kapcsolatom Ním Karoli Babával Bo könyvén, a Belül szabadon címűn keresztül jött létre. Az ajánlott meditációs gyakorlatok hatására lassan megváltoztam. Elkezdtem a levelezést Boval és Sitával. Megtanultam Botól egyszerűen szeretni a körülöttem levőket, a barátjuk lenni és osztozni az igazi szabadsághoz vezető útban azokkal, akik megkértek erre engem. Mindig voltak nálam kis képek Ním Karoli Babáról – melyeken oly kedvesen vigyorog. Ezeket odaadtam minden mérges bennlakónak, aki támogatásért vagy dorgálásért jött hozzám, s azt mondtam: »Légy szíves, ülj le egy pillanatra, nézd ezt az arcot, és próbálj megnyugodni. Fogadok, hogy nem tudsz!« Az eredmény soha nem maradt el: egy törékeny mosoly, néha őszinte nevetés. Mindenki magával vitte a képet, legtöbbjük meg is tartotta. Kiragasztották a szekrényekre, falakra és tükrökre, emlékeztetőül a megvilágosodásukra. Ahol megfordultam Ohio börtöneiben, ott függött az ő örömteljes, békés, csendesen befolyásoló képe a szociális előadók, pszichológusok irodáiban és a munkahelyeken. Ő sokak szívében megtalálható.

Egyszer az egyik elítélt barátom mérges volt és szidott engem, majd fenyegető testtartást vett fel. Én csendben maradtam és azon gondolkodtam, mit tegyek. A szívemben azt súgta valami: »Öleld meg.« Engedelmeskedtem, és szeretettel átöleltem. A fiú, ez a hatalmas nagy izomköteg feloldódott és hangos nevetésben tört ki. Aztán a bizalmába avatott és elmondta, mitől volt sérült belül. Szeress mindenkit mindenkor – ez még sok helyen ki van ragasztva különböző börtönökben A/4-es géppapíron az én utasításomra. ”

Levelek belülről

„Kedves Bo! Volt egy kemény razziánk. Eldobták a Bhagavad-gítámat, Buddha tanításait és az Úr Csaitanya tanításait. Felismertem, hogy mindenkit szeretni szeretnék, attól függetlenül, ki az illető. De az itteni őrök szeretetét mégsem találom a szívemben. Tudnál nekem néhány tanácsot adni, mert én tényleg mindekit szeretni szeretnék? Sok szeretettel: Larry”

„Kedves Bo! Áldjon meg az Isten minden kedves emberi teremtményt a Börtön-asramban. Én most egy holtpontra jutott ember vagyok. Egy cellában töltök napi 24 órát, és csak 3 perces tusolásra jöhetek ki háromszor egy héten. Megbilincselik hátul a kezedet és mindenhová kísérnek, ahová mész. Mégis – gyönyörű kolostor ez. A Gandhi, az ember című könyv miatt könnyek gördülnek le az arcomon. Ő az a csodálatos emberi teremtmény volt, aki legtöbbünk lenni szeretne. Én csak remélem, hogy rendelkezem az igazi barátságnak, szívnek és szeretetnek azzal a fajtájával. De mint a legtöbb erőszakos ember, én is gyáva vagyok, és a félelem késztet arra, hogy úgy cselekedjem, mint egy állat. Remélem, hogy van időd írni, mert én igazán szeretnék hallani felőled. Szeretettel: Billy”

„Kedves Bo! A börtön nagyon gyakran elveszi az ember minden önbecsülését, miközben nem mutatja meg, hogy valami mást ki lehetne alakítani magunkban. Így aztán ritkán veszi észre a fogoly, hogy van, ami jobb, mint amit eddig látott, hogy Isten vele van. Szeretettel: Jim”

És végül álljon itt egy magyar lánynak a jógázó barátaihoz írt levele, amely azt bizonyítja, hogy a Bo és Sita által folytatott munkára nálunk is szükség lenne, és hogy az örök igazság üzenete még a legelesettebbek szívét is képes meglágyítani.

„…másnap a Bíróságon megkaptam az ítéletet! Hát mit mondjak, volt keserves sírás! Figyelj csak most! Másnap olvasni akartam, és mi akadt először a kezembe? Egy jóga könyv. Én éreztem, hogy a lényeg az, hogy Ő segíteni fog. Segített is: kb. egy hét múlva találkoztam az egyik őrrel, aki szintén jógával foglalkozott. Azért írom le ilyen részletesen, hogy tudjátok, amióta itt bent vagyok, végig kapcsolatban voltam a jógával, és most már értem, miért vagyok itt. Tanulnom kell, és megismernem magamat.

Tudod, nagyon jó zárkában vagyok, a lányok nagyon rendesek. Tegnap este meggyújtottam a gyertyát, mögé raktam a jógakönyvet. Az OM-ot kezdtem zengeni. Utána tök jó lett a zárkában. Megpróbáltam a lányokkal lazítógyakorlatot csinálni, ahogy a könyvben le volt írva. Hát mit mondjak! Szuper volt! Nem beszéltem nekik sokat a jóságról, csak azt mondtam, hogy próbálják ki. Annyira tetszett nekik és úgy örültek, mint a gyerekek. Szeretettel: Ági”

Bo és Sita Lozoff a tevékenységüket az Emberi Jóság Alapítványuk keretei között folytatják az USA-ban. Címük: Human Kindness Foundation, Route 1, Box 201 N., Durham, North Carolina, USA 27705

1995/18.