Memini, emlékezem…

Durván számolva, jelenleg 5100 különböző nyelvet beszélnek a Földön. Ennek csupán 1%-a található meg Európában, 99%-a Ázsiából, Amerikából, Afrikából és a Csendes-óceáni szigetvilágból származik. Nigériában például 400 különféle nyelvet beszélnek, Indiában 1862 nyelvet, de még a kis kiterjedésű Közép-Amerikában is 260 nyelv lelhető fel.

Legtöbbször a völgyek és szigetek, a sivatagok és az erdők lakói között maradtak fenn a kis nyelvcsoportok. Nyelvészeti területek tarka foltjai borítják a földet. Sajnos, minden jel arra mutat, hogy egy generáció múlva nem marad fönn 100-nál több nyelv. A nyelvek ugyanolyan gyorsan halnak ki, akár a fajok. Míg a fajok esetében növények és állatok pusztulnak ki a természetből, addig a nyelvek elhalásával egész kultúrák tűnnek el a civilizáció történetéből. A növények és az állatok különböző ökoszisztémákat tartanak fent; a nyelvek viszont kifinomult kultúrákat hordoznak az idők folyamán, a nyelv őrzi meg egy nép érzésvilágát és világképét. A „fejlődés” hevében, a nyelvek kipusztulásával együtt eltűnnek azok a felfogások is, amelyek arról szólnak, hogy mit jelent embernek lenni.

Az emlékezet minden dolog kincstára és őrzője, mondta Cicero. Igazi értékek megtartása, régi példák továbbélése enélkül nem lehetséges.

1993 őszén a chicagói Grant Parkban a különféle vallások többezer képviselőjének jelenlétében, azok helyeslésével megszületett egy „világethosz”-ról szóló nyilatkozat, amely valamiféle lelkiismereti normatívát kívánt felállítani, vagyis az etikai tudat megváltoztatására hívta fel a figyelmet. Az alapelv már megtalálható a sokezer éves hindu műben, a Mahábháratában, majd Konfuciusznál (Kr. e. kb. 551-489): „Amit nem kívánsz magadnak, azt te se tedd más emberekkel”, megtalálható a zsidóságnál: „Ne tedd másokkal, amiről nem akarod, hogy mások veled tegyék” (Hilel rabbi, Kr. e. 60 – Kr. u. 10.), de a Bibliában, a hegyi beszédben is: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.” (Mt. 7.12.) Jó lenne erre is gyakrabban emlékezni.

Ha körülnézünk a világban, ugyancsak nehéz felfedeznünk ezt a törekvést, elég, ha csak a volt Jugoszláviára tekintünk, ahol ortodox szerbek, katolikus horvátok és muzulmán bosnyákok harcolnak egymással, vagy elég a kibékíthetetlennek látszó arab-zsidó, vagy az észak-ír katolikus-protestáns konfliktusra gondolnunk. S a fenti elv követése még csak egy minimum szintet jelentene, egy olyan erkölcsi alapot, amelyre majd lehet építeni.

Mindazonáltal érdemes szem előtt tartani a híres goethei sort is: „A bölcs gondolatokat és a tiszta szívet Istentől kell kiesdekelnünk.”

Kellár Márta
1995/18.