Sríng… – A misztika művészete és a művészet misztikája

Namo Dévi Szaraszvatí…

l978-ban kezdtem el keresni azt a belső spirituális teret, mely majd később a kegyelem ajándéka által megengedte megtapasztalnom a felsőbb dimenziók létezését, és az isteni játékokat, a különböző emberi érzelmek legtisztább esszenciáiként.
Először a Biblia hívott, melyen keresztül megéreztem, hogy Krisztus urunk az isteni Fiú, aki szeretetrezgésével előkészítette a Földet a dimenzióváltásra, és az emberi tudat globális felemelésére.
1979-ben a szívemben megszólalt egy hang, hogy fessél. Este nyolc körül lehetett, a szalonban ültem és csodáltam az ezüst csillagokkal díszített mennyezetet, és kérdeztem magamtól, hogy mi az én életem célja? Boldogtalannak nem éreztem magam, mert optimista, pozitív, örömmel és rajongással teli tulajdonságokkal születtem, aki a nehézségekben is mindig a tanulságot látja, de ez nem volt elég a léleknek, és elkezdtem festeni. Nem is gondoltam, hogy milyen csodálatos világok tárulnak fel a kreativitás szakrális pillanataiban.
Megszületett az első képem, egy Tengeröböl, ahol a távolban az ég és a víz összeér. Színeiben a legkülönbözőbb szürke árnyalatokat használtam, és boldogan tartottam ezt az érzelmekkel teli képet a szívem és lelkem vásznán. …Igen, de miért volt a tenger üres? És miért szürke? Hamarosan színekkel, és formákkal töltődött fel a szívem tava, a Manaszi-tó, melyet Tulaszi dász oly csodálatosan mutat be a Ráma történeteit leíró munkájában. Ez a belső tér, melyet az ősi írásokban a Tér Istennője, Bhuvanésvarí teremt, hogy ott megjelenhessen Ráma urunk, Krisna urunk, Krisztus urunk és megannyi isteni archetípus, lélek-fejlettségünk fokától függően, vagy a Nagy Idő akarata által befolyásolva.
A szürke tengeröböl formákká és színekké változott, és a bizánci ikonok klasszikusait festettem és tanulmányoztam odaadóan. És mindig beszéltem a képeimhez, mintha egy életszikra jelent volna meg a vásznon, kérdeztem hogy szeretik-e, ahogy ábrázolom őket, vagy változtassak-e valamit…?
Alig telt el egy év, és szellemi fejlődésem húzó ereje Párizsba vitt, ahol ellátogattam a Srí Srí Rádhá-Krishna elbűvölő istenpáros templomába, ahol csodálatos virágfüzérek, illatok és égi tisztaság közepette várták rajongóikat, az ébredező lelkecskéket, akiknek eljött az idő, hogy ráébredjenek az örök isteni kapcsolatukra.
És lelkem szürke öble képét teljesen elfelejtve megfestettem Srí Srí Rádhá Parishisvarát, és szankírtan (szent dicsőítés) formájában, de ének helyett képeimmel jártam az üzleteket, hogy képeimen keresztül közelebb hozzam az embereket Istenhez.
Ekkor, 1981-ben találkoztam a templomban Narayan szvámíval, aki már régebbről beavatottja volt e szent útnak. A későbbiekben követtem őt Nawadvipba, Sríla Srídhar Maharaj áldott ásramjába.
És a szakrális művészet hajója vitt, védett és éltetett: Párizs, Velence, Vrindávan, Mathura, Majapur és a radzsasztháni Udaipur felé.
1989-ben érkeztem Udaipurba, majd Nathadwarára, ahová B. G. Sharma varázslatos képei vonzottak. Nathadwara Srí Nathdzsí Gópál szent faluja, ahol Vallabhácsárja hívei, az Áldottak útjának követői telepedtek le a XVII. század elején, megmenekítve az imádott Srí Gópál-dzsít a veszélyezett Góvardhan-hegyről.
A Garga-szamhitából idézve, Srí Gopáldzsí azért jött vissza a Kali-jugába, hogy összegyűjtse az áldott lelkeket, akik nem mentek vissza Gólóka-dhámba a Dvápara-juga végén. Minden cselekedetüket imádott istenüknek, Srí Nathdzsínak vagy Krisna Babának, Lallannak ajánlják fel. A hívők nagy része gudzsaráti, azaz gulyás, hiszen Dváraka a Gudzsaráti óceánparton volt, és jelenleg is fontos zarándokhely.
Beavatást kaptam Dau Baba Tilakhayat Maharadzsától Krisna Baba személyes szolgálatába, és az áldott képek festésére. A szolgálatot egy áldott képen, ikonon keresztül is fel lehet ajánlani, amit így kép-szolgálatnak (csitra-széva) neveznek. Ezért ellenállhatatlanok a képek, amelyek Nathadwarán születnek. Minden művész a kora reggeli áldásos látogatással (mangala darsan) kezdi a napot, hogy az odaadás szellemi imádatának közös élménye a szívet csordultig telítse, és így a szakrális festészet egy boldog szeretetfolyammá váljon. Itt festettem meg Madhuráshtakam képsorozatomat, 48 miniatúra-festményt az isteni bűvölet mindenek feletti élményével. E sorozat jelenleg az Udaipuri Bagore Ki Haveli Múzeumban látható 2001 óta.
Párhuzamosan a Jamunáshtakam képsorozat 36 képe is elkészült, s minden nap szanszkritul ismételtem a himnuszt, hogy a teljes belső átlényegülést meg tudjam élni.
Következett a Rámájana képsorozata 1994-ben, mely egy új érzésvilággal töltött fel, és képeit azóta rendszeresen kiállítom, párhuzamban az Aranykort visszaidéző Tündér Ilona képsorozatával. 1999-ben festettem meg Bali szigetén Tündér Ilonát, ahol még mindig jelen az legutóbbi Aranykor védikus életformája és az emberek szívében a hála.
2001 után a Himalájába, Risikésbe mentem és a Védikus Hagyományok tanulmányozása, a meditáció és a jóga gyakorlása közben felfedeztem belső szivárvány világomat, a Lélek tavát, melyen már több száz vidám transzcendentális kép úszik a végtelenbe…
Elkészült a Csakra-Mandala sorozat, mely segít kitisztítani a belső energiablokkokat, majd összekapcsolódni az örök igazság békésen hullámzó folyamával:

namámi jamunám aham, szakala sziddhi hé tum mudá…

Tisztelettel borulok le előtted, Jamuná-folyam, misztikus képességek forrása…

Namo Dévi Szaraszvati, Namo Dévi Szaraszvati, Namo Dévi Szaraszvati

54/2010.
Hummel Rozália Radhika