Csodák, tanulságok, tanítások…

Ima és tűztenger

A tizedik század végén Cluny-ban élt egy Olidó nevű szent apát. Egy rouerguei tartománybéli szerzetes, a jerusálemi szent helyeket meglátogatván, hajóra szállt, hogy visszatérjen hazájába. A vihar egy elhagyott, kopár szigetre vetette ki Szicília partjai közelében, melyek tűzhányó hegyeiről ismeretesek. Itt egy jámbor remetével találkozott, akivel istenes dolgokról beszélgettek. A remete megtudva, hogy a szerzetes Aquitániából való, kérdé tőle, vajjon a clunyi zárdát útjában fogja-e találni hazautaztában s ismeri-e ott Olidó nevű apátot?
– Ismerem – felete, mire az apát folytatta.
– Nem messze innen vannak földalatti helyek, honnan éjjel-nappal minden pillanatban láng- és füstgomolyagok törnek elő s e félelmetes tűztengerből lehet hallani, mint sóhajtoznak azoknak lelkei, kik még nem tettek teljesen eleget vétkeikért. Legutóbb is az ördögöket – kik e helyeken az Isten igazságvégrehajtói – hallottam sírni és panaszkodni, mondván: Odiló az ő imái és jócselekedetei által e lelkek közül sokat elragadott tőlünk. Keresd fel Odilót s mondd meg neki, folytassák imáikat és alamizsnáikat e szerencsétlen lelkekért, hogy azok mielőbb kiszabadulhassanak.

Alku

A franciskánusok 1185. évi évkönyvében van feljegyezve, hogy egyik soká betegeskedő szerzetes megunta betegségét és meghalni kívánt. Őrangyala megjelent, s kérdi, hátralevő szenvedéseit hol akarja elviselni, itt-e még egy évig szenvedve, vagy a tisztítótűzben három napig? A tisztítótüzet választotta, mire kellő előkészület után – minekelőtte elmondta látomását is szerzetestársainak – meghalt.
Egy nap múlva az őrangyala felkereste a tisztítóhelyen, mikor szemrehányást tett a lélek, hogy már száz éve itt szenved. Mikor megtudta, hogy csak egy napja szenved még, visszavonta kérését s inkább a földön kívánt éveket szenvedni, mint ott három napot… s ekkor, égi engedélyre s őrangyala segítségével a megrémült szerzetesek szeme láttára a lélek visszaszállt testébe, melyet elhagyott s a halott feltámadt és mihelyt beszélni tudott, elmondott mindent s egy évig türelemmel viselte fájdalmait, egy év múlva meghalt.

A könnyező Madonna

A máriapócsi kegyképről köztudomású, hogy időnkint könnyezni szokott. A világháború előtt is pár évvel könnyezett. Egyetemi tanárok is elmentek ellenőrizni, megállapították, hogy csalás, vagy más visszaélés eseten nem foroghat fenn s azzal zárták le, hogy maga az esemény kimagyarázhatatlan…
1696 november 4-én 14 napon át könnyezett. Az akkori protestánsok csalásnak vélték… Corbelli, akkori generális levette a képet az oltárról, aztán körülvétette tisztjeivel és katonáival s négy órán át figyelve látták, hogy a kép szeméből egyre csak peregnek a könnyek. Éjjelre őröket állított a kép köré, ezek is azt igazolták, hogy eész éjjel könnyezett, sőt mise alatt még bővebben omlottak a könnyek. S hiába volt 1696-ban oly kemény a tél, hogy az oltáron a bor és a víz megfagyott, a könnyezés egyre tovább folyt s a lefolyó könnycseppek nem fagytak meg… A rákövetkező november 14-én illetve 1697 szeptember 11-én volt ama híres zentai csata, melyben Savolyai Jenő herceg megtörte a törökök itteni uralmát, persze sok magyar hős élete árán… Ezeket, drága keresztény gyermekeit siratta a Szent Szűz.
I. Lipót király a csodás képet aztán Bécsbe vitette, de ott többé nem könnyezett. Ott van most is a Stefán Kirchében (sic). A másolat azonban, mit Máriapócs csináltatott, tovább könnyezett…

54/2010.