Duna-Dráva Nemzeti Park

Az 1991-ben létrejött nemzeti park területe 50 ezer hektárnyi védett terület, amely pécsi irányítású. Egyaránt tartalmaz hegyvidéki összefüggő erdős területeket, alacsonyabb, ligetes, patakokkal szabdalt dombokat, folyók ártereit, és száraz pusztákat. Sokoldalú élővilágát a manapság egyre erősebben melegedő éghajlat alakítja. A nemzeti park irányítása alá öt nagyobb térség tartozik:

A Boronka-melléki TK Somogy megyében található. Alapjában véve a Dunántúli – dombság részét képezi a terület. Környezeti sajátosságok és az embertől való viszonylagos elzártság alakította a térséget úgy, hogy védelemre érdemes maradjon. A domborzati viszonyok miatt azt gondolhatnánk, nincs igazán nagy biodiverzitás egy ilyen lapos, homoktalajjal borított vidéken. Aki viszont szemügyre veszi az itt levő vízfolyásokkal tarkított nagyrészt erdős területet, amelyet létesített halastórendszer tesz színesebbé, rá kell jöjjön arra, hogy a különleges növény és állatvilág megőrzése kiemelkedően fontos a körülötte levő főleg szántókkal, mesterséges kicsiny erdőkkel „emberivé varázsolt” tájon. A homoktalajon már néhány méter magasságbeli eltérés komoly vízellátásbeli különbséghez vezethet, így kis távolságra egymástól teljesen más jellegű kép fogad minket. A folyamatosan, vagy időszakosan vízzel borított kis völgyekben láprétek, fűz- égerlápok alakultak ki. A folyóvizek környezetében viszont a vízkedvelő égeresek, néhol tölgy-kőris-szil társulások telepedtek meg. A szárazabb részeket cseres-tölgyesek borítják. A változatos növénytakaró sokféle védett növény megtelepedéséhez kedvezett. A vizes területen fehér tündérrózsa úszik a víz felszínén, az égerlápok időszakosan vizes területein nő a tavaszi tőzike, sokszor igen nagy tömegben. A szárazabb erdőket kedveli a ritka kakasmandikó.

A sok vizes élőhely nagyszámú hüllőt és kétéltűt tart fenn, melyek mindegyike védett. Az állandóan vizes helyeket kedveli az egyetlen teknősfajunk, a mocsári teknős. Sajnos az otthon tartott vörösfülű ékszerteknősöket gyakran szabadon engedik. Ezek az állatok – bár nem őshonosak nálunk – kezdenek megtelepedni, és félő, hogy kiszorítják a mi teknőseinket a természetes vizekből. A madárvilág legritkább képviselőivel már csak a szerencsések találkozhatnak; a fekete gólya, a réti sas, a haris csak a háborítatlan helyeken hajlandó megtelepedni.

A Dél-Mezőföld TK Tolna és Fejér megye határán jött létre több védett és védelemre érdemes terület összevonásával. A terület talajviszonyai és vízellátottsága határozza meg a kialakult növényzetet. Legnagyobb részben száraz területről van szó, így az alföldihez hasonló homokpuszták, löszpuszta-rétek, vagy kiszáradó láprétek jellemzők. Megtalálható a védett növények közül erre a jégkorszaki maradványfaj, a zergeboglár, a fokozottan védett tátorján, vagy a ritkán, de tömegesen növő kornistárnics.

Számos védett állatfajnak is otthont ad ez a száraz vidék, például a szép kék szalakótákat láthatjuk pihenni a villanyvezetékeken, a lápos területen a megtévesztő hangú réti tücsökmadár ciripel, a haris jellegzetes hangját viszont inkább csak éjjel hallhatja az, aki eléggé elszánt, hogy a szabad ég alatt töltse az éjszakát. A száraz réteket kedveli a földben élő nagy rágcsálónk, az ürge, melyet régen nagy számban pusztítottak, de élőhelye megfogyatkozott, így védetté nyilvánították.

A Mezőföldtől délre a Duna mentén fekszik a folyam árterében vizes élőhelyeink egyik legfontosabbika, Gemenc. Területének legnagyobb része időszakosan, vagy állandóan vízzel borított, és ennek megfelelően alakult ki a növényzet és az állatvilág. Sok őshonos fafajjal találkozhatunk; fehérnyár és fekete nyár a füzekkel társulva ligeterdőket hozott létre, a tölgy, a kőris, a szil is nagyobb területeket foglal a szárazabb részeken. Az állatvilág nagyvad állománya kiemelt figyelmet érdemel. Az itteni vadásztársaság gondoskodik arról, hogy mindig legyen vadásznivaló, szinte bármikor találkozhatunk szarvasokkal, vaddisznókkal akár az utak mentén is, ilyenkor érdemes megállva várni, míg tovább haladnak. A különleges élőhely úgy tűnik, nem mindig a természetért van, bár nagy állományai fordulnak itt elő az öreg fákat lakó denevéreknek is, mégis a gazdasági érdekek sokszor egy-egy faj eltűnését is okozhatják a térségből. A természetvédők pedig tehetetlenek…

A Kelet-Mecsek TK közel tízezer hektáros védett területét már 1977-ben létrehozták. Nem csak természeti, de kultúrtörténeti értékekben is bővelkedik ez a térség, melyek megőrzése fontos feladata a természetet kedvelő embereknek, mivel sok különleges építményt csak a túrázók tudnak megközelíteni. Ilyen értékek a Máré-vár Óbánya mellett, vagy a Réka-vár. Ha a Kelet- Mecsekben nyugat felé haladunk a kék túra mentén, különleges látnivalók sora váltja egymást. A csinos óbányai házak után a csepegő szikláknál egy kis felszíni „cseppkőbarlangot” láthatunk, majd a ferde vízesés után a mára állandó lakosságot szinte teljesen nélkülöző Kisújbánya fogadja a nyaralni vágyókat. Innen érdemes a nemrég megmentett Zengő felé kitérőt tenni, amely a Mecsek legmagasabb hegye, kitűnő kilátással. Észak-nyugati lábánál fekszik a pici zsákfalucska, Püspökszentlászló, mely kis arborétummal, és kastéllyal büszkélkedhet a csodálatos tájképe, és szépen megőrzött házai mellett.

A természeti kincsek között természetesen megemlítendő a bánáti bazsarózsa, amely csak itt előforduló sajátosság, de mellette a helyiek védelmének is köszönhetően megmaradt nagy számban a szúrós csodabogyó, illetve a jóval ritkább lónyelvű csodabogyó, vagy a baranyai peremizs. A madárvilág itt inkább erdei fajokban nyilvánul meg, így a legnagyobb európai harkályfaj, a fekete harkály kiáltásai visszhangoznak a hegyek közt, a hollók a Zengő környékén költenek, az ő védelmük is egyre nehezebb a fogyatkozó erdők miatt. Csak a zavartalan erdőket kedveli a hegyi billegető, a békászó sas, illetve a kék galamb. Az itt élő emberek azonban arról számolnak be, hogy hétről-hétre hatalmas darabok tűnnek el az erdőkből, melyeket újratelepítenek ugyan, de sokszor tájidegen fajokkal. Másik égető probléma, hogy a teljesen tarra vágott erdők helyén nem nő már az előzőhöz hasonlatos minőségű növényzet, mert a talajt lehordja a víz, szerkezetét tönkre teszik a környezeti hatások. Az ilyen részeken a gyökérzet alig talál kapaszkodót, a természetes kiválasztódást az ember igyekszik irányítani, így egy-egy vihar után szép nagy fák tucatjai fordulnak ki a földből gyökerestől, vagy törnek ketté. A természetes erdők lombkoronájában a faegyedek egymást tartják, így a szél együtt mozgatja az egész növényzetet, amely erős egységet alkot. Mi persze a gyors haszon érdekében gyorsítani próbáljuk a folyamatokat, így formálva nekünk tetszővé, s így önálló életre alkalmatlanná a leggazdagabb növénytársulást, az erdőt.

Újabb külön egység a Zselici TK, mely ismét dombvidéki értékeket foglal magába. A Mecsektől nyugatra, átlagosan 200-250 méterre kiemelkedett dombok csoportja alkotja a Zselicet, melynek igazi természeti értéke ismét az összefüggő erdőség. A dombok lábainál a patakok mellé települtek a falvak, átformálva a vidék képét. Az erdők fogyatkozása a német telepesek bejövetelekor fokozódott. Különleges hangulatot adnak a legelők a domboldalakban gémeskutakkal, a hatalmas hagyásfákkal, melyek alatt a nyáj delelhet, vagy a csupasz, növényzettől mentes löszfalak, melyek fészkelési lehetőséget kínálnak a csodálatos színekkel ékes, méhekkel táplálkozó gyurgyalagnak és a kicsiny szürke parti fecskének. A rendszeres vízutánpótlással bíró, tiszta tavacskákban, vagy akár kutakban is találkozhatunk a farkas kétéltűek képviselőivel, a pettyes gőtékkel, vagy a békák közül az erdei békával, esetleg a leveli békával – főleg a lombkoronában, amitől sokan madárnak gondolják őket a hangjuk után. Érdekes erdőtársulás az ezüsthársas-bükkös, mivel ezek a magasabb hegyi éghajlat jellemző növényei. A tavaszi lágyszárúak még a lombkorona záródása előtt virágzanak. A kisvirágú hunyor a szintén védett illatos hunyor ritkább rokona. Elszórva együtt élnek a különféle orchidea fajok, melyek a déli melegebb oldalak díszei.

A Nemzeti Parkhoz tartoznak még természetvédelmi területek, amelyek egy-egy helyi különleges természeti értéket próbálnak megóvni. Ilyen az Abaligeti-barlang felszíne, ami Dél-Magyarország leghosszabb látogatható barlangjának vízgyűjtő területét védi a barlang feletti hegyoldalon többszáz éves fák között. A vízgyűjtő töbrök sokszor akár ötven méter átmérővel indulhatnak, az aljuk összeszűkül, vagy legtöbbször eltömődik, csak a talajon átszivárgó víz jut tovább.

Nem messze Abaligettől északra a Jakab-hegy tornyosul a Mecsek dél-nyugati részén. A déli oldalon a Babás-szerkövektől és a Zsongor-kőtől kitűnő kilátás nyílik az Ormánságra, vagy akár az országhatáron túli hegyekig is. A hegy teteje évezredekkel ezelőtt már fontos lakóhely volt, a vaskorból megmaradt földvár Európában a második legnagyobb. Az összes itt megfordult nép kötődött ehhez a helyhez, ez pedig az elhagyott pálos kolostor romjaival együtt arról tanúskodik, hogy mindig spirituális központ szerepét töltötte be a hegy.

A Szársomlyó a legdélibb hegyvidékünknek, a Villányi- hegységnek a keleti vége. A nép csak „ördög szántotta hegy”-ként ismerte. Déli oldala szinte teljesen mentes a fáktól, ezek inkább az északi oldalon maradtak meg. A mészkőkibúvásokkal tarkított oldala nagyon meredek, főleg a szikla-pusztagyepeket kedvelő növényzet és állatvilág telepedett meg rajta. Mindenfelé találkozhatunk gyíkokkal, akik a gyorsan melegedő mészköveken sütkéreznek, rájuk vadásznak a kisebb ragadozó madárfajok, gyakran fordul elő a különösen intelligens holló sokszor párosával, a kisebb állatok közül a négypettyes bikapók bíborszínű potroha hamar feltűnik, a védett imádkozó sáskát már nehezebb észrevenni, mivel jó rejtőszíne van, és a növények ringását kitűnően utánozza. A növények közül talán legfontosabb a magyar kikerics, mely tavaszi virágzásakor rendszeresen vonzza nemcsak a helyieket, de a ritkaságokat kedvelő természetjárókat messzi földről is. A Szársomlyó fokozottan védett, így bármilyen élőlény leszedése, begyűjtése tilos, sőt, elméletileg csak engedéllyel látogatható. Sajnos legalább ilyen védelemre volna szükség sokkal több különleges élőhelyen, hogy néhol a természet is kapjon egy kis helyet, ahol háborítatlanul regenerálódhat távol az embertől, mert mi nem vagyunk hajlandók csendes szemlélődőként megpróbálni beilleszkedni, ez a világ a mi világunk – legalábbis mi úgy hisszük.

Hoffer Erik