A mérleg jegye

„…minden egyensúly két ellentétes tendencia egyidejű akciójának a gyümölcse;ha az egyik vagy a másik akció teljesen megszűnne, az egyensúlyt visszaállítani többé sohasem lehetne, és maga a világ teljes egészében eltűnne” – írja René Guenon. A kiegyensúlyozottság tehát feszültség; mondják, kényes egyensúly, az ellentétek párharca és egymásra utaltsága – ez a megosztott világ.
Sokan az anyag s a szellem egyensúlyára vágynak, de manapság csak az egyik serpenyőbe vetünk mindent – az anyag serpenyőjébe. Veszni látszik a szellemi oldal, így az egyensúly lehetősége is. Egyensúlyát vesztett módon mindent anyagilag mérünk: méterek, pénzérték, százalékok és milligrammok. A láthatón és mérhetőn túli valóság elillan a méterrúd és az elektronmikroszkóp elől: a metafizikai dimenzió anyagi eszközökkel aligha mérhető.
Hajdanán, meglehet, a másik serpenyőbe vetettek többet – a szellem és a szemlélődés, az egységes látásmód volt általános, ami mellet, valahol az emberek szeme sarkában érvényesült csak a matéria világa. Valóban hídnak tekintették a bölcsek az életet, s nem akartak házat építeni rajta.
Melyik egyensúlytalanság az üdvösebb: a szellemi, vagy az anyagi természetű? Higgadtabb barátaink mondhatnák, maradjunk a realitások talaján. Csakhogy a világi realitások meglehetősen ingatag talajt jelentenek, ennél már csak a megbomlott kor kvázi-spiritualitása a képlékenyebb. Én mégis azt mondanám, ha tiszta tant tiszta forrásból talál az ember, legyen inkább fanatikusan idealista, mint számítóan mérlegelő.
Sokan a siker-kudarc, magány-társaság, tűrt és tiltott erkölcsiség szélsőségei közt egyensúlyoznak. Mások mérlegelnek: tömeg, megmérettetés, lelepleződés… a latolgatás bizonytalanságot eredményez, vagy átcsap latorságba.
Az egyensúly mérésének eszköze a mérleg, de az  egyensúly nem mérlegelés kérdése. Mint ahogyan fekete és fehér középarányosa a szürke, de ez még nem egyensúly, inkább unalom. Az üzletek mérlegeit hitelesítve szabad csak használni, de vajon mi hitelesíti személyes életünk mérlegét?  Ha egyenleget akarunk vonni életünk menetéről, megfelelő mércére van szükségünk. A képlékeny világi mércék helyett az abszolút lét metafizikai mértéke biztosabban eligazít. Kényes helyzetben – tarják a titkos tanítások – a higgadt elméjű bölcsek viselkedése a zsinórmérték… A harmonikus az maradandó, a labilis meg összeomlik.

50/2008.
Rácz Géza