A fa ágai és levelei egy törzsből fakadnak

„A vallások sokfélesége nem veszélyt,
hanem Istentől kapott gazdaságot jelent.”

Európa vallási szempontból mindinkább pluralisztikus társadalommá válik. A vallások sokfélesége jellemzi az embereket még a családokon belül is. A keresztény Nyugat az előtt a kihívás előtt áll, hogy otthont adjon misztikumnak, buddhistáknak és még sok más vallási közösségnek. Ez az új helyzet részben szorongást és bizonytalanságot okoz. Fölmerül a kérdés: vajon veszélyt jelent-e a vallások sokfélesége, vagy egy lehetőséget a szellemi érettségre?
A vallások sokfélesége nem veszély, hanem ígéret; nem szerencsétlenség, hanem kegyelem; nem az emberi elme megzavarodása, hanem kegyelem; nem az emberi elme megzavarodása, hanem Isten és ember találkozásának gazdasága. A sokféleség szépséget jelent: ezt látjuk a természetben, amelyet Isten teremtett: nem találunk két egyforma levelet. A sokféleség életminőséget jelent – ezt látjuk a kultúrákban, amelyeket emberek alkottak, látjuk a nyelvek és a művészetek formáinak, a gondolkodás kiindulópontjainak és tudományágainak sokféleségét. A vallások sokfélesége a szellem gazdagsága. Ennek a sokféleségnek a mélyén az isteni Szellem egy irányba tartó nyomait érzékelhetjük. II. János Pál mondta erről: „Legyünk nagy tisztelettel a sokféle forma iránt, amelyeken keresztül Isten Lelki működik az emberek szívében.”
Az emberiség univerzális történelme üdvtörténet. Isten az emberiség kezdete óta állandó dialógust folytat az emberrel. Ezt sokféle forma és különböző hangsúly jellemzi. A vallások nagy írásai megkísérlik ezt az immanens dialógust megragadni és nyelvileg kifejezni. Így nézve az összes vallás szent írásait az emberiség szellemi fejlődése közös örökségének tekinthetjük, és tisztelettel kell bánnunk velük. Isten egy szava árad minden írásban, Isten egy Lelke munkálkodik minden ember szívében. az egész emberiségnek csak egy isteni eredete és egy végső célja van, habár az üdvösség útjai sokféleképpen formálódnak. A más hitű emberekkel együtt zarándokló testvérek vagyunk.
A világvallások tisztelete alapvetően a vallások sokféleségének tiszteletét és a spiritualitás mély egységének érzékelését jelenti. Ez konkrétan azt kívánja meg tőlünk, hogy komolyan vegyük a másik ember másságát, és ugyanakkor érzékeljük a mélyben létrejövő spirituális összetartozást. A tiszteletteljes bánásmód más vallások hívőivel, de írásaival és szimbólumaival is, gazdagít minket, mert Isten szavát halljuk általuk, és az Ő minket alakító Lelkét érzékelhetjük. Így épül ki a harmónia kultúrája az emberek szívében éppúgy, mint a társadalmi együttélésben. Ez az út vezet az emberiség, Európa és a kereszténység jövőjéhez.
Évszázadokon keresztül tartottak igényt a keresztények a kizárólagos üdvösségre, és a többi vallásra ellenszenvvel tekintettek. Ma azonban a szellemiség egy új korszakában élünk, egy dialogikus korszakban. Isten Lelke lerombolja azokat a falakat, amelyeket mi emberek a vallások és kultúrák alapján fölhúzunk. Az utolsó 50 évben a nagy egyházi közösségek kinyitották kapuikat és fölszólították a hívőket, hogy ápolják „a más hitűekkel való tiszteletteljes bánásmód kultúráját”. A Jézus Krisztusba vetett hit képessé teszi a keresztényeket, hogy tiszteljék és értékeljék más vallások kinyilatkoztatásának elemeit és útjait az üdvösséghez. Az Ige testté válása Jézusban tulajdonképpen egy felhívás arra, hogy Isten megnyilvánulását minden emberben tisztelettel észrevegyük, az isteni Szó önmaga kifejezését minden vallásban tisztelettel komolyan vegyük.
Isten a mi világunkat a sajátjává tette azért, hogy mi a világot minden vallásával és kultúrájával, mint szakrális teret tiszteljük és újraalakítsuk. Krisztus történését és misztériumát nem szabad a történelem talajából kivágni és tárgyiasítani. Ha Krisztusból tárgyat csinálunk, az Egyház hajlamos lesz rá, hogy Őt kultusztárgyként állítsa ki  vagy királyalakként jelenítse meg. Akkor Krisztust a többi vallással szembeállítják, és a keresztények magatartása agresszívan politizált lesz. Ez keresztény „triumfalizmus”-hoz vezet.
Isten lealacsonyította magát Jézus Krisztusban, az Ő megtestesülésében, és ez felszólít minket, hogy mi is alapvetően lealacsonyítsuk magunkat az Egyházban: hogy állandóan készen legyünk a többiek lábát mosni, és nem a többiek fölött trónolni. Ha hiszünk abban, hogy Isten megtestesült Jézusban, aki a Krisztus, annak következménye, hogy tiszteletteljesen bánunk más hitű testvéreinkkel.
Világszerte találunk új és bátor kezdeményezéseket a vallások közötti dialógusra sok helyi egyházban. Ebből a szempontból a kereszténység egy kegyelemteljes időszakában élünk. Európa számára ez egy hatalmas újragondolkodást jelent nem csak a kultúrában és a politikában, hanem a teológiában és a lelkipásztorkodásban is. Az európai Egyházak igazi missziós feladata a vallások közötti harmónia kialakítása. A harmónia sem a különbözőségek szinkretikus összekeverését, sem a megkülönböztető jegyek egyszerű eltörlését nem jelenti. Ellenkezőleg: a vallások közti különbségeket komolyan vesszük, de a mély spirituális egységből fakadóan új módon fogjuk fel.
A harmónia – egység a kapcsolatban, úgymint a házasságban és a családban. A harmónia – összehangzás a polifóniában, mint a napsugárban. A vallások harmóniája a különbözőségükben és különbözőségeknek köszönhetően hangzik fel. A harmónia egyik nagy benyomást keltő alakja a fa: hihetetlen sokféleség, de eleven egység. Minden levél más, de mindet ugyanaz az életnedv élteti. Így ismerhetjük fel az isteni Lélek átalakító jelenlétét a vallások sokféleségében. A különböző vallási felfogások hívői olyan ágak, amelyek az egy isteni gyökértalajból növekednek; tulajdonképpen egymás ágai, amelyeket az egy isteni Szellem hordoz: az egyik táplálja a másikat.
A jövő vallásos embere többféle vallás között élő ember lesz; nem úgy, hogy egyszerre két széken ül, hanem hogy a saját hitének a tapasztalatába mélyen gyökerezve kinyújtja ágait a többiekhez, hogy azokból gazdagodjon és felelevenedjen. Így teszi őt Isten Lelki képessé, hogy a szokványos vallási és felekezeti határokon túl tudjon tekinteni, gondolkodni, szeretni és így élni.
Mahátma Gandhi írta 1921-ben: „Nem szeretném a házamat minden oldalról befalazni és ablakaimat szorosan zártaknak tudni. Azt akarom, hogy minden más ország kultúrája lehetőleg szabadon áramoljék házam körül, mert én sem akarom, hogy valamelyikük engem elfújjon. Az én vallásom nem egy börtönvallás. Van benne hely Isten legkisebb alkotása számára is. Védve van a mértéktelen faji vagy vallási önhittség ellen.” (Young India, 1921. június 1.)

Sebastian Painadath

Sebastian Painadath jezsuita atya, és egy ásramot vezet Dél-Indiában. Több mint 25 éve tart szemináriumokat Németországban és Ausztriában.
A cikk megjelent: Publik-Forum (www.publik-forum.de) 2008.04.11.

50/2008.
Fordította: Wolf Judit