Le petites soeurs des pauvres

 

A kis nővérek reggeltől estig dolgoznak. Áldáshozóbb és hálátlanabb munka nincsen ennél. Nemcsak Rómában találkozni velük. Mindenütt van szegénység és öregség s mindenütt ott vannak a szegények kis nővérei, üres kosarukkal és üres perselyükkel. Tegyetek valami régi ruhát a kosarukba, akármilyen nagyságúra van is szabva, a kis nővéreknek mindegyik megfelel. A cilinder már nem divatos. Ajándékozzátok oda nekik a cilindereket. …

 

Ne feledkezzetek meg róla, hogy megtakarított pénzetekből a kis nővérek perselyébe dobjatok, akárcsak egy fillért is; higgyétek el, a pénzetek sehol sincsen biztosabb helyen. Gondoljatok arra, amit könyvemnek egy más helyén írtam: amit megtartasz, azt elveszíted. Amit elajándékozol, a tiéd marad örökké. De különben sincs jogod ahhoz, hogy a pénzt megtartsad. Nem a te tulajdonod,a pénz senkinek sem tulajdona. Minden pénz az ördögé, aki éjjel-nappal ott ül az aranyzsákok mögött az irodájában s emberi lelkekkel kereskedik. Ne kapaszkodj görcsösen a piszkos pénzbe, amelyet a kezedbe nyom, szabadulj meg tőle, amilyen gyorsan csak tudsz, mert különben megégeti kezedet az átokverte fém, véredbe hatol, megvakít, megmérgezi a gondolataidat és megkeményíti a szívedet. Dobjad a pénzt a kis nővérek perselyébe, oda való. Mit érsz vele, ha felhalmozod, végül is csak elveszik tőled. Pénzszekrényed kulcsának a mása a halál kezében van.

Egy régi költő azt mondja,, hogy az istenek előtt mindennek megvan a maga igazi ára. Hozzátehette volna azt is, hogy a legnagyobb javakat olcsó áron vesztegetik. Amire igazán szükségünk van, az kevés pénzen megszerezhető, csak a felesleg kerül sokba. Ami igazán szép, azt nem lehet megvásárolni, azt a halhatatlan istenek ajándékul adják nekünk. Egy fillér nélkül nézhetjük a napfelkeltét és lenyugtát, az úszó felhőket az égen s gyönyörködhetünk a fákban, mezőkben s a csodaszép tengerben. Ingyen halhatjuk a madarak dalát és szedhetjük az országútról a virágokat. A csillagfényes éjszaka csarnokába nincs belépődíj. A szegény jobban alszik, mint a gazdag. Az egyszerű koszt hosszabb időn át jobban ízlik, mint a Ritz ebédje. Falusi kunyhóban, dúsabban tenyészik a megelégedettség és a lelki béke, mint a cifra városi házban. Néhány barát, néhány könyv – ó, nagyon kevés – és egy kutya. Ennél többre nincs szükséged, amíg birtokában vagy saját magadnak. De vidéken kell élned. Az első város tervét az ördög alkotta, Isten azért akarta megsemmisíteni a bábeli tornyot.
Láttad valaha is az ördögöt? Én már láttam. Ott állott a Notre Dame tornyán, könyökével a párkányra támaszkodva. Fejét a kezébe nyugtatta, szárnya le volt eresztve. Orcái beesettek, nyelvét kidugta mocskos ajkai közül. Komolyan, elgondolkozva pillantott le a lábánál elterülő Párizsra. Mereven, mozdulatlanul, mintha kőből lett volna. úgy állt ott, már csaknem ezer éve és szemét szíve városán legeltette, mintha nem is tudná levenni róla. Az ős ellenség volt-e, akinek neve hallatára már gyerekkorom óta elfogott a borzalom, az igazság és igazságtalanság harcában a gonoszság hatalmas harcosa?
Bámulva néztem rá. Nem is látszott olyan gonosznak, mint ahogyan elképzeltem, rosszabb arcokat is láttam már. Kőszeméből nem látszott a diadal fénye, öreg és fáradt volt, kifárasztotta a könnyű győzelem, kifárasztotta a tulajdon pokla.
Szegény, vén Belzebub! Mindent egybevetve, talán nem is egyedül a te hibád, hogy a dolgok olyan rosszul állnak ezen a világon. Mert végtére nem te voltál az, aki életet adtál a világnak, nem te küldtél szenvedést és halált az emberre. Te szárnyakkal születtél és nem karmokkal. Isten volt az, aki ördöggé tett, lehajított a pokolba, hogy gondozójává légy az elkárhozottaknak.
Bizonyosan nem állnál itt a Notre Dame tetőjén, viharban és zivatarban már ezer esztendeje, ha hivatalod örömöt szerezne. Nehéz szerep ördögnek lenni, ha szárnyakkal született valaki.
Sötétség fejedelme, miért nem oltod ki a tüzet földalatti birodalmadban – hidd el, nem megfelelő ez a környezet neked,  – s telepedj le hozzánk a nagyvárosba, mint gazdag részvényes, aki egész nap egyébre sem gondol, csak evésre, ivásra és pénzhalmozásra.
De ha okvetlenül gyarapítani akarod a vagyonodat s valami újabb vállalkozásba akarsz kezdeni, miért nem nyitsz egy új játékbarlangot vagy borbélyházat, miért nem uzsoráskodol a szegényeken, vagy mint egy vándorcirkusz tulajdonosa, miért nem éhezteted vasketrecben a védtelen vadállatokat, vagy ha levegőváltozásra van szükséged, miért nem mégy Németországba és miért nem alapítasz gyárat legújabb mérges gázak előállítására? Ugyan ki volt, ha nem te, aki vak légi támadásukat Nápolyra irányította s ledobta gyújtóbombájukat a szegények kis nővéreinek otthonára, a háromszáz öregember és asszony közé?
Megengeded-e, hogy tanácsaimért cserébe egy kérdést tehessek? Miért öltöd ki a nyelvedet? Nem tudom, mit jelent ez a pokolban, nálunk azonban gúny és megvetés jele. Bocsánat, Sire, de kire öltöd örökösen a nyelvedet?

(Részlet Alex Munthe: San Michele c. regényéből, fordította Benedek Marcell, Budapest, Forrás)

 

47/2007.
Benedek Marcell fordítása