Málá – imafüzér világszerte

A málá szanszkrt szó, jelentései: 1. virágfüzér, virágfonat, koszorú; 2. sor, sorozat, egymásutániság; 3. csoport, tömeg, gyűjtemény; 4. nyaklánc, gyöngysor; 5. rózsafüzér, olvasó, lánc; 6. csík, sáv; 7. jelzők sorozata, 8. több dolog fölajánlása a kívánság beteljesülése végett.
E sokféle értelmű jelentés közül mi az olvasó, imalánc értelmezést emeljük ki, , s talán nem önkényes a választás, hiszen a többi jelentés is összefügg a sorozatossággal, ismétléssel, gyönyörűséggel.

Az imafüzér egyetemes és ősi vallási kellék: a hinduk, buddhisták, a keresztények, és a muszlimok egyaránt alkalmazzák imáik, meditációjuk során. Arab sejk és tibeti buddhista zarándok, a templomban imájába mélyedő asszony vagy a jóga lelkes gyakorlója egyaránt buzgón morzsolja imaláncát. Az imafüzér elsősorban számláló „szerkezet”, amint azt görög elnevezése mutatja: kombologion – számláló-zsinór, s arra szolgál, hogy az ember számon tartsa, mennyi fohászt mondott el lelki gyakorlata során. Az imafüzéreknek a praktikus hasznán túl gyönyörű szimbolizmusa is van, a misztikus értelmezések egészen magasztos teológiai távlatokra vetnek fényt.

Történetiség

A gyöngyökön, csomókon, zsinegen történő nyilvántartás, számlálás ősi praktika. Legnevezetesebb formája az ó-perui kultúra sajátos vívmánya, a kipu, vagy qiuppu, amely kecsua nyelven azt jelenti: kötött csomó, bog, átvitt értelemben pedig maga a csomóírás. Mivel ott nem használták a szomszédos kultúrák képírását, a kipu bizonyos fokig pótolta az írást. Egy vízszintes vastagabb fonalról különböző színű, hosszúságú, sodrott, fonott, egyszerű vagy összetett zsinórok függtek alá, igen változatos módon megcsomózva. A zsinórok színe, vastagsága, csomói külön-külön jelentéssel bírtak, melyeket a felvevő leolvasott és külön szóbeli magyarázattal kísért. A bolíviai pásztorok közt a mi számadóink számrovásához hasonlóan használták. Az észak-amerikai indiánok is ismertek ehhez hasonló csomóírást, melyben fűszálak, kagylók stb. szerepeltek, és szerződések, nyugták hitelét biztosították vele.
A csomóírás, fonalak praktikus jelentéshordozók voltak, az ehhez hasonló, immáron misztikus célú imafüzért viszont talán Indiában, a Siva-kultusszal kapcsolatban említik a legkorábban. Feltételezik, az imafüzért használata a buddhizmus terjedésével jutott el Tibetbe és Kínába, s egészen Japánba.
Egyes vélemények szerint az imafüzér arab közvetítéssel került a kereszténységbe, mások felteszik, hogy tán közvetlenül Indiából vették át, s később tőlük ismerte meg az iszlám is. A keleti keresztény szerzetesek már Mohamed működése előtt is használtak számlálókat, s a szír keresztények is alkalmazták a litániák során, mielőtt a muszlimok betelepültek közéjük. A keresztény sivatagi atyák még nem füzért, hanem kavicsokat használtak imáik számlálásához, egyik kupacból a másikba halmozták a kövecskéket imáik végeztével. A ma ismert rózsafüzér (rosarium) kialakulása az imádkozó szerzetesrendek működésével kapcsolatos. Később, Kr. u. 1000 táján az írástudatlan laikus testvérek és segítők  számára is  szükségessé vált a számlálók használata, jelenlegi formájában Szt. Domonkos vezette be. A nagyobb rózsafüzér a zsoltárok száma szerint 150 üdvözletből, tehát 10 tizedből áll, s minden üdvözlethez hozzárendelik Jézus születésére, halálára vagy feltámadására vonatkozó valamely titkot. Tekintettel az egyházi évszakokra s az ezeknek megfelelő titkokra, a rózsafüzér lehet örvendetes, fájdalmas és dicsőséges. a kis olvasó öt tizedből áll.
XIII. Leo rendelete szerint a plébánia- és Mária-templomokban október havában naponként elimádkozzák a teljes rózsafüzért, ami azért is érdekes, mert a Visnu-hívők az október hónapot lelkileg különösképp kedvezőnek tekintik, s ekkor olvasójukon több meditációt folytatnak és egyéb szabályokat követnek.

A málák szerkezete

Indiában a számláló füzérekhez számtalan féle anyag használatos – ásványok, növényi magvak, gyöngyök, korall és gyöngyház, faragott fagyöngyök, drága- és féldrágakövek. Az egyes felekezetek más-más füzéreket használnak: korallt bizonyos istennők imádatához, igazgyöngyöt Brahmá tiszteletéhez, Siva imádatához  a rudráksa bogyót, a Visnu-hitben pedig leginkább a szent tulaszi cserje fájából faragott gyöngyöket, vagy lótusz-magot, illetve a ním-fából való gyöngyöket. Egyes fakírok gyógyító tudományuk jeleként kígyócsontból való gyöngysorokat viselnek.
A rudráksa bogyó (szó szerint Siva szeme) különös becsben áll. az Elaeocarpus ganitrus fa Délkelet-Ázsiában és Nepálban honos, magja különös, rücskös felületű, aminek magnetikus és baktériumölő hatást tualjdonítanak. Attól függően, hogy a mag hány gerezdes osztatú, más-más zodiákus jegybe tartozó embernek való. a leggyakoribb ötös, hatos osztatú magvak olcsók, az osztatlan, vagy a rendkívül sok osztatú, akár tizennégy gerezdes, illetve különleges formájú magok az átlagoshoz képest akár százszoros árúak is lehetnek – 2-3000 rúpia (cca 15-20000 forint) sem ritka.
A szikkimi lámák olvasója készülhet türkizből, lapis lazuliból, onix, hegyikristály vagy borostyánkőből, illetve szantálfából. az iszlámban az olvasók általában féldrágakövekből készülnek, de felekezet szerint is változik az anyag: a síiták kerbelai agyagból való füzért használnak, a szunniták inkább fekete kövekből állót.

A sivatagi atyák kavicsaihoz hasonlóan a számlálók nem mindig alkotnak füzért. A legelemibb számláló az emberi kéz, egyes mantrákat, imákat az ujjperceken számlálnak, a nagyobb egységeket esetleg a másik kézen. Kavicsok, magvak is lehetnek a számlálás eszközei, csakúgy, mint csomózott zsineg, ami a körkörösen összekötött imafüzér közvetlen előképe.
A kavics-számlálóval kapcsolatos a következő anekdota, az ismert arab szatirikus író, Al-Dzsahiz (776-868) tollából. Egy buzgó muszlim egy kosár kavicsot használt imái  számlálására. Mikor megfáradt, kezdte kettesével venni a köveket, majd hármasával. Később elunta magát, s kivett egy maréknyi kavicsot, s azt mondta: „Dicsőség Istennek annyiszor, ahány kavics a markomban van!” Végül kiborította a kosarát, s felkiáltott: „Ennyiszer dicsőség a magasságos Allahnak!”
Mások elvetik a számlálók használatát, mondván a számon tartás az Isten dolga, s egyedül a tiszta odaadást, a tiszta szívbéli szándékot tartják fontosnak. Ez igaz, de a lelki gyakorlatokban a számszerűség fontosságát mindegyik vallás elismeri.
Különleges művészi alkotások a rózsafüzérdiók, a középkori rózsafüzérek nagyobb szemei, melyekre biblikus kompozíciókat faragtak nagy műgonddal. A XV-XVI. században főként Flandriában készültek remek darabok, s mivel e hol mogyoró-, hol dió nagyságú szemek a rózsafüzérben a Miatyánkot jelzik, franciául patenőtre a nevük.

Málá-szimbolizmus

A málák az elmondott imák, mantrák számlálására valók, ezért nem közömbös, hány szem alkotja a füzéreket. Ismeretesek 12, 18, 27, 32, 50, 64, vagy 84 szemből álló málák, de a legelterjedtebb mégis a 108, amit kozmikus és szent számnak tekintenek. Egyes források szerint az ember naponta 21600 lélegzetet vesz, s napi tizenkét órát tevékenykedve 10800 lélegzetvételt szentelhet Istennek. Ennek századrészére emlékezteti a 108. Asztrológiai értelmezés szerint  a tizenkét zodiákus jegy és a kilenc bolygó hat az emberre, melyeknek szorzata (12×9) szintén 108-at eredményez. Ez tehát a kozmikus arányszám, ami a Nap átmérő és a Nap-Föld távolság arányában, de a Hold átmérő és a Hold-Föld távolság arányában is visszaköszön. ráadásul a Nap átmérője is száznyolcszorosa a Föld átmérőjének.
Ezért a málá 108 szeme a kozmikus harmóniát is szimbolizálja, s ha meditációjában az ember a számláló füzért fogja, azzal az egyetemes rend rezgésszámát is felveszi.
A málá 108 szeme további misztikus szimbolizmust is sejtet: ez a természetes időtagolódás száma (a négy holdfázis és a lunáris hónap 27  napjának szorzata), de lehet Isten 108 neve, Krsna 108 kiváló híve, 108-féle szolgálat. Az áhítat jógájában ez az isteni körtánc szimbóluma, ahol a füzér szemei Istent, a szemek közötti csomók pedig a híveit jelentik, akik a találkozás örömteli szeretet-táncát lejtik. A japán buddhisták olvasóján háromféle szem van: a számlálásra való dzsazu- és az elmélkedésre való zuzu-szemek, illetve a füzért összefogó anyaszem, amely a tant, a dharmát szimbolizálja. Ezen sem szabad átkelni, ellenben a mennyiséget ajánlatos tízmillióig (!) emelni, ami azt jelenti, hogy az ember hétköznapi tettei során is magasztalja Istent.
Az iszlám imalánc általában kilencvenkilenc szemből áll, amik Isten kilencvenkilenc szépséges nevét jelentik. A századik szem pedig a titkos nevet, amit csak Isten önmaga ismer. A szufi iskolák általában 33 szemből álló imaláncot használnak, de előfordul száz, vagy háromszázegy darabos is, a sajátos imaigényeknek megfelelően.
A keleti ortodox egyházakban a rózsafüzér száz szemből áll, és lajtorjának is nevezik, amin az ember a mennyekbe emelkedik. A görögök és oroszok egyaránt használnak szerzetesi imafüzéreket. A görög olvasó száz gyöngyből, fagolyóból vagy zsinegre kötött csomóból áll, s mindegyiken egy-egy Jézus-imát mondanak el, amit részben vagy egészben meghajlással és leborulással kiváltható. Az oroszok számlálója más, ez 107 szemből áll, s a következőképpen tagolódik: 1 nagyobb golyó, majd 17 kisebb, 2 nagyobb és 33 kisebb, 1 nagyobb és 40 kisebb, 1 nagyobb és 12 kisebb. a négyes tagolás a kolostori napirend négy szakaszát jelzi: a vesperást (esti istentisztelet), a kopletóriumot, a maturinumot (hajnali zsolozsma) és a tipika nevezetű imaórát, míg a négy nagyobb szem az evangelisták szimbóluma.
Az Indiában általánosan használt 108 szemből álló málát egy 109. gyöngy teszi teljessé. Ez a Föld misztikus középpontját, a Szuméru-hegyet szimbolizáló nagyobb gyöngy, amin nem szoktak átkelni. Jelentheti emellett a meditációban imádott Istent, vagy akár a gurut, akiket minden kör végeztével külön imával, mantrával dicsőítenek.
Az olvasót egyes iskolákban csak beavatáskor adják át a jelölteknek, s így a tanítómester áldásával és felügyeletével gyakorolhatja magát a hangzó meditációban. Ilyenkor a málával átadott formula lelki töltése fölerősödik, a mester tapasztalatai, lelkesedése itatja át a gyakorló tudatát is. Általában a mester által meghatározott, kötött számú mantrát kell elmondani, ezt vagy a körök számához, vagy a meditációban eltöltött időhöz kötik. Ha az ember öntevékeny ebben a meditációban, s nincs mestere, akkor is szabjon meg magának egy teljesíthető mennyiséget, s ragaszkodjon ahhoz.

A gyakorlás

A málák használata egyszerű: az ujjak közé fogva a füzér egy szemét elmondanak egy-egy imát vagy mantrát, esetleg Isten egy nevét, majd a következő imát az imafüzér következő szemén. Az ujjaknak is megvan a maga jelentése. A hüvelykujj az üdvösség elérését segíti, a mutatóujj alkalmazása az ellenségek legyőzésében segít, a középső ujj a teljes sikert garantálja, a gyűrűsujj pedig a békesség záloga. A hinduk általában mégis a jobb kéz hüvelyk- és középső ujja között morzsolgatják az olvasó szemeit, szemben a buddhistákkal, akik bal kezüket használják. Olykor két málát is láthatunk egyes gyakorlók kezében, mikor a hosszabb füzéren a mantrákat számolják, a rövidebb láncon pedig a teljesített egységeket. A láncon körbe haladva mondja imáit a gyakorló, majd a körkörös lánc végére érve visszafordul, úgy folytatja meditációját. Amennyiben a füzér szemei nem egyformák, például a szent tulaszi-cserje elvékonyodó ágának természetes arányait követve nagyobb és kisebb szemekből áll, úgy a nagyobbik szemekkel kell kezdeni a számlálást.
A málát egyesek a testükön,  nyakukban viselik, mintegy emlékeztetőül is, mások csak a meditációjuk során veszik kézbe, sőt, egyes tradíciókban vászonzsákban, tartóban őrzik a málát, nem teszik közszemlére. Van, aki érzékeli a málá szentségét, mások csak szent célokat szolgáló eszköznek tekintik, de mindenképpen különös figyelemmel viseltetnek iránta. A málá tiszta állapotban és tudatban használatos, sokszor a szív közelébe emelve morzsolgatják szemeit, nem teszik tisztátalan helyre.  Van aki folytonosan a nyakában, vagy karján visel ilyen füzért isteni vademecumként, mások akár párnájuk alá teszik, hogy álmukban is emlékeztesse őket a mindent felölelő isteni szeretetre és kegyelemre. A málához személyes kapcsolat fűzi a gyakorlót, az általában nem átruházható. Kivételes áldásnak tekinthető, ha a guru személyes imaláncát adja át növendékének. A málá személyes imaeszközként kíséri az embert, a szerzetesek esetében például viseletük szerves részét alkotja, elvesztése nem szerencsés jel.
Az ujjak mozgása, a hangkeltés, a kéztartás, a koncentrálás és a hallásvágy fokozása mind hatással van a meditáció gyakorlójára. A cél nem csupán a számszerű, hanem a minőségi teljesítés, a minél elmélyültebb, odaadóbb meditáció. A misztikus iskolák a mantrák kimondását összekötik az ember testi ritmusaival: a légzéssel vagy a szívveréssel, ezek lüktetésének hullámaira ültetik fohászaikat.
Az imaláncon folytatott meditáció háromféle lehet: elmebéli, s így kimondatlan, néma; halk, duruzsoló zsolozsmázás (ez a dzsapa-meditáció), vagy fennhangon folytatott.
A Manu-szanhitá tízszeres eredményességet tulajdonít az egyes fázisoknak, míg a Sándilja-upanisad szerint a halk dzsapa-meditáció ezerszer, a gondolatban folytatott pedig milliószor eredményesebb, mint a hangos. A szakavatott mesterek azonban felhívják a figyelmet, hogy lelki gyakorlataiban ne haszonelvűségre törekedjék az ember, hanem kezdettől fogva  Isten dicsőségére ajánlja fel dzsapa-meditációját, s a számszerűségen túl minél figyelmesebben, tisztább szívvel, nagyobb önátadással magasztalja az Urat. Ezt fogalmazta meg Szent Dorotheusz orosz aszkéta is: „Aki csak ajkaival imádkozik, de elhanyagolja a lelkét, nem óvja a szívét, csak a levegőbe és nem Istenhez fohászkodik, és hiábavaló annak minden cselekedete, mert Isten a gondolatra és a buzgalomra kíváncsi, nem a szószaporításra.”
A XVI. századi nagy szent, Haridász, akit a szent név meditációja mesterének is tartanak, 300.000-szer mondott ki Krsna szent neveit. Az első harmadot szíve-lelke békéjéért némán ismételte el, a másodikat halkan saját felszabadulása reményében, a harmadik harmadot pedig fennhangon, a környezetében lévők üdve érdekében. Más esetekben intenzív meditációs periódusokat tartanak, mikor napi huszonnégy órán át is morzsolgatják a málát.
A nyugati elme számára fárasztónak, monotonnak és értelmetlennek tűnik bizonyos formulák, szövegek szinte végtelennek tűnő ismételgetése, pedig az írások a mantrák kellő hittel és koncentrációval történő ismételgetését a megfelelő számszerűség mellett mindenképpen eredményesnek tekintik. A mantrák olvasó segítségével történő ismétlése a megvilágosodás és az Istenhez fűződő szeretetteljes kapcsolat nélkülözhetetlen feltétele, de a siker, a vágyak beteljesülése, vagy oltalomkeresés végett is javasolják.
Minden elmondott ima, fohász, vagy mantra győzelem a tudatlanság és illúzió fölött, s az imafüzér lesz az az arany fonál, ami mentén az ember kitalál a világi lét labirintusából, vissza a szabad és örömteli lelki harmóniába.

46/2007.
Rácz Géza