Jellemrajzok

BEVEZETŐ

Vizsgálódásaim során már korábban is sokat törtem a fejemet, s alighanem mindig fejtörést fog okozni, miért van az, hogy Görögország ugyan egyazon éghajlat fekszik, és a görögök mind hasonló neveltetésben részesülnek, a lelki alkatunk mégsem azonos. Ezért én, Polüklész – mint aki huzamos ideje figyelem az emberi természetet, és kilencvenkilenc esztendőt értem meg, azonkívül sok és különféle természettel kerültem kapcsolatba, és aprólékos gonddal összehasonlítottam a derék és hitvány embereket -, szükségesnek éreztem könyvben megírni, hogyan viselkedik mindegyikük az életben. …

1. TETTETÉS

Tömören fogalmazva, a tettetést úgy foghatjuk fel, mint szavakban és tettekben megnyilvánuló, alantas célzatú színlelést.
Tettető az az ember, aki haragosaihoz közeledve „csevegni óhajt és nem civakodni”, szemtől szembe magasztalja azokat, akik ellen titkon áskálódott, s ha bajba keverednek, „együtt érez velük”, „megbocsát” az őt rágalmazóknak, és „nem haragszik” a rá szórt szidalmakért; a sérelmeiket felpanaszolókkal „tárgyilagos hangnemben” beszél; aki sürgősen akar vele találkozni, arra rászól, hogy „jöjjön később”, sohasem árulja el, mait már csinál, hanem azt mondja, hogy „tervbe vette”, szokása elhitetni, hogy „csak az imént érkezett”, vagy hogy „későn jött”, és hogy „gyengélkedett”; a kölcsönt vagy baráti támogatást kérőknek bőkezűen ad, de hozzáfűzi, hogy „nem veti fel a pénz”; ha van eladnivalója, azt mondja, hogy „nem adja el”, ha meg nincs, azt, hogy „elad”; teszi hogy „nem hallotta”, amit hallott, kijelenti, hogy „nem látta”, amit látott, az ígéreteire pedig „nem emlékszik”, és gyakran mondogatja, hogy „gondolkozni fog rajta”, „fogalma sincs róla”, „furcsának tartja”, „ez már neki is eszébe jutott”. Általában jellemzők rá az olyanfajta kifejezések, mint „nem hiszem”, „fel nem foghatom”, „meg vagyok döbbenve”, és hogy „szavaidból ítélve nagyon megváltozott”, „egészen másként mesélte nekem”, „számomra elképzelhetetlen a dolog”, „beszéld be másvalakinek”, „nem tudom, neked ne higgyek, vagy az ő szavában kételkedjem”, „csak vigyázz, ne légy túl hiszékeny”.
Ilyen hangnemet és körmönfontságot, ilyen visszatérő fordulatokat találunk a tettetőknél; az efféle éppen nem egyenes, hanem kétszínű jellemektől őrizkednünk kell – a viperáknál is veszélyesebbek.

12. TAPINTATLANSÁG

A tapintatlanság a másik ember számára kellemetlen érintkezési mód.
Tapintatlan az az ember, aki munkában nyakig ülő barátját keresi fel, hogy a szívét kiöntse; szerelmének akkor ad szerenádot, mikor a lány lázas beteg; éppen egy jótállás miatt már elítélthez fordul a kéréssel, hogy vállaljon kezességet érte; ha tanúvallomásra készül, csak az ítélet meghozatala után érkezik; valahányszor esküvőre hívják, vádbeszédet tart az asszonyi nem ellen; aki hosszú útról alighogy hazatér, azt sétára invitálja; mindig akkor hoz többet ígérő vevőt, ha az áru már elkelt; mikor egy dolgot már mindenki hallott és ért, ő kapja magát, és elölről elmagyarázza az egészet; lelkesen töri magát olyasmiért, amit a másik nem szeretne, de szégyelli visszautasítani; ha valaki áldozatot mutat be, és költséges lakomát rendez, ő akkor megy hozzá behajtani a kamatot; ha jelenlétében egy szolgát korbácsolnak, mindjárt elmeséli hajdani szolgája esetét, aki hasonló ütlegelés után akasztotta fel magát; ha döntőbíráskodáson vesz részt, egymásnak ugrasztja a feleket, pedig mindkettő szívesen kiegyeznék; ha pedig táncolni támad kedve, olyan partnert választ, akiben még egy csepp ital sincs.

17. AZ ELÉGEDETLENSÉG

Az elégedetlenség osztályrészünk igazságtalan fitymálása.
Elégedetlen az az ember, aki, ha barátja kóstolót küld neki a lakomából, a küldönc jelenlétében így fakad ki: „Hát irigyelte tőlem a levest meg azt a rossz lőrét, hogy nem hívott meg a lakomára?”; ha szerelme megcsókolja őt, ez rá a válasz: „Kíváncsi volnék, vajon a lelked mélyén is így szeretsz-e!”; Zeuszra zsörtölődik, de nem azért, mert nem küld esőt, hanem mert késik vele; ha az utcán pénztárcát talál, megjegyzi: „Bezzeg kincset sohasem találtam!”; ha hosszasan alkudozott az árussal, és sikerült potom pénzen rabszolgát vennie, „Fogalmam sincs – mondja -, vásárolhat-e az ember valamirevalót ilyen olcsón”; ha meghozzák neki az örömhírt, hogy „fiad született”, mindjárt rávágja: „Tennéd hozzá, hogy oda a fél vagyonom, és igazad lesz”; ha perében egyhangú szavazással győz, szemrehányást tesz az ügyvédjének, hogy „rengeteg bizonyítékot kiaknázatlanul hagyott”, ha pedig ismerősei baráti segélyt gyűjtöttek össze számára, és egyikül azt találja mondani: „Most már fel a fejjel!”, ő így válaszol: „Ugyan, miért, mikor mindegyikteknek vissza kell fizetnem a pénzt, és azonkívül még hálás is lehetek a jóságtokért?”

24. A GŐG

A gőg magunkon kívül mindenki másnak bizonyos fokú megvetése.
Gőgös az az ember, aki, bármennyire sietne a másik, úgy dönt, hogy „majd a vacsora után, sétája alatt keresse meg”; ha valakivel jót tett, azt figyelmezteti, hogy „vésse az emlékezetébe”; ha döntőbírónak kérik fel, menet közben az utcán ítélkezik; ha tisztviselőnek választják, esküvel menti ki magát, mondván, hogy „ilyesmire nincs ideje”; meglátogatni senkit sem hajlandó elsőként; a kereskedőket és a bérlőket következetesen kora hajnalra rendeli magához; az utcán haladtában nem ereszkedik szóba a járókelőkkel, inkább hol a földre, hol meg az égre szegezi a tekintetét, mikor milyen a hangulata; ha vendégül látja a barátait, ő nem vesz részt a lakomán, csak egyik alantasának parancsolja meg, hogy törődjék velük; küldöncöt meneszt ahhoz, akihez indulni készül, hogy jelentse az érkezését; sem kenekedés, sem mosdás, sem étkezés közben nem fogad látogatót; ha elszámol valakivel, természetesen a szolgájának ad parancsot, hogy rakosgassa a számolókövecseket, állapítsa meg és írja a végösszeget a másik terhére; leveleiben pedig nem azt írja, hogy „lennél szíves”, hanem hogy „így és így akarom”,  „elküldtem érte hozzád, add ide”, „ne is próbálj mást csinálni”, meg hogy „a legrövidebb időn belül”.

46/2007.