Találkozás Buddhával

 

Váránászí, a Gangesz-menti örök város a Siva-hit egyik fellegvára. Sokan a nemes meghalás érdekében keresik fel, mert akit itt ér a halál, egyenes útja van a mennyekbe. Indiában a szent helyek egymást érik, és egyik felekezet sem sajátíthat ki helyeket, hisz olyan gazdag a lelki kínálat, hogy kénytelenek megférni egymás mellett. Így Siva városa mellett alig néhány kilométerrel  ott fekszik a buddhizmus egyik fő zarándokhelye: Szárnáth.

 

Váránászít tartják a világ egyik legrégibb városának, mi délután  mégis Szárnáth-ba indultunk, ami vagy tizenöt kilométernyire fekszik innen. A háromkerekű motoros scooter vakmerő kanyarokat vesz a teherautók, tevék, kerékpárosok és tehenek között, a sofőr nyugodt, mi pedig talán a Buddhára jellemző kizökkenthetetlen apátiával nézzük a hajmeresztő manővereket.

Szárnáth kis település, valójában Őz Parkról nevezetes, ahol i.e. 532-ben, harmincöt éves fejjel Buddha  az első prédikációját tartotta – ahogyan a hagyomány fogalmaz: mozgásba hozta a tan (dharma) kerekét. Ekkor tárta föl az emberi élettel együtt járó szenvedés tényét, s a nirvánába vezető nyolcrétegű nemes ösvény elemeit. Idővel a Buddha életével – születés, megvilágosodás, első prédikáció és eltávozás – kapcsolatos négy fő zarándokhely egyikévé fejlődött a kis település. Ahogy mondják, először a VI. századi hun invázió elől igyekeztek elrejteni az ide települt templomok és kolostorok értékes kincseit. Tudományos ásatások helyett az angolok a XIX. században vagy negyven kőszobrot és 50-60 szekérnyi követ a Gangesz medrébe szórtak, az egyik híd megerősítése végett.
Anagarika Dharmapala, a Srí Lanka-i születésű buddhista szerzetes 1891-ben látogatott Szárnáthba, s a zarándokhely romos és elhanyagolt állapotát látva elhatározta, igyekszik feleleveníteni az emlékeket. Ennek érdekében alapította meg a Mahabhodhi Society-t, amely aztán sikerre vitte elképzeléseit. Idővel az Asóka-kori nagy sztúpa tetejéről is elbontották a Humajun emlékére emelt muszlim építményt. Így Szárnáth ma szépen gondozott parkjaival, a karban tartott műemlékekkel és a vadasparkkal, valamint a múzeummal nemcsak a hívő buddhistáknak, de a kíváncsi látogatóknak is kellemes úti célja.

Igen, a múzeum… 1910-ben emelték az épületet a buddhista kolostorok mintájára, sa termekben, valamint a nyitott folyosókon helyezték el a leleteket – fényképezni persze nem lehet. Itt látható a híres oroszlános oszlopfő, amely India nemzeti szimbóluma – pazar helyen, a bejárattal szemben. Van itt egy legalább két-két és fél méter átmérőjű , egy darabból faragott kőernyő, ami egy Buddha szobor árnyékvetője volt: függőleges helyzetben is impozáns. A tárlókban kisebb-nagyobb kőfaragványok és egyéb tárgyak, a falak mellett pedig több tucatnyi egész alakos Buddha-ábrázolás. Egy idő után már befogadhatatlan a sok szobor, ám a bal oldali teremben föltűnt nekem egy hihetetlen finom megmunkálású Buddha.

Egész alakos álló szobor, a test szinte csak jelzésszerű, alig emelkedik ki a háttér kősíkjából. a lábak kidolgozatlanok, a has kissé kidudorodik, finom redőzetű ruha fei köldöktől lefelé, de ez is légies, a gandhárai stílus szellemében. A mellkas sem hangsúlyos, azaz minden figyelem a fejre, s főként az arcra terelődik.
Ha jól figyeltem meg, a fej csigás elrendezésű hajat mutat, jobb irányba csavarodó fürtökben, s az usnisa fejdudor természetesen itt is megtalálható. A dzsainista gázlókészítők, tírthankarák szoborfejei roppant hasonlóak, csak azokról hiányzik ez a szinte sámánjegyként értelmezhető fejdudor. A koponyához simuló fürtök is homogén aurát képeznek az arc kiemeléséhez, melynek plasztikussága minden képzeletet fölülmúl. A homlok s a szemöldökcsontok finom árnyékot vetnek a félig lehunyt szemre s az orcákra, melyeknek hajlása, domborulata természetfölötti szépségű. Az orr metszése finom, légies, de a száj…
Az arckoponya fölülső harmada a transzcendencia: a szent titkokat rejtő homlok, s a meditatíve lehunyt szemek… amik egy másik dimenzióra nyílnak, s épp félig becsukódnak a külvilág számára. Az arc középső harmada a világ, az ember: az orr fitossága, elevensége, s a homlok alatti, az orcákkal alkotott fény-árnyék játék sejtelmes játékossága ezt tükrözi, ám az alsó harmad, a száj – alvilági módon, hihetetlenül érzéki. Vastag, szinte csókra csücsörödő ajkak, így a száj a maga előre domborodásával egymagában legyőzi a frontális hatást. Mintha az érzékiség emelné ki az embert is a sík tömegből, de a meg nem haladott érzékiség egyben csapda is, nem segít az üdvösség elérésében, hanem a világhoz köt. Mindez a homokkő hűvös feketés-szürkés tónusában, finom megvilágításban bontakozik ki.
Buddha májusi születésű – ilyenkor Szárnáth ünnepel -, így nem csoda, hogy keveset beszélt a transzcendenciáról, hanem pragmatikusan – négy lábbal a földön, akár a bika – a világi lét szenvedéseiről tanított. Lám, az asztrológia ismét igazolódni látszik…
Mintha a szobrot csodálva megállt volna számomra az idő, visszafordult volna a mindenség kereke, s elrohant volna mellettünk a fürge idő s a világ. Nem csoda, Buddha szobra már vagy ezer év óta szemléli az őt szemlélőket, én viszont csak néhány percre álltam meg – ez mégis időtlen találkozás volt.

 

 

45/2007.
Rácz Géza