Szakrális templomépítés

Az idő múlásával birodalmak születnek és enyésznek le, kultúrák virágzanak és sorvadnak el. Mint múló évszakok, úgy olvadnak bele az örökkévalóság árnyékába. Az enyészet maroknyi leletet hagy mindössze az egykori nagyságból és hatalomból. 
Az idő, mindennek lerontója a leghatalmasabb birodalmakat is felmorzsolja, ám a késői generációkat még a maradványok is ámulatba ejtik. Csak bámulni tudjuk a múlt csodáit, főként az építészet remekeit. Az ősi építészet pompája és monumentalitása lenyűgözi az embert, akár az egyiptomi piramisokat, a római katedrálisokat, akár az athéni Parthenont, Peking tiltott városát vagy Stonehenge köveit szemléljük. 
A legutóbbi évekig csak dekoratívnak, vagy legfeljebb a Mindenható előtti tisztelgésnek tekintettük az ősi építészet remekeit. Nem is feltételeztük, hogy az épületeknek gyakorlati funkciója is lehet a világ jobb megismerésében. Keith Critchlow (Royal College of Arts, London) és mások kutatásai azonban rámutattak az ősi épületeknek és a lét természetének mindeddig rejtett összefüggéseire. Critchlow, az inspirált építészet talán legismertebb szószólója úgy véli, az építészet fizikális alapelvei és a metafizikális struktúrák összefüggnek.
A legtöbb inspirált építész szent meggyőződése, hogy a valós valóság a mulandó formák materiális síkján túl létezik. Ez a magasabbrendű, természeténél fogva végtelen valóság feltárulkozhat a mi világunkban is, méghozzá a kinyilatkoztatott eszközök révén, amelyek ugyan látszólag korlátozottak és mulandók, mégis összekötik a végest s a végtelent.
Egyesek metaforának tekintik az inspirált építészet eszményi formáit, mások inkább örök igazságokat látnak bennük. Az inspirált művészet az evilági valóságtól mindenképpen a magasabb realitás felé tereli az ember figyelmét.
William Irvin Thompson, a Colorado állambéli (USA) Lindisfarne Hegyi Menedék vezetője elmondta kápolnájukról, hogy aki oda belép, bármilyen valláshoz tartozzék is, megérzi a hely szentséges inspirációját, s szeretne csöndben elüldögélni egy darabig. Michael Baron építész szerint sokan sírva fakadnak, amikor a Lindisfarne kápolnába lépnek, annyira ismerős érzést kelt bennük a hely. Mások némán szívják magukba a kápolna szentségét. Sokan nem is tudják mi történik, de valami megérinti őket.
A világon talán nincs még egy ország, ahol az inspirált építészet olyan magasszintű tudomány lenne, mint Indiában. Az ősi ind paloták és templomok kétségkívül a világ legpompásabb építményei közé tartoznak. India valóságos tárháza az inspirált építészetnek: a Tadzs Mahaltól, a világ hetedik csodájától a Tamil Nadu-i pagodákig, a Himalájában meghúzódó hegyi kápolnáktól a Dzsagannáth Purí-i nagytemplomig szinte végetérhetetlen a sor. Indiában több példa akad az inspirált építészetre, mint a világ összes többi országában együttvéve.
A szent építészettudomány ötezer évvel ezelőtt, a védikus kort megelőzően is létezett már, szóbeli hagyomány formájában. Ezt jegyezték le később szanszkrt nyelvű mantrákban, amiket Vasztu-sásztra címen gyűjtöttek egybe. Ind szakértők szerint a Vasztu-sásztra valószínűleg a legkorábbi építészeti értelezés. A sásztra szó jelentése írásmű, pontosabban „felvilágosult írásmű”. Vasztu jelentése megnyilvánult, s a kifejezés a megnyilvánulatlan (vusztu) szóból ered. A vusztu és vasztu szavak filozófiai tartalma alkotja India inspirált építészetének elméleti alapjait. A Vasztu-sásztra hallgatói is először ezt a gondolkodásmódot sajátítják el. A mi világunkban megnyilvánuló dolgok (vasztu) eredetileg a megnyilvánulatlan szférában (vusztu) léteznek.
A Vasztu-sásztra tanulmányozói előtt a vízen tükröződő Hold példájával igyekeznek érthetőbbé tenni a vusztu és vasztu, a megnyilvánulatlan és a megnyilvánult valóság fogalmát. A Hold az égen jár, de a tó víztükrében is megjelenik. Ehhez hasonlóan eredendően minden az örök valóságban létezik, s csak később mutatkozik meg alant, a durva fizikai tárgyak síkján. Ez az egyszerű példa jól illusztrálja az örökkévaló vusztu és a mulandó vasztu természetét.
Az ind építészhallgató így két dimenzióban érzékeli a valóságot: mint a végtelen lelki birodalmat, s az érzéketlen anyagi objektumoknak otthont adó véges tért. Az ind inspirált építészet szellemi alapja a lét e magasabb síkjának elfogadása, ahol a dolgok eredeti formájukban örökké léteznek.
Dél-Indiában felkerestük Ganapati szthapatit, a Mahabalipuram-i Állami Építészeti- és Szobrászfőiskola főépítészét, aki elmondta, hogy a Vasztu-sásztra legalább ötezer esztendős múltra vezethető vissza. A Vasztu-sásztra legkorábbi mestere Májá Dánava volt, az ind inspirált építészet megalapozója. Ganapati szthapati – akinek építészettudományi eredményei elismeréseképpen a Brahma Srí címet adományozta a kormány – hozzátette, hogy a Vasztu-sásztra máig élő hagyomány Indiában, s egyáltalán nem fenyegeti a feledés veszélye.
A szakiskola több osztályát is felkerestük, ahol a hallgatók az inspirált építészet különféle technikáit, fogásait tanulják. Az elmélettől és tervezéstől kezdve a hallgatók minden elemét elsajátítják ennek a művészetnek:
foglalkoznak többek között geometriával, tervezéssel, kőfaragással, bronzöntéssel, fafaragással, festészettel. A szakkönyvek és források szanszkrt nyelven íródtak, amit minden hallgatónak el kell sajátítania.
Az a hallgató, aki minden szakterületen jeleskedik, építész oklevelet kap, s elnyeri a szthapati (építész) címet. Az egyes szakterületek specialistái mestervizsgát tesznek. A végzett hallgatók templomok építésénél s más hasonló feladatoknál kamatoztathatják tudásukat.
Az inspirált építészet terén a templomépítéshez szükséges a legnagyobb tudás és képzettség. Sokan egy lakóház, iskola vagy irodaépület létesítésekor is a Vasztu-sásztra alapelveit alkalmazzák a siker érdekében, mégis a templomépítészet, Isten hajlékának megépítése igényli a legnagyobb szakértelmet, s ennek kivitelezése a legfáradtságosabb. Egy új templom létesítése a tervek felvázolásától kezdve az utolsó simításokig a Vasztu-sásztra szellemében történik.
Először a templomépítésre alkalmas területet kell kiválasztani. A Vasztu-sásztra szerint az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésre: „A templomépítésre legalkalmasabb a szent hely (tírtha).” Ganapati szthapati hozzáteszi, hogy a szent hely átkelőhely a mi világunk és a magasabb realitás között, a transzcendens és a mondén találkozása. A szent hely átkelő a felfelé tartó lélek, s a magasabb szintről alászálló lények számára, akik időnként az emberiség üdve érdekében megjelennek.
Amennyiben szent helyen nem lehetséges templomot emelni, akkor más alkalmas területet kell keresni. A Vasztu-sásztra az alábbi utasításokkal szolgál: „Isten házát kellemes helyen kell felépíteni, folyó mentén, tó vagy tengerparton, hegy tetején, domboldalon vagy egy rejtett völgyben. Erdőben, ligetben, kies kertben vagy víz-ölelte szigeten is emelhető templom, de városon és falun is kell építeni templomot.”
A következő lépés a terv megszerkesztése, amivel kezdetét veszi az inspirált építészet igényes technikai kivitelezése, a megnyilvánulatlan, a láthatatlan alászállásának, megnyilatkozásának lehetővé tétele. Ganapati szthapati részletesen elmagyarázta a folyamatot: „Az építész először egy négyzetet rajzol. A négyzet a szó szoros értelmében az ind inspirált építészet alapja.
Nélkülözhetetlen és tökéletes alakzat, amely feltételezi a kör létét, abból származik. A középpontból kisugárzó energia négyzetbe írható kört alkot. A kör és a körív az élet dinamikáját, növekedését és mozgását tükrözi. A négyzet a rendezettség jele, az élet kiterjedésének határa, a lét formája, az életen és halálon túli tökéletesség. A négyzetből minden szükséges alakzat leszármaztatható, a háromszög, hatszög, nyolcszög, de akár a kör is. E négyzet építészeti elnevezése vasztu-purusa-mandala, vagyis a kozmikus lény (Purusa) megnyilatkozó (vasztu) alakzata (mandala, a jelen esetben négyzet).
Az elkészült vasztu-purusa-mandala a Kozmikus Lény megnyilvánult formáját képviseli. Őrá építik a templomot, s az Őbenne nyugszik. Őbelőle származik a templom, Benne helyezkedik el, és az Ő megnyilvánulása. A vasztu-purusa-mandala egy misztikus diagram, ami egyrészt jelképezi a Kozmikus Lény testét, másrészt olyan eszköz, aminek segítségével a hozzáértők a legjobb eredményt érhetik el a templomépítésben.”
A Kozmikus Lény személyes felfogása időtlen idők óta rendkívül fontos szerepet játszik az ind teista gondolkodásban. Érdekes idézet tanúsítja a Kozmikus Lény személyes vonásait: „Az űr bolygórendszerei – a felsőbbektől egészen az alsókig – alkotják a hatalmas univerzumi Lény fejét, nyakát, mellkasát, combját, lábszárát s lábfejét. Karjai az Indra vezette isteni lények, a tíz irány a füle, hangrezgés a hallása. A szája lángoló tűz, szemgödre az űr, a Nap a látása. Folyók az erei, a fák a szőrszálai, s a mindenható levegő a lélegzete. Múló korszakok képezik mozgását.” A Kozmikus Lény érzékelése az önmegvalósítás bevezető szakasza, vagyis olyan minősített pantheizmus, ami fokozatosan érthetőbbé teszi a transzcendentális Isten személyes arculatát.
Más építészeti tradíciókkal szemben India inspirált építészetében a lelkiség több, mint holt objektumok és a tér statikus viszonya. A tárgyaknak egymáshoz, valamint a térhez viszonyított kapcsolatrendszerében magasabbrendű élőlények is szerepelnek, akiknek feladata az univerzum igazgatása, Isten akarata szerint.
A vasztu-purusa-mandalát előbb papírra rajzolják, majd később az építkezés színhelyén a talajra vetítik. A tervrajz jelentésének megismerése és annak megszerkesztése az első tudomány, amit az építész elsajátít.
Ehhez alapos csillagászati ismeretekre is szüksége van. A mandala eredeti méretű megrajzolása a talajon maga is szent rítus. Ezek a szertartások – amikhez később papot is hívnak – vagy a vasztu-purusa-mandala egyáltalán nem mellékes tényezők, hanem a templomépítés szükségszerű velejárói. A maguk módján éppúgy alátámasztják, tartják a templomot, akár a tényleges alapok.
Asztrológiai számítások alapján harminckét kisebb négyzettel tagolják a mandala kerületét. Ezek a naksatrák, a konstellációk, illetve a lunáris házak reprezentánsai. A harminckettes szám az eredeti négyzet oldalának geometriai tagolásából következik. Négyszeresen jelképezi a négy fő és a négy mellék égtájat. A 32 négyzet által körülírt négyszög a hold mozgása alapján számított vissza-visszatérő időciklusokat jelképezi. Egy-egy isteni lény (déva) uralkodik a naksatrák fölött, akiknek hatalma a mandalára is kiterjed. A mandalán kívül fekszik a négy égtáj, amelyek az ég és a föld találkozását, a horizontot, valamint a nappályát – a Nap kelet-nyugati mozgását, valamint észak-déli kitérését – jelképezi.
A mandala közepe Brahma nevét viseli, aki az első élőlény, az univerzum mérnöke. Brahma körül Aditi tizenkét fia foglal helyet, akik a világegyetem igazgatásában segítik Brahmát. Az üresen maradt négyzetek az űrt (ákása) szemléltetik. Ezzel teljessé vált a vásztu-purusa-mandala, így készen áll az univerzum rendjét és az ember életét befolyásoló asztrológiai diagramja, térképe. Az építési területre vetített vasztu-purusa-mandala, valamint bonyolult csillagászati számítások alapján meghatározható a munkálatok megkezdésének legkedvezőbb időpontja.
A templomnak kelti tájolásúnak kell lennie, mert kelet a legkedvezőbb égtáj, a napkelet iránya. Keleten kél a nap, a sötétség szétoszlatója. A Nap a Kozmikus Lény szeme, ez adja az életet, örömöt és boldogságot hoz. A Vasztu-sásztra szerint az aránytalan és rosszul tájolt épület  csak kárt okoz környezetében, betegség, halál és pusztulás forrása lesz, és irigy, hamis természetű lényeknek ad otthont.
Minél többet tudtunk meg az inspirált építészet tudományáról, annál nyilvánvalóbbá vált, hogy a lakóépület vagy a templom építése a gyermek születéséhez hasonlítható, akinek életét születési helye és ideje szerint bizonyos csillagállás fogja uralni. Az épület szempontjából is fontos az építkezés ideje, helyszíne s az építmény tájolása. A Vasztu-sásztra szerint minden épületet az asztrológiailag legkedvezőbb időben kell megépíteni, mert csak így biztosítható a vállalkozás sikere és az épület időtállósága.
A vasztu-purusa-mandala diagramjából az építész kibontja az épület vízszintes és függőleges dimenzióit. Ennél a lépésnél is tömérdek tényezőt kell figyelembe venni. A ma inspirált építészét ősrégi templomok és szent épületek sokasága lelkesíti munkájában. Az építész alkotókészsége meghatározó a terv végső megformálása szempontjából, míg a vasztu-purusa-mandala és a Vasztu-sásztra a gyakorlati kivitelezés eszközei.
Az épület méretei szabják meg a különböző munkaszakaszokban felhasználható építőanyagokat. A templom főbb statisztikai elemeit kőből, márványból, téglából, fából és gipszből készítik, aranyat és ezüstöt a díszítéshez használnak. Az inspirált építészetben csak természetes anyagokat alkalmaznak. Mesterséges anyag, például a műmárvány, műanyag vagy azbeszt szóba sem jöhet. Ennek oka abban rejlik, hogy a nem természetes anyagokat alkalmatlannak tartják a kozmikus energia továbbítására.
A templom tervrajzának két fő vetületét használják, az alaprajzot és a vertikális nézetet. A négyzet, téglalap, nyolcszög és ötszög az alaprajz legfőbb egysége. A függőleges vetület leggyakoribb eleme a kúp, a kör és a körív. Az alaprajz részletezéséhez tartozik a fő szentély és a mellékkápolnák (brahmaszthána), valamint a balkonok, gyülekezőcsarnokok és előadótermek (mandapam) meghatározása. Az oldalnézeti tervrajz része a kapuknak (gópuramok), a szentély tornyának (vimana) és a falaknak (prakara) részletes rajza.
A templom szíve a brahmaszthána, a szentély helye. A brahmaszthána a vasztu-purusa-mandala sémáján Brahma négyzetében helyezkedik el. A szentély alapozásakor végzik a garbhadhana ceremóniát, melynek során a templom „szellemét”, lelkét invitálják meg, lakozzék a leendő épületben. A rituális első kapavágás után egy bráhmana pap egy aranydobozkát helyez a földbe. A dobozka belsejét a vasztu-purusa-mandala mintájára osztják részekre. Az aranydoboz kamrácskáit félig megtöltik földdel, majd a lunáris házakat jelképező harminckét naksatra-kamrába, Brahmá és a tizenkét Aditi-fiú kamrájába a bráhmana papírra írott mantrákat helyez, melyekkel az adott istenséget meginvitálják.
A pap által fennhangon zengett szanszkrt nyelvű mantrák legalább olyan fontosak, mint maga a mandala. A mandala az univerzális rend ősdiagramja, amit a mantra ruház fel lelki töltéssel. A pap által zengett mantrák nem közönséges világi hangok. A szanszkrt ábécé egyszótagú hangjaiból, mint atomokból tevődnek össze a mantrák, amelyek nem különböznek az általuk megnevezett jelenségektől. A mantra a mandala finomabb vetülete, elválaszthatatlan attól. A mandalát csak alapos építészeti és csillagászati ismeretek birtokában rajzolhatja meg az építész, s a mantrákat zengő papnak is jártasnak kell lennie a szent hangvibráció tudományában.
Ezután a Brahma-kamrácskába egy aranyból mintázott sokfejű kígyót helyeznek, majd különféle drágakövekkel (navaratna) rakják körül. Az Ananta-kígyó az univerzum fennmaradását biztosító energiát testesíti meg. A világegyetem a végtelen űrben létezik, ami Istennek az Ananta-kígyó képében megnyilvánuló energiája. A kilenc drágakő – gyémánt, smaragd, rubin, igazgyöngy, sárga és kék zafir, vörös korall, krizoberill kvarc és gránát – a kilenc bolygó kedvező asztrológiai befolyását vonzza.
A dobozkát aranylemez fedéllel látják el, amelyre a hét kontinens ábráját vésték. Ezt követően kezdi meg a pap a rituális tűzáldozatot (agnihotra), és a felszentelés ceremóniáját. E tűzáldozat során a pap a vallás elveit jelképező tisztított vajat (ghí) áldoz a tűzbe, amit a Kozmikus Lény szájának tekintenek. A ghí mellett ötféle szemesterményt, a föld öt ajándékát is felajánljál: rizst, búzát, árpát, zabot és dhalt, egy babféle hüvelyes terményt szórnak a tűzbe. A szemestermények felajánlásakor is mantrákat zengenek.
A garbhadana és agnihotra ceremóniák után kezdődik a tényleges kivitelezés az előkészületnek megfelelően. Az alapok lerakása után felhúzzák a falakat, majd a tetőt, így puszta szemmel is láthatóvá válik a Kozmikus Lény teste. A templom végső arculatát a finom mívű szoboralakok és a festés adja meg. A szobrok és képek gyakran az univerzumot benépesítő isteni lényeket, illetve az élet fejlődésének más-más szintjein megmutatkozó tudatsíkokat mutatják be. Ez sem kevésbé igényes tudomány, mint az építészé vagy a bráhmanáé.
Muthai szthapati, az Állami Építészeti Főiskola előadója rámutatott, hogy gyakran a művész-mesterek szobrai és képei teszik igazán kitapinthatóvá a templom szentségét.
A templom falai (a prakarák) méretben és számban is különbözők lehetnek, az épület nagyságának függvényében. A nagyobb templomokat – mint például a Srí Rangam-i templomkomplexumot – gyakran hét koncentrikus falkerítés veszi körül, amelyek a lélek eredeti tudatát beburkoló anyag hét rétegét – föld, víz, tűz, levegő, éter, elme és intelligencia – szimbolizálják. A gópuramok, vagyis a kapuk az anyagi világból való szabadulást jelképezik, ahogy az ember belép az első kapun, s halad egyre beljebb, egészen a szentélyig.
A torony (vimana vagy sikara) a szentély fölött magasodik. A hegyszirthez hasonló vimanát arany oromzat, a kailász koronázza, ami a mennyei világ szimbóluma.
A vimana oldaára Jalinak, a templomok védőistenének rettentő ábrázolását erősítik. Ezzel a templom készen áll a pratiszthána ceremóniára, melynek során felavatják a szentélyben imádott istenszobrokat. A központi szentély oltára a garbhadhana ceremónia során a földbe helyezett aranyládika fölött áll. Az oltár a Kozmikus Lény szívét jelképezi, s ezen az emelvényen helyezik el a Mindenható egyik megnyilvánult, szemmel látható formáját (arcsa-vigraha). A mandala és a mantra, de mindenekfölött a munkáltok részvetőinek őszintesége és hite vonzza a Mindenhatót, alászállásra kérvén Őt. A világegyetem a Mindenható isteni formájának manifesztációja az evilági lét síkján. A templom ennek a kozmikus formának a jelképe, az arcsa vigraha viszont Isten transzcendentális formájának az anyagi síkon túlról érkező megnyilvánulása. A templomi istenszobrokat nagy pompa közepette avatják fel, s ezzel igazán Isten házává válik a templom.
A Vasztu-sásztra összesen negyvenötféle templomtípust említ, melyeknek sok-sok variációja ismeretes. Így Indiában a templomépítészeti stílusok éppoly gazdagok és változatosak, mint maga a Mindenható, akit megjelenítenek.
A tervrajz első vonalaitól kezdve a pompás templom elkészültéig az ind inspirált építészet egyszerre tudomány és művészet. Emelett igyekszik az ember figyelmét az önmegvalósításra terelni, ugyanis ennek tökéletes szintjén az ember mindenhol, mindenkor és mindenben Istent látja.
Szvámi B. G. Naraszinha Indiában élő szerzetes, aki előadások és színvonalas cikkek, tanulmányok formájában ismerteti a hindu vallás-filozófiát és művészetet.

Irodalom:
1. Keith Critchlow: Order in Space, Thimes ∝Hudson 1969.
2. Stella Kramrisch: The Hindu Temple, Motilal Banarsidas, N.Delhi, 1976.

9/1992.
Szvámí B.G. Naraszinha