LXVI. Dzsungelharc és kincskeresés

Létezik-e szabatos definíciója a dzsungelharc kifejezésnek? Bizonyára nem a vietnami háború során született a szó, hiszen Indokína dzsungelében már azt megelőzően is folytak küzdelmek, s amióta világ a világ, az emberek közt folyton dúlt a harc.
A dzsungelharc valami váratlanságot sejtet. A minőségi horrorban az idilli helyzetek fordulnak át hirtelen eszeveszett félelemforrássá. A dzsungelháborút a minőségi horrortól csak az különbözteti meg, hogy ott nincs idill. Nemcsak a rettenettől csorog a katona hátán a verejték, hanem a trópusi klíma miatt is. Amikor megszokott környezetéből kikényszerül az ember. Nem csupán a komfortzónáját hagyja maga mögött fényévekre, de a biztonsági zónáját is.
Gondolhatnánk, a dzsungelharc trópusi harci jelenség, pedig talán nem is korlátozódik a dzsungelre, és talán a háborúságra sem. Idejétmúlt természetszemlélet a túlélésért folytatott küzdelemben szembenálló felekként tekinteni az élővilág egyedeire és fajaira, manapság divatosabb a lények egymást feltételező halmazából álló ökoszisztémában gondolkodni, mégis igaz, hogy az egyik élőlény a másiknak energiaforrásul szolgál, s meglehet a nagy rendszer békésnek és egyensúlyban lévőnek tűnik, ez az idill viaskodáson és véráldozaton keresztül valósul meg.

A háborúság társas viszony, ami konfliktusban köti össze az embereket. Klasszikus definíciója szerint a háború a diplomácia folytatása más eszközökkel. A háború lehet politikai fogalom, lehet társadalmi analógia, biológiai modell és spirituális szimbólum is. Mindegyikre igaz, hogy a megszokott körülményekhez képest eltérő helyzetet eredményez, igaz, hogy túlnő a résztvevők kényelmi és biztonsági zónáján, és sajnos igaznak bizonyul, hogy az idill bármelyik percben hisztérikus félelemforrás válik.

Ha a dzsungelharcot a földi lét analógiájának tartjuk, akkor berendezett életünk kényelmes pillanatai jelentik a pihenőnapokat. Még e pihenő során is egy tudatalatti tónus feszíti az embert, bármelyik percben készen kell állnia. Amikor pedig küldetést teljesít – legyen ez akár a legelemibb feladat, a megélhetés, a létfenntartás, a szeretteinkről való gondoskodás – bármely pillanat rémálommá válhat. A földi lét során minden lépésnél veszélyek leselkednek ránk, nem csoda, hogy a mámorban vagy a tébolyban keres feloldást az ember.
Az abszolút létnek ilyen groteszk imitációja a földi lét, amelynek során minden a visszájára fordul. Ezért érdemes még egyszer megfordítani a szemléletünket, s a dzsungelharcból kincskeresést csinálni. Amikor a földi lét nem konfliktus, hanem kísérlet, amikor a győzelem esélye nem csupán ötven százalék – vagy te győzöl, vagy téged győznek le – hanem teljes körű, a te győzelmed a másiké, sőt mindenkié is. A kincskeresés során nem mások ellen harcolsz, hanem valamiért küzdesz. Amikor az avart óvatosan félresöpörve nem taposóaknát találsz, hanem nyomravezető jelet. Így igazzá válik, hogy a földi lét kísérlet, ami teljes győzelemmel kecsegtet, s a lelki kincskeresés során is igaz marad, hogy a legártatlanabb pillanatok nem várt meglepetésekkel szolgálnak. Om mani padme hum – Kincs rejlik a lótuszban – szól a közismert mantra.
A háború kis győzelem, a kincskeresés nagy győzelem. Mert csatákat lehet veszíteni, de a dzsungelháborút meg kell nyerni.