Párhuzamok

Az irodalomtörténetnek, mítoszkutatásnak és a közös indo-európai múltnak kedvenc toposza a legendák párhuzamainak feltárása. Egy ilyen témát mutatunk be több változatban: a testi kívánság és a szellemi út konfliktusára öncsonkítással válaszoló hősök történeteit.

A testi és a szellemi/lelki realitás dichotómiája a legendák témája, az udvarló a testet kívánja, az ostromlott hős vagy hősnő az isteni valóságot látja maga előtt. Jóllehet az öncsonkítás igen szélsőséges reakciónak tűnik, a megelőző korokban közkeletű volt a test sanyargatása, s ezáltal a testi korlátok meghaladása. Gondoljunk itt a cilicium és korbács használatára vagy a flagellánsok mozgalmára a keresztény világban, vagy a szufik aszketikus önsanyargatására, vagy a jógik és fakírok hajmeresztő tetteire.

A szem a lélek tükre, az arc az elme tükre. A történetekben ez a lélek-tükör a főszereplő. A másik ember szemén keresztül szinte a lelkébe igyekszünk látni, s a szerelmesek romantikus viszonya is a szemvilággal kezdődik: szerelem az első látásra…

A szem kapu a világra, az egyik vezér érzékszerv. Alkalmas a világ látására, de a világon való túllátásra is. Ugyanakkor a káprázat varázsbűvöletének közvetítője is a szem, ezért fegyelmezését minden lelki folyamat javasolja. A látás szélsőséges fegyelmezése a szemek kivájása, de már az is elég, ha az ember behunyja a szemét, s így ahelyett, hogy kifelé figyelne, elkezd befelé figyelni…

A szem feláldozásának történetét különböző korokból és kultúrákból vett példákkal  illusztráljuk. A szem evilági káprázata és a léleklátás nem fiziológiás képessége vissza-visszatérő téma: az évszázadokat átívelő buddhista és hindu, valamint keresztény történetek a legendáriumok becses darabjai.

Syracusai Szent Lúcia középkori legendája

„Vidd vágyaid tárgyát, hagyd meg a békém!”

A városban, ahol az áldott Lúcia élt, lakott egy ifjú is, aki megpillantván a leányt azonnal szerelemre gyúlt iránta, és levelekkel, ígéretekkel és ajándékokkal ostromolta szüntelen; de Lúcia istenfélő keresztényként ellenállt az erényét ostromló összes támadásnak. Üzeneteiben és udvarló beszédeiben ez a kérő mindig azt emlegette fel, hogy Lúcia szemének csillogása vette el az eszét, s igéző szemei miatt üldözi, nem hagyva békét a leánynak, mert e szempár miatt neki nincs nyugovása sem nappal, sem éjjel.

Elgondolkodván ezen Lúciának Jézus szavai jutottak eszébe: „És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól!” (Máté 18.9) Nehogy szemei a legényt s talán saját magát is kárhozatra juttassák, Lúcia kést kért, kivette a gyönyörű szempárt, és e szavakkal elküldte őket udvarlójának egy tálon: „Legyen tiéd, mire oly nagyon vágyakoztál, és mostantól fogva kérve kérlek, hagyj békében élnem!” Ennek hallatára az ifjú, aki mélységesen megdöbbent és szívét elöntötte a fájdalom meg a bűnbánat, nemcsak az ostromlással hagyott fel, hanem áttért a keresztény hitre is, s attól fogva az erény és tisztaság mintaképe lett.

De Isten nem tudta elnézni, hogy az áldott Lúcia, aki bátorságának és jámborságának ilyen bizonyítékát adta, vak maradjon: egy napon, amikor éppen térdepelve imádkozott – lássatok csodát! – szemei meggyógyultak, és sokkalta szebben ragyogtak, mint annak előtte. Aki kételkedik ebben a hatalmas csodában, az nézzen utána a nagy tudású és dicséretre méltó férfiú, Filippo Bergomense vagy a híres spanyol Don Juan Maldonato műveiben, ahol minden úgy van leírva, ahogy most elmondottam. Ezért folyamodnak segítségért Szent Lúciához vakság és szembetegségek ellen, és ezért ábrázolják őt egy olyan tállal, amin egy szempár látható.

Szubhá története

„Itt a szemed! Vidd!”

(Forrás: Theri-gatha, Az idősebb nővérek versei –  korai buddhista szentírás)

366.

A szép szerzetesnő, Szubhá éppen egy kies mangóligetbe tartott,

Amikor egy aljas fickó elállta az útját. Szubhá ekkor így szólt:

367.

Szubhá:

Mi rosszat tettem én néked, hogy elzárod az utat előlem?

Nem illő egy férfinak megérinteni egy apácát.

368.

Tanítóm nagyra becsült vallását követve,

Követve a Boldog által hirdetett tanítást

Az Üdvösség útján járok, kéj nem érint meg,

Hát mért állsz itt elzárva az utat előlem?

369.

Tisztátlan gondolatokkal vagy teli. Én nem.

Téged a szenvedély fűt, rám nem hat sem élv, sem kéj.

A szívem teljesen szabad!

Hát mért állsz itt elzárva az utat előlem?

370.

Élvhajhász:

Fiatal vagy, s nem nézel ki rosszul.

Mi hasznod származik a vallásos életből?

Vesd le a sárga köntöst!

Jer! Leljünk gyönyörre a virágzó rengetegben!

375.

Boldogan vetem alá magam akaratodnak,

Ha az erdő sűrűjét választod lakhelyül,

Mert egyetlen lény sem kedvesebb nékem tenálad

Ó, te, közönyös szemű tündér!

376.

Ha megteszed, amire kérlek, boldog leszel.

Jer, vár a házas élet!

Palotákban fogsz élni, védett helyen.

Szolgálók várják majd parancsodat.

380.

Szubhá:

Mit jelent számodra ez a romlással teli test,

Ami a hullaégető helyet gyarapítja,

Ami a megsemmisülésre van ítélve,

Aminek a látásától megzavarodsz?

381.

Élvhajhász:

Szemeid olyanok akár az őzgidáé.

Szemeid olyanok, mint a hegyi tündér szemei;

Ha szemedbe nézek,

Vágyam egyre csak nő.

382.

Ó, te, lótuszvirághoz hasonlatos!

Ó, te, makulátlan! Ó, te, aranyarcú!

Ha szemedbe nézek,

vágyam egyre csak nő.

383.

Legyél bármily messze, nem felejtlek,

Ó, te, hosszú szempillájú! Ó, te, feddhetetlen!

Nincs szempár, mi drágább lenne nékem a tiédnél!

Ó, te, közönyös szemű tündér!

384.

Szubhá:

Ahová igyekszel, oda nem vezet ösvény,

Amit kergetsz egy játék hold csupán.

A Méru-hegyet próbálod átugorni

Mikor feleségül kéred, ki hallotta a Buddhát.

385.

Sem a férfiak között, sem az istenek között

Nem él oly férfi, ki iránt én vágyra gyúlnék,

Nem is tudom, milyen az, mert

Az Ösvény gyökerestül irtja ki a vágyat.

389.

Úgy állok itt mint a Boldog tanítványa,

A Nyolcrétű Nemes Ösvényt követem,

A Romlottság nyila nem sebez meg,

Örömömet lelem a magányban.

394.

Csak egy ábrándképet kergetsz, mit

Egy varázsló idézett szemed elé.

Vagy tán egy aranyfa után sóvárogsz,

Mit álmodban láttál, ó, te vak ember!

395.

Mint egy fa üregében megbújó golyó,

Nyálkában, könnyben úszó buborék ez a szem.

Benne mindenféle féreg tenyészik –

Ahány szem, annyiféle.

396.

Ekkor a szépséges hajadon

Ragaszkodás és aggodalom nélkül

Tépte ki szemét és adta oda a férfinak:

Itt a szemed! Vidd!

397.

A szerelmi hév erre azonnal csillapult

S az udvarló bocsánatért esedezett:

Ó, tiszta szűz, neked csak jót kívánok

Soha nem fordul elő ilyen többé.

398.

Összetiportál – jaj, milyen férfi vagyok!

Mintha lobogó tüzet érintettem volna!

Mintha mérges kígyót fogtam volna!

De neked csak jót kívánok, bocsáss meg, kérlek!

399.

Megszabadulván az apáca útja a Buddhához

Vezetett. Hozzá, kié minden dicsőség;

S mikor a szűz tekintetét Rá emelte, két szemét,

Érdemei elismeréseként, visszanyerte.

A földesúr és az apáca

„Bár testi szemeit elvesztette, de megőrizte a lelkit.”

(Forrás: Jacques de Vitry, Exemplum 57.)

Hallottam egy történetet egy bizonyos felszentelt szűzről, akinek szépségébe első látásra beleszeretett az a hatalmas és gazdag herceg, akinek a birtokán állt a kolostor, ahol az apáca lakott. Ez a földesúr, miután sokáig hiába ostromolta könyörgéssel és ajándékokkal, elküldetett érte, hogy erőszakkal ragadják el a zárdából. A lány reszketve és bánatosan próbálta megtudakolni a bámészkodóktól, hogy miért rá esett a választás a kolostor lakói közül. Azt a feleletet kapta, hogy gyönyörű szemei miatt tetszett meg a hercegnek, aki látta őket, s a szemei miatt akarja őt megkapni. Mikor ezt az apáca meghallotta nagyon megörült, azonnal kivájta mindkét szemét és ezt mondta: „Íme a szemek, amikre vágyik! Vigyétek el neki, s mondjátok meg, hogy végre hagyjon engem békén, s ne fosszon meg a lelkemtől!” Így történt, hogy bár testi szemeit elvesztette, de megőrizte a lelkit.

Az aszkéta herceg

„Lásd úgy, ahogy van! Vidd, ha akarod!”

(Forrás: Kathasaritsagara – híres 11. századi indiai legendagyűjtemény)

A régmúlt időkben élt egy a földi dolgokhoz való ragaszkodástól mentes herceg. Bár ifjú volt és jóképű, mégis vándor aszkétának állt.

Egyszer ez a koldus egy kereskedő házába kopogtatott be. A kereskedő ifjú felesége, akinek szemei a lótusz leveléhez hasonlatosok voltak, meglátta őt. Szívét azon nyomban elbűvölte az aszkéta szemeinek szépsége, s e szavakkal szólította meg: „Hogy juthatott egy olyan férfi, mint te arra az elhatározásra, hogy ilyen szigorú fogadalmat tegyen? Boldog az a nő, akire a te szemeid tekintenek.” Válaszul erre a koldus  kitépte az egyik szemét, tenyerébe helyezte, majd így felelt: „Anyám, lásd úgy, ahogy van! Vidd ezt az undorító alvadt vért és húst, ha akarod! És a másik is ugyanolyan, mint az első. Mondd hát, mi az, ami elbűvöl benne?”

Ekkor a kereskedő felesége végtelenül elszomorodott és feljajdult: „Micsoda gonoszságot követtem el, nyomorult asszony, én, miattam tépted ki a szemedet!”

E szavak hallatán az aszkéta így szólt: „Asszony, ne bánkódj, mert nagy szolgálatot tettél nekem: hozzájárultál az önsanyargatásomhoz.”

A kereskedő felesége mélyen meghajolt az önfegyelmezett koldus előtt, aki bár jóképű volt, de teste iránt közömbös, s így elnyerte a tökéletességet.

65/2016
Válogatta és fordította: Szabó Edit