Az aranykor üzenete – Az elveszett fonál keresése

„Hajdanán Naimisa szent erdejében a bölcs Saunaka vezetésével nagyszabású, ezer évig tartó áldozat bemutatására sereglettek össze a nagy szentek, hogy megörvendeztessék az Urat és híveit.” – kezdi történetét a Bhágavata-purána, az ősi idők krónikája. Naimisa erdő nevezetes zarándokhely Észak-Indiában, a Gómatí-folyam mentén. A szent hagyomány szerint az itt bemutatott áldozatok gyöngítik a gonosz hatalmát. Úgy tartják, a világot átfogó kerék agya itt található, ezen a tengelyen forog a világ kereke. Vagyis Naimisa-erdő a világ közepe, s a világkerék tengelye. Gondolhatnánk, ez legendás tér-meghatározás, de a szent zarándokhely a mindenség egy másik dimenzióját, az időt is sejteti, ugyanis a nimisa szó jelentése „pillanat, szemhunyásnyi idő”. A Szemhunyásnyi-erdő egy további képzettársítással is szolgál: a szem lehunyása előfeltétele az elmélkedésnek és meditációnak, ilyenkor nem kifelé, a megnyilvánult világ  zavaros sokrétűsége felé tekint az ember, hanem befelé, lelkének mélyrétegei felé, megteremtve ezzel a belső harmónia lehetőségét.

Naimisa-erdő másik neve Misrika (elegyes), mert Vjásza ősbölcs ide vonzotta az összes szent helyet, s ebben az erdőben egyesítette azokat. Az ókori geográfus, Ptolemaiosz Namakhai-ként említi Indiáról szóló leírásában, s a mai Uttar-Pradesh állam Szitapur körzetében a Gómati-folyó bal partján fekvő Nimszar településsel azonosítható.

Kozmikus tér, világidő, meditáció találkozik egyetlen szóban, egy zarándokhely megnevezésében. Könnyen mondhatnánk, ez a világ közepe, ez a mindenség tengelye. Axis mundi – milyen könnyű volna egy bizonyos mozzanatot kiragadni – akár az időt, akár a teret, akár a sors szövetét vagy bármely törvényszerűséget – s kinevezni azt a világ tengelyévé. Ez a világtengely azt a mögöttes lényeget sejteti, ami összefogja az egész mindenséget, láthatatlan módon rendet teremt a kuszaságban, kifürkészhetetlen, mégis mindennek a lényegét jelenti. Mint ahogy a gyöngysort valójában nem a gyöngyszemek alkotják, hanem az első pillantásra láthatatlan fonál, úgy a mindenség jelenségei mögött is létezik egy rendező elv. A modern fizika művelői, például David Bohm ezt benső rendként (intrinsic order) aposztrofálja, mintha egy láthatatlan, mégis érezhető vörös fonál húzódna a mindenség jelenségei mögött. Az ősi indiai misztikus hagyományban a vezérfonal megnevezése szútra, ami egyben a tanrendszerek összefoglaló műfaja is.

„A szútrákban járatosak úgy mondják, a szútra a lehető legtömörebb, egyértelmű, az egyes témakörök minden lényegi aspektusát tisztázó, az adott kérdések valamennyi vonatkozását felölelő, ismétlésektől és mindenféle hibától mentes mű.” (Padma-purána)

Így e meghatározás szellemében a mindenség szútrája, vezérfonala lehetne a mindenség titokzatos, gondolati és doktrinális gerince, egyfajta elvi axis mundi.

A nyugati tudomány őszinte, amikor kijelenti, hogy a mindenségnek csak töredék százaléka az általunk is ismert anyag, s a mindenség néhány százaléka a még látható anyag. Ezen túl van a láthatatlan fekete anyag, ami a mindenségnek még mindig csupán tízegynéhány százaléka, míg a többi – jó nyolcvan százalék – a láthatatlan fekete energia. Talán ezért jelentette ki Lincoln Barnett amerikai tudományos író és szerkesztő: „A tudományos gondolkodás fejlődése során egy dolog egyre meggyőzőbb erővel válik világossá: nincs a fizikai világban olyan titok, amely ne mutatna egy önmagán túli misztériumra.”

Az ősi indiai Nagyerdei titkos tanítás, a Brhadáranjaka-upanisad egyik epizódja ugyanezt a témát feszegeti. Vidéha – a mai Bihar állam – királya, Dzsanaka áldozatot szervez, s ennek okán szellemi viadalra gyűlnek a bölcsek az udvarába. Dzsanaka, az ősi idők felvilágosult és nagylelkű uralkodójának példaképe tekintélyes jutalmat tűz ki a legbölcsebb előadónak: ezer tehenet és arany-adományt. A viadalon megjelenő Jágjavalkja minden további nélkül utasítja növendékét, hogy hajtsa el a teheneket. A papok ezt nem nézik jó szemmel, és mélyenszántó kérdésekkel ostromolják a bölcset, aki sorban mind a kilenc kihívójának lefegyverző választ ad. Az egyik kérdező egy hölgy, a tudós Gárgi, aki a következőképpen szólt:

– Nos, Jágjavalkja, amiről az emberek azt beszélik, fennen a Menny, alant a Föld, meg ami a menny s a föld között van, és amit az emberek múltnak, jelennek és jövőnek mondanak, nos mire van az rászőve széltében s hosszában?

Így válaszolt:

– Az űrre van az rászőve széltében s hosszában.

– No de mire van az űr rászőve széltében s hosszában?

– Ez az, Gárgí, amit a bráhmanák Múlhatatlannak neveznek. … E Múlhatatlan parancsára válik szét a Nap és a Hold, … a Föld és Ég. Bizony, Gárgí, e Múlhatatlan parancsára válnak szét a pillanatok, órák, napok és éjszakák, a hónapok és az esztendők. Bizony, Gárgí, e Múlhatatlan parancsára egyes folyók a havas hegyekből keletre, mások nyugatra hömpölyögnek, melyik melyik a maga útján. … E Múlhatatlan láthatatlan, ő mégis lát, nem hallható, ő mégis hall. Nem érzékelhető, ő mégis érzékel. Nem kigondolható, ő mégis gondolkodik. Nincs más látó, mint ő, nincs más halló, mint ő, nincs más érzékelő, mint ő, nincs más gondolkodó, mint ő. E Múlhatatlanba van beleszőve, Gárgí az éter széltében s hosszában. (3.8.6-11. szöveg)

Jágjavalkja megtanítja Gárgit, hogy az egész világ – a jelen, a múlt és a jövő – az éter-elembe, ebbe a mindent betöltő és felölelő anyagi elembe van széltében s hosszában beleszőve, ám az éter-elem a Múlhatatlanba (aksaram) van széltében s hosszában beleszőve. Ez a Múlhatatlan a Tudat, a felsőbb intelligencia. Ezen múlik a mindenség térbeli és időbeli rendje és az a rejtett egyetemes törvény, aminek a világon minden engedelmeskedik.

Gárgi győztesnek nyilvánította Jágjavalkját, majd elhallgatott. Ezzel kaptunk egy lehetséges választ a mögöttes rend mibenlétére: a transzcendens Tudat.

Ha elfogadjuk ezt a magyarázatot, joggal merül föl a következő kérdés: miképpen ismerhető meg ez a Múlhatatlan magasabb tudat, isteni intelligencia? Helyesebb úgy fogalmazni: miként ismerhető fel e tudat, miként ébredhet rá az ember erre a magasabb valóságra?

Első pillantásra a Múlhatatlan megismerhetetlen és nem jellemezhető, pedig ha ez mindennek a rendező elve, akkor az anyagi lét korlátozott állapotából a Múlhatatlanon keresztül lehetséges a szabadulás, ezért nélkülözhetetlen a tetten érése.

Tudatos elménken másodpercenként 7 bit információ halad át, míg a tudattalan elménken 55 billió bit! Képesek vagyunk-e irányítani, kontrollálni ezt az áradatot? Aligha. A tudatos elme nem rossz eszköz a megismerésben, de kapacitása eltörpül a tudattalané mellett. Vagyis az embernek a tudatos intelligenciáján túl rendelkezésre áll egy további eszköze, az intuitív, spirituális értelme, amely nagyságrendekkel átfogóbb és finomabb eszköz, mint a kognitív működés. A tudatos elme mindannak a vizsgálatára alkalmas, amire rálátása van, tehát ami az elménél „alacsonyabb” szinten áll, viszont az elménél finomabb jelenségek vizsgálatára éppen az intuitív, tudatalatti – vagy éppen tudatfölötti – elme az alkalmas eszköz. Ez a hihetetlennek, sőt, nem létezőnek tűnő készség legtöbbünk esetében fölfedezetlen terra incognita. Idevág Hérakleitosz gondolata: „Az ember lelke távoli ország, megközelíthetetlen és földeríthetetlen.” Vagyis a birtokba vett tudatos egyéni önvaló képes kapcsolatba lépni a Múlhatatlan felsőbb értelemmel, az isteni intelligenciával. Más szóval az ember a lelke révén ismerheti meg a Lelket, mert az isteni tényeket csakis hasonló természetű készség révén közelítheti meg az ember.

Elme (manasz) – belső érzék, a tudatnak a külvilággal érintkező felülete, a tetszés-nemtetszés keretei közt impulzívan reagál az ingerekre, fő funkciói a gondolat, az akaraterő és az érzés.

Értelem (buddhi) – intelligens tudat, felülbírál, kontrollálja az impulzív elmét, higgadt irányítója a tudati működéseknek, a kozmikus értelem személyes, egyéni leképeződése.

Öntudat (ahamkár / aham) – az anyag befolyása alatt, torzult formájában „csinált én” vagyis téves önazonosítás [amikor az örök individuális egyéni tudatszikra a mulandó és változó, anyagi meghatározottságú személyiséggel azonosítja magát], az anyagi lét gyökeres oka, tiszta formájában (aham) tiszta öntudat, az egyéni lélek örök identitása.

Tudat, értelem (csitta) – a legszélesebb tudat-mező

Általánosságban a felszíni tudatosságunkat meghatározó hiedelmeink irányítanak bennünket, mindaddig, amíg egy magasabb eszmének, a transzcendens valóságnak nem szenteljük magunkat. Egy bizonyos befolyástól – jelen esetben az anyagi impressziók és külszíni tudatosság befolyásától – úgy szabadulhat az ember, ha egy másfajta, tisztább, magasabb és erősebb befolyásnak rendeli alá magát. Irányítani nem vagyunk képesek sem a külvilág egyre szaporodó információ-áradatát, sem a tudatalattiban zajló folyamatokat, de egy esélyünk mégis van – megtisztíthatjuk a tudatunkat. Ez a misztika művészete.

A misztika egyszerre kötelem és szabadság. Az igazi misztikus élmény sokkal magasabb szintű kötelezettségvállalást eredményez, mint bármi más a világon, egyszerűen a magasabb valósághoz láncolja az embert. Ezzel látszólag elvész az egyén szabadsága, de valójában ekkor bontakozik ki igazán. Vagyis a vélt szabadság önkéntes feláldozása lesz a magasabb szintű szabadság záloga.

Ez a gondolat valószínűleg a szabadon gondolkodóknak lesz vonzó, de vajon hol oktatják a szabad gondolkodást? Manapság a szabados gondolkodás a divatos, jóllehet a gondolati szabadság évszázados, ha nem évezredes probléma. Francis Bacon (1561-1626) így ír erről a Novum Organum I. könyvében, 1620-ban:

„XC. A tanult emberek székhelyéül szolgáló és a műveltség gyarapítására alapított iskolák, akadémiák, kollégiumok és egyéb intézmények erkölcsei és elvei is mind a tudományok haladását hátráltatják. A leckék és gyakorlatok összeállítása olyan, hogy lehetőleg senkinek se juthasson eszébe a megszokott anyagtól eltérő tárgyon törni a fejét. De ha valaki mégis csökönyösen ragaszkodik hozzá, hogy szabadon használja értelmét, erre csak egymaga szánhatná rá magát: társaitól semmi segítséget nem remélhetne. Ha még ezt is elviselné, azt kellene tapasztalnia, hogy szorgalma és bátorsága jelentős mértékben gátolni fogja előrehaladását. Az ilyen helyeken ugyanis a tanulmányok alig egy-két szerző írásainak börtöncelláiban sorvadoznak, s ha valaki ezektől eltérő véleményt nyilvánít, rögtön rásütik, hogy összeférhetetlen lázadó.” (Francis Bacon: Aforizmák a természet magyarázatáról és az ember uralmáról)

Igaz, hogy Bacon materialista alapú szemléletet igyekezett meghonosítani, s talán a vallásos dogmatizmussal szemben lázadt, de a pillanatnyi helyzettől függetlenítve szavait az üzenet ma is releváns. Jóllehet a vallásos világnézet helyett ma a természettudományos szemlélet az uralkodó, s a tekintélyelvű hierarchikus társadalomszemlélet helyébe a liberális és egalitárius demokrata gondolkodás lépett, de ezeket a nézeteket sokszor éppoly kizárólagossággal hirdetik egyetlen jó megoldásként, mint elődeiket. Idővel felcserélődnek a szerepek, s a szabadgondolkodó tudós lassan fundamentalista farizeussá válik, míg a korábban eretnek tanok a szellemi újjászületés és továbblépés szükségszerű összetevői lesznek.

Mit remélhet az ember a világ mögöttes rendjének felismerésétől? Nem csupán egyszeri spirituális élményt, ami esetlegesen békésebbé és bölcsebbé teszi életét, bár ez sem rossz eredmény. További eredmény lehet a felelősebb, a mindenség rendjével harmóniában álló életvitel kialakulása, amely kevesebb ellenállást kelt maga körül, s így átjárhatóvá válik a lét labirintusa. Mindenekfölött azonban egy olyan lehetőséget nyer az ember, amivel bármikor rácsatlakozhat a magasabb világ hullámhosszára – nevezzük ezt akár pszi-mezőnek, megvilágosodásnak vagy eleven és szeretetteljes istenélménynek. Mondják, mindenki a hite, meggyőződése szerinti felismerésre jut. Erről szól a vers:

Valótlannak hiszed Istent? Valótlan leszel magad is.

De ha létezik számodra, te magad is létező vagy.

(Taittiríja-upanisad 2.6.1. szöveg)

Az efféle misztikus felismerések nagy változásokat eredményeznek. A káosz-elmélet azt állítja, kis erőbehatás mérhetetlen nagy következményekkel jár. Ez igaz a lelki felismerések, a megvilágosodás esetében is, pedig ekkor nem a káosz fokozódik az ember tudatában. Mégis, alkalmassá kell válni a spirituális élmények befogadására. Ehhez fontos az intuitív készségünk művelése. Sokan mondják, másra nincs is szükség, s az egyetlen követelmény az, hogy nincs követelmény. Mégis kívánatos néhány ajánlás követése: a helyes tant helyes forrásból megismerve helyesen kell követni, teljes eredményre ekkor számíthat az ember. Hagyományhoz, szellemi iskolához tartozás, a tanító követése, önfegyelmező és kutató gyakorlatok, meditáció, ima, az elmélet és gyakorlat összhangja – megannyi előírás, amik biztonságosabbá teszik a lelki folyamat követését.

Az upanisadok kijelentik, azt kell kutatni, akit megismerve minden ismertté válik, azt kell elérni, akit elérve minden elértté válik. Ha az ember eljut a forrásig, mindig bővében lesz a víznek, ha pedig a mindenség forrásáig jut el, akkor az ok-okozati összefüggésrendszer folytán tényleges misztikus összeköttetésbe kerülhet mindennel. A metafizikai tudat hálóján minden összefügg mindennel, mondhatjuk, ez a mindenség szövete. Törvény, igazság szeretet – mind bele van szőve a világmindenségbe, a kérdés csupán az, melyik szálat ragadja meg az ember?

61/2014
Tornyai Ödön