A torkos tanítvány

Egyszer a guru megbízta egyik tanítványát:

– Fiam, menj és vigyázz a tehenekre az erdőben!

A tanítvány el is ment, ám este, amikor hazatért, mestere látja, hogy gömbölyödik a fiú hasa.
– Fiam! Én téged étel nélkül küldtelek el! Mit ettél? – szólt hozzá.

– Koldultam a falubeliektől a környéken.

– Egy tanítvány koldul, és megtartja magának? Kap vagy keres valamit, és nem adja át? Ettél anélkül, hogy megengedtem volna? Hm. A szokás az, hogy minden cselekedetünkhöz, még az evéshez is a gurunk áldását kérjük. Ha valamit koldulsz, hozd el a templomba, s majd én adok neked annyit, amennyire szükséged van.

– Rendben van, ezentúl így cselekszem – válaszolt a tanítvány, s nyugovóra tért.

Másnap ismét megkérte guruja:

– No, fiam, menj ki megint a tehenekkel.

Korán reggel elment a fiú, s mikor este hazajött, ismét gömbölyödött a hasa.

– Hoztam sokféle ételt, ezt koldultam.

– Látom, fiam, látom. De hiszen megint tele van a gyomrod!

– Hát igen, mert miután koldultam, utána még egyszer kértem, azt pedig magam ettem meg.

– No, de hogy van ez? Ha másodszor vagy harmadszor koldulsz, akkor sem tarthatod meg, amíg a templomban élsz. Ez nem csupán szokás, egész életedre meg kell tanulnod…

– Mester, elnézésedet kérem, máskor így cselekszem.

Harmadnap ismét így szólt a guru:

– Hajtsd ki megint a teheneket!

El is ment újra a tanítvány, de mikor hazajött, megint tele volt a hasa.

– Hát ez meg hogy történt? Ma vajon mit ettél?

– Én most nem koldultam semmit!

– De hát mégis, mi történt?

– Hát az történt, hogy amikor a borjak szoptak, hát … én is ittam a tejből.

– De fiam, az a tej nem téged illet. Nem lett volna szabad innod belőle. Hiszen az templomunk tulajdona. Te meg csak úgy megiszod? Azt előbb fel kell ajánlani az oltáron, s aztán fogyaszthatsz a megszentelt ételből. Hányszor tanítottalak már!

– Elnézésedet kérem, nagyon sajnálom.

– Rendben van, feküdj le, és holnap menj ki megint korán reggel, őrizni a teheneket.

Negyednap megint elindult a tanítvány, de mikor este visszatért, megint tele volt a hasa.

– Fiam, te megint ettél valamit!

– Én nem ittam tejet, meg nem is koldultam!

– Dehát tele a hasad!

– Mert amikor a borjak szoptak, akkor habzott a szájuk, és a habot…, azt nyalogattam. Ami nem tej!

– Az igaz, de értsd meg, először is zavarod őket a szopásban. Másodszor pedig nem illő ilyen dolgokat csinálni. Most feküdj le, aludj, aztán holnap menj ki a tehenekkel! – szólt mestere, hogy ismét próbára tegye engedetlen tanítványát.

Másnap reggel megint kihajtotta a teheneket a torkos ifjú. De csak nem tudta fékezni az érzékeit, pedig guruja erre akarta megtanítani. Egy fának a levelét kezdte rágcsálni. Ebben a levélben azonban olyan erős méreganyag volt, hogy elvesztette a látását. Ahogy segítségért kiabálva botorkált, egy szakadékba zuhant.

Este a guru megkérdezte többi tanítványát:

– Hol van a fiú, aki a teheneket őrizte?

– Nem tudjuk, még nem tért vissza.

– No, akkor ragadjunk fáklyát, keressük meg!

Ahogy az erdőben bolyonganak, egyszer csak hallják, hogy valaki segítségért kiáltozik:

– Mester, itt vagyok!

– Mi történt?

– Ettem ennek a fának a leveléből, megvakultam és beleestem a szakadékba.

– Látod, fiam, látod? Nem baj, imádkozzál szépen az Asvini kumárákhoz, a félistenek ikerpár orvosaihoz, akkor majd visszanyered a látásod.

A fiú mindenféle szép imát mondott, melyek tetszettek az Asvini kumáráknak, akik megjelentek előtte, s így szóltak:

– Tessék fiam, itt van ez a kalács. Ha ezt megeszed, visszanyered a látásodat.

– Jaj, én nem akarom ezt a kalácsot megenni, először szeretném felajánlani mesteremnek.

– Ne is törődj vele! – válaszolták a félisteni orvosok, hogy próbára tegyék. – Egyszer régen ő maga is így járt, és megette a kalácsot anélkül, hogy felajánlotta volna.

– Nincs jogom, hogy tanítóm, egy szentéletű ember múltját felülbíráljam – válaszolta alázatosan az ifjú. – Én akkor sem eszem a kalácsból! Nekem az a dolgom, hogy engedelmeskedjek neki. Bármi is történjék velem, egy falatot sem akarok enni addig, amíg ő meg nem szenteli.

Mikor ezt a guruja meghallotta, nagyon elégedett volt, s örömmel mondta:

– No, végre megtanultad a leckét! Jól van, fiam, fogadd áldásomat. Most hát edd meg nyugodtan a kalácsot! Kiálltad a próbát!

Ahogy a fiú lenyelte az utolsó falatot is, visszanyerte a látását.

1996/21.