A dervis ruhája és a teljesség keresése – Koldusgúnya vagy rangjelzés?

A dervis ruhája gyapjúból, olykor annak is egy kifejezetten durva, színezetlen posztójából, a szürkés-fehér színű darócból készül. Szabása ránézésre szedett-vetett, összevissza rongyköpeny, különböző méretű és alakú foltokból, diribdarabokból esetlegesen összefércelt ruhaféleség. Folt hátán folt, ahogyan a régi mondás tartja.

A taszavvúf kifejezés, a szúfikra utaló arab eredetű szó, kapcsolatba hozható a gyapjúval és a tisztaságra utaló szavakkal. Kisebb erőltetéssel még a bölcsesség szó is kisajtolható a konnotációk homályos sorából. De mint bármi a szúfikkal kapcsolatban, ez sem túl egyértelmű. A két- vagy többértelmű szövevényes jelentések tudatos alkalmazása azonban sohasem állt messze tőlük, így talán az elnevezésük valódi jelentése kapcsán felmerülő kérdésesség vagy sokrétűség sem idegen tőlük egyáltalán.

Vámbéry Árminról, a jeles magyar származású orientalistáról ismeretes, hogy dervisruhát öltve bebarangolta Közép-Ázsiát. Ő maga egyébként legalább olyan sokrétű és olykor egymással első látásra ellentétes indokok, identitások szövedékeként alkotta meg és működtette folyamatosan önmagát, mint amilyen sokrétű lehet egy dervisek által alkalmazott szimbólum. Életútja során számos vallást felvett, számos nyelvet, kultúrát elsajátított, a legmagasabb körökbe volt bejáratos és tudósként is érdemeket szerzett. Mégis, vajmi kevés esélye lett volna megtéveszteni egy valódi szúfit, még ha némely őt próbára tevő hatalmasságot sikerült is megtévesztenie. Ők ugyanis arra gyanakodtak, hogy valójában nem egy vándor dervissel akadtak össze, hanem valamilyen imposztorral, aki talán kém. Vámbéry rendre minden kérdésükre megválaszolt, nem tudták tetten érni tehát. Kétségen kívül képtelenek voltak megállapítani a csalást, így a biztonság kedvéért elengedték, nem vállalták annak kockázatát, hogy netán egy valódi dervist végezzenek ki tévesen kémkedésért. Vámbéry ugyanis hatalmas tárgyi tudással rendelkezett, nyelvi jártassága is kivételes volt, autentikusnak szánt külsőségeiben és szerepével való színészi azonosulásában lehet, hogy felülmúlta a kor összes csepűrágóját, gondosan megalkotott mimikrije továbbá a legkomolyabb kémeknek is a dicséretére vált volna. Nem mintha maga nem látott volna el ténylegesen kémkedési feladatokat is elsősorban gazdasági, kulturális és politikai téren, méghozzá különböző konkrét megbízatások alapján, miközben tudományos célzatú kutatásait is végezte… Mindazonáltal lenyűgözően részletgazdag úti beszámolókat készített az akkoriban még nem is létező antropológia módszertanának és megközelítésének igen jó megvalósításával, teljesítménye tehát mindenképpen figyelemreméltó, főleg egy akkoriban még kevéssé ismert területről. Mindezek ellenére egy valamire való valódi szúfi azon nyomban leleplezte volna a csalást. A dervis ugyanis sem nem rongyaiban jellemzően megjelenésű külsőség, sem pedig tárgyi ismeret, misztikus műveltség vagy akár nyelvi-irodalmi bravúr.

A gyapjú tudatosan választott anyaga az egyszerűség, a tisztaság, a szegénység, a letisztultság, a nem-hivalkodás, a nem-ragaszkodás, a rangok, kiváltságok és a világi tulajdonok („hívságok”) szövedékéből való felszabadultság, a szükségletekkel kapcsolatos szigorú önmérséklet, a lemondás, az alázat jelentését hordozza.

Külső szemlélő számára a dervisruha csupán koldusgúnya. Aki viseli, és aki ismeri jelentését, azok számára azonban a belső, tehát az egyedül igazán értékes tudás útjára lépett beavatottak méltó öltözéke.

A dervis maga varrja ruháját. A látszattal messze ellentétben nem esetlegesen, hanem számára ismert, pontos elvek alapján. Az így elkészített ruha ugyanis beszél. Beszél viselője hovatartozásáról, valódiságáról, az általa járt út mibenlétéről, a világról és az emberről és a mindenségről vallott nézeteiről. A ruha távolról sem esetleges varrása, az összeillesztett részek mintázata féltve őrzött titok volt, azok ismerhették csak, akik valóban egy dervisrend beavatottjai voltak. A sok ok közül kettőt elég megértenünk ahhoz, hogy belássuk, szükség volt minderre a fortélyra és bölcsességre. Az első az, hogy a szúfik olykor rejtőzködésre kényszerültek, ezért nem volt baj, ha a koldusok között is elvegyülhettek, mint egyszerű nincstelen utazók. Szellemi rangjukat így eltitkolhatták. A másik ok viszont éppen az, hogy az időnként fellángoló bizalmatlanság és üldöztetés ellenére a közönséges emberek körében élt bizonyos fokú tisztelet irántuk, egy félelemmel vegyes csodálat. Ezt kihasználandó, voltak, akik szúfiként tetszelegtek, úgy tettek, mintha maguk is valamely komoly múltú dervisrend tagjai lettek volna. A ruha alapján testvéreiket a szúfik azonban csalhatatlanul felismerhették, míg az avatatlan szem számára a különbség nem volt látható. A koldusgúnyának tűnő, valójában azonban méltó öltözék méltatlanok által tehát mégsem viselhető, a beavatottak kétségtelenül felismerik a különbséget.

A dervis ruhájának jelentése

A dervisruha önálló alkotás, melynek alkotója pontosan ismeri és tudatosan hozta létre szerkezetét. Nem készen kapta, hanem alaposan megdolgozott vele, átszabta, átformálta, újjáalkotta. Ez az aktív alkotás, új egységgé szervezés központi jelentőségű a szúfizmusban. A szúfik ugyanis a bevett, általánosan elfogadott, meggyőződésük szerint kétségtelenül hibás társadalmi normától, az általában megszokott, racionálisnak hitt gondolkodástól, gondolkodás- és működésmódtól minden erejükkel igyekeznek elvonatkoztatni, hogy lehetőséget nyerjenek egy új, helyes gondolkodás-, és működésmód elsajátítására.

Dzsaláladdín Rúmi, a méltán híres misztikus költő, a kerengő dervisek konyai rendjeként is ismert Mevlevi közösség megalapítója erről azt a példázatot alkotta meg, amely az elásott kincsről szól. E kincs, Rúmi szerint, tulajdon házad alatt rejtezik és te tudomást szereztél létezéséről. Ahhoz azonban, hogy hozzáférj, le kell rombolnod házadat. Persze ódzkodsz ettől, és halogatod véghezvitelét, még annak ellenére is, hogy tudod, ha megteszed, oly vagyon birtokába juthatsz, amelyen akár sok-sok házat is megépíthetnél. Rúmi felfogásában meglévő gondolkodásmódunkhoz és nézeteinkhez való ragaszkodás szinte leküzdhetetlen akadályát jelenti az új, értékes és helyes, megfelelő irányba mutató gondolkodásmód és nézetek elsajátításának.

A dervisek tehát nem készen kapott ruhát viselnek. Gondolkodásmódjuk sem készen kapott, semmiképpen nem lehet tehát dogmatikus, hanem alaposan átszabott, rongyokká tépett, megsemmisített, teljesen új szempontból összeillesztett, új összefüggések mentén felépített nézetekből jön létre, méghozzá saját tevőleges munkájuk révén. A dervis tehát a meglévő tudását, a rendelkezésére álló és akár széles körben elfogadott kereteket átalakítja. Szétszakítja a késznek hitt szöveteket és új egésszé állítja őket össze. Mindent felhasznál, de egészen máshogy.

Eközben önmagát alkotja újjá. Részleges és szétszabott állapotát egységes egésszé alakítja. Teljessé teszi. A teljességhez minden részre szükség van, de összeillesztésükre csakis merőben új módon van lehetőség, mert jelen kapcsolódásuk nem csak hogy hibás, de megakadályozza a helyes összeállítást. Az ember ugyanis tévesen ítéli meg saját állapotát. Legfőbb tévedése az, hogy helyesen működik, gondolkodik, szabadon cselekszik, és hogy van lehetősége objektív tudásra szert tenni. Az ember azonban csupán töredékét működteti képességeinek és lehetőségeinek, azokat is elkülönítve és mechanikusan. A tudatlan és szúfi szempontból nézve képzetlen emberi lény társadalmi kondicionálás áldozata: saját szubjektivitásának és részleges felfogásának rabja. Ebből az állapotból kiszabadulni nem könnyű, szükség van bevált módszerekre, ezek megfelelő alkalmazására, valamint tapasztalt vezetőkre, akik a módszerek szakértői, és akik már maguk sikerrel túlléptek ezen az állapoton.

A gépezetként működő ember egyfajta hipnotikus, szinte elkerülhetetlen, kulturálisan kódolt és szintén öntudatlanul továbbadott „kondicionáltság” következménye: alvó emberként képtelen kilépni saját szubjektivitásából és automatikus testi, érzelmi, gondolati reakcióinak börtönéből. Ebből fakadóan egy maga számára látszólag szabad és éber, valójában azonban az alvajáráshoz hasonlatos állapotban „él” és működik. A felébredés mindazonáltal bizonyos módszerek és technikák megfelelő alkalmazásával elérhető, így az emberi lehetőségek beteljesítése megtörténhet. Vitatott, mégis hatalmas karizmával megáldott és a szúfizmus rejtett tradícióiból táplálkozó 20. századi spirituális tanítók is, köztük elsősorban Georg I. Gurdjieff és Sayed Idries Shah egyaránt ezt hangsúlyozzák. Érdekes módon mindketten kevésbé azonosítható (gyakran azonos) autentikus forrásokra is hivatkoznak, melyek az iszlámnál ősibbek. Természetesen ezek az állítások több kérdést vetnek fel, mint amelyre elsőként választ nyújtanak. Az emberről, azaz az ember alapállapotáról általuk festett meglehetősen komor (fejleszthetőségével kapcsolatban pedig inkább lelkesítően derűlátó) képet azonban szinte fenntartás nélkül alkalmazhatjuk annak érdekében, hogy utaljunk arra a létezésmódra, amelyet a dervisek (a korabeliek és tudásuk kortárs letéteményesei) olyan eltökélten kívánnak meghaladni.

A szubjektív valóság és az objektív valóság felfogása

A szúfik szerint nem lehet addig valaki szabad, amíg sémák szerint cselekszik, érez vagy érzékel. Az ilyen ember számára a rögzült mechanizmusok, a folyamatosan alakuló illúziók, álmok, félelmek, hamis remények, fantazmák, képzelgések és a valóság menthetetlenül keverednek. Ezekre alapozva nem is ismerheti fel állapotát, nem értheti meg annak működését és ebből kiindulva nem is tud túllépni rajta. „Tudattalanul nem lehet a tudatot kifejleszteni.” Maga a tény, hogy ez a felfogás megfogalmazásra került, már sejteti, sőt bizonyítja, hogy létezik megoldás és kiút, illetve leginkább, hogy létezik objektív valóság is, mely megtapasztalható, sőt, mint lehetőség megvalósítható. Máshol keresendő azonban az a tudás, amely az objektív valóságra vonatkozik, és másként is érhető el, mint az a látszattudás, amely nem segíti az embert továbblépni alapvető állapotából.

A tudás hamis felfogása, a valódi tudás

A tudás nem információ, hanem tapasztalat. Tapasztalat, amely belső bizonyosságot jelent. A szúfik természetesen támogatták a műveltséget, a misztikus megértés elérését azonban olykor igencsak érthetetlen módon igyekeztek elérni. A racionálisnak hitt gondolkodásmód valójában csapda, túl kell lépni kötöttségein és egy racionalitáson túli misztikus állapotot (hál) kell elérni. Ezen állapot sokkal inkább a szerelemhez, a bódultsághoz, az eksztatikus ittassághoz hasonlít, mint a tiszta hideg logika mechanizmusához. Egy olyan állapot, amely az általános tudatállapothoz képest felfokozott, szinte önkívületi, és a teljes lényt igénybe veszi. A részegség analógiája tehát egészen ellentétes a valósággal, mivel éppen a részlegességen való túllépést és az egység, az egészséglegesség minőségét kívánja elérni, kifejezni.

A hamis tudás statikus, merev, lehatárolt, kötött, valójában feltevéseken és szubjektivitáson alapszik. A valódi tudás azonban mozgó, élő, szabad, áramló és a valóság tényleges megtapasztalását jelenti. Félreértés ne essék, a tapasztalás, ahogyan az érzékelés, fejlesztendő és megtisztítandó, kifejlesztendő emberi lehetőségek, ellenben félrevezetőek és nem kínálnak utat a fejlődéshez.

A teljesség megvalósítása

A dervisnek integrálnia kell saját különböző részeit, képességeit, ahogyan a tudás darabkáit is megfelelő módon össze kell illesztenie. Az integráció megvalósításához minden látszólag különálló rész működőképessé tétele szükséges, az, hogy ezeket az egész beágyazott részévé avassa. Ez teljesen leegyszerűsítve és minimális feltételként: érzelmi és intellektuális képességek együttes kifejlesztése és működtetése, egymással való összekapcsolása. Ezen túl pedig olyan képességek felébresztése, birtokba vétele és az emberi működés egységébe való beillesztése is meg kell hogy történjen, amelyek alapállapotban nem elérhetők az ember számára, lehetőségként azonban mindenki számára jelen vannak. Ezen képességek túlmutatnak az egyéni lét, a tér-idő és a szokványos értelemben vett érzékelhető valóság korlátain, az intuíció és mély belátás olyan szintjeit jelentik, amely a külső szemlélő számára megmagyarázhatatlannak tűnik és csodaszámba megy. A teljesség azonban ezeket is magában foglalja, méghozzá tudatosan kimunkálva és az egész ember gazdag szövetébe értő módon beleszőve.

Dervisek dervisgúnya nélkül

Nem csak koldusnak látható beavatott mesterek és kifordított módon dervisnek öltözött imposztorok, szellemi koldusok léteznek. Vannak dervisgúnya helyett hétköznapi gazdag vagy szegény öltözékű szúfik, akik látható vagy igencsak rejtett módon működnek a világban. Lehetnek keleti vagy nyugati emberek, akár mindkettő egyszerre, a kategóriák szokványos alkalmazásán így is kényszerítik a túllépést. Vagy azt is mondhatnánk kicsit kiterjesztve a dervisruha szimbólumának értelmezését: ahogyan a dervis saját ruháját foltokból összeilleszti és összevarrja, majd a látszólag rongyos végeredményt méltó öltözékként viseli, úgy áll össze a különböző népek, iskolák, tanítások, társadalmi rétegek, látható és rejtőzködő tagjaiból a dervisek szövedéke, mely a szúfi világot borítja rejtő lepelként és világosan felismerhető jelzésként.

Szegénység és vándorlás

A dervis a legradikálisabb igazságkereső. Minden létező dologról lemond. Minden egyes dologról. Következményként (és nem cserébe) övé a mindenség, övé az egy. Abszolút lemondás, melynek eredménye az abszolút megvalósítás, azaz az abszolútum megvalósítása. Ennek az útnak csupán külső, szinte lényegtelen kivetülése az anyagi szegénység és egyszerűsége. Mellékhatás, sajátos kifejeződés. A dervis szegénysége nem anyagi jellegű és nem is anyagi célzatú. Hogyan is lehetne anyagi jellegű módszerrel, eszközökkel szellemi eredményekre törekedni a siker legkisebb reménye nélkül?

Minden dologhoz elvágja ragaszkodását és magát egészen a létezéshez köti. Vágyait és kötődését a teremtett dolgokkal megszünteti, vágyát és szerelmét annak Misztikus Tárgya irányába tökéletes és végső hőfokra hevíti, összeköttetését a Teremtővel helyreállítja, közvetlenül megtapasztalja és véglegesíti.

Ezen az ösvényen végül is egy távolságot kell leküzdenie, ami valójában nem is létezik. Útnak nevezhető, eljutásnak a Szív, a Szeretet Legbenső Forrásához, amely közelebb van hozzá, mint bármi külső dolog. Az elfordulás a külső dolgoktól azonban, és a megfelelő irányba fordulás nem kis erőfeszítésbe kerül. A vándorlás tehát egyrészt ennek az egy lépésnél is végtelenül rövidebb távolságnak a kifejeződése, amely végtelen messzeségnek tűnik a kereső szemében.

A ruha, amely leginkább szembetűnő lehet, sok szempontból kifejezi a szegénységet. Egy kevésbé látványos, de annál jelentősebb elszakítottság a földi javaktól az otthonról való lemondás. A dervisnek tehát gyapjúöltözetén kívül se ruhatára, se háza és tulajdona nincs. Öltözék és hajlék nélkül vándorlásra kényszerül. Ez a friss felismerésekre lehetőséget adó vendég-lét az utazók rácsodálkozásának látásmódját teremti meg és tartja fenn számára, valamint azt a tudatosságot, hogy minden teremtett dolog és jelenség átmeneti, múlandó, változik és viszonylagos. Maga a Próféta is ezt tanácsolja az embereknek: „Úgy élj a földön, mintha idegen vagy utazó volnál!”

A dervisek ruházata nem koldusok rongya, éppen ahogy vándorlásuk sem céltalan csavargás. A ruházat elkészítésének szigorú elveihez és összetett szimbolikájához hasonlatosan a vándorló dervisek mozgását, maradását és az általuk ellátható feladatokat is megszabják a hagyományok. Többnyire a dervisek között mindig voltak helyben állomásozók, a rendházakat, központokat, vagy találkozási sarkokat, zugokat működtető, fenntartó mesterek és tanítványok köre és voltak a vándorlók. Az egyes közösségek másfajta módszerekre helyezték a hangsúlyt, mások voltak technikáik és irányultságuk bizonyos mértékben. Az egyes tanítványok, keresők nem iskolák mellett kötelezték el magukat elsősorban, hanem a keresés és a megvalósítás célja mellett. Ezért olykor mesterük tanácsára, azaz inkább megfellebbezhetetlen utasítására nagy földrajzi távolságokat átszelve el kellett jutniuk tanulásuk megvalósításának soron következő állomására. Ez a célirányos vándorlás csupán az egyik változata volt az utazásnak. Ezt a mesterek elméleti és tapasztalati tudása vezette, amely felébresztett és működésbe hozott mély intuíción is alapult. A saját, belső vezetettség is létezett persze, az önálló ihletettség intuitív irány-, és célkijelölése. A mekkai zarándoklat és más célzott, kisebb jelentőségű zarándokutak szintén keretét jelenthették az utazásnak, de megszabhatta azt a menekülés kényszere a vallási, politikai üldöztetés vagy a háborús helyzetek elől, mint amilyen a mongol fenyegetés volt Rúmi családja számára. A vándorlás továbbá a már megvalósított szellemi szint mellett a tanítás és a tudás terjesztése céljával is párosulhatott, bár ennek meg voltak a maga veszélyei és olykor egészen tragikus következményei, ahogyan a kivételes szúfi szent, Manszúr al-Halládzs vértanúságának története erre rávilágít. A dervisek olykor titkos találkozókat is szerveztek, amelyeken részt venni nagy tisztesség volt: eszmét cserélhettek és kapcsolódhattak így távoli testvéreikkel, nagy tudású misztikus mesterekkel. Voltak azonban olyan szúfik is, akik közösségről közösségre haladtak, sok időt töltöttek a vadonban és az úton, és keveset dervisházakban. Ez utóbbi vendégeskedés időtartamát a hagyományok egyébként is komolyan korlátozták.

Miként nem minden dervis ölti magára a dervisek ruháját kívül, úgy nem mind vándorol a világban is és anyagi javak tekintetében sem mind nincstelen. (Vannak dervisrendek, amelyek kifejezetten fontosnak tartják a világi befolyást és ezért befolyásos, módos emberekként élnek és hatnak a társadalomban.) Belül és láthatatlanul azonban szegény (faqír) és vándor mindahány.

Egyszerűség és összetettség

Az összetettség mögött mindig egység, egyetemesség és egyszerűség rejlik. A látszólagos egyszerűség pedig többnyire roppant összetettséget hordoz magában. A dervis koldusgúnyája eszmék szövedékét fejezi ki a legelegánsabb és legsokértelműbb módon. A legegyszerűbb és legcsodálatosabb természeti jelenségek (és főleg a megtapasztalásuk nyomán bennünk megjelenő érzelmek) mögött oly összetett folyamatok és jelenségek állnak, melyeket sem számba venni sem pontosan megérteni nem tudunk. Talán abban a pillanatban nem is szándékozunk.

Az egyszerűség letisztultság és pontosság. Ez nem lehet kiindulópont, hanem ambíció. Az összetettség megértése pedig a legegyszerűbb alapokon kell nyugodjon. A szúfik ezt tökéletesen értették és művelték. E két elv egymásba fonódása misztérium és kulcs egyszerre.

Harlequin és a vándorló mór dervistanító zavaros beszéde

Számos elgondolás él a Harlequin (olasz: Arlecchino, francia: Arlequin) név és az általa jelölt alak eredetéről. Harlequin a XVI. században tűnt fel az olasz Commedia dell’arte állandó szereplőjeként. Jellemzően rombusz alakú (fekete-fehér vagy színes) foltok alkották öltözékét, arcát maszk borította. Eredetileg egy fortélyos, szinte ördögszerű furcsa alak, később inkább ügyes és akrobatikus varázsló, hősszerelmes. Leginkább a bűvészek és a romantikus hősök őstípusának elegye. Angliában már a pantomim és az akrobatikus elemekkel jócskán megtűzdelt harlequinade szereplőjeként honosodik meg, melynek karakterei és felépítése némileg eltér az eredeti olasz verziótól, de egészen a XX. század közepéig változó formában igen népszerű volt. Kétségtelen bizonyítékért igen sok ponton kellene igazolni a dél-európai mór jelenlét kulturális hatását a kor nyugati civilizációjára és a török-arab kereskedelem hatását velencei közvetítéssel a reneszánszra, de elégedjünk meg most csupán a név és a ruházat sajátos nyomainak vizsgálatával. A név rejtélyes módon megegyezik a Spanyolhonban és más európai vidékeken megjelent titokzatos tanítóéval, tanító típussal, aki foltokból varrt ruhában járt-kelt, rejtélyes szavakat és jeleket használt és olyan hatásokat helyezett el a vele találkozókban, amelyet azok kevéssé mérhettek fel vagy érthettek meg. Az alak neve arabul akhlaq (kiejtése arlaq, többesszáma arlaqín, arlekín), melynek jelentése egyfajta szójáték a „hatalmas kapu” és a „zavaros beszéd” között. Könnyen meglehet, hogy a beavatatlanok számára a folklórban fennmaradt a vándorló varázsló alakja, mely végül utat talált a színpadra és részévé vált a nyugati kultúrának anélkül, hogy eredetéről tudtunk volna bármit is, és főleg, hogy eredeti funkcióját, tanítását vagy üzenetét felfoghattuk volna az eredeti utazó dervistanítónak. A pantomim Harlequin varázsló-akrobata-bajkeverő-hősszerelmes figurája felhívja azonban figyelmünket, hogy a dervis alakja búvópatakként, rejtélyes módon szinte máig hat, szinte az orrunk előtt táncol, sőt értékeljük különös, művészi lenyomatát, és még meg is tapsoljuk játékát tudtunkon kívül.

Kultúrtörténeti lenyomatok

A Harlequin messze nem elkülönült jelenség. A szúfizmus lenyomata az európai kultúrában nagyon sok területen tetten érhető. Felsorolás szintjén említendő: az alkímia és a hermetikai tradíció, ebből fakadóan a kémia, az orvoslás, a filozófia (gondoljunk csak arra, hogy Arisztotelész művei arab forrásokból kerültek vissza Európába, miután a sötét középkor szinte teljesen leválasztatott az európai filozófiai örökségről). A szúfizmus hatott továbbá az olyan jelenségekre, mint a lovagrendek, a titkos társaságok, a rózsakeresztesek, szerzetesi gyakorlatok (maga a rózsafüzér eszköze és elnevezése egyaránt a szúfizmusra mutat. Templomosok, szabadkőművesek, boszorkányrendek és a reneszánsz polihisztorok mind közvetve vagy közvetlenül a dervisek hagyatékából születtek vagy kerültek átadásra és nyugati továbbadásra.

Hatások és visszahatások a kultúrák és irányzatok között

A szúfizmus is integrált praxisokat és gondolatokat számos kultúrából és misztikus irányzatból. Egyformán fellelhetők olyan érvelések, amelyek a szúfizmus megtermékenyítő hatását hangsúlyozzák és mások, amelyek attól eltérő hagyományok hatását vélik kimutatni magában a szúfizmusban. A vedanta, a kereszténység, a kabbala, a zen egyaránt rendelkezik áthallásokkal a szúfizmus területéről, és eltérő mértékben lehet csak biztosan megállapítani azt, hogy mely hagyomány volt az eredendő hordozó, és melyik az átvevő, a magába integráló.

De talán ennyire fontos az időbeliség vagy az elsőbbség? Éppen a misztika területe az, ahol talán a leginkább elfogadható az a jelenség, hogy nem feltétlenül kell a megnyilvánulásoknak kapcsolatba kerülni egymással a hasonlósághoz, azonossághoz, ha azonos forrásból merítenek vagy azonos mögöttes valóságot fejeznek ki. Annyira elképzelhetetlen, hogy egymástól függetlenül jussanak hasonló következtetésekre emberi lények önmagukkal kapcsolatban? Elfogadható, hogy több emberi közösség azonos időben azonos tárgyi eszközöket fedez fel. A dél-amerikai indiánok a csónakot nem Skandinávia hajósaitól tanulták el valószínűleg. Annyira elképzelhetetlen, hogy a formákon túli legbelső lényeget kereső emberek hasonló eredményekre jutnak útjukon anélkül, hogy találkoznának? A misztikusok ráadásul egy bizonyos mélységig eljutva nem a hagyományok különbözőségére figyelnek, hanem azok mögöttes egységére. Kevésbé érzékelik is azokat a határokat, amelyek mentén pontosan nyomon kellene követni a történeti eszmecserét az irányzatok között. Ők, a legavatottabb ismerői e folyamatnak tehát, szinte a legkevésbé erre az aspektusra koncentrálnak.

Egyetemes misztikus áramlat és törekvés

A misztikus utak között bármiféle hierarchia felállítása vagy az egymásra hatások időbeliségének pontos lekövetése helyett a legbiztosabb alap és megcáfolhatatlan, hogy léteznek misztikusok és létezik a belső tudás keresésének számos irányzata. Felfedezhető és feltérképezhető továbbá, hogy ezek az irányzatok nagymértékben hatottak és hatnak egymásra, azaz szinte kibogozhatatlanul áthatották egymást. Viszonylag kevés szellemi hagyománnyal nem kerültek kapcsolatba távolról, más kultúrából származó emberek, és ezekre komoly hatást gyakoroltak e misztikus utak, tehát azt is kijelenthetjük, hogy a módszerek és az eszmék egyetemesen működnek, sőt valószínűleg az ember egyetemes jellemzői mentén kerültek kialakításra hasonló célok elérése érdekében.

A szúfik saját hagyományukra vonatkozó tanításai és meghatározásai ezzel megdöbbentően összhangban vannak. Olyannyira, hogy az őseredeti szúfiknak és útjuknak sokáig nem volt neve sem. Hamarabb nevezték el őket mások valahogy, ők pedig gyakran vonakodnak kategóriához vagy névhez kötni törekvésüket. Ezáltal talán azt is hangsúlyozták, hogy nem az elnevezés a lényeg, nem a forma, nem a kategória, hanem a megvalósítás és a tudás maga. Ezáltal, feltehetően egyáltalán nem véletlenül, de amellett törtek lándzsát, hogy nem egy adott utat vagy irányzatot képviselnek, hanem azt az időtlen, egyetemes szándékot és bizonyosságot, hogy az ember túlléphet általános korlátain és részlegességén, eljuthat a teljességhez. A szúfizmus (taszavvúf) tehát egyszerre tekinthető magának az egyetemes misztika szúfik által használt elnevezésének, melynek általuk járt aktuális ösvénye annak egy egyedi megnyilvánulása; és tekinthető a gyűjtőnevének az egyetemes misztikán belül a jellemzően muszlim kultúrkörhöz kötődő misztikus irányzatoknak, melyek maguk is sokféle hagyományból meríthettek az idők során, és azokat integrálták. Ennek üzenete csodálatos. Egy olyan tanítás és összehangolt egyetemes szervezett oktatási és nevelési rendszer létét sejteti, amely az emberi működés forradalmi átalakítását és az emberi lehetőségek beteljesítését célozza abban a kultúrában, amelyikben éppen működik. A teljesség tulajdonképpen egyféle, számtalan útja van az elérésének. Ez a szúfizmus szerteágazó világában éppúgy érvényes tanítás, mint az azon „kívüli” hagyományokban.

Módszerek és utak, sokféleség, egység

A szúfik a szűk értelemben vett muszlim törvények, tág értelemben a kultúra rituális, erkölcsi és társadalmi szabályai szerint járnak el, melyek egy kinyilatkoztatott renden alapulnak. Ez az Igazság, a Valóság legkülső héja. A vallásosság külső megnyilvánulása, mely általános és minimális követelmény. Ezen belül található az út, az ösvény, amely már egyedi és sajátos, sokféle létezik. Ez a vallásosság belső magva, amely a misztikus út. Ezen utak egyazon Igazsághoz vezetnek, amely maga a Valóság, Isten. Az Igazság tehát egyetemes és abszolút. E hármasság (sari’a, taríqa, haqíqa) fejezi ki a társadalom és az egyes dervisrendek, irányzatok és a Végső Valóság viszonyát, egyúttal az egyének végtelenül sokféle útját az Egységig, de kijelöli magának a szűkebb értelemben vett szúfizmusnak is a helyét az egyetemes misztikán belül.

A teljességhez tehát nem kell az összes út, elég egyetlen. A szúfi felfogás ugyanakkor rámutat, hogy a teljesség megértése kizárja a kizárólagosságot, ami utal a Valóság végtelenül összetett mivoltára és a végtelen sok megközelítési módra, amely Oda elvezethet.

***

KIEGÉSZÍTÉS

A szúfi út rejtett jelentései a szúfi hagyományban

A szúfizmus szó (arab: SzWF, SzFA’, SzFW) gyökének derivátumai*

• gyapjú, gyapjúruha, szövés-fonás
• misztikus, szúfi, ezoterikus muszlim gyakorló
• az igazság keresője
• egyetemes misztikus tanítás és hagyomány, belső út és tudás
• a vallások transzcendens közös lényege
• tiszta, puszta, merő, keveredés nélküli, tömény (hígítás nélküli)
• egyszerű, szerény, hamisítatlan, romlatlan
• teljes odaszánás, teljes szívből való odaadás
• szűrő, megszűr, megtisztul, megigazul, a szennyeződés megszüntetése
• békés, zaklatottságtól mentes, letisztult, felhőtlen, nyugodt
• egyenes, tisztaszívű, becsületes, komoly szándékú, jóakaratú, nyílt, őszinte
• hibátlan, makulátlan
• kő, kavics, szikla
• kiválasztott, kivételes, legjobb, elit, valaminek a legjava, legszebb vonása
• kvintesszencia, valaminek a legtisztább, legsűrűbb lényege
• békés, boldog, örömteli, vidám, derűs
• kebelbarát, igaz barát, hű és bizalmas társ
• egyetértés, harmónia, összhang, egység

A szúfizmus követői ezek szerint egyetlen szóval kifejezik őszinte, törekvésüket a tisztaságra, az egyszerűségre, a megtisztulásra, a romlatlan és hamísítatlanul igaz, hibátlan, zavartalanul békés és felhőtlenül örömteli életre, sziklaszilárd elszántsággal, teljes odaadással, rendíthetetlen nyugalommal valósítanak meg. Mindezzel kimondják azt is, hogy útjuk során célba csak a legkiválóbbak, a legkivételesebbek érhetnek, a kiválasztottság és a legjobbak közé való eljutás pedig csakis a megtisztuláson, a romlatlan eredeti állapothoz való visszataláláson keresztül lehetséges. A szúfi a lemondás, a szerénység, becsület és a nyílt jóakarat útját járja e név mély jelentése szerint, összhangot és egyetértést, igaz barátságot valósít meg vele együtt saját tökéletesítésükön munkálkodó testvéreivel, de minden más út követőjével is, végső soron pedig Magával Urával, Teremtőjével, a Legfőbb Baráttal kerül a legbensőségesebb közelségbe és megbonthatatlan egységbe. Így válik valóban tökéletessé, hibátlanná, megvalósulttá, megigazulttá,maradéktalanul valóvá és Önmagává.

*A számmisztikai és egyéb kódolási módszerek figyelembevétele (tehát rejtjeles jelentés-kiterjesztés) nélkül számba vett legközvetlenebb jelentések és konnotációk Idries Shah: The Sufi Way (Anchor Books, New York, 1971.) glosszáriumának felvetései alapján Hans Wehr arab-angol szótára (A Dictionary of Modern Written Arabic. Librairie du Liban, Beirut /Macdonald & Evans Ltd., London, 1980.) és Daniel Reig arab-francia szótára (Dictionnaire arabe–français. Larousse, Paris, 2004.) szerint. A szavak és jelentések szövegszerű összefűzése a szerző által.

***

A dervisek kincse és a szentek vagyona

„Ital nélkül ittas, étel nélkül jóllakott, felkavart vágyódó, étel és étvágy nélkül éhező, álmatlan vándor. Szerény köpeny alatt rejtőző király, a romok között megbúvó kincs, sem ég, sem föld fia, sem tűz, sem víz nem alkotja. Tenger partok nélkül, száz holdja, száz ege és száz napcsillaga van. Bölcsessége az egyetemes igazság tudása, mely nem könyvekből való.”
– (Maulaná) Dzsalál-a’dín Rúmi

„Az igaz odaadás önmagáért való, nem pedig a menny utáni vágyakozásból, sem a pokoltól való félelemből fakad.” – Ra’bia al-Adawíjja

„Tiéd a lét és a nemlét, a föld mélye és az égtető a két ruhád.” – Husszein ibn-Manszúr al-Halládzs

„Szegény ember inkább foltos gúnyát öltsön,
Semmint idegentől újat kérjen kölcsön.” – Muszliheddín Szádi

„Úgy tartózkodj ebben a világban, mintha idegen, vagy utas volnál! Ha rád esteledik, ne várd a reggelt, s ha reggelre ébredsz, ne várd az estét! Amikor egészséges vagy, készülj a betegségre, és amíg életben vagy, készülj a halálodra!” – A negyvenedik hagyomány, Mohamed prófétának tulajdonított mondás

„– Melyik út vezet Istenhez?
– Húzd vissza mindkét lábadat, az egyiket a földi, a másikat a túlvilági életből, és akkor Nála vagy.” – Husszein ibn-Manszúr al-Halládzs

Ha Istennek adod a magad semmiségét, akkor Ő neked adja a mindenségét.” – Husszein ibn-Manszúr al-Halládzs

„Ami a fejedben van, dobd ki, ami a kezedben van, hajítsd el, amivel találkozol, az elől ne térj ki – ez a szúfi.” – Abu-Szaid

„Ha valamit elvesztettél, ne bánkódj, semmiség. Ha vagyont szereztél, ne örvendj, semmiség.” – (Maulaná) Dzsalál-a’dín Rúmi

„Én vagyok a létező és a nem-létező, a múlandó és az örök, én vagyok a képzelt és az érzékelhető, én vagyok a kígyó és a sas, én vagyok az oldás és a kötés, a bor és a serleg, én vagyok a kincs és a szegénység, én vagyok a teremtmény és a Teremtő.” – Husszein ibn-Manszúr al-Halládzs

„És, Istenemre mondom, aki szabad, az szent.” – al-Arabí ad-Darqáwí

63/2015
Kozma Dániel

.