Hol lakik a bőség?

„A tisztesség híján felhalmozott vagyon olyan,

akár a finom tej, ami megromlott a mosatlan edényben.”

(Tirukural 1000.)

Manapság haszonelvű világban élünk, ahol nagyon sok mindennek az értékét – látszólagos értékét – a pénzzel igyekeznek mérni, s az anyagi biztonság, a bőség természetes környezetté vált sokak számára. Ám a gazdagságnak ez a felfogása távol áll a keleti gondolkodás bőség-elméletével, ahol a vagyon forrását és hivatását is alapos teológiai, metafizikai és szociális kritériumok alapján határozták meg.

Úgy mondják, a világ minden kincse sem elég a kapzsi embernek, ezért hajdanán inkább azt igyekeztek tudatosítani, hogy minden forrás az Istené. A bőség forrása tehát isteni, a gondviselés jóvoltából pedig mindenkinek jut valamennyi.

Aki tehetősebb, annak feladata van vagyonával. A vagyont használni kell: vagy saját megélhetésünkre és kényelmünkre, vagy a rászorulók segítésére, illetve nemes célok támogatására. A vagyon élvezete és az adakozás a két biztonságos felhasználása az anyagi eszközöknek, különben az embert agyonnyomja a vagyona.

Két forrást választottunk annak bemutatására, miként gondolkodtak az ősi Indiában a vagyon, szerencse, bőség kérdéséről.

Az első forrásunk a Visnu dharma-sásztra vagy Visnu-szútra, a szent hagyomány elemeinek, törvényeinek gyűjteménye. A véda-irodalom külön műfaját alkotják a szent elvek és törvények alkalmazását ismertető rituális források, a kalpa-szútrák. Ezek között találjuk a védai áldozatokkal foglalkozó Kalpa– vagy Srauta-szútrákat, a családi élet normáit taglaló Grhja-szútrákat, az áldozatkör szabályait elemző Sulba-szútrákat és a társadalmi együttélés normáit rögzítő Dharma-szútrákat.

A Visnu-dharma-szútra az egyik fontos ilyen törvénykönyv, forrása és szerzője nehezen azonosítható, egyesek a fekete Jadzsur-véda hagyományával hozzák összefüggésbe. A történet szerint Visnu, a fenntartás védőistene tanítja Bhúmit, a föld istennőjét. Ennek a beszélgetésnek legutolsó előtti hosszasabb fejezete taglalja a szerencse Istennőjének kilétét.

A másik forrásunk a tamil irodalom aforizma gyűjteménye, a Tirukural. Az Áldott aforizmák (tiru – áldásos, szent, tekintélyes; kural – tömör, rövid) szerzője, a dél-indiai Valluvar, Chennai környékén született és élt az időszámításunk körüli időkben. Műve költői formában fogalmaz meg örökérvényű erkölcsi tanításokat s politikai tanácsokat, ezért szerepe hasonlatos az i.e. második században élt észak-indiai bölcs, Csánakja működéséhez. Az 1330 aforizma a négy emberi életcél – erény, vagyon, szerelem és üdvösség – közül az első három témával foglalkozik, mert ezek követése garantáltan elnyerhetővé teszi az utolsót, az üdvösséget. Mi most a bőséget és a vagyon megszerzését illető morális intésekkel foglalkozó részeket idézzünk.

Visnu törvénykönyve

Visnu dharma-sásztra 99. fejezet

A Föld istennője rendkívül elégedett volt, amiért megpillanthatta Srít [a szerencse istennőjét], aki éppen az istenek istenének, Visnunak lábait masszírozta gyöngéden. Laksmít vezeklésének ragyogó fényköre övezte, orcája akár a színarany. (1.)

– Elbűvölő úrnőm! Kezeid szépsége csak a szirmait bontogató vörös lótuszvirághoz fogható! Annak lábait érinted, akinek köldöke a nyílott vörös lótuszvirágra emlékeztet, s állandó lakhelyed is a kinyílt vörös lótuszvirághoz hasonlatos. Derekad a nyílott vörös lótusz árnyalatában játszik. (2.)

– Szemed akár a kék lótusz szirma, tested aranyfényben tündöklik, ruházatod hófehér. Testedet pompás ékszerek díszítik, orcád sugárzik, akár a holdvilág, s ragyogsz, mint a Nap. Hatalmad mérhetetlen, te vagy a világmindenség úrnője. (3.)

– Te vagy a végső oltalom [az üdvösség], az emberi életcélok közül a legfőbb, hisz te vagy Laksmí, a szerencse istennője! Te vagy veszélyben a menedék, Srí, a mindentől független közömbösség, és a mindenek fölött aratott győzelem. Te vagy maga a szépség, a [Nap és Hold] tündöklése, a népszerűség és a siker, de te vagy a bölcsesség, a béketűrés, a szó ereje, s mindenek megtisztítója. (4.)

Az emberi életcélok az alábbiak: erény (dharma), bőség (artha), boldogság (káma) és üdvösség (móksa). Laksmínak azért nevezik, mert ő minden lény célja (laksjaté), Srínek pedig azért, mert Visnut szolgálja, illetve mert ő mindennek a menedéke. A közömbösség a világi ambíciókra vonatkozik, s az üdvállapot sajátja.

– Te vagy az ősatyák eledele, a türelem, a föld [kincses méhe], te vagy az eltökéltség, a szilárdság, az áldozatokból fakadó áldás, te vagy a józanság, a mindenhová elterjedő jóhír, az irigység ellentéte, s te vagy az istenek tápláléka, a gondolat ereje és az értelem. (5.)

– Ahogy a legfőbb Isten, Visnu áthatja mindeme három világot [a mennyeket, a levegőeget s a földet], úgy te is áthatsz mindent, ó ajándékok feketeszemű forrása! Most mégis megkérlek, sorold föl nekem, hol lakozik a te emberfölötti hatalmad? (6.)

A földistennő kérdésére válaszképpen így szólt az istenek Istene oldalán álló Laksmí:

– Ó, istennő, egy pillanatra sem hagyom magára az én aranylóan tündöklő Uramat, Madhu végzetét! (7.)

(Laksmí áthat mindent, akárcsak maga Visnu, mert ő Visnu saktija, vagyis hitvese formájában megtestesült aktív hatalma.)

– De halld most tőlem, ó világ támasza, hol lakozom még! Halld az ő tanítását, akit az emberek Srí párjának neveznek, s aki körül gondolataim járnak, s halld az én véleményemet is! (8.)

– Ott lakom a Napon és a Holdon, a felhőtlen, csillagos égbolton, de ott lakom a fellegekben, amik az esőt záporozzák, vagy amik Indra íjával ékesek s amelyekből villámok cikáznak alá. (9.)

– [Ott vagyok] a csillogó aranyban és ezüstben, a hibátlan drágakövekben és az ékes ruházatban, ó, Föld istenasszonya! Ott lakom a fehérfalú palotákban és az istenek jelképeivel ékes templomokban. (10.)

– Ott vagyok a friss tehéntrágyában, a szerelmes királyi elefántban, a pompás jóerejű lóban, a fenséges bikában és a védát tanulmányozó bráhmanában. (11.)

– Ott lakom a trónuson, az ámalaka-cserjében, a bél-fában, a királyi napernyőben, a kagylókürtben és a lótuszvirágban, de a lángoló tűzben, a fényes kardban és a tükörben is ott vagyok. (12.)

– Ott vagyok a teli vizesedényekben s a kifestett [csarnokokban], ahol csamara- és egyéb legyezők vannak, ott vagyok a fénylő aranyedényekben s a frissen felszántott földben. (13.)

– Ott vagyok a tejben, a vajban, a friss fűben, a mézben és a savanyított tejben, de a házas asszonyban, a hajadon jó hírében, az istenek, az aszkéták és a szerpapok környezetében is. (14.)

– Ott vagyok a nyílvesszőben, a csatából győztesen hazatérő harcosban, de a dicsőséges csatában elhulltban is, aki a mennyekbe jutott. Ott vagyok a védák zengésében, a kagylókürt búgó hangjában, az istenekhez s az ősökhöz szóló áldozati szózatokban, s a hangszerek muzsikájában. (15.)

– Jelen vagyok a királyszentelésen, a házasságkötés ceremóniáján, az áldozatokban, de a vőlegényben, s abban is, aki fejet mosott. Ott vagyok a fehér virágban, a hegységekben, a gyümölcsben, a szép tájakon és a nagy folyamokban. (16.)

– Ott lakom a tavakban, a tiszta vízben, a zsenge fű benőtte mezőn, s a lótuszvirágban [és gyümölcsökben] bővelkedő erdőkben, de ott vagyok a ma született csecsemőben s a karonülő gyermekben, abban, aki örvendezik, de az erényes emberben s a törvényhez ragaszkodóban is. (17.)

– Ott lakom abban az emberben, aki követi az előírt szokásokat, aki sosem tér el a szent törvényektől, de vele vagyok a szolidan s a jólöltözött emberrel is. Elkísérem az elméjét s érzékeit fegyelmező embert, a bűntelent, a tiszta táplálékot fogyasztót, s azt, aki tisztelettel fogadja vendégét. (18.)

– Nem tágítok ama férfi mellől, aki hűséges a hitveséhez, aki ragaszkodik hivatásához, kimagaslóan erényes, vagy aki tartózkodik a túlzottan gyakori étkezéstől. Ott vagyok a virágokkal ékes, a tagjait illatos kenetekkel ápoló, vagy kellemes illatszereket használó és a felékszerezett ember mellett is. (19.)

– Ott vagyok az igazmondó, s a lények iránt jóságos ember mellett, de a házasember, a béketűrő, a nem haragvó mellett is. Ott vagyok munkájában járatos, s a mások hivatásához is értő ember mellett, de a folyton jámbor gondolatokkal foglalkozó s a töretlenül alázatos ember mellett is. (20.)

– Elkísérem azt az asszonyt, aki mindig illő ékszert visel, odaadó a férje iránt, aki kedves szavú, takarékos, háztartását rendben vezeti, akinek fiai vannak, s aki buzgó az otthoni áldozatok bemutatásában. (21.)

– Ott vagyok az otthonát rendben s tisztán tartó asszony mellett, aki fegyelmezi magát, aki nem veszekedős, elégedett, hűségesen ragaszkodik a dharmához és adakozó hajlamú, de legfőképp mindig ott vagyok, ahol Madhu végzete. (22.)

– Egy pillanatra sem tágítok Purusóttam mellől… (23.)

Áldásos aforizmák

Tirukural aforizma gyűjtemény, 2. Könyv, 101. és 76. dekád

A senkit sem szolgáló vagyon

1001

Aki csak gyűjtögeti vagyonát, de nem élvezi s el sem költi,

Maga is olyan élettelen, akár csak holt kincsei.

1002

A fukar, aki azt hiszi, a vagyon a minden, de nem ad másoknak,

Legközelebb nincstelen nyomorultként születik.

1003

Aki az erénnyel mit sem törődve csak halmozza vagyonát,

Nem más, csak fölösleges teher a világnak.

1004

Miféle örökséget hagyhatna hátra az a nyomorult,

Aki fukar ember hírében áll, mert nem segít senkin?

1005

Felhalmozott kincsei tetején trónol a szegény,

Aki nem élvezi vagyonát, s nem is adományoz belőle.

1006

A mérhetetlen vagyon átok annak, aki nem örvend

a bőségnek, s nem adakozik az arra méltónak.

1007

Annak a vagyona, aki nem ad a rászorulóknak olyan,

Akár a szépséges hajadon, aki magányosan öregszik meg.

1008

Annak az embernek a vagyona, akit senki sem szeret

Olyan, akár a falu közepén tenyésző mérges fa.

1009

Idegenek rabolják el egy nap annak kincseit, aki a gyűjtögetés végett

mindent megtagadott magától, még a szerelmet s a dharmát is.

1010

A nagylelkű tehetős ember időleges ínsége olyan,

Akár az esős évszakban a múló szárazság.

A vagyon szerzése

751

Semmi sem fogható a vagyonhoz, ami

A méltatlan emberből is méltóságost csinál.

752

A szegényt mindenki megveti,

Míg a gazdagot mindenki dicséri.

753

A vagyon a hordozható lámpás,

Ami eloszlatja az ínség sötétségét.

754

A méltó módon szerzett vagyon

Erényt és boldogságot szül.

755

Ne fogadd el, inkább kerüld azt a vagyont,

Ami könyörtelen és szeretetlen mód adódna.

756

Gazdátlan vagyontárgy, hadizsákmány,

adó és vám jövedelmek – ezek a király bevételei.

757

A könyörületet, a szeretet édes gyermekét

A bőség, a nagylelkű nevelőanya táplálja.

758

Bőséges fedezettel vágni egy vállalkozásba olyan,

Mint mikor a dombtetőről nézed az elefántok tusakodását.

759

Gyűjtsd a vagyont! – nincs ennél élesebb penge

Ellenfeleid büszkeségét hogy letörd.

760

Ha már megvan a vagyonod, a két további kincs:

Kötelesség és boldogság – már magától adódik.

65/2015

Napkelet Bölcseleti Iskola munkaközössége