Unokaság és nagyapaság
Egyszer három fiatal beszélgetett Édesapjukról. Az egyik azt mondta:
– Az én apám ismeri az igazgatót.
A másik azt mondta:
– Az én apám ismeri a polgármestert.
A harmadik pedig magabiztosan kijelentette:
– Az semmi, az enyém ismeri Istent!”
Milyen, mennyire fontos kijelentés! Aki ismeri Istent, Mindent ismer!
Óriási öröm számomra, hogy unokáimat Istenhez közelítik szüleik. Egyik vőm minden reggel így emeli fel a hangját: „Új nap!” – s a gyermekei – két fiú – így válaszolnak: „Új lehetőségek!”
Igen. Minden nap új lehetőség Istent felismerni gyermekhangban, kisállatban, fűben, fában, kőben, vízben, földben, levegőben… Mert a világ jól van teremtve. Nekünk adatott tájékozódni benne. A mi lehetőségünk a fölfedezés, a mi apai és nagyapai föladatunk ráirányítani a figyelmet Isten minket szerető áldására.
Egyik délutáni altató mese közben Gyuri unokám nekem szegezi a kérdést:
– Hol lakik az Isten, a templomban?, az égben?
– Nem; a szívedben…
Ő súgja neked, hogy legyél jó testvér, Ő etet téged, Ő tanít a szeretetre. Csak akkor megy messzire tőled, ha akaratos vagy, ha elveszed a más játékát és ha veszekedsz a játékkutyácskádért. Látod, akkor elmegy az égbe, a templomba bújik, vagy a kis szobácskád rejtett sarkába. Tudod, azért mennek az emberek templomba, hogy megkeressék és megvigasztalják a sok rosszat-látó Istent.
De azonnal visszajön és melegíti a szívedet, ha odaadod a játékodat, ha megsimogatod az anya fáradt arcát, ha megcsókolod édesapa kezét. Mert azzal a kézzel vezet téged, azzal a kézzel dolgozik érted, azzal a kézzel védelmez benneteket és azzal a kézzel etet téged Isten ételével – a megáldott étellel, a legszentebb falatot adó szeretettel.
Isten akkor is gondoskodik rólad, amikor az utcán mész. Óv téged és örül, hogy az óvodában tanulod az evés előtti imát. Mosolyog és vigyáz rád, amíg alszol, amikor futkosol, amikor bátran biciklizel nagyapáddal, és azt súgja neked esős, rohanó-reggeles hétfőn a lejtőn gurulva: „Kiálts kis Gyurikám! Vékony, pici erős gyermekhangoddal az utcán lökdösődő, kerekes kofferokat idegesen ráncigáló, siető zord felnőtt arcokba: „GUJUJUNK, Papaaa!!!!!!!” S láss csudát! A rossz-arcúak elmosolyodnak, a lökdösődők egymásra találnak, a zord tekintetűek megenyhülve rád mutogatnak, mert a te pici gyermekhangoddal üzent Isten nekik vidám napot, mosolygós ügyintézést, megértő, gondoskodó le-he-tő-sé-get a nap kezdetére:
„Egyszer három fiatal beszélgetett Édesapjukról. Az egyik azt mondta:
– Az én apám ismeri az igazgatót.
A másik azt mondta:
– Az én apám ismeri a polgármestert.
A harmadik pedig magabiztosan kijelentette:
– Az semmi, az enyém ismeri Istent!”
62/2014
Váray László
