A Szent Bölcsesség Temploma – Hagia Szophia

„Salamon, legyőztelek!”

(Justinianus császár)

Számomra a Hagia Szophia a restaurátor iskolához kötődő örök emlék. Az egyik művészettörténeti vizsgát megelőzően osztálytársaimmal éppen hazafelé tartottunk, mikor egyikük úgy döntött, keresztben átfut a Kálvin-téren, hogy elérje a buszát.

A villamosok és az akkori pesti forgalom közepette számomra ez félelmetes vállalkozásnak tűnt. Kértem, ne fusson át, mert ha megteszi, másnap biztosan meg fogok bukni a művészettörténet vizsgán, mert ha netán elüti egy autó, biztosan nem tudok majd levizsgázni. Én csak mondatom feléig jutottam, ő nekieredt, és nem lett semmi baja. Én pedig másnap az Hagia Szophiáról szóló tétel kaptam a vizsgán, az egyetlent, amiből valóban felkészültem, s mégis képtelen voltam megszólalni…

A bazilika története és szerkezete misztikus és lenyűgöző. I. Justinianus építtette a 6. század közepén, a régebbi bazilika helyére. Isztambul a Márvány-tengert és a Fekete-tengert összekötő Boszporusz-szoros mentén fekszik, s a világon egyedülálló módon két kontinensre nyúlik ki, összekötve így Európát Ázsiával.

Ezen a területen ősidők óta állt település különböző birodalmak részeként. A Római birodalomban, mint szabad város létezett és a barbár támadásokat is túlélte. A Bizánci Birodalom fővárosaként több mint ezer évet élt meg, mígnem 1453-ban az Ottomán Birodalom részévé vált, azóta nevezik Isztambulnak. Ebben a történelmi városban épült a késő ókori világ legnagyobb keresztény temploma, a Hagia Szophia.

Történelmi háttér

Konstantinápolyt Nagy Konstantin alapította. Ezt megelőzően csak egy kis település feküdt itt. Konstantin a Római Birodalom fővárosává tette a települést, a város fejlesztésébe fogott és hatalmas mérvű építkezéseket kezdett. Konstantinápoly az i. sz. 330 és 1240 között Európa legnagyobb és leggazdagabb városa volt. 330. május 11-én szentelték meg mint új várost. Földrajzi fekvése miatt jelentős kereskedelmet bonyolított le, sokan megfordultak falai közt, ami gazdaggá és népessé tette.

Justinianus császár zavaros időkben került hatalomra, nem sokkal a konstantinápolyi Nika-felkelés után. A politikai helyzet meglehetősen bizonytalan volt, anarchikus állapotok uralkodtak. A felkelők a magas adóterhek miatt el akarták űzni a császárt.

A régi székesegyházat felgyújtották és az leégett, de nemcsak a székesegyházat, az egész várost felégették a lázadók. Justinianus a felesége, Teodóra ösztönzésére erős kézzel szilárdította meg hatalmát, s a pusztulás nyomán új várost kellett építenie. Ez lehetőséget adott neki egy új városkép kialakítására. Mint minden nagy uralkodó, Justinianus is szeretett volna olyan emléket hagyni maga után, ami felejthetetlenné teszi uralkodását.

Persze nemcsak Konstantinápoly átépítésében gondolkozott, hanem egy Rómához hasonló birodalom létrehozására törekedett, és ennek szellemében akarta kialakítani a birodalom központját.

Ennek a monumentális tervnek állt a középpontjában a Hagia Szophia. Justinianus a leghatalmasabb, leglenyűgözőbb székesegyház megépítését tűzte ki célul, és mindezt nagyon gyorsan akarta megvalósítani. Egy hónappal a korábbi templom lerombolása után, 532 februárjában láttak hozzá az új építkezéshez. A nagyszabású munkálatok egyrészt tömegeknek nyújtott elfoglaltságot és munkalehetőséget – hiszen az építkezésen 100 építőmester és 10 000 ember dolgozott –, másrészt elvonta a tömegek figyelmét a lázongástól.

Isztambul olyan területen helyezkedik el, ahol élénk a szeizmikus tevékenység, gyakoriak a földrengések. Itt az építkezés nem könnyű, főleg ha olyan épületben gondolkozik az alkotó, amelynek évszázadokon keresztül kell majd hirdetnie az emlékét.

Konstantinápoly nemcsak Ázsiát kötötte össze Európával, hanem a Római Birodalom hanyatlását és a Bizánci birodalom felemelkedését is. Két földrész és két birodalom metszéspontjában állt és áll, korszakokat is egybefűzve.

Uralkodása alatt Justinianus kiválóan kombinálta a római hadseregben szerzett harci tapasztalatait spirituális ismereteivel s az akkoriban erősödő keresztény hittel. Államvallássá tette a kereszténységet, ezzel egy új hitet adott az új birodalomnak. Nemcsak az Új Rómát akarta itt létrehozni – sokáig így is nevezték a települést –, hanem az Új Jeruzsálemet is. Ezért olyan lenyűgöző épületet akart építtetni, ami méreteiben és hatásában fölülmúlja Salamon templomát, s amely alkalmas arra, hogy látogatóiban mennyei érzéseket keltsen.

A Hagia Szophia lett „A Templom” a földi világban, felváltva ezzel jeruzsálemi előképét. A bazilika hatalmas belső tere különleges fényjátékra ad lehetőséget, s a kupolák magassága erősíti a légies hatást. A külső felület burkolata szándékosan egyszerű, sőt szinte durva, ezzel is élesebb kontrasztot biztosítva, hogy a templom belső terébe lépve a hívő egy más világba érkezzen. Ahogy mondták, a tökéletesség belülről fakad.

Építészeti megoldásaival a hagyományos keresztény templomok szerkezetét is megváltoztatta. A keresztény bazilikák a korai időkben téglalap alakban épültek, a főhajó végét az apszis, egy félköríves tér zárta le. A templom-épületek a legtöbb esetben kereszt-alaprajzúak voltak, s ez a kereszt forma jelképezte a kereszténység spiritualitását. Ezzel szemben a körkörös kupola a szekuláris energiát jelképezte, mint ahogy a római Pantheon csodálatos épülete az államhatalom szimbóluma volt. A négyszögletes formában tehát az isteni felé vezető utat, a kör alakban pedig a világi hatalom szimbólumát látták.

Justinianus ezt a két szimbólumot akarta egyesíteni, ezért arra utasította építészeit, ötvözzék a négyszögletes és a körkörös szerkezeti elemeket. A templomot ráadásul nem egy adott személynek, hanem a Szent Bölcsesség-nek szentelték, ami utal az újonnan felfedezett tudományos és építészeti megoldásokra is.

Justinianus megbízásából a mérnöki munkákat a milétoszi Iszidórosz és a Tralles-béli Anthemiosz irányították. Eredetileg fizikusként illetve matematikusként működtek, de egyes források építészként is említik őket, ezek a szakágak akkoriban még nem váltak el élesen egymástól. Nem sok időt kaptak a kivitelezésre, alig több, mint öt év állt rendelkezésre. A két tudós, a kor két legjobb szakembere, magabiztosan oldotta meg a lehetetlennek látszó feladatokat. Sikerrel ötvözték a négyzetes alaprajzot és a körkörös kupolaszerkezetet, ami hosszú ideje megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Ráadásul hatalmas léptékben dolgoztak, olyannyira, hogy az általuk emelt templom az elkövetkező ezer éven át a világ legnagyobb egyházi épülete volt, egészen a sevillai székesegyház megépítéséig (1402-1528), ami napjainkban is a legnagyobb gótikus székesegyház.

Mire az épület elkészült a császári kincstár kiürült, igaz, Justinianus a világ legdrágább épületét építtette meg, mai értékre átszámítva 1.8 milliárd dollárt költöttek el, szűk hat év alatt. Extravagáns megoldásként az emeleti galériára lejtős megoldású, lépcső nélküli feljáró vezet, amivel vélhetően a hordszékek felvitelét tették könnyebbé és biztonságosabbá.

A bazilika szerkezeti felépítése

A Hagia Szophia 270 láb (82 m) hosszú és 240 láb (73 m) széles. A kupola 108 láb (33 m) átmérőjű és 180 láb (55 m) magas. A Római Birodalomban a lábat használták, mint mértékegységet, ami számmisztikailag sokkalta érdekesebb, mint a legújabb korban meghatározott méter. A Hagia Szophiát nemcsak a legnagyobb templomnak tervezték, de tűzbiztos és földrengésálló épületet akartak létrehozni, és egyben a birodalom legszebb kupoláját igyekeztek megalkotni.

A feladat az volt, hogy a templom középső, 31 m élhosszúságú négyzetes területe fölé egy kupolát emeljenek, így a négyszögből kiindulva tervezték meg a négyzetbe írható kört, majd az egészet három dimenzióba emelve gigantikus gömbhéj szerkezetű kupolát álmodtak meg. Ennek a hatalmas kupolának a megtartására négy oszlop szolgált, amiket 31 méter széles boltívekkel kötöttek össze. A kupola súlyát nem lehetett egy irányba terhelni, ezért több segítő elemet alkalmaztak a tehermentesítésre. Részben az oszlopok között négy boltívet, ami nem tudta volna még megtartani a kupolát, így két oldalról félkupolákkal támasztották meg a szerkezetet. A kupola súlyát a négy oszlop között kialakított csegelyek az oszlopokra terhelik, így részben megoldódott a teherhordás problémája. Itt használták elsőként a csegelyt, ami a négyszögletes formát, illetve a boltíveket összeköti a kupolával. A csegely a boltívek stabilizálásában is nagy szerepet játszik, ennek fejében növelni kellett az oszlopok stabilitását. Ezért épült meg a boltíveket erősítő négy pillér. A hatalmas fesztávú boltívek kialakítása sem egyszerű feladat, de enélkül lehetetlen lett volna megépíteni a hatalmas kupolát. A terhelést még átveszik a kisebb félkupolák és az emeleti folyosók boltívei is. Másfelől a kupolához könnyű anyagot kellett választani, hogy ne terheljék túl a hordszerkezetet. A római Panteon esetében habkövet használtak a könnyű szerkezet kialakításához, de itt ez az anyag nem volt hozzáférhető. Ezért más eljárást kellett kifejleszteniük. Végül különleges, könnyű agyagból készített téglákat használtak. Ez egyben arra is utal, hogy a gravitáció elméletét ugyan még nem ismerték, de a gyakorlatban már használták.

A falazat építéséhez is speciális eljárást alkalmaztak. A már említett könnyű téglák közé a szokásosnál jóval több habarcsot kevertek, többnyire vastagabban, mint maga a tégla. A habarcs is különleges volt. Az összetört téglákból készült a keverék, s mivel a falak építőanyaga és habarcsa azonos anyagból készült, a kötés után egységes szerkezet alakult ki, mintha az épület egytömbből készült volna, viszont a különböző szerkezeti egységek szilárdsága eltérő maradt, ami az épület flexibilitását biztosította.

Mindemellett nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a felülről jövő nyomás ne lapítsa szét a boltíveket. Mivel nagyon magas épületről beszélünk, könnyen előfordulhatott volna, hogy a szerkezet felső része egyszerűen összenyomja és szétteríti az alacsonyabban elhelyezkedőket. Ezt a problémát félkörívű kupolák alkalmazásával oldották meg, amelyek átvették a súly egy részét és egy másik oszlopsorra irányították azt. Ezeket is megtoldották kisebb félkörívű kupolákkal, és így egyre kintebb és kintebb kerül a súly. A két felső folyosó boltívei is teherhordó szerepet játszanak, ami szintén növeli a stabilitást.

Azonban a tervezésnél mégis elszámították magukat, s a kupola megrogyott az építkezés során. Menet közben kellett módosítani a terveket, és tartófalakkal megtámasztani az oszlopokat. Megjegyzendő, hogy ehhez a szerkezethez hasonló támfalakat, támpilléreket használtak a későbbi gótikus katedrálisoknál.

A torzulást azonban nem tudták teljes mértékben korrigálni, így az épület központi tere nem négyzet alakú. A kupola megtartása még így sem volt teljesen biztonságos, ezért a boltívek és a kupola közé egy alacsony hengert kellett beilleszteni. Időközben Anthemiosz meghalt mielőtt elkészült volna a katedrális, így Iszidórosznak egyedül kellett megküzdenie a sürgető feladatokkal.

Húsz évvel a templom elkészülte után hatalmas földrengés rázta meg Konstantinápolyt, megrongálva a templomot is. A kupola keleti része beomlott. Ekkorra már mindkét építőmester eltávozott az élők világából, így Iszidórosz unokaöccse, a második Iszidórosz fejezte be az építkezést. Négy évbe tellett, amíg a szükséges átalakításokat véghezvitték, de sikerült földrengésállóvá tenni az épületet, így a számítások szerint a Richter-skála szerinti 7,5-ös erősségű földrengést is kiáll a Hagia Szophia épülete, amint ez 1998-ban meg is történt.

A Hagia Szophia belső tere

Justinianus a legjobb anyagokat bocsátotta rendelkezésre a bazilika megépítéséhez. Az ókori kelet számtalan épületéből, romjából hoztak ide például oszlopokat: a libanoni Baalbekből, Epheszoszból, Athénből, Déloszról vagy Egyiptomból.

A templom eredeti díszítése lényegesen egyszerűbb lehetett annál, mint ami ma látható. Justinianus idejében főleg geometriai díszítéseket alkalmaztak, vagy virág- és madár-ábrázolásokat például a felső galéria falain, ezek ma is láthatóak. Figuratív ábrázolások is megjelentek, mint Gábriel és Mihály arkangyalok. A korabeli leírások több, személyeket ábrázoló elemről számolnak be, de ezek a történelem viharaiban eltűntek.

A Hagia Szophia híres az aranyozott mozaikjairól, amik növelik a selymes fényhatást az épületben. A mozaikok kisebb része került a helyére az építkezés során, a további évszázadok alatt került beépítésre. A bazilika díszítésén szinte minden uralkodó dolgozott a századok folyamán, de munkájuk csak részben maradt ránk. A különböző uralkodók részben saját tetteiknek állítottak emléket, részben hitük szerinti szakrális dekorációkat készítettek. A Hagia Szophia történelme a szekurális és szakrális csatározások harcterévé vált, ami talán érthető, hiszen hasonló „harcos” szellemben épült meg. Építettője talán nemcsak ötvözni akarta a spiritualitást a világi hatalommal, hanem fel akarta használni a spiritualitást a világi hatalom megszerzésére és megtartására. Ezt már nem tudhatjuk meg, de az épületbe belépve az akarat ereje sugárzik. Lenyűgöző az építészeti bravúr, de ezt nem egy transzcendens együttműködésként, a felső világ energiáinak alászállásaként éli meg az oda belépő, hanem a személyes akarat megnyilvánulásaként, mint mikor az ember próbál saját erőből az égbe emelkedni.

Az épületnek három nagy rombolási időszakot kellett túlélnie, elsőként a az ikonoklazmosz időszakát, majd a keresztes háborúk idejét és végül a török hódítást. Mindhárom korszak jelentős változásokat hozott az épület belső terében, díszítésében és funkciójában egyaránt. A képrombolás időszakában (726-843) a megközelíthető figuratív ábrázolásokat eltüntették, vagy csak részlegesen hagyták meg. A most látható mozaikok jó része a képrombolás időszaka után került a helyére. A 9. században készült például Jézus képe a központi kupolában, vagy több szent, próféta vagy történelmi alak képe, akik élete kapcsolódott a templom történetéhez.

A második veszélyeztetett periódus a keresztes háborúk ideje, amikor számos ortodox alkotást tönkretettek vagy Itáliába szállítottak, így a Hagia Szophia arany mozaikjainak egy részét is.

1453-ban a török hódítás során funkcionálisan is megváltozott az épület szerepe, hiszen görög-keleti ortodox bazilikából muzulmán mecset lett. A mozaikok nagy részét bevakolták vagy átfestették, és így láthatatlanná váltak egy időre. I. Szulejmán (1494-1566), Buda elfoglalója két hatalmas gyertyatartót hozott zsákmányként Budáról, melyek ma is a mihrab két oldalán láthatóak, ugyanazon a helyen, ahová évszázadokkal ezelőtt állították őket.

A 19. század közepén az olasz Fossati testvérek restaurálták a bazilikát, s az akkor még meglévő mozaikok egy része az 1894-es földrengés során megsemmisült.

A padlózaton található egy különleges, elkerített terület, az omphalion, ahol a hagyomány szerint a császárokat koronázták. Ezt tekintették a világ köldökének is, s úgy tartják, innen hirdették ki az ortodoxia győzelmét.

Nagy Konstantin igyekezett számos ereklyét megszerezni, s ezzel már kezdetét vette az a szándék, ami később Justinianus nagyszabású építkezéseivel teljesedett be.

A hagyomány szerint a 8. században került el innen annak a lándzsának a hegye, amivel Jézus oldalát szúrták át a kereszten. Egyes leírások szerint II. Baldwin adta el IX. Lajos francia királynak. Az is lehet, hogy a török uralkodóktól került Párizsba. Számos kaland után Franciaország és Ausztria között Bécsbe került, majd a második világháborúban német kézre jutott, végül vissza Bécsbe.

Állítólag Nagy Konstantin elment Palesztínába, hogy megszerezze Krisztus keresztjének részeit, amiket aztán el is szállíttatott volna Konstantinápolyba. Ezen az útján feltehetően több más kegytárgyat is szerzett, de az is lehetséges, hogy édesanyja, Szent Helén révén jutott hozzájuk. Úgy tartják, itt őrizték Mária leplét is, de sajnálatos módon ezek a szent ereklyék ma már nincsenek itt, a történelem során más kezekbe kerültek.

A törökök még ma is attól tartanak, hogy nem minden ereklye került el innen, s hogy ezek segítségével a dóm talán újra az ortodox hit központjává válhat.

A különböző mozik képekhez is legendák fűződnek, és Szófia királynő koporsója, a Szent család mozaikja vagy akár a titokzatos csukott ajtó olyan helyek a bazilikában, amiket a törökök néha félelemmel emlegetnek.

A Hagia Szophia 1935 óta múzeumként működik. Mint építészeti mestermű nem veszített a tökéletességéből, sokan mégis úgy tartják, a varázsa megkopott, és szekuláris turista látványossággá vált, így a cél, amit építtetője szánt neki – a világi és vallásos élet extatikus egyesülése – elpárologni látszik, és sokkal inkább van jelen az a hatalmi vágy, ami az épületet egykor életre keltette.

63/2015

Ubornyák Katalin

Fontos adatok

• Nagy/Szent Konstantin (272. 02. 27. – 337. 05. 22.) 306 július 25-től uralkodott, 313-ban engedélyezte a keresztény vallást. 330 május 11-én új települést alapított a régebbi Byzantium görög gyarmatváros területén. Hivatalos neve Új Róma volt 1453-ig, jobbára mégis Konstantin városának, Konstantinopoliszként emlegették.

• Konstantinápoly területén az i.e. 7. századtól kezdve város állt, a legenda szerint nevét Büzasz görög felfedezőről kapta, aki a delphoi jósda utasítására létesített itt kolóniát. A város első neve Büzantion lett. i.e. 64-ben független városként Rómához csatolták Byzantium néven. 195-ben Septimius Severus lerombolta, később újjáépítették. 324-ben Konstantin a Római Birodalom fővárosává tette.

• Nagy/Szent I. Justinianus (483. 05. 11. – 565. 11. 14., uralkodott 537. 08. 1. – 565. 11. 14-ig. Uralkodása alatt jelentős történelmi változások következtek be a Kelet-római Birodalomban. Ő a Hagia Szophia építtetője.

• A Templom. A jelenlegi, negyedik templomot I. Justinianus építette nem egészen hat év alatt, 532 február 3 – 537 december 27 között. A korábbi épületek: 1. antik templom, 2. II. Konstantin által épített templom 360-ban, 3. II. Theodosius építette 415-ben.

• Az Isztambul nevet a 10. századtól kezdve használták, kezdetben az örmények, a görög istimbolin szóból kiindulva, melynek jelentése a „városban”. 1453-tól, a Bizánci Birodalom végső bukása után a város neve.

• Eurázsia. Európa elnevezése a görög mitológiából származik (i.e. 500), illetve mások a héber ereb, naplemente szóból eredeztetik. Mint földrajzi meghatározás, a történelem során nagyon változó területet ölelt fel. Egységes területi egységként a 8. században említik először, a 15. századi török hódítás idején válik „közös hazává”, majd a 16-17. században alakul ki az európai felsőbbrendűségi tudat. Határai még ekkor is változtak, 1730-ban terjesztették ki határait az Urál-hegységig.

• A török népek a 11. században érkeztek Anatóliába, ahol győzelmet arattak a Bizánci Birodalom felett. Anatólia addigi lakói a hettiták, urartuiak, trójaiak, lüdök, frígek, görögök, kelták, kimmerek, gótok, galaták, rómaiak, örmények voltak.