Csalafinta versek

Rádhá és Krsna csipkelõdõ beszélgetései kedves témái a költészetnek. Krsna éjnek évadján titokban szeretett Rádhikájához rohan, ám õ ahelyett hogy gyorsan ajtót nyitna, játékos évõdésbe kezd. Bár tudja, hogy Krsna áll az ajtó elõtt, s azt is, hogy titokban látogatja meg, így nem állhat sokáig az ajtóban, mégis, meglepetést színlelve kérdezõsködni kezd: ugyan ki lehet az, aki éjnek évadján kocogtatja az ajtómat? Krsna válaszait azonban rendre félreérti, így hozva zavarba kedvesét.

A versek a Rúpa gószvámí által szerkesztett Padjávalíból valók, illetve a Szad-ukti-karnámrta címû versgyûjteménybõl.

aṅgulyā kaḥ kavāṭaṁ praharati kuṭile mādhavaḥ kiṁ vasanto

no cakrī kiṁ kulālo na hi dharaṇi-dharaḥ kiṁ dvijihvaḥ phaṇīndraḥ |

nāhaṁ ghorāhi-mardī kim-asi khaga-patir no hariḥ kiṁ kapīśo

rādhā-vāṇībhir itthaṁ prahasita-vadanaḥ pātu vaś-cakra-pāṇiḥ ||282||

aṅgulyā – ujjal; kaḥ – ki?; kavāṭam – ajtót; praharati – üti, kopogtatja; kuṭile – csalafinta leány!; mādhavaḥ – Mádhava; kim – ki?; vasantaḥ – tavasz; na u – bizony nem; cakrī – a kerekes, kereket tartó; kim – ki?; kulālaḥ – fazekas; na – nem; hi – bizony; dharaṇi-dharaḥ – a földet tartó; kim – ki?; dvi-jihvaḥ phaṇi-īndraḥ – a kétnyelvű kígyókirály; na – nem; aham – én; ghora-ahi-mardī – rettenetes kígyót leütő; kim – ki?; asi – vagy; khaga-patiḥ – madarak ura; na u – bizony nem; hariḥ – Hari; kim – ki?; kapi-īśaḥ – majomisten; rādhā-vāṇībhiḥ – Rádhá szavai által; ittham – így; prahasita-vadanaḥ – mosolygó arc; pātu – oltalmazzon!; vaḥ – minket; cakra-pāṇiḥ – „kerék-kezű”;

– Ki zörgeti ujjával az ajtót?

– Ó, csalafinta leány, (én vagyok az,) Mádhava.

– Ki az? A tavasz?

– Nem, hanem aki kereket tart a kezében!

– Kicsoda? Fazekas?

– Nem, hanem aki fenntartja a Földet!

– Ki vagy? A kétnyelvű kígyókirály?

– Nem! Az vagyok, aki leütötte a rettenetes kígyót!

– Te vagy a madarak ura?

– Bizony nem. Hari vagyok!

– Ki vagy? A majomisten?

Oltalmazzon bennünket a Szudarsan csakrát tartó Krsna, kinek arcára Rádhá szavai így csalnak mosolyt!

Ó, csalafinta kedvesem, Mádhava vagyok, engedj gyorsan be! – suttogja Krsna, ám Rádhiká tovább játszik, félremagyarázza a Mádhava nevet. A mádhava szó mézédest jelent, s a tavaszt, a tavaszi hangulatot, a Szerelemisten jóbarátját is. Csak nem a tavasz érkezett meg? – kérdi hát Rádhá.

Krsna újabb névvel próbálkozik: a csakra szó jelentése kerék, a csakrin így az, akinek kereke van: Krsna, kezében a Szudarsan csakrával. Ám a „kerék” szó a fazekas korongjára is utalhat, ezért Rádhá így kérdez: talán egy fazekas érkezett ily kései órán?

A dhṛ szógyök jelentése fenntart, ebből fakad a föld egyik neve: dharaní, azaz a fenntartó, a hordozó. Én vagyok a Hordozó hordozója! – próbálkozik ismét Krsna. A világmindenséget Anantasésa, a végtelenség kígyója tartja a fején, ezért Rádhá így játszik tovább: akkor nyilván Anantasésa vagy, a kétnyelvű kígyókirály! A kígyókirály azonban Kálijára is vonatkozhat, akinek Krsna a fejein táncolt, ezért Krsna válasza: nem, én nem a kígyókirály vagyok, hanem aki leütötte azt a rettenetes szörnyeteget! A kígyók legfélelmetesebb ellenfele Garuda, a madarak királya. Aki elpusztítja (a mardin jelenthet leütőt vagy összezúzót is) a rettenetes kígyót, az csak Garuda lehet Rádhiká szerint: ó, hát te volnál Garuda, a madarak királya! Nem – válaszol Krsna –, Hari vagyok, aki Garuda vállán lovagol! A hari szó jelentheti a sárgászöld vagy vörösesbarna színt, s majmot, lovat vagy akár oroszlánt is, így Rádhiká folytathatja az évődést: ó, akkor te vagy Hanumán, a majmok ura!

A híveit megoltalmazó, a démonokat elpusztító Isten fegyvere a Szudarsan csakra… s ez az Isten most Rádhiká ajtaja előtt mosolyog kedvese tréfáin.

kas tvaṁ bho niśi keśavaḥ śirasijaiḥ kiṁ nāma garvāyase

bhadre śaurir ahaṁ guṇaiḥ pitṛ-gataiḥ putrasya kiṁ syād iha |

cakrī candramukhi prayacchasi na me kuṇḍīṁ ghaṭīṁ dohanīm

itthaṁ gopa-vadhū-jitottaratayā hrīṇo hariḥ pātu vaḥ ||283||

kaḥ – ki?; tvam – te; bhoḥ – ó, uram!; niśi – éjjel; keśavaḥ – Késava; śirasijaiḥ – hajakkal; kim nāma – ugyan miért?; garvāyase – büszkélkedsz; bhadre – kedves lányka! (nők megszólítása); śauriḥ – Sauri; aham – én; guṇaiḥ – tulajdonságokkal, erényekkel; pitṛ-gataiḥ – ősökkel elmentekkel; putrasya – fiúé; kim – mi; syāt – legyen; iha – itt; cakrī – a kerekes, kereket tartó; candra-mukhi – Hold-arcú! (a szépség jele); prayacchasi – adsz; na – nem; me – nekem; kuṇḍīm – tálat; ghaṭīm – vizeskancsót; dohanīm – tejescsuprot; ittham – így; gopa-vadhū – tehénpásztor-leány; jita-uttaratayā – legyőzött a válaszokkal; hrīṇaḥ – megszégyenített, zavarba hozott; hariḥ – Hari; pātu – oltalmazzon!; vaḥ – minket;

– Ki vagy jó uram, ily késő éjjel?

– Késava.

– Ugyan miért büszkélkedsz a hajaddal?

– Sauri vagyok, kedvesem!

– Az erények elmúltak az ősökkel együtt, vajon mi maradt az utódnak?

– Én vagyok az, holdarcú szépségem, aki kereket tart a kezében!

– Nem adsz nekem tálat, vizeskancsót vagy tejescsuprot?

Oltalmazzon bennünket Hari, kit e pásztorlányka feleleteivel zavarba hozott, s legyőzött.

A Késava név jelentését többféleképpen is értelmezik. Jelenthet Széphajút (a haj jelentésű késa szóból), utalhat a Kési démon fölött diadalmaskodó Krsnára, továbbá Brahmá és Siva eredetére is, hiszen Siva így szól Visnuhoz:

ka iti brahmaṇo nāma īśo ‘ham sarva-dehinām | āvāṁ tavāṅga-saṁbhūtau tasmāt keśava-nāma-bhāk ||

„Kah” ez Brahmá neve, én pedig minden testetöltött ura (ísa) vagyok.

Mindketten a te részedként születtünk, ezért méltán viseled a Késava nevet.

(A szanszkrt nyelv hasonulási szabályai szerint a ka és īśa szavak egymás mellé kerülve összeolvadnak: keśa.

A verset Baladév Vidjábhúsan idézi a Visnu-szahaszra-náma-sztótram kommentárjában)

Krsna tehát Kési démon legyőzőjeként mutatkozik be, ám az éles nyelvű Rádhiká rápirít: miért büszkélkedsz a hajaddal?

Krsna ekkor így szól: Sauri vagyok, azaz Súraszéna király unokája. Súraszéna Vaszudéva apja volt, nevében a súra szó bátort, hősiest jelent, ezért a Sauri név érthető így is: a hős unokája. Az őseid bátrak voltak – szól hát Rádhá – s vajon te? Benned mennyi hősiesség maradt?

A Csakrí név jelentéséről már az előző vers kapcsán szóltunk.

vāsaḥ samprati keśava kva bhavato mugdhekṣaṇe nanv idaṁ

vāsaṁ brūhi śaṭha prakāma-subhage tvad-gātra-saṁsargataḥ |

yāminyāmuṣitaḥ kva dhūrta vitanur muṣṇāti kiṁ yāminī

śaurir gopavadhūṁ chalaiḥ parihasann evaṁvidhaiḥ pātu vaḥ ||284||

vāsaḥ – illatszer, hajlék, ruha; samprati – most; keśava – Késava!; kva – hol?; bhavataḥ – tiéd (Krsnáé); mugdha-īkṣaṇe – Szépszemű! vagy: a szép szemben; nanu – persze; idam – itt; vāsam – illatszert, hajlékot, ruhát; brūhi – mondd!; śaṭha – szélhámos! (Krsna); prakāma-subhage – ahogyan csak szeretnéd, szépségem! vagy: szerelmes szépségem! (Rádhá); tvad-gātra-saṁsargataḥ – a te testedhez érhessen; yāminyām – éjjel; uṣitaḥ – lakott; kva – hol?; dhūrta – fortélyos! (Krsna); vitanuḥ – testnélküli; muṣṇāti – ellop; kim – miért?; yāminī – éjszaka; śauriḥ – Sauri (Krsna neve); gopa-vadhūm – tehénpásztor-leányt; chalaiḥ – furfangokkal; parihasan – tréfálkozó; evam-vidhaiḥ– ilyen módon; pātu – oltalmazzon!; vaḥ – bennünket;

– Késava! Hol van most a lakhelyed?

– Elbűvölő szemű szépségem! Természetesen itt van!

– Az otthonod mondd, te szélhámos!

– Ahogy csak kívánod, szépségem, hogy a testedhez érhessen!

– Ó, te csibész, hol voltál az éjszaka?

– Miért is rabolt volna el a testetlen éjszaka?

Oltalmazzon bennünket a pásztorlánykát ilyen furfangosan megtréfáló Krsna!

A vers első fele a vāsa (illatszer, hajlék, ruha) szó értelmezésével játszik, Rádhiká Krsna lakhelyéről kérdez: Kedves Késavám, merrefelé ütöttétek fel most tanyátokat? Krsna azonban úgy tesz, mintha Rádhá a ruhájáról kérdezte volna: Természetesen itt van rajtam, hol is lenne máshol?! Azután meg illatként hallja: azért vagyok ilyen illatos, hogy a kedvedre tegyek, s hogy a testedhez érhessen a testem!

Rádhiká következő kérdését – hol töltötted az éjszakát? – ismét félreértelmezi Krsna. A versben lévő   yāminyāmuṣitaḥ kifejezés kétféleképpen is olvasható: yāminyām uṣitaḥ – az éjjelt töltötted (a yāminyām itt a yāminī – éjszaka szó időhatározós ragozású alakja), illetve: yāminyā muṣitaḥ – az éjjel által elrabolt (a yāminyā pedig az éjszaka eszközhatározóként). Rádhiká kérdését tehát így hallja Krsna: miért rabolt el az éjszaka?

 

Rádhá és Krsna tréfálkozó beszélgetését elmesélő csalafinta vers úgy csalafinta igazán, ha többféleképpen is olvashatjuk. A fenti olvasat Visvanáth Csakravartíé, a Bhakti-szára-pradarsiníból (ez Visvanáth Bhakti-raszámrta-szindhu kommentárja). Ám a vers első fele így is olvasható:

– Késava! Hol a ruhád?

– Elbűvölő szemeidben. Persze, hogy ott!

– A ruhád mondd, te szélhámos!

 

Sríla Prabhupád az Odaadás nektárjában eszerint interpretálja e verset:

Lángelmének azt nevezik, aki minden ellenvéleményt újabb és újabb érvekkel képes megsemmisíteni. A Padyāvalīban ezzel kapcsolatban egy beszélgetést olvashatunk, amely Kṛṣṇa és Rādhā között hangzott el. Egy reggel, amikor Kṛṣṇa megjelent Rādhānál, Rādhā megkérdezte Tőle: „Kedves Keśavám! Hol van most a vāsád?” A szanszkrit vāsa szónak három jelentése van: lakhely, illat és ruha. Rādhārāṇī valójában azt kérdezte Kṛṣṇától: „Hol van a ruhád?” Kṛṣṇa azonban úgy értette, hogy a lakhelye felől érdeklődik, s így felelt Neki: „Kedves elbűvölt leány! Lakhelyem jelenleg a Te gyönyörű szemed!” Rādhārāṇī így válaszolt: „Te csalafinta fiú! Nem a lakhelyedről kérdeztelek, hanem a ruhádról!” Kṛṣṇa ekkor a vāsa szót „illat”-ként értette, s így szólt: „Óh, szerencsés lélek! (a su-bhaga szóban a bhaga szépséget és jószerencsét is jelent -acsd) Azért váltam ilyen illatossá, hogy tested társaságát élvezhessem!”

Śrīmatī Rādhārāṇī aztán újra így kérdezte Kṛṣṇát: „Hol töltötted az éjszakát?” Rādhārāṇī a yāminyāmuṣitaḥ szanszkrit szót használta. Yāminyām azt jelenti: „éjszaka”, uṣitaḥ pedig azt, hogy „tölteni”. Kṛṣṇa azonban a yāminyāmuṣitaḥ szót két külön szóra bontotta, yāminyāra és muṣitaḥra. A szó ekképpen elválasztva azt jelentette, hogy Yāminī, az éjszaka elrabolta Kṛṣṇát. Így aztán Kṛṣṇa azt felelte Rādhārāṇīnak: „Kedves Rādhārāṇīm! Hogyan rabolhatna el Engem az éjszaka?” Rādhārāṇī minden kérdésére olyan csalafintán felelt, hogy felvidította vele legkedvesebb gopīját.

rādhe tvaṁ kupitā tvam eva kupitā sṛṣṭāsi bhūmer yato

mātā tvaṁ jagatāṁ tvam eva jagatāṁ mātā na vijño’paraḥ |

devi tvaṁ parihāsa-keli-kalahe’nantā tvam evety asau

smero vallava-sundarīm avanamac chauriḥ śriyaḥ vaḥ kriyāt ||

rādhe – Rádhá!; tvam – te; kupitā – haragos; tvam – te; eva – bizony; ku-pitā – a Föld atyja; sṛṣṭā – teremtő; asi – vagy; bhūmeḥ – Földé; yataḥ – mert; mātā – anya; tvam – te; jagatām – világé; tvam – te; eva – bizony; jagatām – világé; mātā – felmérője, tudója, alkotója; na – nem; vijñaḥ – tudós; aparaḥ – más; devi – úrnő!; tvam – te; parihāsa-keli-kalahe – tréfa-játék-viadalban; anantā – végtelen; tvam – te; eva – bizony; iti – ”; asau – ő; smeraḥ – mosolygó; vallava-sundarīm – pásztorleánynak; avanaman – meghajló; śauriḥ – Sauri (Krsna neve nagyapja után); śriyaḥ – áldásokat; vaḥ – nektek; kriyāt – tegyen

– Ó, Rádhá, haragszol?

– A Föld atyja te vagy, mert te vagy a Föld teremtője.

– Akkor te a mindenség anyja vagy!

– Te vagy a mindenség tudója, nincs is más bölcs!

– Úrnőm, a tréfás szópárbaj mestere vagy!

– Tedd azt!

És a mosolygó Sauri meghajolt a szépséges pásztorleány előtt. Ő áldjon meg benneteket!

Krsna és Rádhá tréfás évődését írja le a vers.

– Rádhá kedves, ugye nem haragszol?

A kupitā szó megsértett, megbántott, haragos nőt jelent (az ā végződés utal a nőnemre). Rádhiká csalafinta válaszában kiforgatja Krsna szavait, a ku-pitṛ (a Föld atyja) alanyesetben szintén ku-pitā:

– Nem én vagyok kupitā, hanem te vagy, hiszen te teremtetted a Földet, te vagy a Föld atyja!

– Ha én a Föld atyja vagyok, akkor te, kedvesem, a mindenség anyja vagy! – felel Krsna.

A mātā (anya) szótári alakja a mātṛ, amit a man igei gyök tisztel, magasztal jelentéséből eredeztetnek, az anya így tiszteletre méltót jelent a szanszkrt nyelvben. Ám a mā (mér) igéből képzett cselekvő, aki felmér valamit, így a tudós, valami megalkotója is mātṛ, alanyesetben szintén mātā. Ezért Rádhiká így felel:

– Nem én vagyok a mindenség felmérője, megalkotója, hanem te, nincs is más bölcs tudós, mint te, kedves Krsnám!

Krsna kénytelen belátni, hogy alulmaradt a szópárbajban:

– Te vagy a szópárbaj mestere – mondja, szó szerint: végtelen (anantā), azaz legyőzhetetlen vagy a szójátékban. A végtelen szanszkrtul (an-anta, nőnemben an-antā – vég nélküli). Rádhá azonban folytatja a tréfát: a nam (meghajol, üdvözöl) igéből képzett cselekvő, a meghajoló (nantṛ) alanyesetben nantā, az a-nantā ezért nem meghajolót jelent. Rádhiká tehát így felel:

– Te vagy az, azaz te vagy bizony a „nem meghajló” (a-nantā), s nem én!

És Krsna e szavak hallatán boldogan hajtja meg fejét.

 

A versmérték śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték). A vers Rúpa gószvámí Padjávalíjában a 285. vers, a költő neve Harihara. A vers a Srídhar dász által összeállított Szad-ukti-karnámrta című gyűjteményben is szerepel (1.56.1.), ő Vákpatit nevezi meg szerzőnek.

Rádhá és Krsna csipkelődő évődése népszerű témája a szanszkrt költészetnek. Az alábbi vers Subhankara költeménye, a Szad-ukti-karnámrta című versgyűjteményben találtam (1.56.2.). A gyűjtemény e témájú többi versét a Padjávalíban is olvashatjuk.

ko’yaṁ dvāri hariḥ prayāhy upavanaṁ śākhāmṛgeṇātra kiṁ

kṛṣṇo’haṁ dayite bibhemi sutarāṁ kṛṣṇaḥ kathaṁ vānaraḥ |

mugdhe’haṁ madhusūdano vraja latāṁ tām eva puṣpānvitām

itthaṁ nirvacanīkṛto dayitayā hrīṇo hariḥ pātu vaḥ ||

kaḥ – ki; ayam – ez; dvāri – ajtónál; hariḥ – Hari (vagy majom); prayāhi – menj el!; upavanam – ligetbe (kertbe); śākhā-mṛgeṇa – majommal; atra kim – itt mi? (mi szükség itt egy majomra?); kṛṣṇaḥ – Krsna (vagy fekete); aham – én; dayite – kedvesem!; bibhemi – félek; sutarām – nagyon; kṛṣṇaḥ – fekete; katham – hogyan (csodálkozás); vānaraḥ – majom; mugdhe – szépségem!; ahaṁ – én; madhusūdanaḥ – Madhu ellensége, vagy méh („mézpusztító”); vraja – menj!; latām – liánhoz; tām – hozzá; eva – bizony; puṣpa-anvitām – a virággal rendelkezőhöz; ittham – így; nirvacanī-kṛtaḥ – elhallgattatott; dayitayā – kedvese által; hrīṇaḥ – megszégyenített; hariḥ – Hari; pātu – oltalmazzon; vaḥ – benneteket

– Ki van itt az ajtónál?

– Hari!

– Menj csak tovább, a kertbe! Mit keres itt egy ágakon ugráló majom?

– Krsna vagyok, kedvesem!

– Ó, jaj, nagyon félek: egy fekete majom vagy?!

– Szépségem, én vagyok, Madhuszúdana!

– Nosza, akkor menj csak azokhoz a virágos bokrokhoz!

A kedvese által így elhallgattatott, s megszégyenített Hari oltalmazzon benneteket!

Az éj közepén Krsna megkocogtatja Rádhiká ajtaját, aki halkan kiszól:

– Ki az?

– Hari – súgja Krsna. A szanszkrt nyelvben egy-egy szónak akár tucatnyi jelentése is lehet. A hari jelenthet színt: sárgászöldet, vörösesbarnát. A szó töve a hṛ elragad, elvesz, így aztán a vadakat elragadó oroszlán is hari, de a majom is. Rádhiká kicsúfolja Krsnát:

– Talán egy majom van itt? A majom ugráljon csak a fák ágain, maradj hát csak a kertben!

A śākhā-mṛga („ág-vad”) ágakon ugráló állatot jelent, majmot vagy mókust.

Krsna tovább kérleli:

– Engedj be, én vagyok az, Krsna!

A kṛṣṇa szó is értelmezhető többféleképpen, többek között fekete színt is jelent. Rádhá tehát így fűzi a szót

– Szóval te egy fekete majom volnál. Akkor félek ám tőled!

– Madhuszúdana vagyok! – próbálkozik Krsna tovább. A név Madhu démon elpusztítóját jelenti. A madhu azonban mézet is jelent, a madhu-sūdana így méz-pusztítót, azaz méhet.

– Szóval méh vagy? Akkor szállj csak oda, a virágos bokrokhoz! – feleli Rádhá.

uttiṣṭhārāt tarau me taruṇi mama taroḥ śaktir ārohaṇe kā

sākṣād-ākhyāmi mugdhe taraṇim iha raver ākhyayā kā ratir me |

vārteyaṁ nau-prasaṅge katham api bhavitā nāvayoḥ saṅgamārthā

vārtāpīti smitāsyaṁ jita-giram ajitaṁ rādhayārādhayāmi ||270||

uttiṣṭha – állj; arāt – azonnal, nyomban; tarau – csónakban (vagy: fában); me – enyém; taruṇi – fiatal lány!; mama – enyém; taroḥ – fáé; śaktiḥ – erő; ārohaṇe – mászásban, emelkedésben; kā – mi?; sākṣāt – közvetlenül; ākhyāmi – mondom; mugdhe – csinos hajadon! (a szó jelenthet zavarodottat, vagy egyszerűt is, ártatlan ifjú leányt); taraṇim – csónakot; iha – most; raveḥ – Napé; ākhyayā – nevével; kā – mi?; ratiḥ – öröm, gyönyör, szerelem; me – enyém; vārtā –  téma, tárgy; iyam – ez [nőnemű, mert a nau – csónak nőnemű szó]; nau-prasaṅge – csónakkal kapcsolatban; katham api – valahogyan, mindenképpen; bhavitā – jövendő; na – nem; āvayoḥ – kettőnké; saṅgama-arthā – találkozásért; vārtā – téma, tárgy; api – bizony; īti – így; smita-āsyam – mosolygó arcút; jita-giram – legyőzött-szavút (vagy szavakkal legyőzöttet); ajitam – győzhetetlent; rādhayā – Rádhá által; ārādhayāmi – imádom, magasztalom

– Szállj nyomban a csónakomba, kedvesem!

– Miért kellene fára másznom?

– Világosan beszélek szépségem, a csónakba!

– Milyen öröm van a Nap nevével?

– Ezt mondom, a csónakot!

– Mindenképpen! Vagy nem kettőnk találkozásáról van szó?

A Legyőzhetetlent imádom, kinek Rádhá győzelme e szópárbajban mosolyt csalt az arcára.

Rūpa gosvāmī: Ujjvala-nīlamaṇi (A lángoló szerelem zafírja) 11.86.

A gópík át akartak kelni a Mánaszá-gangán, mire Krsna szolgálatkészen ott termett csónakjával. Invitálta Rádhikát, lépjen a csónakjába, ám Rádhá szándékosan félreérti szavait. A szanszkrt tari szó csónakot jelent, a taru pedig fát, ám helyhatározós esetben mindkét szó tarau, így lesz az „állj a csónakba!” felszólításból „állj a fára!” Mindkét szó a tṛ szógyökből származik, ám annak két jelentéséhez kapcsolódva: a csónak az „átkel” jelentésből, a fa pedig „megmenekül”, azaz oltalomra lel jelentésből.

Krsna érti a tréfát, ő is kétértelmű beszédbe kezd, a mugdhā szóval szólítja meg Rádhát, ami zavarodottat is jelent, s így utal Rádhiká értetlenségére, de jelent ártatlan, szűziesen vonzó ifjú leányt is. „Nem a fáról beszélek, hanem a csónakról, szépségem!” – mondja, a csónakra most a taraṇi szóval utalva. Rádhá ezt a szót is félremagyarázza, a taraṇi szó nőnemű, ám ő hímnemben értelmezi, s úgy Napot jelent („átható, átjáró”).

Krsna rámutat a csónakra: „erről beszélek, szavaim a csónakkal kapcsolatosak!” – mondja, most a nau szót használva: nau-prasaṅge – a csónakkal kapcsolatban. Ám a nau mást is jelent, a kettes szám első személyű személyes névmás birtokosesetben: „mi kettőnké”, a prasaṅga másik jelentése pedig „találkozás”, így Rádhá ezt hallja ki Krsna szavaiból: „erről beszélek, a kettőnk találkozásáról”. Ezért így válaszol: „mindenképpen”, mindenképpen találkoznunk kell.

Krsna boldogan mosolyog, a Legyőzhetetlent kedvese legyőzte. Rádhiká elégedetten beszáll a csónakba… de ez már egy másik történet.

63/2015

Andrássy Csongor