Ara pacis mundi di Medea

A világbéke oltára Medea településen

Odium parit mortem, vitam progignit amor.

Gyűlöletből – halál nő ki, szeretetből  – élet!

A legtitkosabb helyek sokszor csak kőhajításnyira vannak megszokott útvonalunktól – egyszer aztán felnyílik a szemünk, valami megérint bennünket, s felfedező útra indulunk.

Medea békés olasz kisváros a Triesztbe vezető autópálya közelében. Gorizia tizenhét kilométerre, a csillag alakú város, Palmanova pedig tizenhárom kilométernyire van tőle. Az itt autózónak fel sem tűnik, hogy nem messze az Isonzó kanyarog. Pedig száz éve minden magyar borzongással ejtette ki a folyó nevét. 1915 és 1917 között az első világháború legvéresebb ütközetei dúltak ezen a tájon.

Tizenkét csatában csaptak itt össze Olaszország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország csapatai. A történészek úgy tudják, hogy az isonzói összecsapások során több mint egymillió olasz katona tűnt el, halt meg vagy sebesült meg ezen a tájon; míg a Monarchia vesztesége ennek csupán „csak” körülbelül a fele volt: közel félmillió katona tűnt el vagy pusztult el ezen a hadszíntéren.

Az utazó figyelmét mégsem a harcok emléke, hanem a helység különös neve fogja meg először: MEDEA. Hogy kerül a görög mitológia híres-hírhedt hősnője Itáliába? Mi köze van a településhez? Itt körül kell nézni! Aztán újabb meglepetés következik: Ara pacis mundi di Medea – hirdeti az útjelző tábla. Ara pacis? – ez valahonnan ismerős! Augustus császár békeoltárát nevezték így – merül fel az emlék történelem – vagy talán latinóráról. De ez Ara pacis mundi – a világbéke oltára. Létezik ilyen egyáltalán? Ezt is fel kell fedezni!

Most minden elhagyatott. A parkolóból kényelmes sétaút vezet fel a dombra. Egy lélek sem jár a közelben – gondolnánk, amikor egy helikopter zúgására ocsúdunk fel. Az épület már jól látszik. Különös magas szürke falak, félig zárt félig nyitott oszlopcsarnok, s a középső nyílásban feltűnő furcsa, érthetetlenül magas, sötétlő oltár. A helikopter zúgása újra felerősödik. A pillanat megtelik feszültséggel: az Isonzó mentén kiépített védművek, lövészárkok mind a mai napig megőrződtek, s valahogy a világ más tájain most is felhangzó fegyverropogás itt is rezonál. A béke oltára elhagyatott, mert ma is tombol a gyűlölet, az első világháború kitörésének századik évfordulójára sem szűnt meg a kegyetlenkedés, az esztelen vérontás a világban…

Augustus békeoltára

„Mikor Hispániából és Galliából … hazatértem, a senatus a Mars-mezőn az »Augustusi Béke Oltára« néven oltárt emeltetett visszatérésem örömére, és úgy rendelkezett, hogy ott a magistratusok, a papok és a Vesta-szüzek minden évben áldozatot mutassanak be.” (Az isteni Augustus tettei)

Rómában először Augustus császár emelt oltárt az Athénben nagy népszerűségnek örvendő Béke (Pax) istennőnek. Augustus békeoltárát három és fél éves munka után Kr. u. 9-ben avatták fel a hadisten, Mars mezején. Ezzel a sikeres galliai és hispániai hadjáratok befejezése után szimbolikusan is beköszöntött a polgárháborútól megviselt birodalomban a Pax Romana korszaka. Közel kétszáz évig nem, vagy csak a birodalom távoli határain voltak fegyveres összecsapások. Ez volt az az időszak, amikor reménykedtek egy Megváltó megjelenésében és az új aranykor eljövetelében. Már az oltár elhelyezése is az „isteni” Augustus kultuszát szolgálta: a Mars mezőn álló, Egyiptomból származó harminc méteres obeliszk árnyéka a császár születésnapján (szeptember 23-án) pontosan a békeoltár közepére mutatott; ezzel is megerősítve, hogy az istenek küldötte – akit a pontifex maximus, legfelsőbb főpap névvel is illettek – ím, elhozta mindenki számára az örök békét és jólétet.

Ara pacis Augustae

Az ókori világ egyik legrejtélyesebb épületéről sokáig csak Augustus császár fent idézett önéletrajzából, történeti leírásokból és néhány fennmaradt töredékből lehetett némi fogalmunk. A monumentális márványoltárt ugyanis a Tiberis árterében emelték, s az évszázadok során több méteres föld és iszapréteg temette maga alá.

A huszadik század fordulójára már sikerült félig rekonstruálni az oltárt. Majd a különböző helyeken előkerült több száz töredékből – a kor legkorszerűbb technikai vívmányai felhasználásával – Augustus császár születésének 2000. évfordulója alkalmából Benito Mussolini eredeti helyétől 450 méterre állíttatta fel újra Augustus békeoltárát. Nemrégiben egy világhírű amerikai sztárépítész tervei alapján különleges üvegpalotát is emeltek köré. 2013-tól pedig már huszonegyedik századi látogatóközpont is várja az érdeklődőket.

Az ásatások alapján tudjuk, hogy a békeoltárt eredetileg egy lépcsőkön megközelíthető, tufából és travertin tömbökből álló emelvényre állították. Maga az építmény két részből áll: az oltárt magas tetőtlen falak veszik körül (saeptum). A kelet-nyugati irányban nyitott falakat kívül-belül csodálatos, carrarai márványból készült, eredetileg színesre festett domborművek díszítik. Megtalálhatjuk itt a három őselem, a levegő, a föld és a víz allegóriáját, feltűnik Aeneas alakja és megelevenedik Róma alapításának története. A reliefek közül a leghíresebb azonban az, amelyik Augustust, családját és kíséretét portrészerű hűséggel ábrázolja amint a bemutatandó békeáldozatra vonul.

A külső falakkal körülvett áldozati oltár a feljáróval szemben egy lépcsős pódiumon található.

Ara pacis di Medea

A világbéke Medea település közelében 1951-ben felállított oltára a vidék legmagasabb pontján, egy körülbelül 140 méter magas mészkődomb tetején emelkedik. Jól sejtettük: ez is a több mint kétezer éves augustusi békeoltár mintájára épült. Szintén két részből áll: a megszentelt oltárt itt is magas, minden irányból jól látható, tetőtlen, travertin kőből épült falak veszik körül. Az 50 X 30 méteres építmény északi és déli fala nyitott középen. Keleten 13 méter magasan összezáródó 14 oszlop határolja; s a nyugati oldalon is zárt négyszögletes oszlopsor védi. Egyes források azt is tudni vélik, hogy egy titokzatos földalatti kamra – hypogeum – is rejtőzik az építmény alatt.

Maga az oltár porfírgránitból készült, s Medeában is emelvényen áll. Egy csonka gúla alapon helyezkedik el a tulajdonképpeni oltár, amely az áldozati oltár ősi formáját még őrzi ugyan, de itt hiányzik valami: nincsen lépcsősor! Ezen az oltáron nem kell (nem is lehet) áldozatot bemutatni. L’odio produce morte, l’ amore genera vita. (Gyűlöletből halál nő ki, szeretetből élet!) – olvashatjuk a kőbe vésett feliratot.

Az „áldozat” egy fából és bronzból készült urnában örök időkre itt rejtőzik. Egy-egy maréknyi földet gyűjtöttek össze és hoztak el ide Itália nyolcszáz különböző katonatemetőjéből, olasz és külföldi katonák nyughelyéről. De került ide föld a messzi frontokról is, véráztatta rögök Afrikából és Oroszországból, hadifogoly- és koncentrációs táborokból. Az urna ampullákat is tartalmaz: pár cseppet azoknak a tengereknek a vizéből, ahol az egymással szemben álló nemzetek hajói elsüllyedtek, s ahol haditengerészek ezrei veszítették életüket az összecsapásokban. S mindezeket – mielőtt az urnába kerültek volna – egyetlen amforába zárták… A bánatban és a gyászban vesztes és győztes egyaránt osztozik.

Ara pacis mundi

A Medeában emelt békeoltár nem egyetlen ország belügye csupán, hiszen az Ara pacis mundi, vagyis a világbéke oltára nevet kapta. Itália s a Föld különböző tájain elesettek itt egymásra találnak. Vesztes vagy győztes? – a bánattól és a gyásztól egyik sem menekülhet. Mit számít, ki melyik oldalon áll, milyen rangot visel vagy milyen nemzetiségű?! A föld és a víz mindenkit egyformán befogad… A fohász pedig az égbe száll: Békességet, igazságot, szabadságot nemcsak Itália, Európa, de az egész bolygó lakóinak! – hirdeti a felirat Medeában. Az urnában eggyé olvad mindazok emléke, akik a  világháborúk csataterein tűntek el vagy vesztették életüket. Ország, faj, vallás – mit sem számít már! Csak a hit – a hit, hogy minden konfliktust meg lehet oldani békés eszközökkel! A hit, hogy összetartozunk, hogy kiegészítjük egymást – legyünk bármilyen különbözőek is!

Az Ara pacis mundi di Medea a béke temploma. Élő emlékhely. Ugyanis a földalatti kamrában napjainkban is helyeznek el újabb és újabb kicsiny urnákat, bennük egy-egy maréknyi földet az első és a második világháború ádáz ütközeteinek színhelyeiről. S mintha a történet vég nélkül folytatódna: került ide föld az Európában és a világ más tájain nemrégiben kirobbant háborús tűzfészkekből – Afganisztánból, Irakból és Libanonból is.

Miért éppen Medea?

A világbékének szerte a világon sok helyütt állítottak emléket: például a Fülöp-szigeteken Olongapo városában, ahol a második világháború egyik leghosszabb csatája zajlott le. A világbékére gongok és harangok is emlékeztetnek: Európában elsőként Magyarországon, Gödöllő főterén került elhelyezésre a Világbéke Gong, amely a világon az ötödik. A világbéke oltárai megtalálhatók ma már a föld számos országának templomaiban is: az USA-ban, Oroszországban, Indiában és Dél-Afrikában is.

Az Ara pacis di Medea különlegessége kettős. Egyrészt abban áll, hogy ókori tradíciót elevenít fel: követi az Augustus császár által ránk hagyott nyitott templom formát; másrészt a hely, ahol létesült teszi szimbolikussá.

Az első világháborúban kialakított lövészárkok, hadi létesítmények mind a mai napig részei ennek a tájnak; s a békeoltárt körülvevő magas falak mintha dísztelenségükben rokonságban állnának a háborús védművekkel. Óvják, védik az „áldozatot” tartalmazó urnát.

Közismert, hogy az Isonzó vidékén dúló csaták óriási emberáldozatokkal jártak – ennek az emlékét a táj némán, de rendületlenül őrzi. Ráadásul az egyetemes emberi dráma itt családi drámákba is torkollott: a családtagok sokszor egymás ellen fogtak fegyver, volt aki az olasz oldalon harcolt, mások a Monarchia szolgálatában álltak…

A Medea melletti domb akkor kapott különleges jelentőséget, amikor III. Viktor Emánuel olasz király ezt, az akkor hivatalosan még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó magaslatot választotta ki az isonzói harcok megfigyelésére.

Vizsgálódásunk végére itt akár pontot is tehetnénk. A titkot – úgy tűnik – sikerült megfejtenünk. Sőt talán nem is volt  itt semmiféle titok… Pedig a java még hátra van! Miért is indultunk útnak, mi vonzott először? MEDEA!

A mítosz nyelvén

Médea és Iaszón története jóval a trójai háború előtt játszódik – mégis lehet, hogy mind a mai napig befolyásolja életünket?

Médea kolkhiszi királyleány – a Nap unokája és az alvilág istennőjének papnője – aki Héra és Athéné terve szerint, valamint Erósz közreműködése révén beleszeret Iaszónba. Az ifjú a legkiválóbb akháj hősökkel együtt az Aranygyapjúért érkezik Kolkhiszba. Egy új – talán még ma is tartó – kor hajnala ez: beszélő hajójuk, az Argó emberi kéz érintése nélkül, Athéné tervei alapján készül el; úgy mondják, a gerendák maguktól kerültek a helyükre…

Útjuk során az Argonauták megállíthatatlannak tűnnek, az Aranygyapjú megszerzéséhez mégis segítségre van szükségük. Iaszón Médea tanácsait követve hősként állja ki az első próbatételeket Árész (a hadisten) mezején. Kettejük együttműködésének azonban ezzel vége is szakad – ettől kezdve Médea cselekszik Iaszón érdekében. Nem hitvesként, „csak” varázslónőként. (Vajon miért? Elbízzák magukat és kifutnak az időből a harcosok? A szerelmes Médea feladja királyi méltóságát? – Ki tudja?!) Médea tehát varázsfüveivel elbódítja az Árész ligetében az Aranygyapjút őrző sárkányt. A történet ezután a Médea által elkövetett gyilkosságok sorozatává válik: saját testvéröccsét miszlikbe aprítja, a trónbitorlót hatalmas üstben főzi meg… Médea – manipulál. Jászón mégsem nyeri el az őt illető királyságot. Száműzetésbe kényszerülnek, majd újra menekülniük kellene. Iaszón ekkor úgy határoz, hogy feleségül veszi a számukra menedéket nyújtó város királyának leányát. Iaszón – érvel, megpróbálja meggyőzni Médeát,  aki ekkor őrjöngésbe kezd: öngyulladó ajándékkal elpusztítja vetélytársnőjét, majd Iaszónnal közös gyermekeivel is végez. Ezután pedig sárkányfogatán elindul a világ meghódítására. Vagy mégsem?

Medea lakosai úgy tudják, hogy Iaszón és Médea a Dunán és mellékfolyóin hajózva jutott el erre a vidékre az Alpok lábaihoz, ahol aztán kikötöttek. (Erre egy a közelben lévő sziklához rögzített vasgyűrű is emlékeztet.) Nem tértek tehát vissza az akhájok földjére, hanem itt letelepedtek. Mondják, miután Médea meggyilkolta gyermekeit, visszavonult a hegyre, Iaszón pedig várost alapított és a völgyben élt.

Mára már csak pislákol a sárkányok és szellemek varázserejű úrnőjének emléke, szinte csak a neve maradt fent, de az a sok vér, mely száz éve öntözte e tájat mintha Iaszón és Médea közös gyermekeinek vére volna…

Béke mindenkinek!

Utazó, táj, történelem, épület és mítosz e találkozása vajon mire hívja fel a figyelmünket? Kedves olvasó! Te hogy látod? Talán férfi és női oldalunk egymástól való elszakadása az oka szenvedéseinknek? Esetleg intellektusunk és intelligenciánk, vagy netán a két agyféltekénk közötti összehangolódás hiánya torkollik újra meg újra tragédiába? Vagy valami egészen másról van itt szó? Tiéd a válasz! Vizsgálj, érezz, láss és cselekedj! Bárhol is vagy, zengjük együtt az univerzum minden lényéért az ősi indiai fohászt:

Szarvésám Szvastir Bhavatu,
Szarvésám Sántir Bhavatu
Szarvésám Púrnam Bhavatu,
Szarvésám Mangalam Bhavatu…

Jólét – mindenkinek! Béke – mindenkinek! Bőség – mindenkinek! Áldás – mindenkinek!

62/2014

Szabó Edit

Kapcsolódó cikk:

Méd(e)ia sárkányfogatán (Mi köze Médeának a médiához?) – Kagylókürt 56. szám

http://www.kagylokurt.hu/12090/kulturtortenet/medeia-sarkanyfogatan-mi-koze-medeanak-a-mediahoz.html