Hajnali idill és a termodinamika második főtétele

________________________________________________

Fizika és metafizika

 

 

Arról annyian beszélnek, hogy rossz a világ. Amióta gondolkodó ember él a földön, azóta létezik a panasz is. Hol a világ sorsa fölött érzett aggodalom, hol az elégedetlenség, másszor a félelem vagy a jövendőre vonatkozó fantáziaképekből sugárzó bizonytalanság okozza ezt.

És nem vitás, van ezer okunk a panaszra: hogy szűkösek a lehetőségeink, hogy fogy az időnk, hogy nem vagyunk elég boldogok, hogy tönkretettük a természetet, hogy a szomszéd kertjében zöldebb a fű és így tovább a végtelenségig. Pedig érdemes megállni…

 

…egy reggelen, valahol vízparton, öles aranyhalak és apró kistestvéreik társaságában. Olyanok ők, akár a kövek: fehérek és feketék, aranyak és tarkák, mint Babits márványa. A nagyok megfontoltak, alig mozdulnak, elégedettek azzal, ahogyan a sodrással szembe állva a víz simogatja testüket. A kicsik fürgék, ide-oda cikáznak: fiatalság bolondság. Árnyék, falomb, fénypászmák – a tarkaszín halak oda gyülekeznek, ahová valósággal beömlik a fény. A kristálytiszta vízben a mederfenék homokján a kavics szemcséi is tarkák, a halak is tarkák, a vízjáték is tarka. A fény-öbölben valósággal fényt kortyolnak a halak.

 

… és bámulni a sodrásban kecsesen és végtelenül hullámzó vízinövények néma táncának látványát. Mintha ez a hullámzás az élet örök sodrását, hömpölygését idézné tudatodba. Mikoron a felszín csöndes, csak a mélyből a felszínre pattanó buborékok fodrozzák a vizet, de a mélyben ott ez a kecses tánc. Kecses? Nem a világvége vonaglásának haláltánca? Nem egy megszelídített dance macabre?

 

… belenézni a napsugárba és hunyorítani. Szemhéjadon keresztül kétszeresen ott játszik a napsugár: a napkorongról reád vetődő és a víztükörről visszaverődő. A vízparti fák ágai közt fény-árnyék játékot űznek a világosság és a homály. A parton a vadkacsák mértani sorrendben álldogálnak: bölcsek ők, akik a világ változandósága fölött elmélkednek, vagy csupán a természet mérhetetlen szépségét és játékosságát testesítik meg, és nem szemlélői, hanem hordozói ennek a csodának? A világ nagy csodái a parányokban is visszatükröződik. Isteni rend, kozmikus harmónia, naprendszerek és planéták, a természet nagy rendje, a hínárok hulláma és az atomok tánca. De az ember, az ember olykor torz tükör, és benne nem visszatükröződik, hanem visszatetszővé válik a Nagy Rend.

 

… amióta világ a világ, minden lény ugyanezt a levegőt szívta. Minden lény ugyanezt a vizet itta. Minden élőlény ugyanezt a földet tapodta. Továbbvihetjük-e sort? Mondhatjuk-e, hogy minden lény ugyanezeket a gondolatokat gondolta? Vagy hogy minden ember ugyanezeket az érzéseket érezte? Vagy hogy amióta világ a világ, az ember – igaz mivoltában – mindig fölfelé törekedett, vissza a világosság honába, és csak a tudatlanság vonja lefelé a lebomlás örvényébe?

 

… de mi a teendő? Panaszkodni nem elég. Újabb és újabb diagnózisát adni a lebomlásnak és oszlásnak, nem elég. Hiába válik lassan a degenerált a dicsőített ideállá, hiába lesz a korcs a normális, vagy a züllött a zsinórmérték, nem elég ezt untig ismételni. Tapasztalataink szerint a lebomlás gyorsabban halad, mint a felépülés. A termodinamika második főtétele az entrópia jelenségét fogalmazza meg: minden a lebomlás felé tart.

A tudományos könyvek így adják meg a tételt: „Zárt rendszerben a folyamatok mindig úgy mennek végbe, hogy az entrópia sohasem csökken.” Ez magyarul azt jelenti, hogy zárt rendszerben (ami csak elvileg lehetséges, hiszen a környezettől, vagyis a mindenségtől izolált rendszert aligha lehet létrehozni, és ebből fakadóan zárt rendszert elméletileg sem lehet létrehozni, hiszen a zárt rendszer léte függ attól, aki elgondolja), nos tehát „zárt rendszerben” minden a lebomlás felé tart. Meglehet, akkor az univerzumot, az egész mindenséget kellene ennek a hermetikus (fontos a kifejezés, mert a titkos tudományok nagymesterére, Hermészre visszautaló hermészi kifejezés, az okkult, rejtett, szimbolikus, tehát az anyagon túlmutató valóságra vonatkozik!) rendszernek tekintenünk, ott viszont kétirányú folyamatokat látunk: létezik összerendeződés, épülés és létezik szétesés, lebomlás is. Ám a lebomlás nem pusztán egy megmásíthatatlan és végzetszerű fizikai törvény, hanem metafizikai: nem magától romlik és enyészik és züllik a világ, hanem az időszekvencia kényszerít bizonyos lelkeket – akik éppen most élnek itt e földön, s akik aktuálisan éppen mi vagyunk – ilyesfajta tapasztalatokra. De az enyészet nem végleges.

 

Az anyagelvű világmagyarázat a fizikatudomány vitathatatlannak tartott tételeivel igyekszik legitimálni önmagát. Az E = mc2 szinte mágikus képlet, pedig három tényezője, az energia, a tömeg és a sebesség megfeleltethető az ősi indiai szemlélet három világalkotó minőségének, a jóságnak vagy fénynek (E, szattva), a tömegnek vagy sötétségnek (m, tamasz) és a lendületnek vagy szenvedélynek (c, radzsasz). E tényezők egyensúlya alkotja a mindenség megnyilvánulatlan, a teremtésfázist megelőző látens állapotát, amelyből az időtényező hatására kialakul a megnyilvánult világ szinte végtelen sokszínűsége. Az anyagi mindenség őshalmaz állapota (mahat, a Nagy Elv) akár ilyen zárt rendszernek is volna tekinthető, amibe azonban az időtényező mégis behatol, megbontja az egyensúlyt, megadván ezzel a kezdő lökést a teremtésnek.

 

Mondják, a termodinamika második főtétele eredetileg így hangzott: „Magára hagyott térben a rendezetlenség az idő előrehaladásával növekszik.” Magára hagyott annyit tesz, mint nem befolyásolt. Az időnek, mint isteni erőnek a behatása azonban nem hagyja magára a mindenséget, és kozmikus szinten az időnek köszönhetően fölépülés és lebomlás is végbemegy. Az őskáoszból rendezettség, kozmosz alakul ki, aminek elemei – galaxisok, csillagrendszerek, ködök, naprendszerek és bolygók – változnak, keletkeznek, formálódnak, fennmaradnak és elenyésznek. Az elemek állapota változik, a nagy rendszer – a mindenség – azonban változatlan marad.

 

Kisebb léptékben, tehát nem kozmikus szinten egy másik összerendező tényező sajátos befolyását is tapasztalhatjuk. Ha elfogadnánk, hogy a mérhető mindenség mindössze anyag volna, és hogy az értelem és a tudat az anyag terméke, így maga is anyagi természetű, valamint hogy az anyag (a termodinamika második főszabálya szerint) a lebomlás, az entrópia felé tart, akkor pusztán ennek a tételnek a megfogalmazása végzetes önellentmondás volna, ami a kiinduló pont, a gondolkodásmód és a logikai okfejtés tarthatatlanságát bizonyítja.

 

Egy főszabály kimondása kétségtelenül tudatos, intelligens és értelmes cselekmény, amihez szükség volt Rudolf Clausius német tudósnak a XIX. század közepén a gőzgépekkel folytatott kísérleteire (szintén tudatos cselekmények), ezek megfigyelésére, a konklúziók leszűrésére és a tétel megfogalmazására. Ez a főtétel leírja, mintegy rendszerezi a világ bizonyos működéseit, tehát az értelem révén rendet teremt az addigi tudatlanság kaotikus mezején. Mindez természetszerűleg ellentmond magának a megfogalmazott törvénynek: miszerint minden a lebomlás felé tartana. Az emberi tudat az idő előrehaladtával még a kaotikus viszonyok (tudatlanság, ismerethiány) ellenében is képes magasabb szerveződési szintet (tudás, természeti törvények megfogalmazása) megvalósítani. Tehát hiába jelentjük ki, hogy minden a lebomlás felé tart, a felépülés jelei éppoly tagadhatatlanok, mint a lebomlás jelei.

A termodinamika második főtörvényével szemben – miszerint az idő előrehaladtával a káosz növekszik – köznapi tapasztalataink alapján megfogalmazhatjuk, hogy az idő haladásával éppen a rendezettség fokozódik, amennyiben értelem van jelen.

 

Az emberi értelem tudatos működése képes a rend magasabb fokát előidézni, de a lebomlást is gyorsíthatja, hasonlóan az időnek, mint isteni hatótényezőnek a kozmikus befolyásához, amely a kibontakozásnak és a visszarendeződésnek is ösztönzője.

Ezt a váratlan fordulatot az anyagelvű szemlélet egy végső érvvel igyekszik elsimítani, a véletlenszerűség tételével. Vagyis az univerzumban mérhetetlen számú esemény történik, amik némelyike – véletlenszerűen – nem a rendezetlenséget, hanem éppen annak ellentétét, a rendezettséget fokozzák.

Ha tehát az emberi értelemnek és az isteni időtényezőnek a hasonló hatásmechanizmusát vizsgáljuk, akkor természetük hasonlóságára is gondolnunk kell. Az idővel együtt jár a keletkezés és elmúlás, a tudat is szolgálhatja az építést és a rombolást, az ember is lehet jó és rossz. Duális, ambivalens minden, de ez az ambivalencia nem homályosabbá teszi a mindenségről alkotott erkölcsi képünket, hanem éppen kontrasztosabbá. A tudat isteni fényében jobban látszik, mi a helyes és mi a helytelen.

 

A jelen világkorszakban azonban mintha tapasztalataink mégis azt igazolnák, hogy a lebomlás erői aktívabbak. Egy házat lebontani sokkal könnyebb feladat, mint megépíteni. Valamit tönkretenni sokkal gyorsabb, mint megalkotni. A hegyről lefelé gyorsabban halad a szekér, mint fölfelé. A biológia megállapította, hogy a legnagyobb egyedszámú élőlények a mikroorganizmusok, ráadásul ezek összesített biomassza tömege (az élő és elhalt szervesanyag tömeg együttese) messze fölülmúlja a kiterjedésében nagyobb testekkel rendelkező magasabb rendű élőlények, a növények, állatok és az emberi egyedek összesített testtömegét is. Hiába él ma a földön több, mint hét milliárd ember, egyetlen ember szervezetében 1014 számú sejt van, és tízszer annyi baktérium van az emberi testben, mint ahány emberi sejt.

Márpedig a mikroorganizmusok döntő többsége a lebomlást szolgálja: a tápanyagok lebomlását és beépülését, a növényi részek lebomlását a talajban, az állati és emberi hullák feldolgozását és lebomlását, és így tovább. Mondhatjuk talán, hogy a mostani világciklus emblematikus élőlénye a baktérium, éppúgy, mint a krisztusi kornak a hal, vagy az őscivilizációknak a szoláris bika vagy a szent tehén. Talán ezért igazolható az előbbi megfigyelés, miszerint a lebomlás gyorsabb, mint a felépülés, mert a korszak sajátja a lebomlás?! Az indiai kronológia világkorszakokban, jugákban méri a történelmi és a kozmikus időt, és most éppen a viszály és nézeteltérés – tipikusan lebomlás-jellegű tényezők – jellemezte kali-jugát éljük. Meglehet, ebben a vaskorban a lebomlás erői az aktívabbak, de akkor azt is feltételezhetjük, hogy más világkorszakokban más erők voltak aktívabbak? Lehetséges, hogy az aranykorban hegynek fölfelé megy könnyebben a szekér? Ma úgy oldják meg ezt a problémát, hogy némely terepjáróba visszagurulás-gátlót szerelnek, ami megtartja a lejtőn fölfelé megállt járművet… Lehetséges, hogy hajdanán nem a lebontó mikroorganizmusok uralták a világot, hanem az építés erői, világformáló héroszok, angyalok és félistenek?

 

Mikroorganizmusok, baktériumok – számszerűleg és a biomassza tömeget illetően is a legszámosabban jelen lévő élőlények a Földön. Kilencven milliárd tonnányi mikroorganizmus a tengerek fenekén… Márpedig mindannyian a lebontást szolgálják. A Kali-juga a lebomlás kora. Ebben a korszakban az entrópia érvényesül. Akkor feltételezhetjük, hogy a szatja-juga aranykorában a felépítés, az asszimiláció volt uralkodó, és nem a mikrobák és baktériumok voltak többségben, láthatatlan tömegben, hanem valamely látható, nyílt és építő élőlény-tömeg? Vagy akár azt is feltételezhetjük, hogy e lebontó és enyésző tendencia visszaforgatása révén eljutunk egyetlen, végtelenül és abszolút értelemben konstruktív tényezőhöz? Nevezzük ezt Teremtő Istennek? A baktériumok láthatatlan többségi-arctalan és személytelen, destruktív hadseregével szemben egyetlen látható, karakteres és konstruktív személy, egy hős?

És ha ezt a logikai gondolatmenetet elfogadjuk, akkor miféle természetet vélelmezzünk ennél a végső, konstruktív princípiumnál? Azt, hogy létezett? Azt, hogy létezik? Vagy azt, hogy létezni fog? Ezzel máris három dimenziót adtunk meg: a teret és az időt, amiben a létezés megvalósul, valamint a létezést magát, amely megvalósul. Ez utóbbi – a létezés – az alany, a szuperszubjektum, a többi az állítmány, a függő valóság részei, ennélfogva másodlagosak, következésképpen mellékesek. Van tehát a lét. Vagy másképpen: A létezés van! Az előbbi mondat még csupán egy reményteli feltételezés, vagy egy archimédeszi pont megragadásának elkeseredett kísérlete. A második mondat azonban kozmikus jelentőségű metafizikai tény megállapítása.

 

Az enyészet nem végleges. Lebomlás és fölépülés, baktérium és félisten, vaskor és aranykor egymást váltva követi a másikat, sőt, minden tényező szinte egyszerre jelen van, de egyszer egyik érvényesül jobban, másszor a másik az uralkodó. A felépítés és lebontás arányai egy skálán tolódnak ide-oda. Szélső pontjai az anyag kibomlott illetve a visszarendeződött állapotai, a fázisváltásokat pedig nevezhetjük a teremtés és megsemmisülés aktusának. Ha ma hajnalban, ebben a csöndes, békés és áldott pillanatban, a boldog örökkévalóság eme idilli lenyomatában felfedezted volna a rettenetet, a tomboló vihart, amikor felkavarodik az iszap és ijedtükben elrejtőznek a drága aranyhalak, amikor kicsap medréből az egyébként békés víz, amikor nem napsugár, hanem árnyék uralja a víz felszínét és a légteret, s amikor annak is tudatában vagyunk, hogy ahogyan jöttünk, úgy el is kell mennünk – nos, az enyészet akkor sem végleges. Végérvényesnek tűnik, de a szikra, az isteni tűz szikrája a lebomlás legfélelmetesebb pillanataiban is reménységet nyújt.

 

Még egyszer kérdem: mi a teendő? Nem elégedhetünk meg a panasz-áradattal, miért nem inkább az öröm-óda áradatát énekeljük? Az embernek két keze van: jobb és bal, elektrikus és magnetikus, mágikus és misztikus, Nap-szerű és Holdas, aktív-tevékeny és passzív-befogadó, férfias és nőies. A panasz túlságosan nőies, a világrontás túlságosan férfias. Rezignáltan konstatálni a világ állását – ez meglehet okos dolog, de passzív. Oktalanul szaladni és „megjobbítani” mindent – ez meglehet aktív, de nem okos. A két szélsőség dinamikus és harmonikus egyesítésére, a magasabb szintézisre van szükség. Amikor az elfogadás a helyes cselekvés tettrekészségével társul. Amikor nem a véletlen vagy a vélt szabadság vezérel, hanem a tudás, a világ nagy és isteni törvényeinek felismerése. Ha ezt ismered, szabad vagy? Szabad maradsz-e, ha tudod, mi helyes és mi helytelen? Szabad-e akkor helytelenül cselekedned? Nem, a nagy törvényeket ha ismered, nincs helye a tévedésnek, annyi szabadságod sincs, hogy tévedj, nemhogy rosszul dönts, még kevésbé, hogy helytelenül cselekedj, gonoszul szólj, ne adj Isten rosszat gondolj!

 

 

Mi a teendő? Húsz jótanács

 

  1. Kelj korán – a hajnal a legalkalmasabb időszak az elmélkedésre, meditációra.
  2. Ászana – válassz egy kényelmes ülőhelyzetet, mint a lótuszülés, tökéletes ülés vagy boldog-ülés, és keletnek vagy északnak fordulva fél órán át imádkozz és meditálj. A gyertya-állás és tarkónállás segíti az egészséget. Fegyelmezd a légzésedet.
  3. Dzsapa – napi száznyolc vagy 21.600 alkalommal ismételd el mantrádat, legyen az tisztán az Óm, a Szent Név, vagy valamely más formula.
  4. Étkezés – fogyassz szattvikus ennivalót, kerüld az alacsonyabb minőségű ételeket. Ne terheld túl a gyomrod, ne falj, fegyelmezd magad, s évente két hétig ne fogyaszd azt, amit a legjobban szeretsz. Ételed legyen orvosságod, amely fönntartja életed. Csökkentsd a cukor és só fogyasztását.
  5. Imaszoba – legyen egy külön a lelki gyakorlataidra fenntartott szobád, amit más célra nem használsz.
  6. Adakozz! – Adakozz rendszeresen, havonta tégy jót, vagy ha módodban áll, minden nap adakozz! Száz forintból öt-hat forintot erre a célra szánj!
  7. Olvass! – rendszeresen olvasd és tanulmányozd a szent iratokat – a Bhagavad-gítát, a Rámájanát, Bhágavata-puránát, Visnu ezer nevét, az upanisadokat vagy a Bibliát, a Zend-avesztát, a Korán, a Hármas kosarat vagy a Grant Szahibot – legalább fél órán át minden nap. Ezzel tiszta ítélőkészségre tehetsz szert.
  8. Önmegtartóztatás – gondosan őrizd magodat, az életerő a megnyilvánult Isten, az életerő a hatalom, a vagyon, az élet, a gondolkodás és az értelem lényege.
  9. Imák – Tanulj meg néhány imát, dicsőítő himnuszt, amiket nyomban felidézhetsz, ahogy nekilátsz elmélkedésednek. Így könnyen fölemelheted tudatodat.
  10. Szatszang – Keresd a szent emberek társaságát, és kerüld a rossz társaságot. Ne legyenek rossz szokásaid, kerüld az italozást, dohányzást, húsfogyasztást!
  11. Koplalj! – Minden teliholdat és újholdat követő tizenegyedik napon koplalj, csak gyümölcsöt vagy tejet fogyassz!
  12. Málá – nyakadban viselj málát, szent olvasót vagy rózsafüzért, vagy legyen a kezed ügyében, zsebedben vagy éjjel a párnád alatt.
  13. Hallgass! – Naponta egy-két órán keresztül gyakorold a hallgatási fogadalmat (maunam).
  14. Mondj igazat! – Minden áron ragaszkodj az igazsághoz, mindig igazat szólj, keveset beszélj és nyájasan szólj!
  15. Csökkentsd igényeidet! – Ha négy inged van, egyet vagy kettőt ajándékozz el! Légy elégedett és boldog, kerüld a fölösleges aggodalmaskodást. Élj egyszerűen, gondolkodj nagyszerűen!
  16. Ne árts! – Soha senkit ne bánts, az erőszakmentesség a legfőbb hivatás! Szeretettel, megbocsátással és könyörülettel fékezd haragodat!
  17. Ne függj másoktól! – Ne hagyd, hogy kiszolgáljanak, mert az önálló életképesség az egyik legfőbb erény.
  18. Elemezd önmagad! – Mielőtt nyugovóra térnél, vedd sorra, miféle hibákat követtél el a nap során. Vezess lelki naplót, és önkorrekciós jegyzeteket, de ne ragadj bele a múlt hibáiba!
  19. Légy kötelességtudó! – Mindig emlékezz arra, hogy bármely pillanatban elszólíthat a halál, ezért ne hanyagold el soha a kötelességedet. Élj tisztán!
  20. Add át magad Istennek! – Amint kinyitod reggel a szemed, vagy mikor nyugovóra térsz, gondolj mindig Istenre. Add át magad teljesen az istennek!

 

 

62/2014

Tornyai Ödön