Az Öt Fa
_________________________________________________________________________
Mennyei és szimbolikus fák
Az asvattha mitikus indiai fa, amit az upanisadok, a Bhagavad-gítá és más szentírások a kozmosz jelképeként említenek. Az égbe nyúló gyökere Brahman, az isteni örök-princípium, a földre boruló koronája pedig maga a teremtett mindenség, annak szövevényes összetettségével együtt.
Más néven ez a szent fügefa (Ficus Religiosa), ami pippal néven is ismeretes. Levelei a nyárfáéra emlékeztetnek, törzse sárgás-fehéres, levelei élénk zöldek, hosszú hegyes csúcsban végződnek. Szívós erezetéről leválasztják a levéllemez szövetét, s a megmaradó hálóra filigrán festményeket készítenek Indiában.
Az asvattha szó eredeztetésére több elmélet létezik. Az egyik például ló-állás (asva – ló, szthá/tthá – áll, tartózkodik), vagyis olyan fa, amely alá a lovat kikötik. Egy másik értelmezés szerint jelentése mulandó (a – nem, svasz – holnap, szthita – fennmarad), ami másnapra már elenyészik. Ez a teremtett világ mulandóságát, időbeli korlátozottságát jelzi, és rögtön magában rejti az örökkévalóság reményét is.
A Jadzsur-véda szerint a mennyekben az istenek egy asvattha-fa alatt foglalnak helyet, a Padma-purána szerint pedig a három fő istenség lakik e fában. Törzsében Visnu, a fenntartó, gyökérzetében Siva, a pusztító és koronájában Brahmá, a teremtés felelős istensége, vagyis a három istenség együtt felelős a teremtés fájának egészéért.
Különösen érdekesek további elnevezései, mert a szent fügefa az isteni tudás fájaként (gjána-vrksa), a bölcsesség vagy megvilágosodás fájaként (bódhi-vrksa) is ismeretes. Buddha is egy pippal-fa alatt világosodott meg Bódh-Gajában. Úgy tartják, az ő korában ez a fa a száz méteres magasságot is elérte, s annak a fának egy sarja mind a mai napig elevenen őrzi Buddha győzelmének emlékét. És ez igaz minden valódi misztikusra, hiszen mindenki az isteni bölcsesség árnyékában világosodhat meg, s nem egy-egy fa tövénél. Ne feledjük, a bölcsesség egyben a teremtő-alkotó erőnek is terminusa.
Mindemellett a szent fügefa az isteni fa (brahma-vrksa) és az élet fája (dzsívana-vrksa) is, ami további párhuzamok felismerésére ad alkalmat.
A fa világalkotó hasonlatáról a védai források így szólnak:
„Milyen volt a fa, milyen erdőből való, amiből aztán a mennybolt s a föld készült? Igen, a bölcsek gondolatban tudakozódnak: min állott, mikor a mindenséget megalkotta?” (Rg-véda 10.81.4.)
„Brahman volt az erdő, Brahman a fa, amiből a földet s a mennyboltot kiformálták. Bizony mondom néktek, bölcsek, Brahmanon állott, fönntartva a világokat.”
(Taittiríja-bráhmana 2.8.9.6.)
A Katha-upanisad így fogalmaz:
Az ősöreg fügefa gyökere fönt, ágai lent…
Ám ő ragyogó, ő Brahman, úgy nevezik: halhatatlan.
Benne nyugszik minden világ, s rajta túl nem juthat senki.
(Katha-upanisad 2.3.1. szöveg)
A mindenség gyökere isteni és maradandó, ezért van a gyökérzet „fönn”, míg a mulandó teremtett világ a korona, amely alant helyezkedik el. S bár a teremtés végtelen változatosnak és mérhetetlen kiterjedésűnek tűnik, az isteni energiának mégis csupán a kisebb része alkotja a megnyilvánult világot, a nagyobbik hányada pedig az isteni szféraként mutatkozik meg:
„A háromnegyedű Brahman gyökerei fölfelé nyúlnak, ágai a világűr, a szél, a víz, a föld s a többi hasonló. Ami e magányos fügefa néven ismeretes, az valójában Brahman, akinek ragyogása a Napnak és az óm szótagnak fénye. Ezért kell folytonosan az aum-szótaggal imádni (Brahmant).”
(Maitrí-upanisad 6.4.)
A Bhagavad-gítá tovább megy, s nem elégszik meg a kozmikus fa isteni eredeztetésével, hanem a változékony és ezért valótlan fa kivágására szólít:
„Van egy banjanfa, amelynek gyökerei felfelé, ágai pedig lefelé nőnek, s melynek védikus himnuszok a levelei. Aki ismeri ezt a fát, az ismeri a Védákat.
E faágak le és fel egyaránt nőnek, s az anyagi természet három kötőereje táplálja őket. Rügyei az érzékek tárgyai. Vannak olyan gyökerei is, melyek lefelé nőnek, s ezek az emberi társadalom gyümölcsöző cselekedeteihez kötődnek.
Ebben a világban lehetetlen meglátni e fa igazi formáját. Senki sem tudja, hol kezdődik és hol végződik, vagy hol van az alapja. De nagy elszántsággal, az elkülönülés fegyverével le kell dönteni. Azután fel kell kutatni azt a helyet, ahova egyszer eljutván soha többé nem kell visszatérni, és ott meg kell hódolni az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt, aki mindennek a kezdete, s akiben időtlen idők óta jelen van minden.”
(Bhagavad-gítá 15.1-4.)
A szövevényes lombkorona az elme bonyolult rendszerét jelöli, a lappangó beidegződésekkel (szanszkárák) és a vágyakkal egyetemben. Mindezek egyszerre okai és következményei a karma hálózatának, ami végül a születések szamszára-örvényébe sodorja a lelket. Ragaszkodásait föladva szabadul az ember a káprázat hálójából, s a Legfőbb Lény oltalmába ajánlva magát kidöntheti az anyagvilág fáját.
Az egyén felszabadulása kétségkívül fadöntés, hiszen a káprázatból kijutó lélek számára mintegy megszűnik az illúzió világa amikor visszakerül a harmonikus isteni szférába. Azonban a teremtett világgal szemben nem csupán ilyen radikális állásfoglalást szorgalmaznak az írások. Mi a teendő, ha a világ javát szeretné szolgálni az ember? Hogyan lehet a mindenségnek s az élőlényeknek is a hasznára? Korunkban talán úgy tehetnénk föl a kérdést: hogyan kerülhet ismét harmóniába az ember a természettel, hogyan orvosolhatja a környezettel és az élőlényekkel szembeni atrocitásokat? Megoldás-e pusztán az állatvédő liga támogatása némi pénzadománnyal, ha nem változtatunk hús-alapú táplálkozási szokásainkon? Elegendő-e, ha a vegyi üzemekből kikerülő mosópor helyett távol-keleti mosódiót rakunk a mosógépünkbe? Mennyit is utazik a mosódió, amíg hozzánk eljut? Miért nem próbáljuk ki a vadgesztenye bélzetét, amit eleink épp a legfinomabb textíliák mosásához használtak? Vagyis általánosságban: egyedi cselekedetekkel orvosolhatók-e a világ gondjai, szolgálhatók-e a lények?
Amennyiben elfogadjuk, hogy az isteni gyökérből faként sarjad ki a mindenség, akkor a fa felvirágzásának záloga a gyökér öntözése, szolgálata.
Jóllehet az indiai hagyomány sokat foglalkozik a mitikus botanikával – ismeretesek olyan fák, amelyek meghajlással szolgálják az alattuk elhaladó Krsna istent, vagy akkor bontják virágjukat, ha egy hajadon megérinti őket, de olyanok is, amelynek diótermését Siva szemének tekintik, vagy amelyeknek tövisein a bűnösöket gerebenezik a pokolban – mégis mondhatjuk, egyetlen fának, az asvatthának az ismeretével az összes mitikus fát ismerjük. Mégis meg kell említeni további öt fát, amik különlegessége abban rejlik, hogy ezek az istenek birodalmában tenyésznek, ráadásul az alattuk elrebegett kívánságok teljesülnek.
Mennyei fák
Dévalókán, az istenek birodalmában öt kívánságteljesítő fa ismeretes, amelyek bármely kívánt dolgot megadnak az embernek. Utal ez a mennyei vagy paradicsomi állapotokra, amikor nem verejtékes munkával kereste megélhetését az ember. Ennek a boldog elégedettségnek az isteni törvények iránti engedelmesség és a természettel való harmonikus együttélés a záloga. És ez nem mitikus legenda, hanem megtapasztalható valóság. Minél inkább harmóniában áll az ember a természet és Isten törvényeivel, annál átjárhatóbbá válik számára a világi lét rengetege. Az észak-amerikai indiánok között ismeretes olyan beavatási szertartás, amikor az ifjú férfinek bekötött szemmel kell az erdő sűrűjén keresztül egy hegyoldalon lerohannia. Ilyenkor nincs lehetőség számítgatásra, a lépések megfontolására vagy a tövises bokrok és a fák kerülgetésére. Egyetlen megoldás létezik: az önátadás, a meghódolás, amikor a jelölt az isteni gondviselésre és saját legbensőbb érzékére bízza magát. A legtöbb jelölt épen, sérülés nélkül érkezik meg. Józan ésszel ez kivihetetlen, de a feladat okozta félelem és felfokozottság olyan euforikus állapotba hozza a jelölteket, amelynek során a lehetetlen is lehetségessé válik. Ha a mai tudomány eszközeivel vizsgáljuk a helyzetet, legföljebb a vérnyomás emelkedését, a test vészreakcióit, vagy más pszichés jelenségeket tapasztalnánk, esetleg a vadon-futás sikeres teljesítése után a tesztoszteron hormonszint emelkedését, amiből a győzelem és elégedettség érzéseit próbálnánk levezetni. Lehet, hogy az indiánok hegyoldala is kívánságteljesítő fákkal van teli, amik segítik a vak futó útját és teljesítik kívánságát: habár fiúként indult neki, férfiként érkezhessen meg?
Az öt mennyei kívánságfa az alábbi:
- Mandára-fa (korall-fa, Erythrina indica), bíbor szín virágzatú fa, melynek árnyékában mélységes békét tapasztal az ember s minden aggodalmáról megfeledkezik, testi és lelki bajai megszűnnek.
- Páridzsáta(ka)-fa (koralljázmin, Nyctanthes arbor tristis), amelynek kérge aranyszínű, levelei rézvörösek, s illatos, fiatalító gyümölcsöket terem. Ez a fa a kozmikus ősóceán kiköpülésekor keletkezett, s Indra magával vitte mennyei birodalmába. Onnan Krsna hozta magával a földre, s székvárosába, Dvárakába telepítette, majd később visszakerül Indrához.
- Szamtána-fa, mágikus hatalmú fa, amelynek levelét elrágcsálva gyermeke születik az embernek, s magja sosem vész ki, utódainak láncolata nem szakad meg soha.
- Haricsandan-, vagy csandan-fa, Indra szantálfája (Santalum album), amely hűsítő hatású és távol tartja a gonosz szellemeket. A csandan kellemes illata betölti a paradicsomot. Indra egyszer megengedte egyik hívének, hogy belépjen mennyei birodalmába, de hamarosan vissza kellett térnie a földre, mert átható ember-szagát még a csandan-fa illata sem tudta elleplezni.
- Kalpataru, kalpavrksa, kalpadruma kívánságfa, vagy kalpavalli, kívánság-lián, az örökkévalóság fája, amely a földön tenyészett a korábbi világkorszakokban. Ennek köszönhetően az embereknek nem volt szükségük személyes tulajdonra és vagyontárgyakra, mert elegendő volt helyet foglalniuk egy kívánságfa alatt, s elmondaniuk óhajukat. Ám az emberi vágyak gonosz természetének köszönhetően a kívánságfát később Indra saját birodalmába mentette át.
Az öt mennyei csodafa eredete bizonytalan, de találóan szimbolizálhatják a mennyei és az emberi élet sajátos vonásait: a Mandára-fa a mennyei békesség záloga, a Páridzsáta a teremtés egyik ős-eleme, a lélek örök természetét a Szamtána-fa utódokat biztosító, s ezzel egyfajta örökkévalóságot nyújtó áldása jelképezi, a Kalpataru kívánságteljesítő ereje pedig az asztrális és kauzális szférákat jelezheti, ahol a mentális erők és energiák alkotják a valóságot, s ahol a gondolatok és kívánságok nyomban valóra válnak.
Kettő vagy öt?
Hány fa van a paradicsomban? Mindenki vágná rá a választ: kettő, az élet fája, valamint a jó és rossz tudásának fája. Az utóbbi gyümölcsébe kóstolt bele az ember, a másikra már nem jutott ideje. Így tanulta meg a paradicsomi jón túl a rosszat, s e választásba belerokkant és a halandósággal bűnhődött.
„És szépen plántákkal felékesített vala az Úr Isten egy kertet Édenben napkelet felől, holott helyhezteté az embert, a kit formált vala.
És nevelt vala az Úr Isten a földből mindenféle fát, melyben az embernek szeme gyönyörködhetnék, és mely eledelre jó volna, az életnek fáját is, a kertnek közepette, és a jónak s gonosznak tudásának fáját.” (Genezis 2.8-9)
Valójában tehát egy fákban bővelkedő ligetről van szó, mégis a két kitüntetett fa a legfontosabb, az élet fája és a tudás fája. Krisztus keresztje szimbolikusan a tudás paradicsomi fájából való, így a bukás eszköze legyőzetett. Ami miatt az ember elbukott, azon az istenember felmagasztaltatott. Talán ezért tartották olyan fontos ereklyének a keresztfa szilánkjait? Olyannyira, hogy ha az összes vélt keresztfa ereklyét egybehalmoznánk, valóságos erdőt alkotnának? Tényleg megvalósul az, amiben az ember hisz? Meglehet, az ereklyék tisztelete olykor átcsapott egyfajta babonaságba s a fejedelmek vagy püspökök is túlzásba estek gyűjtőszenvedélyük folytán, de ettől még nem vitatható a valódi ereklyék léte és hatóereje. Egyáltalán, mérhető anyagi értelemben a metafizikai valóság? A világban tapasztalható visszásságok és túlzások nem vonhatják kétségbe a tényleges és tiszta eredeti minták valós voltát és létezését.
Ezen a két rendkívül gazdag szimbolikus jelentésű paradicsomi fán túl további különös növények szerepelnek a Nag Hammadi könyvtár gnosztikus szövegeiben. Tamás apokrif evangéliuma éppen úgy öt paradicsomi fát említ, mint az indiai hagyomány. Nem világos, hogy az öt fa korai keresztény, illetve manicheus képzete az életfa motívumból bontakozott ki, vagy pedig átvétel az indiai mitológiából.
Szólt Jézus: „Áldott, aki már akkor létezett, mielőtt megszületett volna. Ha növendékeim lesztek és hallgattok szavaimra, e kövek a szolgálatotokra lesznek. Mert öt fa vár reátok a Paradicsomban, amelyek nem változnak sem nyáron sem télen, s amelyek levelei sohasem hullanak le. Aki megismeri e fákat, nem lesz annak halálban része.” (Tamás evangéliuma 19.)
Az öt fa eme titokzatos hasonlatára vet némi fényt Marvin Meyer véleménye, miszerint „a gnosztikus szövegek gyakori fordulata az öt paradicsomi fa említése, minden különösebb magyarázat vagy értelmezés nélkül. A manicheus Zsoltárok Könyvében az élet és a hit dolgait is ötös csoportokba sorolják.” Szimbolikus értelemben a paradicsom jelentheti az emberi koponyát, így az öt paradicsomi fa lehet az ember belső meggyőződését és világnézetét alkotó öt emberi érzék. Ezek megtisztulása nélkülözhetetlen a megvilágosodáshoz. Tamás cselekedeteiben pedig az áll: „Jöjj, az elme öt tagjának mestere, beszélj e fiatal emberekkel!” (27. fejezet)
Theodore bar Khoni szerint a gnosztikus szóhasználatban az elme öt tagja vagy aspektusa a i) józanság, ii) ész, iii) gondosság, iv) képzelet és v) szándék. Ezek a mindenség Atyjának aspektusai, s az öt fa azonosítható eme öt képességgel, amelyek ekként a Valóság megtapasztalásának eszközei.
A kabbala is ismer öt világot, amelyek a lélek fejlődésének, tisztulásának stádiumait jelölik. Általánosságban az öt fa az öt kozmikus alkotóelemet is jelentheti, s ekkor a paradicsom nem más, mint a teremtett világ a maga teljes pompájában, itt és most és nem a túlvilági távlatokban. Még különösebb értelmezés Krisztus és a négy arkangyal, vagy az ember kommunikációs és cselekvési módozatainak párhuzama.
- Beszélj – mert az embereket irányítja, amit mondasz.
- Írj – mert az embereket befolyásolja, amit leírsz.
- Figyelj – mert így megértheted, mire van szüksége másoknak.
- Érts – mert meg kell értsd, kivel társulsz.
- Cselekedj – mert legjobb belátásod szerint kell cselekedned.
Ha mindezek után visszatérünk a kívánságteljesítő csodafák indiai hagyományához, érdemes az eredetüket és a szent hierarchiában elfoglalt helyüket elemeznünk.
Az Agni-purána szerint a kívánságfa a kozmikus tejóceán kiköpülésekor keletkezett, sok más drágasággal együtt, mint Airávata elefánt, Indra királyi hátasállata; az isteni kausztubha ékkő; a telihold; az apszaraszok, a mennyei táncosnők; vagy Mahálaksmí, a szerencse istennője. Mindezek áldást hoznak a világra, s hogy megjelenhessenek, a kozmosz poláris erőinek mindegyikére, a félistenekre és a démonokra is szükség volt. Csak közös erőfeszítésüknek köszönhetően tudták kiköpülni ezeket az áldásokat. S ahogyan a tejszín a tej tetején gyűlik össze, így alkotja a tej színe-javát, úgy az áldások is a világ legjavát képezik.
Milyen világi és szakrális áldásokat ismer az indiai hagyomány? Banálisnak tűnik, de Indiában egy poros út menti kioszk – egyébként éppen zárt – bejáratának két oldalára kézzel felfestett ákombákomra lettem figyelmes. Alaposabban megnéztem a feliratokat, és kétoldalt egy-egy oszlopban az alábbi tételekre lettem figyelmes:
Srí Srí
Szvaszti Szvaszti
Subh Labh
Rddhi Sziddhi
Ami hevenyészett fordításban ekként hangzik: Igen! Jólét, áldás, siker! illetve Igen! Jólét, nyereség, tökéletesség! Nem várt magvas, filozófiai alapvetés az élet értékeiről egy elhagyatott kioszk falán…
Mindemellett az indiai hagyomány négy emberi életcélt fogalmaz meg az általános jólét és érvényesülés anyagi dimenziójától az erkölcsi alapokig és az üdvösségig. Mindennek az erény (dharma – vallás, erkölcs, hivatás) az alapja, erre épül a gyarapodás (artha – értékteremtés, anyagi gyarapodás), az érzelmi élet (káma – szerelem és család) és az üdvösség (móksa – fölszabadulás, megvilágosodás) is. Ha modern kifejezésekkel akarjuk újrafogalmazni az évezredes eszményeket, akkor a négy cél az erény, a bőség, a boldogság és a szabadság. Ezen túl már csak egyetlen eszményt ismer a hagyomány, ami az embert a legteljesebb mértékben teszi elégedetté, és ez a szeretet, méghozzá a tiszta lelki-isteni szeretetérzés.
Ezeket az áldásokat tekinthetjük a kívánságteljesítő fa gyümölcseinek. Ha ennek az áldásos fának öt ága van, akkor hasonló az ember kezéhez. A fa törzse az ember karja, a fő ágak pedig az ujjai. Mindegyik fő ágára, azaz az ember minden ujjára jut egy-egy gyümölcs. A hüvelykujj számít a királynak az ujjak között, ez az öntudat ujja, így az erény ide tartozik. Ez minden további életeszménynek az alapja. A mutatóujj céltudatos, agilis, olykor olyasmibe is belekeveredik, ami nem a legszerencsésebb, ezért ehhez az ujjhoz az értékteremtés, az anyagi gyarapodás sorolható. A középső ujjunk a leghosszabb, a legmesszibb érő, s mivel az embert legmesszibbre az érzelmei vezetik, ide köthető a párkapcsolat, s az abból fakadó boldogság, mint emberi életcél. A gyűrűsujj különös szerepet tölt be, jóllehet ezen viseljük a családi állapotunkat jelző gyűrűt, mégis orvos- vagy gyógyító ujjnak is ismerik. Hajdanán a kenőcsöket ezzel az ujjal keverték ki és vitték fel a gyógyítandó testfelületre. Márpedig a betegség kötöttség, az egészség pedig szabadság, így e rendszerben a gyűrűsujjhoz köthető a szabadság, az üdvösség. Végül a kisujj – ami az intelligencia mérőeszköze is – szerényen húzódik meg a többi ujj mellett, mégis a legfontosabb, végső emberi életeszmény köthető hozzá: az isteni szeretet, az Isten iránti rajongás. Az igazán értelmes ember a többi ujjaihoz kapcsolódó készségeit és értékeit ennek a végső célnak a szolgálatába állítja. A sorsunk, a hivatásunk, az egész emberi életút tehát a saját kezünkben van. Talán ezért is mondják, hogy az Isten cselekedetté lett az emberben…
Ugyanakkor a források megjegyzik, hogy Krsna isten talpán áldásos jelek látszanak, közülük az egyik a kívánságfa. (Varga-szanhitá 2.17.14.) Vagyis a világi hierarchia csúcsán elhelyezkedő áldások egyike az Isten lábán, mi több talpán található lenyomat. Ez az utalás különös perspektívába állítja az emberi ambíciót és a kívánságoknak a szakrális hierarchiában elfoglalt helyét. Végezetül már csak egyetlen szentencia kívánkozik a szent növények és kívánságteljesítő csodafák értekezésének végére.
„Legyen bár papi rendbe tartozó, vagy szolgasorból való, családos ember vagy aszkéta, az igazi lelki tanítómester olyan, akár a kívánságteljesítő csodafa.”
(Bhaktivinód Thákur: Harinama-csintámani)
A szent embereket, tanítókat is hasonlítják ilyen csodatévő fához, mert a szent ember bármilyen kívánságát teljesíti a keresőnek, legyen akár anyagi, akár lelki célja. Az Isten emberei egyfajta társadalmon kívüli státuszt élveznek, rájuk már nem vonatkozik semmiféle világi megkötés, minden kategóriából és rendből kilógnak. Nem a világi intézményekhez, hanem az isteni rendhez tartoznak.
Fák, ujjak, életút és hivatás, transzcendencia és tökéletesség, helyes cselekvés és helyes törekvés – minden szimbólum összetalálkozik az emberben és az emberi élethelyzetben.
62/2014
Erdei Levente
