A végső boldogsághoz vezető ösvény

A cselekvés szent művészete

A felső csakra szintek őrzik az

akasa-emlékeket, az alsó csakrák

a földi emlékeket.

Perfectio – a tökéletesség. Az az állapot, feltételrendszer vagy minőség, amely vagy teljesen, vagy lehetőség szerint a legnagyobb mértékben mentes minden hibától vagy hiányosságtól. Az értelmező szótárak szerint: „Műre, készítményre vonatkozva, ami kellő módon, célirányosan, minden tekintetben jól, helyesen, hibátlanul meg van csinálva, bevégezve, a maga nemében egész, ép, hiánytalan.”

A tökéletesség lehet az a dolog vagy személy, amely és aki megtestesíti ezt a hibátlan állapotot, és lehet dinamikus folyamat is, amely a teljes hibátlanság felé tart, illetve azt fenntartja.

Ahány ember, annyiféleképpen gondolja el a tökéletességet. Sokan mondják, nem is létezik, mások ugyan még nem találkoztak a tökéletességgel, de nem vitatják elvi lehetőségét.

Miben leljük meg a tökéletességet? Anyagi teljesítmény, tudás, ismerethalmaz, udvariasság, vagy – bár ez roppant viszonylagos – szépség? Egészség, hosszú élet, javak birtoklása? Vagy inkább erkölcsi kategória a tökéletesség, s akkor olyasmi, ami az erény vagy ész szabályainak egészen megfelelő? Régiesnek tűnő gondolat a „tökéletes bánat, melynél fogva a bűnös a bűnt egészen megutálja, s minden mellékes érdek nélkül kerüli”.

De elegendő-e pusztán a hibák hiánya? A tökéletes a hiányhoz képest valami teljesebb állapot? Vagy a tökéletes minden földi vonást teljesen és hibátlanul meghalad? Lehet a tökéletesség egy neutrális, steril semlegesség? Nirvána? Lehet ez a csalódásoktól ment állapot, vagy a megelégedettség mindennel?

A tökéletesség földöntúli állapot. A transzcendens értelmű szabadulás minden hiányosságtól és a reintegrálódás az isteni teljesség és harmónia birodalmába. Mennyei állapotok, csatlakozás az égi rendekhez? Folyamatként elgondolva: közeledés a végső lelki identitásunkhoz? Nem a célba érés, hanem a folyamat? Vagy a megvalósult eleven és kielégítő istenkapcsolat?

Ha egyetlen ismérvet kellene választanunk a tökéletesség megragadásához, akkor ne a hatalom, ne a tudás vagy a megingathatatlanság mércéjét, ne az erő, szépség vagy egészség fokmérőjét, ne a steril hibátlanság követelményét használjuk. A tökéletesség ismérve a spirituális felismerésekből fakadó, kristálytiszta érzésektől átfűtött magasrendű lelki tudatállapot. Egy szóval a teljesség. Vagy a szeretet. Vagy a boldogság.

Általánosságban fogalmazva a Nyugat működése arra irányul, hogy megismerje a világot, és megváltoztassa azt, hogy kényelmesebbé, saját céljaival egybevágóbbá tegye azt. Ezzel szemben a klasszikus Kelet gondolkodásában ugyan szintén szerepel a megismerés, de nem önös és magába forduló alapon, hanem azért, hogy az ember fölismerje az isteni törvényszerűségeket, és illeszkedjék, igazodjék azokhoz. A nyugat karmát termel, aminek bizonyos következményei már beérlelődni látszanak. Ezzel szemben a klasszikus kelet nem csupán karma-mentes cselekvést ír elő, hanem a világ sorsának előre mozdítását, a kozmikus történések beteljesedésének segítését. Ez a cselekvő nemcselekvés vagy a tétlenségben is aktív jelenlét, ami önmagában is valóságos zen-koan, túl az intellektuális megértés határán, de a ráérzés, a megnyílás és megvilágosodás érthetővé tesz mindent. Hasonló a tökéletesség eme felfogása az erőszakmentesség, az ahimszá elvéhez, ami nem egyszerűen passzív elkerülése az erőszaknak, hanem mások lelki haladásának aktív szolgálata, előmozdítása.

A tökéletesség, mondhatjuk, olyan állandósult spirituális élmény, amely a létezés, a tudat és a boldogság alapvető elveinek valósághű felismerésén alapul, amit az ember legmagasabb rendű intellektuális képességei előznek meg, a személyes felismerések és belső megélések támogatnak, az élet gyakorlati szükségleteire történő eredményes alkalmazás bizonyító erővel visszaigazol, és egybevág a szent hagyomány normáival.

Mármost a tökéletességnek nem csak az állapotát, hanem a feléje vivő utat is nemes törekvésnek, mi több, a tökéletesség eszközének, a tökéletesség útjának tekinthetjük. Minden további fejtegetés helyett több tanulságot nyújt, ha évezredes bölcseletek véleményét megvizsgáljuk.

Tökéletesedés

(tisztelendő Chin Kong mester tanításaiból)

Igaz őszinteség – mások iránt

Higgadt elme – bensőnkben

Egyenlőség – mindabban, amit csak látunk

Helyes felfogása – önmagunknak és a környezetünknek

Együttérzés – mások bölcs és feltétel nélküli megsegítése

Vedd észre – a mulandóság tényét

Engedd el – a kósza gondolatokat és ragaszkodásokat

Szabadság – lélekben és szellemben

Összhangban – a feltételekkel: alkalmazkodj a környezethez

Emlékezz Amitábha Buddhára – ha el akarod érni a Tisztaság Földjét, s követni akarod tanításait

A vallás misztérium nélkül…

(Jeremy Taylor 1613-1667 angol püspök)

A vallás misztérium nélkül olyan, mint a vallás Isten nélkül.

Az isteni misztériumokon elmélkedve őrizd szíved alázatát, gondolataid tisztelettudását és lelked szentségét. Nehogy szégyenbe hozd a filozófiát a dolgok összezagyválásával, a logikát a megalapozatlansággal, a józan észt annak mellőzésével! Amit képtelen vagy bizonyítani, azzal érts egyet, amit képtelen vagy megérteni, azt hidd, s amit hinni sem tudsz, azt bámuld, szeresd és kövesd. Így tudatlanságodat szétoszlatja majd a hited, kételyeidet elnyeli tisztelettudásod, s hited bizonyság lesz, akár csak a szemed világa. Oltsd ki saját kicsiny mécsesedet, s meglátod majd az erényesség fényes napkorongját.

Az indiai szent hagyomány

„Az embernek meg kell tapasztalnia azt a karmát, amit korábban követett el, de vajon nem emészti föl a karmát a zarándoklás, az aszketikus lemondás vagy az adakozás? Hiszen a hajdani nemes lelkű bölcsek azért fogalmazták meg az Erény Könyveiben (dharmasásztrák) a vezeklés és jóvátétel szabályait, hogy feloldhatók legyenek a korábbi születések során felhalmozódott bűnök következményei. Ha úgy döntesz, aminek meg kell történnie, az lesz, akkor az orvosi könyvek mind fölöslegesek, akárcsak a szent himnuszok zengése vagy a lelki törekvés. Ha mindent a sors irányít, és úgyis az lesz, aminek lennie kell, akkor minden próbálkozás hiábavaló, még az áldozatok is, amiknek pedig a mennyek elérése a célja. Ha ez így volna, akkor hamisan neveznénk végső tekintélynek a védák szavát, és ha a forrás alaptalan, akkor mi szükség az erényre, a dharmára? A tapasztalat azonban mást mutat: a szemünk láttára koronázza siker egyik vagy másik erőfeszítésünket.” (Dévíbhágavata-purána 4.21.5-17.)

Írások és bölcselők

Semmit sem túlsággal! (meden agan) – a görög bölcselők egyik jelmondata. „Törekedj a helyes egyensúlyra: légy bátor, hirtelenség nélkül, óvatos de ne félénk, könyörületes, de ne gyönge, igazságos de ne ítélkező, hallgatag de ne megtévesztő, okos, de ne csalfa, előzékeny hízelgés nélkül, eltökélt de ne makacs, megfontolt de ne tétova, türelmes de ne gondatlan, barátságos de ne elfogult, törekvő önzés nélkül.”

A helyes viselkedés mibenléte

A helyes viselkedés nem más, mint a helyes gondolkodás, a helyes beszéd és a helyes cselekvés – ezek az elégedettség zálogai. Az erényes tettek összhangban állnak az isteni törvénnyel, és a lélek eredendő ártatlanságát, tisztaságát is tükrözik. Ahogy botra támaszkodva mászunk fel a hegyre, úgy használjuk az erényt is az életben.

A helyes viselkedés meghatározza a mindennapi életünket. Inkább ösztönző módon álljunk embertársainkhoz, semmint kritikusan vagy ártóan. Gyűlölet és aljasság helyett szeretet és gyöngédség vezéreljen minket. Adjunk helyet a lélek szép tulajdonságainak, az önmérsékletnek, szerénységnek és őszinteségnek. Mutassunk jó példát, szerezzünk örömöt másoknak, ne úgy viselkedjünk, hogy kerüljenek minket. A helyes viselkedés a megfelelő társaságban bontakozik ki, és mintegy foglalata a lelki életmódnak. A helyes viselkedés automatikusan érvényre jut, ha tiszta a szív és a gondolat, ha vágyainkat mérsékeljük, s igyekszünk mindenben kerülni a túlzásokat, és ha követjük a dharma erkölcsi normáit. Gyakorold inkább az alázatot, mint a nagyképűséget, segíts, semmint akadályozz, keresd a jót másokban és tekints el hiányosságaiktól. Légy bár egyedül vagy társaságban, a helyes viselkedés mindig követendő.

Kaili’ohe Kame’ekua, Molokai polinéziai papnője (1816-1913)

„A régiek úgy hitték, hogy minden idő most van, és mindannyian alkotói vagyunk életünk feltételeinek. Megteremtjük magunkat, és minden az életünk részévé válik. Bármely helyzetben találjuk is magunkat, azt mi idéztük elő, az élet sokféle ösvényét bebarangolva, tapasztalatokat gyűjtve.

Az élet egy hatalmas eleven test, amelynek mindannyian részesei vagyunk. Ami csak termett a kertjeinkben vagy úszott a tengereinkben, mind mind testvérünknek és nővérünknek hívtuk. Nincs elválasztó vonal két ember között. Nem ütheted arcul testvéredet anélkül, hogy magadat, vagy anyádat, apádat is arcul ne ütnéd. Attól fogva, hogy az értelmünk nyiladozott, arra tanítottak minket, hogy semmi sem véletlen. Minden okkal történik. Meglehet, az adott pillanatban nem látod, mi volna ez az ok, de örvendj még a nehézségek közepette is, mert a megpróbáltatás olyan bölcsességet eredményez, amit máskülönben nem szerezhettél volna meg.”

Karma-mező

(A Himalaya Academy összeállítása alapján. Hinduism Today, 1994.02.)

Úgy mondják, ahogyan a gravitáció uralja a bolygók világát, úgy uralja a karma az ember tapasztalati világát. Még akkor is, ha az ember ezt nem ismeri föl, mint ahogyan a gravitáció is létezett Newton előtt is.

A védák látnokai számára a karma, a rituális cselekedet olyan erő volt, amellyel befolyásolhatták a természetet, az istenek világát, az időjárást, vagy az ellenséget. Az őszinte szándék és a hibátlanul végrehajtott rítus volt a siker záloga. A mágikus világképben az ember tettei szervesen hatnak a világ menetére. A hitelesen gyakorolt rítus segíti a világ menetét és az adott emberi közösség integritását és életét, míg a rítus elhanyagolása vagy helytelen gyakorlása bajt hoz. Ebből a világbefolyásoló tényezőből, a karmából vezethető le az ember cselekvési rendje, amikor is a szabályozott hétköznapi tettek visszatükrözik az emberiség erkölcsi rendjét, amely erkölcsi rend viszont a kozmikus világrend isteni szabályainak tükröződése.

Az upanisadok a rituális cselekedetek működési körén túl arról is beszélnek, hogyan vonatkozik a karma az egyén életére. Erkölcs, felelősség, jutalom vagy megtorlás – mind azt jelzi, hogy az ember felel a tetteiért, s nem csupán a papok rítusai, hanem minden egyén tettei is szerepet játszanak a karma hálózatának szövevényében. Jágjavalkja bölcs így tanít:

„…Ahogyan cselekszik és viselkedik az ember, olyanná lesz. A jótevő jó lesz, a gonosztevő gonosz. Erényes tettek által lesz erényes, hitvány tettek által hitvány. Mások azonban azt mondják, vágyból áll az ember. Amilyen a vágya, olyan az akarata, amilyen az akarata, olyan a cselekedete, s amilyen cselekedetet végez, oda jut majd el.

Finom lényed és tetted ahhoz tapad,

minek gondolatban szenteled magad.

Itt cselekszel, amoda jutsz, tett-gyümölcsöt bizton aratsz,

Visszatérsz a cselekvéshez, amott sokáig nem maradsz.”

(Brhadáranjaka-upanisad 4.4.5.)

A rituális és praktikus karma-felfogáson túl a jógík misztikus módon látják a karmát. Számukra a karma egy lüktető információs mező az ember mentális alkatában, amely testről testre kíséri az élőlényt, és amelyben felhalmozódnak a korábbi gondolatok és cselekedetek lenyomatai. E karma-magok bizonyos hányada minden életben aktiválódik, s az idegrendszeren keresztül sokszor öntudatlan impulzusokként érvényre jutnak az ember aktuális cselekedeteiben. E lenyomatok hatása érvényesül a családi viszonyokban és a pályaválasztásban (dzsáti), az egészségi állapotban és az élettartam vonatkozásában (ájusz), valamint az élet minőségében és a boldogulásban (bhóga).

A karma vonzerő is. Ebből lehet leginkább a következmény-rendszerre, a karma visszaütésére következtetni. A karma eszerint nem csupán akció, hanem reakció is. A cselekedetek sajátos rezonanciát gerjesztenek az ember tudatában, ami finom hajlamként (vászana) érvényesül. E vászanák a benyomások tudatalatti lenyomatai, amik magukra vonják hasonszőrű következményeiket. A jóindulat jóindulatot vonz, a rosszindulat hátrányos következményeket gerjeszt. Ez a magnetikus vonzerő mindaddig tart, amíg a karma ki nem merül, amit a következmények elviselése, kiégése, vagy a tudatos önkontroll és lelki fegyelmezettség, esetenként még finomabb lelki gyakorlatok eredményezhetnek. Talán ezért idézhető a szanszkrit szentencia, miszerint csak a gyáva és az ostoba hivatkozik a sorsra.

Isten a tettekben

„Ahhoz, hogy helyesen cselekedjék, az ember két dolgot tehet: vagy megtanulja, hogy Istent bevonja a munkájába, és el sem engedi őt onnan, vagy teljességgel fel kell hagynia mindenféle cselekvéssel. Ám mivel az ember nem lehet meg cselekvés nélkül, méghozzá emberi és sokféle cselekvés nélkül, ezért azt kell megtanulnunk, hogy Istent bevonjuk minden tettünkbe, s bármilyen helyen s körülmények közepette kitartsunk mellette, hogy semmi se állhasson az utunkba.” (Eckhart mester)

A négy nemes igazság a mindennapokban

(beszélgetés Thynn Thynn dharma mesternő és növendékei között)

Kérdés: Amikor a négy nemes igazság közül az elsőt meghallom, miszerint az élet szenvedés, azt gondolom, a buddhizmus negatív, pesszimista filozófia.

Thynn Thynn: Igen, sokan így gondolják. De csak azért vannak ebben a tévedésben, mert még nem sikerült mélységében megérteniük a tanítást. A dukkha páli szót szenvedésként lefordítva általában nyers fizikai szenvedésre gondolnak az emberek. Ám a szenvedés különböző síkokon tapasztalható meg, s a dukkha a szinte észrevétlen elégedetlenségtől a legfájóbb nyomorúságig az emberi tapasztalás igen széles skáláját fogja át. A dukkha fogalomkörébe tartozik az öregkor, a betegség és a halál elkerülhetetlen ténye is. De szenvedés az is, ha nem azt kapjuk, amit szeretnénk, illetve el kell tűrnünk azt, amit nem szeretünk.

Ám a legalapvetőbb szenvedés a dolgok valótlanságának fel nem ismerése. Minden valótlan, semmi sem konkrét, semmi sem ragadható meg. A mulandóság fel nem ismerése, vagy a szembehelyezkedés a mulandósággal önmagában szenvedés.

A buddhizmus csak addig tűnik negatívnak, amíg az ember minden egyéb tanítástól elkülönítve kizárólag az első nemes igazságra figyel. Ám a négy nemes igazságot együttesen mérlegelve kiderül, ezek igenis pozitívak, hiszen a további három nemes igazság megmutatja, hogyan szabadulhatunk meg a szenvedéstől.

Kérdés: Hogyan építsük be a mindennapi életünkbe a négy nemes igazságot?

Thynn Thynn: Ez nem is olyan nehéz, mint gondolnánk. Először is a szenvedést a maga teljességében kell szemlélnünk, mielőtt felismernénk a szenvedésből kivezető utat. Nem szükséges lelki vagy fizikai gyötrelmeket kiállnunk, hogy megértsük, mi a szenvedés. A dukkha mindenütt jelen van…

Fritjof Schuon: A tevékenység spirituális értelme

(Le sens spirituel du travail, Études Traditionelle 1949. 238-239.pp.)

„Az efféle integráció – mint a munka és a lelkiség integrációja – három alapvető feltételtől függ, amiket rendre a „szükséglet”, a „megszentelés” és a „tökéletesség” gyanánt nevezünk meg. E feltételek közül az első azt implikálja, hogy a megszentelendő cselekvés egybeesik valamely szükségszerűséggel, nem pedig valamiféle szeszély. … A második azt vonja magával, hogy az ekként meghatározott cselekedetet tényszerűen Istennek kell fölajánlani. … Míg a harmadik feltétel a tevékenység logikai tökéletességét követeli meg, mert evidens, hogy Istennek tökéletlen munkát nem lehet fölajánlani, sem pedig valamely hitvány dolgot néki szentelni. … Isten a tökéletesség, s az Isten felé közelítő embernek is tökéletesnek kell lennie úgy cselekedetében, mint nem cselekvő szemlélődésében.”

Rizs és karma

Egy ősi hasonlat elemzése

Egy nevezetes parabola a karmát a rizshez hasonlítja. A felgyülemlett karma-tömeg (szanycsita-karma) a learatott és a magtárba behordott rizshez fogható. Az elraktározott rizsből kifognak egy keveset, azt kicsépelik és előkészítik a konyhára, hogy megfőzzék és elfogyasszák. Ez a korábbi cselekedeteknek ama hányada (prárabdha-karma), amely a jelen lehetőségeit meghatározza. Mindeközben az új vetést is előkészítik, a betárolt rizs legfrissebbjéből a jövendő aratás reményében bevetik a rizsföldet, hogy a majdani termés is gyarapítsa a magtár készleteit. Ez a krijamána-karma, vagyis a jelenlegi cselekedetek következménye.

E háromféle karma három módon semlegesíthető. A friss karma felhalmozódását akadályozza az önzetlenség, amikor az ember nem ragaszkodik munkája eredményéhez, valamint az erkölcsi parancsolatok és a rituális előírások hűséges követése. A megkezdett karma-hányad (prárabdha) a megéléssel, a megtapasztalással fokozatosan kiég, míg az általában hozzáférhetetlen felhalmozott karmát a tanító és Isten kegyelme, a beavatás szentsége és az ebből következő lelki gyakorlatok és vezeklések semlegesítik. A karma e háromféle működéséhez adódnak személyes és egyetemes aspektusok is, így a személyes életút karma-lehetőségeit a családi-, közösségi-, nemzeti-, globális- és kozmikus karma is befolyásolja.

A helyes viselkedés négy záloga

Tisztaság, odaadás, alázat és nagylelkűség a helyes viselkedés négy záloga. Ezek közül a tisztaság a legfőbb erény. Az igazi tisztaság az, ha tetteinket, szavainkat és gondolatainkat az egyetemes könyörület vezérli.

A tisztaság a lélek emelkedett, ugyanakkor természetes állapota. A harag és rosszindulat kerülése, az egészség s a testi-lelki higiéné megőrzése, az ártatlanság és hűség mind a tisztaság elemei. Az önmérséklet és a jó társaság is segíti tisztaságunk megőrzését. Az odaadás az Isten iránt tanúsított feltétlen rajongás, az égi rendek és a mesterguru tisztelete, a családi és baráti viszonyok ápolása. A megbízható és hűséges viselkedés szintúgy az odaadás része, akárcsak Isten imádata és az önzetlen szolgálatkészség. Az alázat gyöngédség, egyszerűség, tisztelettudás és a mesterkélt viselkedés kerülése. Az is az alázat része, ha az élet tapasztalatai iránt elfogadóak vagyunk és nem lázadunk, sőt, mindenben látjuk Isten keze nyomát. Béketűrés a körülmények iránt és türelem az emberekkel szintén az alázat része. A nagylelkűség a mások iránt tanúsított önzetlen figyelem és gondoskodás, a viszonzás várása nélküli adakozás, az osztozás és nem a gyűjtögetés. Az éhező, a beteg, a hajléktalan, az idős és a szerencsétlen megsegítése is nagylelkűség. „A lángban álló hegyoldalról menekülnek az őzek és madarak, s az erényes, istentudó embernél sem találnak oltalmat a bűnös gondolatok.”

Az indiai szent hagyomány

„Minden a karmától függ. Kétféle következmény létezik, az egyik a sors vagy a félistenek előidézte (daiva), a másik pedig az ember által előidézett (mánusa). A sors kifürkészhetetlen, így minden tevékenység az emberi erőfeszítés függvénye. Az ember saját karmája a sorsa, amit még előző testében kovácsolt ki, ezért a bölcsek megállapítják, hogy a kétféle következmény közül az emberi erőfeszítés a fontosabb. Baljós sorsát legyőzheti az ember, ha megfeszíti minden erejét, vagy követi a szent ceremóniákat, és emelkedni szeretne. Erőfeszítései révén nyeri el az ember azt, amire törekszik, míg akiben nincs emberi tettrekészség, az a sorsban hisz. Így hát a sors, az ember tettei, valamint a három idő – a múlt, a jelen és a jövő – osztják ki az ember tetteinek gyümölcseit.” (Matszja-purána 221.1-12.)

Az ájurvéda véleménye a sorsról

„A sorsot önmagunk által gerjesztettnek kell tekintenünk, egy korábbi megtestesülés során megtett cselekedeteink következményeként. Aztán ott van az a cselekedet, amit most visz véghez az ember.

A tettek vagy erőteljesek vagy erőtlenek, vagy vegyesen erősek és erőtlenek. Így aztán háromféle karmát figyelhetünk meg: egyszerűt, mérsékeltet és felsőbbrendűt.

A sors gyönge befolyását fölülírhatja az emberi erőfeszítés, másfelől azonban az ember erőfeszítéseit is fölülírhatja az erős sorsszerűség. (Csaraka-szanhitá 3.3.31., 34.)

Helyes cselekvés

(Mahábhárata, Sánti-parva 70. fejezet)

„Légy vallásos, de nem elvakult, erényes, de nem tetszelgő, rajongó de nem fanatikus. Vagyont gyűjts, ne kegyetlenkedj, örvendezz túlkapások nélkül, igazul szólj, ne valótlanul, légy bátor kérkedés nélkül, légy bőkezű de nem tékozló, adakozz, de megfontoltan adj, bátran szólj és ne nyersen, barátkozz, de ne a méltatlannal, hadakozz, de ne a barátaiddal, tudakozódj de ne a hiteltelentől, mások érdekei megsértése nélkül szolgáld saját érdekeidet. Tanácsot bölcs embertől kérj, ne ostobától, dicsérd az erényt, de ne a magadét, bízz, csak ne a gonoszban, büntess, de megfontoltan, féltékenység nélkül ügyelj asszonyodra, légy finom, de ne finomkodó, táplálóan étkezz, ne falánkul, hódolj a szerelemnek de mértékkel, tiszteld az arra méltót, alázattal. Kétszínűség nélkül szolgálj, engesztelj hízelgés nélkül, légy okos, s ne idejétmúlt, haragod csak alapos okkal gerjedjen, légy gyöngéd, de ne a csalóval szemben, s őszintén imádd Istent.”

Az isteni tudás négy támasza

Első és igen fontos képesség a mulandó (mindaz, ami anyagi és így korlátozott természetű), valamint a maradandó (a lelki, isteni természetű dolgok) megkülönböztetése.

Második a függetlenség a világi örömöktől. A bölcs elviseli úgy a kellemes mint a kellemetlen körülményeket, egyik sem aggasztja, és mentes az anyag legcsábítóbb örömeitől is.

Harmadik a hat erény megszerzése; ezek a békesség, önfegyelem, kiegyensúlyozottság, béketűrés, összpontosítás és a hit, ami az ember legnagyobb ereje

Végül a negyedik egy látszólag hátrányos attitűd, a sóvárgás, a vágyódás az üdvösségre. A vágy a lélek sajátja, torz formában a sóvárgás anyagi, megtisztult formában lelki.

Talán e fenti tényezőket összegzi az alábbi szentencia: „Az önvalóhoz az igazságosság, a lemondás, a cölibátus és a teljes tudás vezet el bennünket. (Mundaka-upanisad 3.1.5.)

Mert az igazságosság nem más, mint a helyes megkülönböztetés, a lemondás nem egyéb, mint a mentesség és függetlenség minden világi köteléktől, a cölibátus nem pusztán a nőtlenség, hanem az Istennek szentelődés, s így ez a legfőbb erény, a teljes tudás pedig az üdvállapot felismerése és megtapasztalása. Minden összefügg mindennel… (Indiai szent hagyomány)

Kitől tanulható el a helyes viselkedés?

A helyes viselkedést illetően az első tanítónk a lelkiismeret. Hogy eldönthessük, mi helyes és mi nem helyes, fordulj Istenhez, a tanítókhoz és szerzetesekhez, a szentírásokhoz vagy az idősebbekhez, családod tagjaihoz és bizalmas barátaidhoz.

Az isteni törvényeket nem lehet megkerülni. Ezek nem fölülről uralják az embert, hanem inkább a lényünkbe vésődve vezérelnek minket. Még a halál sem írja fölül a gonosz tettek rossz karmáját, de a helyes gyakorlat képes kijavítani egy rossz gyakorlat hibáit. Ezért olyan fontos a helyes viselkedés. Ennek legjobb tanítói a jó emberek, akikre akkor van a legnagyobb szükségünk, amikor útmutatásra szorulunk. Keresd föl a bölcs embereket, beszélj velük, és fogadd meg tanácsaikat. Az erkölcsi irodalmat érdemes rendszeresen tanulmányozni és követni az abban foglalt bölcsességet. Mindig figyelj a lelkiismeret hangos szavára, ez jó tanácsadó. Amikor megérted a karma szövevényes működését, könnyebben választod a helyes utat. A helyes viselkedés öt gyakorlatban foglalható össze: erényes élet (dharma), Isten imádata (upászana), ünnepnapok (utszava), zarándoklás (tírthajátra) és az életszentségek (szanszkárák). A védák azt tanácsolják: „Ha nem tudod, hogyan cselekedj, kövesd a nagy lelkek példáját, akik helyesen ítélik meg a helyzeteket, odaadóak, függetlenek másoktól, nyájasak és az erény tisztelői.”

A gyógymód

Óh, bölcs! A háromféle szenvedés legjobb gyógymódja az, ha az ember minden cselekedetét Istennek, a legfőbb irányítónak szenteli.

Erős fogadalmú nagy lélek, vajon nem gyógyítja-e a bajt ugyanaz a dolog ami okozta, hogyha gyógyszerként alkalmazzuk azt?

Ha ekként a Legfelsőbbnek szenteli az ember a tetteit, úgy cselekedetei, amik eddig a szamszárába kényszerítették, most a szabadulásra teszik képessé.

Az Úr elégedettsége érdekében végzett cselekedet az odaadás, aminek tudás lesz a következménye. (Bhágavata-purána 1.5.32-35.)

62/2014

Napkelet Munkaközösség