Akció, reakció, perfekció

A helyes viselkedés

Cselekedd azt, amihez nem kell tenni semmit, és beáll a hőn áhított harmónia.

—————————————————————————————————————————————–

– Mester, most mit tegyek? Annyi mindenre oktattál, mégsem tudom, mi volna helyes… kérlek, igazíts el!

Merőn nézett a mester, és várakozott. Ez az a pillanat, amikor útjára kell bocsátania az ifjút. Engedelmes volt, és szolgálatkész. Az ő esetében igaz, hogy a betűt sem kanyarította végig ha szólították, mindig tettre készen állt. Áldozatossága kivételes, joggal állítható mások elé követendő példaként. Most mégis, mintha zavarban volna…

– Tudod, fiam, ha az emberek tisztában volnának tetteik következményeivel, bizonyára másként cselekednének. Ha tudnák, mivel jár egyik-másik cselekedet, akkor azokat a tetteket minden bizonnyal messzire elkerülnék, s ha tudnák, milyen gyümölcsöt terem egy másfajta cselekvés, akkor azt bizonyára buzgón gyakorolnák.

Mivel az ember az erények terén sokszor hamis, a bűnökben viszont igaz és buzgó, így aztán örömei hamisak lesznek, míg nyomorúsága valóságos. Ezen az egyik bölcs csak kacag, a másik bánkódik fölötte, a harmadik orvosolni próbálja, míg az Úr képes is megjavítani. De az ember már ilyen: tudja, mi a helyes, de azt képtelen gyakorolni, és nagyon jól tudja, mi a helytelen, azt viszont nem képes elkerülni.

Minden ember akaratlanul kényszerítve van a cselekvésre. Beszélhetünk akarat- vagy gondolatszabadságról, de sokkal inkább beszélnünk kell a cselekvéskényszerről. Az ember egyetlen pillanatra sem maradhat tétlen. Három fő területe van az életnek, ahol az aktivitás megmutatkozik: a tettek mezeje, a szavak szférája és a gondolatok világa. Meglehet, a kéz tétlen, de az elme csapong, vagy az ember alszik, de álmában tevékeny.

Márpedig a tettek következményekkel járnak. Ez a karma. Az akció-reakció, hatás-következmény törvénye. Itt találkozik a fizika és a metafizika. Mindenki emlékszik az egymás mellé fölfüggesztett fényes acélgolyókra: ha az egyik szélsőt odakoccantod a mellette függőhöz, a másik szélső lendül ki. És ezt a szemléletes törvényszerűséget nem gondolnánk végig a tetteink vonatkozásában? Hogy minden cselekedet odakoccan a tettek sorozatához, és valahol, valamelyik következményt aktiválja és kimozdítja lappangó helyzetéből?

– Én is így érzem magam. Tudom, mi volna a helyes, valami mégis húz… Úgy érzem, elszakít tőled és az igazságtól. Félek, nem tudok megfelelni annak, amit vársz tőlem…

– Ne félj! Az Úr azt mondja: „Ne félj! Csak bízd rám magad…” Én sem a lehetetlent várom tőled. Nem azt, hogy soha semmi hibát ne kövess el. Erre nem is volna szabad fölesküdnöd. De azt bátran vállalhatod, hogy esetleges hibáidat igyekszel kijavítani.

– Akkor mégis mi az, ami belülről kényszerít? Mi vezérel engem? Ura vagyok-e a tetteimnek, s egyáltalán ura vagyok-e a gondolataimnak és a vágyaimnak?

– Mindenki a saját természete szerint cselekszik, még a bölcs is. Mit érsz vele tehát, ha elfojtod azt? Sokkal jobb, ha értelmeddel uralkodsz az érzékeiden, s ragaszkodás nélkül végzett odaadó tettekkel foglalod le magad. A helyes tevékenység jobb, mint a tétlenség, mert a tétlenséggel nem érhető el a tökéletesség. Meg kell tanulnod a cselekvés művészetét, hogy tetteid ne kötelékeidet fonják szorosabbra, hanem szabadulásod eszközeivé váljanak. Az erény fájának ismered az ágait: vezeklés, aztán a növendéki élet, ami gyakorlati vezeklés, az írások tanulmányozása, az adakozás és végül az áldozathozatal. És te mindegyik gyakorlatban kellő buzgóságot tanúsítottál.

– Így enyém lehet az áldás? Épp az előbb mondtad, hogy a tettek mindig következményekkel járnak. Hogyan szabadulhatnék akkor, ha cselekszem? Nem a nem-cselekvés volna a helyes megoldás?

– Aki a cselekvésben tétlenséget és a tétlenségben cselekvést lát, az értelmes az emberek között, s az ő helyzete még akkor is transzcendentális, ha mindenféle tettet végez. Ilyen lehetsz te is, ha elsajátítod a helyes cselekvés művészetét.

A csöndes elvonultságban élő ember nemhogy tétlen és haszontalan életet folytatna, hanem a legteljesebb mértékben tevékeny, sokkal inkább, mint azok, akik tevékeny életet folytatnak az emberi közösségben. Fáradhatatlanul tevékeny, méghozzá legfőbb racionális természetével összhangban; őrködik; elmélkedik; gondosan ügyel erkölcsi létének állapotára és fejlődésére. S amilyen mértékben mindez szolgálja a saját haladását, mindazok számára is fölöttébb hasznos, akik képtelenek erkölcsi életük gyarapodása végett rezzenéstelenül önmagukba fordulni. (A zarándok elbeszélése)

– Ennek mi a titka? Hogy lehet nem-cselekedve cselekedni? Vagy cselekedve tétlennek maradni?

– Nem a puszta tétlenség a megoldás. Inkább áldozatként, fölajánlásként kell cselekedni. Ne légy rabja a mindennapi tevékenységnek, de ne is szaladj el előle. Légy önzetlen, ne ragaszkodj munkád gyümölcseihez, és Isten örömére cselekedj. Máskülönben tetteid ideláncolnak a világhoz. Nem a tétlenség a titok, hanem a mentesség, a ragaszkodásoktól való mentesség. Ezt pedig áldozatos tettekkel lehet elnyerni. Mert az áldozatban mindig jelen van az Isten…

A cselekvés, a művészet és az áldozathozatal nem más, mint különféle aspektusai egyetlen közös elvnek: a temporális rendet az isteni rendre visszavezető elvnek. Ám a művészettől elszakított cselekedet, és az áldozathozataltól elszakított művészet halálos méreggé válik, ami e két rendet képes elválasztani egymástól. (Whitall N. Perry: A Treasury of Traditional Wisdom)

És légy olyan, akár a lótusz levele: ha víz csöppen rá, nem marad meg rajta, lepereg róla a víz. Téged se érjen a bűn, mert a helyes cselekvés folytán nem tapad az emberre a tettek visszahatása. Azzal, hogy megszülettél, egy bizonyos karma-hányad fölemésztését elkezdted. Ezen nem változtathatsz, de a szent tudás és az Isten iránti odaadás fűtötte lelki tapasztalatok kiirtják karmád gyökereit, így a megkezdett karma-hányad lassan elhamvad, mint a tűzre vetett nádköteg. Gyorsan föllángol és hevesen ég, de hamar lelohad, nem izzik soká. Tudásod folytán fölég a régi kötöttség, odaadásod és tisztaságod folytán pedig nem tapad rád újabb kötelék. Ami megkezdődött, annak be kell teljesednie…

Az embernek el kell szenvednie megkezdett karmája következményeit. A kilőtt nyílvessző is halad a maga útján. A testi lét mindaddig megmarad, amíg az összes karma teljességgel föl nem ég. Ha egy világtalan ember megfürdik a Gangesz vizében, bűneitől ugyan megtisztulhat, de világtalan marad. (Ramakrishna)

– Mégis, mi mozgatja, űzi-hajtja az embert? Sokszor úgy érzem, nem vagyok ura önmagamnak.

– Mindenki a világ erőinek befolyása szerint mozog: kit a jóság vezérel, mást a szenvedély, megint mást a tudatlanság. Mindenki arra kényszerül, hogy az anyagi kötőerőkből születő impulzusok szerint cselekedjen. A jóság fölemel a fény felé, a szenvedély megtart ott ahol vagy és ugyanoda kényszerít, míg a tudatlanság lefelé húz és a sötétségbe vezet.

Általában mégis elmondhatjuk, hogy az embert leginkább a sóvárgás vezérli. Ez az, ami akarata ellenére, szinte erőszakkal bűnös tettekre kényszeríti. E sóvárgás a szenvedély kötelékéből származik, és később haraggá alakul át.

– Hogyan működik a sóvárgás? És lehet-e szabadulni űző erejétől?

– A vágy a lélek sajátja, ha nem lenne benne vágy, nem is létezhetne. Ezért nem önmagában a vágy a rossz, hanem annak torzulása. Az élet tüze e torzulásnak köszönhetően a kéj perzselő parazsává válik. Izzik, éget, olykor úgy tűnik, már elhamvadt, de föllángol újra. A sóvárgás kielégületlenségből fakad, de hiába öntesz olajat a vágy tüzére, az nem lohad, inkább csak erőre kap. Ezért mondják: „A bor erős, a király erősebb, a nő még nála is erősebb, de az Igazság mindenek fölött győzedelmes.” Ezért az elégedettség nem az érzékekben keresendő, s akkor a perzselő vágy tüze megszelídül, s az életerő tiszta izzásánál, a lelki tudás fényénél-melegénél mások is melegedhetnek.

„Mint tüzet a füst, mint tükröt a por, mint magzatot anyja méhe, úgy burkolják be az élőlényt a kéj különböző fokai. Így fedi be az ember tiszta tudatát örök ellensége, a kéj, mely sohasem elégedett, és lángol, mint a tűz. Az érzékek, az elme és az értelem a székhelye a kéjnek, amely beborítja az élőlény igazi tudását, és tévútra vezeti őt. (Bhagavad-gítá 38-40.)

– Mit tegyek hát?

– Mondhatnám, cselekedj így, vagy tégy amúgy, de attól még nem tudnál minden körülmények között helyesen dönteni. Tudod jól, a bölcsesség a lényeg ismerete, nem az ismeretek sokasága. Ha tehát kétséged támad egy cselekedet avagy esemény felől, és nem tudsz dönteni, akkor úgy viselkedj, ahogyan a tisztán látó, a dolgokat helyesen megítélő szentek viselkednének, akik az isteni jónak szentelik magukat, nem függenek senkitől, nyájasak s az erény elkötelezettjei. Az élet nem könnyű, és a követelmények magasak. Amit én követelek tőled, az sem könnyű, de a javadat szolgálja. Így hát, amikor hozzád szólok és szigorúak a szavaim, ne gondold, hogy az a szeretet hiánya miatt van… megértesz?

– Azt hiszem, igen…

Ha módomban állna eme növendékemet kilenc alkalommal végletes kétségbeesésbe taszítani, minden bűnétől teljesen megtisztulna. Így már nem kellene újfent megszületnie, hanem egyszer s mindenkorra levethetné anyagi testét, s eljuthatna a nirvánába. Hogy ez nem történhetik így meg, s hiányosságainak kis töredéke még megmarad benne, az hitvesem, a jó szándékú Damema rosszkor és rövidlátón alkalmazott könyörületének tulajdonítható. (Marpa)

– Nos hát, ekként intelek: Mondj igazat! Gyakorold az erényt! Ne hanyagold el napi tanulmányaidat! Ügyelj arra, ne szakadjon meg nemzetséged fonala! Fogadod?

– Megfogadom!

– Vannak további kívánalmaim: az igazságot el ne hanyagold! Az erényt el ne hanyagold! A jólétet el ne hanyagold! A gyarapodást el ne hanyagold! A tanulást és tanítást el ne hanyagold! Az istenek és ősök szolgálatát el ne hanyagold! Fogadod?

– Megfogadom! Mit tegyek még?

– Mondom, és kérem tőled: Istenként tekints anyádra és Istenként tekints atyádra! Istenként tekints mesteredre! Istenként tekints vendégedre! Amely cselekedet folttalan, csak azt tegyed, ne másokat! Amely gyakorlat helyes, azt kövesd, ne másokat! Fogadod?

– Eddig is igyekeztem, ezután is így lesz! Benned látom a jó példát, akiben megvalósultak mindezek a követelmények. Mit még?

– A náladnál kiválóbbakat ülőhellyel kínáld. Légy nagylelkű! Hittel adakozzál, s ne hitetlenül! Bőkezűen adakozzál, szerényen és együttérzéssel adakozzál.

– Ma még ugyan semmim sincs, de megfogadom tanácsodat. S tudom, áldásod folytán megnyílik előttem is a lehetőség, hogy e nemes segítőkészséget gyakorolhassam! S amim van, ajándékképpen azt néked adom: tűzifát gyűjtöttem, kelmét szereztem, füstölőszert koldultam, kérlek fogadd el a tanításért cserébe, háládatosságom jeléül.

Aztán a növendékek arról tudakozódtak, vajon szerény mértékben foglalkozhatnak-e világi kötelességekkel, mások javára. Jet-sün válaszolt: – Ha semmiféle önös érdek nem kötődik az efféle cselekedetekhez, akkor megengedhetőek. Ám az ilyen függetlenség igen ritka, s a mások érdekében végzett munka aligha lesz sikeres, ha nem tökéletesen mentes az önös érdektől. Még a saját magunkért, vagy önző módon végzett cselekedeteinket is csak nagy nehézségek árán koronázza siker. Mintha a fuldokló akarna kimenteni egy másik fuldoklót. Senki ne legyen túlbuzgó és ne siessen mások szolgálatára, ha maga még nem ismerte fel az Igazságot annak teljességében. Különben csak a vak vezeti a világtalant. (Milarepa)

– Ha mesterednek kedves ajándékot hoztál… – elakadt a mester hangja. Elérzékenyült, mert nagyon megszerette növendékét. Mindenki büszke lehetne egy ilyen kiváló növendékre. Érezte, az adomány a búcsú, a távozás jele is, és ettől elfacsarodott a szíve. Aztán hamar összeszedte magát és folytatta. – … igen, ez kedves ajándék. Adjon néked az Úr ezerannyit, hogy adhass belőle százannyit!

– Köszönöm az áldásodat, és köszönöm a tanítást. Ahogy tőled láttam, élek majd vele, s nem azt akarom, hogy nekem váljék hasznomra e sok ismeret, hanem inkább szolgálni szeretném a szent tant!

– A fő dolog a jámborság! A jámbor ember fölött sem a gonosznak, sem a sorsnak nincs hatalma, mert az Isten megvédi híveit minden bajtól. Ne önző módon a magad dolgával törődj, s az Úr mindent a te szolgálatodba állít majd. S mielőtt bármibe belefognál, gondolj Istenre, hogy az ő világossága ragyogja be erőidet.

Ne feledd, a legnehezebb, a legtöbb fáradságot követelő feladat, ami mellett minden egyéb követelmény eltörpül, a lelki tanítás átformálása lelki gyakorlattá! Meditáció, odaadás, hit – ezeken keresztül igyekezz kapcsolatba kerülni Istennel! Kísérjen siker életed során!

– Olyan nehezen indulok el, mondj még valamit! Hadd vigyek most magammal valamit…

– Azt gondolod, csak akkor leszek melletted, ha a szemed sugarában vagyok? Én nem világi hangon szólok hozzád, és te ne testi füleddel figyelmezz szavamra. Távolság csak a test számára létezik, a lélek ezt a fogalmat nem ismeri.

A teljességben élő ember nem akar gyarapodni tettei által, és nem veszít semmit, ha nem cselekszik. Annak, aki ismeri az igazságot… tudod, ha egy elszáradt levél lehull a fáról, s épp egy szent helyen egy szent folyam vizébe hull egy áldott pillanatban, avagy egy átkozott helyre pottyan egy baljós pillanatban, attól a fának nem lesz sem jobb, sem rosszabb. Hasonlóan, az igazság ismerője bárhol és bármely időben lépjen is ki testéből, az nem hat rá, mert az üdvösség valójában nem a test levedlése, hanem a tudatlanság megszüntetése.

Végezetül, fiam, figyelj jól! Vésd emlékezetedbe és szívedbe, amit mondok, s valahányszor szükségét érzed, ismételd el magadnak, vagy másoknak:

Ó, hadd legyen minden szavam hozzád intézett szép fohász,

Kezem minden mozdulata téged dicsőítő gesztus!

Minden lépésemmel téged óhajtalak körbejárni.

Vacsorám minden morzsája legyen a te maradékod,

S ha lefekszem, lábaidhoz szeretném hajtani fejem.

Amit magam örömére s bármi egyéb módon tennék,

Hadd legyen téged imádó áldott és szent cselekedet!

A növendék csillogó szemmel tekintett mesterére, valósággal itta a szavait. De a mesternek is fátyolos volt a tekintete. S noha Istent dicsőítő fohászra tanította növendékét, ő mintha épp növendékét dicsőítette volna. Isteni jellemeket fedezett föl az ifjúban, a tisztaság, a szentség, az odaadás áldott jeleit. És hiába jutott eszébe az intelem, hogy Isten számára elvész az, aki az embereknek szenteli magát, figyelme az ifjúval volt. Eszményképet látott benne, tisztaságában meglátta a teljességet, az emberben az isteni szikrát, a tökéletlenben a tökéletest.

62/2014

Rácz Géza

KIEMELÉS

„A bor erős, a király erősebb, a nő még nála is erősebb, de az Igazság mindenek fölött győzedelmes.” (Rosslin kápolna, Skócia)

A karma hozza az örömöt és bánatot,

Tetszik, nem tetszik a karmánk szerint élünk.

Figyeld meg a fazekast, ahogyan dolgozik:

Egyik edény még a korongon összeroskad,

A másik megreped, mikor leválasztja azt,

Megint más nedvesen vagy szárazon törik.

Égetés közben pattan el a harmadik,

Vagy a kemencéből kivéve zúzódik össze,

S aztán a legtöbb használat közben csorbul.

Van aki még anyja méhében elpusztul,

Más azon nyomban, ahogy világra jött.

Van, aki csak két hetet vagy egy hónapot él,

Fiatalon, élete delén vagy alkonyán távozik el.

Mindezt a karma szabja ki az embernek.

Így működik a világ, miért bánkódnál?

Az úszó a víz alá merül, majd a felszínre bukkan

S a lények is elmerülnek majd felbukkannak az élet sodrában.

(Mahábhárata XI.)

Az embereknek nem azon kellene oly sokat töprengeniük, hogy mi a teendőjük, hanem azon, hogy micsodák ők valójában, hadd legyenek jók és csak jók, s útjaikat és tetteiket fényes világosság tölti majd be. Ne gondoljátok, hogy a szentség az elfoglaltságból fakad, inkább abból, amik valójában vagytok. Nem a munka tesz bennünket szentté, hanem mi tehetjük szentségessé az elfoglaltságunkat. Bármilyen szentséges is egy szükséglet, mégis csak szükséglet, s így nem szentelhet meg semmit, inkább a létünk s a bennünk lakozó isteni által válhat áldottá bármely cselekedetünk, legyen az az étkezés, az alvás, a nézés, vagy bármi más. Ám akibe nem sok isteni természet szorult, bármit is tesz, hiába cselekszik. (Eckhardt mester)

Bindumati kurtizán volt, mégis képes volt arra, hogy megfordítsa a Gangesz áramlásának irányát: a szent folyam vize visszafordult és a forrása felé kezdett hömpölyögni. Ennek láttán Magadha ura, Asóka császár (Kr.e. 273-232) így szólt:

– Asszony, úgy látom, a birtokodban van az Igazság hatalma, pedig tolvaj csaló vagy, züllött életet folytatsz. Ádáz, gonosz és megátalkodott vagy, hányszor áthágtad az erkölcsi törvényeket, s az ostoba emberek kifosztásából élsz – és mégis!

– Igazad van, felség, olyan vagyok, ahogy mondtad. De bármilyen züllött nőszemély legyek is, birtokomban van az Igazság hatalma, aminek folytán, ha úgy kívánom, feje tetejére állíthatnám az emberek és a félistenek világait.

– Mi hát az Igazságnak eme hatalma, mondd el, kérlek!

– Felség, bármilyen ember adjon is nekem pénzt, tartozzék a lovagok vagy a papok közé, legyen bár kézműves vagy szolga, avagy bármely más rend tagja, mindegyikükkel egyformán bánok. Ha dicső lovag, akkor sem kivételezek vele, s ha szolga, azt sem vetem meg. Nincs bennem hízelgés, sem megvetés, mindenkinek megszolgálom a pénzét. Ez az Igazság hatalma, felség, aminek köszönhetően megfordítottam a Gangesz folyását. (Milindapánha)

Bölcsességek forrása:

Bhagavad-gítá

Mahábhárata

Taittiríja-upanisad

Kaivalja-upanisad

Sankarácsárja

Marsilio Ficino

Niffari

Sextus, a püthagoreus

Hermész Triszmegisztosz

Huang Po