Kámadéva, a szerelem istene
Sokan a szerelmet tartják a legtöbbre az életben. Nyugaton kialakult a szerelemnek egy különös kultusza, ami egyszerre magasztalja az egekig a szerelmet s csinál puszta szórakozást a szexualitásból. Így a legtöbb esetben csak a testi szerelmet istenítik, Indiában azonban a szerelemnek is megvan a maga istene, Káma-déva (a vágy fényes lénye).
A Védák szerint a Vágy volt az első tényező, amely fölkavarta a mélységet a teremtés kezdetén. A Rg-védában (X.129.4.) káma a teremtő princípium, a létezést elindító ős-impulzus, az Atharva-véda pedig a teremtőként dicséri Kámát.
Ennek az erőnek az eredetéről és megszemélyesüléséről számtalan legenda ismeretes. A Mahábhárata szerint Brahmá fiának, Dharmának, az erény megtestesítőjének a fia, a szépség istene. A Kaliká-purána szerint a meditáló Brahmát és az ősbölcseket megzavarta egy elbűvölő nő, s ekkor Brahmá fejéből kipattant egy szépséges ifjú, Káma. Amint így megszületett, Brahmához járult s megkérdezte:
– Kit tegyek büszkévé (kam darpajati)? – ami valójában az jelenti: kit kísértsek?
– Hadd legyen virágnyilaidnak céltáblája az emberek elméje! – válaszolt Brahmá, s ekkor nevezte el Kámát Kandarpának.
A Brahmánda-purána másként szövi a történetet. A meditáló Brahmá elmélkedését megzavarta a vágy, és gondolatai egy nő alakját öltötték. Ez lett később a hitvese, Szaraszvati, a tudás istennője, akinek helyét Brahmá a tudósok ékesszóló nyelvén jelölte ki. Brahmá a testi vágyat Atri munira ruházta, aki tovább adta hitvesének, Anaszújának, aki ennek köszönhetően adott életet gyermekének, a Holdnak. A vágy megtestesítőjét, Kámát azonban megátkozta Brahmá, hogy Siva legyen a veszte.
Siva is meditációjába mélyedt, olyannyira, hogy a világ fölött átvette az uralmat Táraka démon. A félistenek parancsnokot szerettek volna a Tárakával vívott háborújukban, ezért felkérték Kámát, hogy terelje Siva gondolatait Párvatíra, mivel egyedül az ő utódjuk győzhette le a démont. Káma vállalta a feladatot, de Siva harmadik szemének sugarával hamuvá égette a vétkest, aki kizökkentette meditációjából.
Káma özvegye, Rati – aki a szeretet és az érzéki gyönyör megtestesítője – azonban visszakérte elhunyt férjét Sivától, aki annyit lehetővé tett, hogy Káma ne fizikai valójában, hanem egy gondolati lenyomatként térjen vissza, s az emberek elméjébe költözzék. Azóta Ananga (testetlen) néven is ismeretes. Egy másik változat szerint Siva azzal áldotta meg Kámát, hogy majdan Krsna és Rukminí fiaként születhessen meg a Földön.
Káma a hindu mitológiában Ámor megfelelője, a szerelem istene. Ikonográfiája erről a szerepéről árulkodik. Káma csinos ifjú, a mennyei táncosnők, az apszaraszok imádottja, aki kakukk, papagáj vagy páva hátán lovagol. Hátasállata olykor a krokodilhoz hasonlatos vízi szörnyeteg, a makara, ami az érzékiség jelképe. Kezében olykor kagylóhéj kürttel és lótuszvirággal ábrázolják, de legfőként íjat és nyilakat hordoz, akárcsak Ámor. Cukornádból való íján méhecskék képezik a húrt, puzdrájában öt virág-nyilat hord: lótusz, asóka (bánattalan), csúta, jázmin, kéklótusz a nyílvesszőkön a hegy, további nyilaival – a tetszés, káprázat, mámor, vonzódás és perzselődés vesszőivel – pedig a szerelem sebeit ejti az embereken. Meghitt jóbarátja Vaszanta, a tavasz, hű szolgái a szellő, a telihold. Káma hitvese Rati, a nemi vágy, aki Daksa ősatya egyik leánya. Ratit kezében tükörrel (darpana) ábrázolják, mert felszítja a sóvárgást (darpa). Ünnepe a Madana-utszava, táncos dalos vigasság, valóságos szaturnália, amit Kálidásza és Sríharsa is megénekelt.
Tanulságosak Kámadév nevei. A Madana megnevezés azt jelenti, hogy sem higgadtság (sama), sem önfegyelem (dama) nincs (na) a közelében, vagyis elveszi az ember józanságát. További nevei: Önmagától való (átmabhú), Szépséges (abhirúpa), Csábító (Darpaka), Sóvárgó (Gridhu), Vizek szülötte (Irádzsa), Szító (Isma), Megtévesztő (Kalá-kéli), Örömforrás (Kandarpa) Kielégítő (Kanydzsana), Rabulejtő (Kinkira), Krsna fia (Kársní), Sóvár (Kharu), Boldog (Kantu), Virágfegyveres (Kuszumájudha), Bősz (Mada), Szerelemittas (Madana), Pusztító (Mára), Krokodiljelvényes (Makara-kétu), Zaklató (Manmatha), Elmeszülötte (Manódzsa), Mézlámpás (Madhu-dípa), Zavarodott (Muhura), Tűzropogású (Murmura), Virágnyilas (Puspabána), Virágíjas (Puspadhanusz), Virággerely (Puspasára), Ötnyilas (Panycsasájaka), Örvendező (Ramaka), Szenvedély törzse (Rágavrinta), Szépségfegyver (Rúpásztra), Asszonykedvelő (Ratanárícsa), Boldogító (Srínandana), Békebontó (Számántaka), Emlékező (Szmara), Tűz (Títha), Csinos ( Váma).
64/2015
Dévay Gergely
IDÉZETEK:
Teremtéshimnusz (Rg-véda X.129.)
Szabó Lőrinc fordítása
Nem volt semminek nemléte, se léte
nem volt levegő és fölötte kék ég.
Hol volt a világ? Mi takarta, védte?
Hol volt a magasság, és hol a mélység?
Az élet még nem vált el a haláltól,
egymásban pihent a nap és az éjjel;
lélegzés nélkül lélegzett magától
az Egy, és magányát dobogta széjjel.
Fekete volt minden, mint mikor éj van,
az idő csak készülő óceán volt;
s ekkor az Egy, mely ott aludt a héjban,
áttüzesedett s burkából kilángolt.
Megszületett a Szerelem, a lélek
magva és ura minden ösztönöknek;
nemlétig érő gyökerét a létnek
ma is a vágyban keresik a bölcsek.
És mikor a rend a határt kiszabta,
mi volt alul? és mi került fölébe?
Itt vak álmok, ott erők forradalma,
lent bomlás, fent a formák büszkesége.
Megtudtak-e mást is, akik kutatnak?
A titkokat bejárni volt-e szent ész?
S ha istenek is csak azóta vannak,
ki mondhatja meg, mi volt a teremtés?
Ő, akitől van, aki a világra
őrködve néz, aki a maga őse,
Ő, aki csinálta, vagy nem csinálta:
Ő tudja! Tudja! – Vagy nem tudja Ő se?
Amikor Kámadéva kudarcot vall…
A Bhágavata-purána alábbi története az aszkézis és önfegyelem apoteózisa. Márkandéja bölcs szigorú vezeklésbe fogott, hogy elérje a tökéletes megvilágosodást, s önfegyelmének köszönhetően minden csábításnak képes volt ellenállni.
- Miután Márkandéja atyjától a kellő időben a szent rítus szerint megkapta a szent zsinórt (ami a második születést jelképezi), és a vallás előírásai szerint áttanulmányozta a Védákat, alapos véda-ismeretekre tett szert és az aszkézisben is élenjárt.
8-9. Egész életében szüzességben élt, mentes volt a szenvedélyektől. Haja összegubancolódott, szent zsinórt és munydzsa-fű övet viselt, ruházata fakéreg volt. (Kezében mindig) botot, egy csomó szent kusa-füvet és kamandalut (vad kókuszdió héjából való vizesedényt) tartott, testét fekete antilop bőre fedte, (nyakában) rudráksa-füzért viselt. Erényei gyarapítása végett napkeltekor s alkonyatkor az Úr Harit imádta a szent tűzben, a Napban, a tanítóban s egyéb bráhmanákban, s a szívében lakozó Felsőlélekben.
- Reggel és este alamizsnát koldulva hozta az élelmet tanítójának s csak akkor evett maga is csöndesen, ha mestere arra engedélyt adott neki, ennek híján olykor étel nélkül maradt.
- Tízmillió évig vezekelt, tanulmányozta a Védákat, imádta az Úr Harit (mindenki érzékeinek mesterét), míg végül legyőzte az egyébként ellenállhatatlan halált.
- Brahmá (a teremtő), Siva (az univerzum forrása), Bhrgu, Daksa és Brahmá többi fiai, valamint az emberek, s félistenek, az ősatyák szellemei s a többi teremtmény mind fölöttébb elámult (Márkandéja páratlan sikerén).
- Az örök életre szóló szüzesség fogadalmát követve, önsanyargatással, Véda-tudománnyal és önfegyelemmel felvértezve meditált a jógí (Márkandéja) az érzékek elől rejtett (Úr Harin), befelé fordult elmével, lévén (a tudatlanság, egoizmus, vonzódás, irtózat, halálfélelem) minden akadálya elhárult előle.
- Noha az említett jógí buzgón fegyelmezte elméjét (a meditáció) nagyszerű jógatudománya segítségével, mégis igen hosszú idő, hat manvantara telt el.
- Óh, Saunaka! Indra (a mennyek királya) azonban tudomást szerzett (Márkandéja) vezekléséről (s hatalmát féltve) ebben a hetedik manvantara korszakban közbeavatkozott.
- (A bölcs megkísértése végett) elküldte a gandharvákat, a mennyei zenészeket és az apszarákat, az égi nimfákat, valamint Kámát, a szerelem istenét, a tavasz és a Malaja-hegység felől lengedező (sznatálillatú déli) szellő (félisteneit), továbbá a szenvedély kedvenc gyermekét (a mohóságot) és a büszkeséget.
- Óh, nagyhatalmú bölcs (Saunaka)! Mind eljutottak a bölcs (Márkandéja) remetelakához a Himálaja északi lejtőjén, ahol a Puspabhadrá-folyam hömpölyög s a Csitrá-orom magaslik.
- A remetelak üdvös környékét szent fák és cserjék tették még pompásabbá. Tömérdek szent bráhmana élt arra családjával egyetemben, s mindenfelé kristálytiszta vizű tavacskák csillogtak.
- (Méztől) megrészegült méhecskék zümmögése és örömittas kakukkok hangja töltötte be a levegőt, a pávák örömráncot lejtettek a hajlék körül, s a boldogan csiripelő madarak rajokban röpködtek.
- A lágy szellő magával hozta a vízesés permetét s az (illatos) virágok leheletét, szerető jóérzést keltvén (mindenki szívében).
- Beköszöntött a kelő Holdtól bűbájos alkonyatú tavasz, amikor buján fakadnak a bimbók, virágok és friss levelek, s a fákat szorosan ölelik körül a liánok.
- Gandharvák s énekes- valamint hangszeres muzsikában is ügyes zenészek és égi táncoslányok seregeitől kísérve, íjával s nyilával megérkezett a szerelem istene is.
- Indra követei látták, amint a bölcs kényelmesen, lehunyt szemmel ül a szent tűz közelében, miután áldozatait a tűzbe vetette. (Lelki sugárzása) fenséges és legyőzhetetlen volt, akárha emberforma tűz ragyogott volna ott.
- A lánykák táncra perdültek, az énekesek dalra fakadtak, míg a gandharvák cserépdobjaik, lantjaik és kis cintányérjaik csábos muzsikájával kísérték őket.
- Majd a szerelemisten íjára fogta öthegyű nyílvesszejét, míg a Tavasz (a szenvedély fia), a Mohóság s Indra többi követe igyekezett fölzaklatni a bölcs elméjét.
26-27. Punydzsikaszthalí (az apszarák legszebbje) labdákkal játszadozott a bölcs előtt, s ahogy (az elgurult) labdák után szaladt, karcsú dereka majd összeroppant telt keblei súlyától. Hajfonatából kibomlottak a virágkoszorúk, szeme ide-oda villant, s a szellő elfújta a derekát övező finom ruhadarabot, hisz deréköve már elveszett.
- A szerelemisten már biztosra vette, hogy legyőzte a bölcset, s abban a pillanatban kilőtte nyilát, de egy balszerencsés ember vállalkozásához hasonlóan minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult a bölccsel szemben.
- Óh, bölcsek! A sértő kísértés (mit sem használt), sőt, a bölcs (Márkandéja) lelki erejétől valósággal megperzselődve (szégyenszemre) eloldalogtak, mint ahogy a gyerekek szaladnak el az általuk felvert kígyó elől.
- Óh, tudós bráhmana, jóllehet Indra küldöttei megfontolt szándékkal támadtak a nagy bölcsre, az nem esett az önzés csapdájába, ami nem meglepő a nagy lelkek esetében.
- A dicső Indra elámult a (visszatérő) savanyú ábrázatú szerelemisten és kísérete láttán, s megdöbbenve hallgatta a bölcs bráhmana dicsőségét.
(Részlet a Bhágavata-purána 12. énekének 8. fejezetéből, Ungi Tamás és Polgárdi Márta fordítása)
