Húst nem enni jó…

(A cím idézet Pál apostol levele a rómabeliekhez 14.21.-ből)

A következő oldalakon három cikket olvashat egy témáról – a vegetárizmusról. Az ember étkezési szokása legszemélyesebb belső ügyének számít, és mi sem szeretnénk erőszakkal beleavatkozni senki életébe vagy meggyőződésébe. Az emberiség hús-fogyasztó szokása azonban súlyos erkölcsi, egészségügyi, ökológiai kérdések sorát veti fel, olyan kérdésekét, amelyek a saját életünket és gyermekeink jövőjét, boldogságát egyaránt érintik. Ezért a következő oldalakon szeretnénk bemutatni ezeket a kérdéseket és a lehetséges válaszokat. Az első cikk feltárja a vegetárizmus filozófiai és erkölcsi alapjait, rámutatva arra, hogy a húsevésnek veszélyeivel évezredekkel ezelőtt is tisztában voltak. A második anyag – meglepő módon egy szovjet regény lapjairól – pontos diagnózist ad korunk álszent felfogásáról a húsevéssel állat-ölés kapcsolatban. Harmadikként pedig a vegetárizmus melletti tudományosan is megalapozott érveket sorakoztatjuk fel.

A vegetárizmus ó-ind gyökerei

Nálunk ma még csodálkoznak azon, aki felhagy a húsevéssel. Nem közismert, hogy a vegetárizmus nem valamiféle újkori – new age – divat. Eredetét hosszú évezredekkel ezelőtt vagy még régebben kell keressük. A ránk maradt szentírások mindegyike elítéli az állatok mészárlását, s tiltja a húsevést, de legalább is korlátozni próbálja azt. A legrégibb írásokként számon tartott Védák és a védikus irodalom más részei sokszor és tudományos igénnyel érintik a húsevés kérdését. Nem véletlen, hogy a Védák tanítását követve hinduk százmilliói vegetáriusok mind a mai napig, s nem csupán hagyománytiszteletből, hanem személyes meggyőződésből is. Nem véletlen ezért az sem, hogy a nyugati vegetárizmus is nagyrészt a hindu tanításoktól kapta ösztönzését.

A védikus hagyomány öt fő érvet említ a vegetárius életforma mellett: a dharma (vallásos) élet követelményét, a karmikus következményeket, pszichológiai és egészségügyi indokokat, valamint az ökológiai szempontokat. Mai ismereteink tökéletesen alátámasztják a védikus megállapításokat, s a tudományos bizonyítékok alapján a modern vegetárizmus is hasonló módon érvel. (Lásd a Józan érvek a vegetárizmus mellett című cikkünket.)

A legfőbb dharma a nem-ártás

A dharma, melyet leegyszerűsítve általában vallási kötelezettségeknek is neveznek, valójában az ember, a lélek örök feladatát, eredeti rendeltetését jelenti, ami nem más, mint önvalónk nem-anyagi voltának felismerése, és a kapcsolat felélesztése a transzcendentális valósággal, Istennel.

„Akik túljutottak a kettősségen, akiknek elméjét a lélek foglalkoztatja, állandóan az érző lények jólétéért serénykednek, s mentesek minden bűntől, azok felszabaduláshoz jutnak a Legfelsőbben.”

– szól a Bhagavad-gítá(1).

A dharmikus kötelességek legfontosabbika az ahinszá, a nem-ártás törvénye. Az ahinszá vezérlő elve az, hogy csak annyit vegyen el magának az ember a természettől és a többi teremtménytől, amennyi feltétlenül indokolt léte fenntartásához, s kerüljön minden erőszakot. A Szandilja Upanisadban áll:

„Ahinszá azt jeleneti: ne okozz fájdalmat semmilyen élőlénynek, sem tettben, sem szóval, sem gondolatban.”

A Mahábhárata így dicsőíti az erőszaknélküliség eszményét:

„Az ahinszá a legfőbb dharma, az ahinszá a legjobb önfegyelmezés, az ahinszá a legszebb ajándék, az ahinszá a legkedvesebb áldozat, az ahinszá a legnagyobb erő, az ahinszá a legjobb barát, az ahinszá a legfényesebb igazság, az ahinszá a legmagasztosabb tanítás.”(2)

Az élelem megszerzése természetes ösztönös testi cselekedet. Az emberi élet azonban felelősséget jelent a világgal szemben, ezért nem hallgathatunk vakon az érzéki hatásokra. A húsevés azt jelenti, hogy nem törődünk ezzel a felelősséggel. A mészáros tette a fogyasztó vágyával kezdődik. „A hús megvásárlója erőszakot követ el saját jóléte ellen. A hús ízét élvezvén az indolokatlan erőszak (hinszá) bűnébe esik, az állattal való egyenlőtlen mérkőzés és az állat megölése következtében. Ezért úgy tartják, gyilkos mindahány: aki megfőzi és megeszi az állat húsát, aki a húsért küldet vagy szállítja azt, aki kereskedik vele, azzal együtt, aki feldarabolja az állatot.” – mondja a Mahábhárata(3). A Manu dharma-sásztra pedig ezt tanácsolja:

„Jól látván, hogy honnan származik a hús, s milyen kegyetlen dolog egy másik testet öltött lényt megbéklyózni és lemészárolni, a józan ember teljesen hagyjon fel a hús fogyasztásával.”

Tetteinknek következménye van

Az anyagi világ alaptörvénye, hogy minden elmozdulás, változás, hatás ellenkező értelmű ellenhatást vált ki. Az egyszerű fizikai jelenségekhez hasonlóan, az ember tettei is kiváltják a megfelelő visszahatást. Ez a karma törvénye. Minden cselekedetünknek, beleértve ételünk megválasztását is, karmikus vonzata van. Ha bármilyen lénynek fájdalmát, sérülését vagy halálát okozzuk, még ha közvetetten is, ez szenvedést hoz a számunkra is. A Manu-szmrti, az emberiség legrégibb törvénykönyve kijelenti(4):

„Mindenkinek tartózkodnia kell mindenféle hús fogyasztásától, mert az állatok megölése karmikus kötöttséghez vezet.”

A Mahábháratában a nagy harcos, Bhísma elmagyarázza Judisthírának, a legidősebb Pándava hercegnek, hogy egy állat húsa éppen olyan, mintha saját gyermekünk húsa lenne.

„Aki testének húsát más teremtmények húsának fogyasztásával kívánja növelni, szenvedni fog mindezért, bármilyen fajban szülessék is újra.”

– olvasható a Mahábháratában(5).

A karma három módon jelentkezik: azonnali visszahatásként, az életünk során egy későbbi időpontban vagy a következő életünkben. A karma egyike a természeti törvényeknek, így működését magunk is felismerhetjük. A húst evő embert azonnali karmikus visszahatásként éri, hogy idegessé és feszültté válik a hús elfogyasztása után a húsban felhalmozott mérgek és az állat halálfélelme miatt felszabadult hormonok miatt; későbbi visszahatás az, hogy a húsfogyasztás következtében megbetegszik (csúz, rák stb.); a következő életében pedig például állati testben születik meg, mert elhanyagolta az emberi élet adta lelki fejlődés lehetőségét.

Szanszkrtül a vegetáriusság sakahara, a vegetárius ember pedig sakahari. A húsevést manszaharának, a húsevőt manszaharinak nevezik. Ahara jelentése: fogyasztani, enni; saka zöldséget jelent; mansza pedig az állati vagy emberi húsra utal. A kétezer éves Manu Dharma-sásztra írja(6):

„A hús szó (mansza) jelentése ezt takarja: az (sza) fog megenni engem (mam) a következő életben, akinek a húsát most eszem”.

A Védák szerint az emberi élet Isten megvalósítására való, ezért az embernek nem szabad ösztöneire hallgatva, állatokhoz hasonló módon élnie. A Srímad Bhágavatam Pariksit Maharádzsát, az utolsó nagy védikus királyt idézi(7):

„Az állat gyilkosa nem ízlelheti meg az Abszolút Igazság üzenetét.”

A Jadzsur-véda pedig így beszél(8):

„Istentől kapott testedet nem szabad Isten teremtményeinek elpusztítására használnod, legyen az ember, állat vagy bármi más.”

A testi és lelki egészség útja

Testi-lelki egészség csak a természettel összhangban és spirituális önmegismerés révén érhető el. Ismét a Mahábháratát idézzük(9):

„Az ember, ha szépségre, egészségre, hosszú életre, megértésre, mentális és fizikai erőre, valamint jó emlékezetre vágyik, tartózkodjék az ártás tetteitől, s a lélek útját kövesse.”

A védikus bölcsek és az őket követő tanítómesterek megállapításai szerint az ember nem juthat a lelki tudás síkjára, s nem élhet békében, boldogságban, minden lény szeretetében, ha húst eszik. Az állati étkek méregként hatnak a szervezetre és az agyműködésre, s felelősek a düh, féltékenység, nyugtalanság, gyanakvás és halálfélelem stb. megjelenéséért, mivel a lemészárolt állatok húsa az ezeket kiváltó anyagokat hordozza magában.

Az Ájurvéda orvosait igazolja korunk tudománya, amikor megállapítja, hogy a vegetárius ételt könnyebb megemészteni, többféle tápanyagot tartalmaz, s kevésbé megterhelő a test számára. Ezért a vegetáriusok kisebb mértékben hajlamosak súlyos betegségekre, s tovább élnek egészséges és aktív életet. Nem meglepő ezért, hogy a vegetárius hindu lakosság, annak ellenére, hogy az orvosi ellátás nagyon szerény, mégis jóval egészségesebb a nem vegetárius népességnél(10).

A hagyományos hindu családi kötelékben élők békések és kevés mentális problémával küzdenek. A hindu gyermekek vegetáriusként nőnek fel, s eszmélésüktől fogva tudják, hogy az erőszaknélküliség a béke alapja. Minden nap emlékeztetik őket arra, hogy ne öljenek meg egy másik teremtményt azért, hogy jóllakjanak. S az, akinek természetévé válik, hogy távol tartsa magát az ölés minden formájától, maga is kevesebb fizikai, mentális vagy érzelmi erőszakot követ el mások ellen.

A hagyományos hindu vegetárius étkezés nem tartalmaz húst, halat, kagylót, szárnyast és tojást, hanem gabonából, gyümölcsökből, zöldségekből, hüvelyesekből és tejtermékekből áll. A jó egészség megőrzése érdekében még a vegetárius ételek közül is kerülik a következőket: mélyhűtött és konzerv ételek, a túlfinomított élelmiszerek, mint a fehér rizs, fehér cukor és fehérliszt, az ún. junk food (olyan értéktelen táplálékok, mint a hamburger, kóla, csipsz stb.), s azok, amelyekben tartósítószerek, mesterséges édesítők, színező és ízesítőanyagok találhatók. A természetes, friss, kemikáliák nélkül helyben termesztett nyersanyagból készült ételeket tekintik elfogadhatónak.

A környezetért érzett felelősség

Indiában – a Védák tanítása nyomán – ember és környezete között másutt nem tapasztalt harmonikus kapcsolat fejlődött ki az évezredek során(11). Ez vezetett a hinduizmus meghatározó erkölcsi hozzáállásához, amely a nem-ártáson és a természetes erőforrások minimális kihasználásán alapul, s melyet könyörület és egyszerűség jellemez. Ha a homo sapiens túl akarja élni ezt a nyomasztó jelent, újra fel kell fedeznie ezeket az erényeket.

India szentjei felhívják a figyelmünket arra, hogy ha húst eszik az ember, nem élhet békés és harmonikus életet. Az ember hús-éhsége roppant kárt okoz a Földnek. A Föld bolygó szenved a fajok gyorsütemű kihalása, az őserdők kiirtása, a termőtalaj, a víz és a levegő növekvő szennyezettsége miatt, melyek fő oka a hús szerepe az emberiség táplálkozásában. Semmilyen más elhatározás nem javítaná olyan jelentékenyen bolygónk ökológiai helyzetét, mint az, ha felhagynánk a húsevéssel.

„Legyen béke a földön, a vizeken és az égen! Éljenek békében a fák és a többi növény, s minden teremtmény, minden ember! Minden lény barátsággal tekintsen reám, s hadd nézzek rájuk én is baráti szívvel! Legyünk egymás jóakarói!”

– szól a Sukla Jadzsur-véda(12). A hindu közösségben ma is a legszebb erénynek számít egy kút létesítése, fák ültetése, s aratás után a termés egy részét elkülönítik a madarak és kisebb állatok részére a védikus jótanácsra hallgatva. „Azok a nemes lelkek, akik a jóga útján járnak, törődnek minden lénnyel, s védik az összes állatot. Ők azok, akik valóban komolyak a lelki gyakorlatokban.” – mondja az Atharva-véda(13).

A Mahábhárata kijelenti(14):

„A tehén neve agnyja (nem megölendő) azt jelzi, hogy nem szabad lemészárolni. Milyen ember az, aki meg tud ölni egy tehenet vagy bikát? Aki megteszi ezt, förtelmes bűnt követ el.”

A hinduk az élet szentségét tisztelik minden teremtményben, s a tehénre, mint az emberiség egyik tápláló anyjára különös szeretettel tekintenek(15).

Az tehát, hogy a vegetárizmus mindig is általánosan elterjedt volt Indiában, a védikus írásokból tisztán kitűnik. Ezt jegyezte meg az ókori utazó, Megaszthenész és Fa-sieni is, a kínai szerzetes, aki szent iratok hiteles másolataiért utazott Indiába az ötödik században. A muszlim és a keresztény gyarmatosítás hatására ez az eszmény megtépázottá vált, s a húsevést, közismert ártalmai ellenére, a megszálló muzlimok, majd a britek egyre inkább elterjesztették a hinduk között. Úgy enni, mint a szahib – sokak számára egyet jelentett a „civilizálódással”. Azok azonban, akik valóban ismerik a védikus tanítást, sohasem tértek át a hús-központú étkezésre, és az istenfélő hinduk többsége a vegetárius életmódot a mai napig vallási kötelességének tartja. Ez a védikus üzenet ma már utat talált a nyugati ember szívéhez is, és alapul szolgál egy új, erkölcsös és humánus világszemlélet kialakításához.

Jegyzetek

1. Bhagavad-gítá 5.25.
2. Mahábhárata, Santiparva 18.116.37-41.
3. Mahábhárata, Anu 115.40.
4. Manu-Szamhitá 5.49.
5. Mahábhárata 114.47.
6. Manu Dharma-sásztra 5.5.5.
7. Srímad Bhágavatam 10.1.4.
8. Jadzsur-véda Szamhítá 12.32.
9. Mahábhárata 18.115.8.
10. A WHO jelentése szerint
11. Lásd: Kagylókürt 4. szám 25-31. oldal
12. Sukla Jadzsur-véda Szamhitá 36.17.18.
13. Atharva-véda Szamhitá 19.48.5.
14. Mahábhárata, Santiparva 262.47.
15. Bővebben: Kagylókürt, 21. szám, 28-32. old.

Mit mondasz majd gyermekednek?

Az alábbi írás L. Szoboljev A zöld sugár című 1958-as szovjet háború
regényében a főhős, Resetnyikov cirkálóparancsnok jellemrajzának önálló
részlete, amely számunkra is aktuális erkölcsi alapkérdésről szól.
Hogyan lehetséges, hogy a magát civilizált, humánus európainak valló
ember szép szavai csupán vágóhidak, abortusz-műtők
borzalmait próbálja feledtetni, s vajon hová
lett az a tiszta, álszentségtől mentes tanítás,
amit gyermekeinek át kellene adnia.

Aljosa Resetnyikov a gyermekkorát a tengerektől távol, az Altáj vidékén, egy állattenyésztő szovhozban töltötte. Apja, Szergej Petrovics, állattenyésztő szakember volt. Szinte bolondja volt a szaporítás problémáinak, meg a növendékállatok táplálási kérdéseinek és a különböző járványos betegségek leküzdésének, s komoly tudományos munkát végzett új juhfajták kitenyésztése terén. Ebbe a minden költészettől annyira távol eső foglalkozásba Szergej Petrovics annyi lelkesedést és szenvedélyt öntött bele, hogy szinte filozófiává és költészetté nemesítette: a gondolkodó ember rendeltetését abban látta, hogy az életet megőrizze és óvja minden formában, hogy gondosan szítsa az élet csodálatos tüzét, és a vak természetet kijavítva, az életnek valamennyi formáját tökéletesítse az emberek javára. És valahányszor négylábú barátai gazdag szaporulattal vagy sikerült hibridekkel örvendeztették meg, a szovhoz végén álló kis házban kitört az ujjongás, és Aljosa dajkája, a terjedelmes Parfjonovna, a ház szakácsnője és az apa nélkülözhetetlen laboránsa, süteményt sütött az éppen akkor világrajött ikrek, vagy valamilyen hosszú gyapjas kis bárányka tiszteletére.

Így aztán a szobákban egy lépést sem lehetett tenni anélkül, hogy valami ne mekegett vagy bégetett volna fel az ember lába mellől. Itt, a házban nevelték fel a különféle tenyészfajták Szergej Petrovicsnak oly kedves sarjait, mindaddig, amíg jelenlétük nem veszélyeztette a bútorokat vagy az edényeket. Voltak ott tiszta, szomorú tekintetű angora-gidák, apró, kínai porceláncsészéhez hasonló kis patákkal; nehezen kiejthető nevű, ősi törzsekből származó, sürgölődő kis rózsaszínű malacok, sőt magas, törékeny, vékony lábú kis csikók is. Parfjonovna meg Aljosa, sőt az édesanyja is, a kis állatokat állandóan mosdatták, csutakolták. Valamennyi tiszta, jól táplált, kedvesen játékos volt. Mindegyiknek adtak nevet is: „Pannocska”, „Mazeppa”, „Ruszlán”, „Démon”, „Kastanka”.

Kiskorában Aljosa szeretett játszani az állatokkal, néha hancúrozva csimpaszkodott bele valamelyik remegő kisborjúba, a díványra hemperedett vele, és arcát meleg, pelyhes testéhez szorította. Lehúnyt szemmel hallgatta az apró, félénk szívecske dobogását, s úgy rémlett, minden pillanatban kihunyhat az a repeső, pislákoló, csodálatos kis tüzecske, amelyről apja beszélt. Szánakozó, nyugtalanító érzés töltötte el, és teljes világossággal látta, hogy azonnal tennie kell valamit, nehogy ez a tüzecske kihunyjon. Felpattant és rohant apjához, kiabált: „Anyegin” elpusztul! (Szerinte a „haldoklik” szó nem csengett eléggé tragikusan.) Ilyenkor Szergej Petrovics kis rőt szakállát simogatva a tehetelen kis állat fölé hajolt, majd felegyenesedett, és mosolyogva nyugtatta meg Aljosát. Aztán apa és fiú leültek egymás mellé a díványra, és apja, miközben Aljosa kedvencének fületövét vakargatta, arról beszélt neki, hogy a kis gida, ha megbetegszik, magától is megtalálja azt a füvet, amely meggyógyítja, bár erre senki sem tanította meg. Egészen elragadta a lelkesedés, elfeledte azt is, hogy gyermekkel beszél, és ujjongó biológiai költeménybe csapott át, megénekelve a titokzatos, csodálatos tűz hatalmas erejét. Beszélt az életről, amely saját maga vág magának utat, nemzedékről nemzedékre tökéletesedik, egyre jobb és újabb formákban virágzik, s arról igyekezett meggyőzni fiát, hogy a valamennyi élőlény között legokosabb és éppen ezért valamennyiért felelős lény, az ember létének egyetlen értelme az, hogy gondosan óvjon minden életet és segítsen rajta. Aljosa nem mindent értett meg, de az élettel csordultig telt világ iránti hatalmas szeretet jóleső fájdalommal szorította össze szívét.

Tizenhárom éves volt, amikor egy megrendítő élmény váratlanul felborította szemében apja egész filozófiáját. A megye székhelyén történt, apja odaküldte a nagynénjéhez, hogy tízosztályos iskolában tanulhasson.
A vágóhidat látogatták meg egy iskolai kiránduláson
Már az első ajtónál gyötrő és fojtogató vérszag fogadta a gyermekeket. Bent a csarnokban pedig körös-körül végtelen lassú mozgással vonultak a gyerekek feje felett a szállítószalagról lelógó, véres, nyúzott hústömegek.

A felindultságtól sápadt gyermekek kis szíve hevesen vert, de igyekeztek bátor képet vágni…

Végül egy világos, tágas, üres terembe vezették őket. Itt tisztaság, csend uralkodott. Zegzugos korlátok közt vezetett az út egy láncokkal, kampókkal felszerelt különös billenő-padlós emelvényhez. A mérnök a palló ragyogó fogantyújára helyezte kezét, és megszokott, közömbös hangon magyarázni kezdett:

– Tulajdonképpen ezen a helyen játszódik le az a folyamat, amely az állatot megszabadítja az élettől. Az állatot felvezetik ide, aztán…

Aljosa tovább már nem hallott semmit, annyira megdöbbentette az a kifejezés, hogy az állatot „megszabadítják az élettől”. Szerencsére ezt nem mutatták meg a gyerekeknek.

Végül kimentek a szörnyű műhely mellé a negyedik emeleti teraszra. Innen látható volt a távolban elterülő karám. Bégető, bőgő, röfögő állatok nyüzsögtek egymás hegyén-hátán. Aljosa megismerte közöttük a Harryford, a Yorshire, a Lincoln fajtákat, valamennyit, amelyeket apja tenyésztett, és elborzadva gondolta, hogy közöttük tán ott hánykolódik „Pannocska” vagy „Anyegin”.

A nyári vakációra már egy teljesen megváltozott Aljosa tért haza. Jó ideig habozott, hogy apjának szegezze-e a kérdést, de ennek is megjött az ideje. Nagy tortasütéssel éppen egy kis bárány világrajöttét ünnepelték, amelynek súlya elérte azt, amiről az apja már régen álmodozott. Ez alkalommal nem bírta magát többé türtőztetni, kiteregette mindazt, amit a vágóhídon látott, és amit erről gondolt. Olyan szenvedélyesen, átszellemülten, és a megbántott ember olyan felháborodásával mondotta el mindazt, ahogy csak egy kamasz beszélhet, aki életében először találkozik igazságtalansággal.

Rendkívüli hatást ért el. Olyan festői színekkel sikerült ecsetelni a megdöbbentő képet, hogy édesanyja feljajdult, Parfjonovna zokogni kezdett, és hatalmas kebléhez szorította a halálra szánt kis bárányt, míg apja némán, eddig soha nem látott, komoly, kíváncsi tekintettel nézte Aljosát, és csak annyit mondott, hogy úgy látszik, a fiú már felnőtt.

S ezután apja mondhatott bármit a gyakori beszélgetések során, Aljosát sehogy sem tudta meggyőzni.

Miután kimerítette az észhez szóló érveket az állattenyésztésről, a húsfogyasztásról, szerencsétlenségére áttért a gúnyolódásra. Felhívta Aljosa figyelmét arra, hogy legalább legyen következetes, ne élvezze annyira a malackocsonyát, és ne tömje magába a húsosderelyét, amelynek zamatos töltelékébe szibériai szokás szerint Parfjonovna marha-, sertés- és borjúéletet kevert. Aljosa ingerülten válaszolta, hogy aki az állatokat szállítja a vágóhídra, az ne is szégyellje a mesterségét, és ne kendőzze különféle szép szavakkal, hogy mindennemű élet drága kincs, és ne beszéljen „csodálatos tűz”-ről. Erre az apa is kirobbant, és rákiáltott: egy taknyos gyereknek nem engedi meg, hogy sértegesse őt meggyőződésében. Az ebéd gyakran azzal végződött, hogy anyja sírva fakadt, Aljosa pedig kerékpárra pattant, és elkarikázott a tőlük harminc kilométerre lakó Vaszka Gluhovhoz, barátjához s osztálytársához, egy határőrosztag parancsnokának fiához, és három-négy napig ott is maradt.

Wessely László fordítása

Józan érvek a vegetárizmus mellett

Magyarországon is mind többen hagynak fel a húsevéssel. Az indok legtöbbször a vegetárius táplálkozásnak az egészségre gyakorolt igen kedvező hatása, de – többnyire nehezen megfogalmazhatóan – más meggondolások is meghúzódnak e döntés mögött. Bármennyien legyünk is vegetáriusok, tudnunk kell, olyan társadalmi közegben élünk, ahol az emberek többsége húst eszik, s számukra a vegetárizmus kérdése irritáló, hiszen szülőktől örökölt, helyesnek vélt szokás ellen irányul. Szükséges ezért elmondanunk azokat a jelentős érveket is, amelyekkel elfogadható módon, s nem csupán érzelmi alapon szólunk arról, miért előnyösebb vegetáriusnak lenni.

Nem mindenki számára feltétlenül meggyőzőek a vegetárizmus etikai érvei, hiszen – ne felejtsük el – olyan világban élünk, ahol a materialista, anyag-központú nevelés még a jóérzésű emberek erkölcsi ítéletét is elbizonytalanította. A vegetárius életmódnak azonban csupán egyik, bár alapvetően fontos, ám nem túl látványos hatása az ember erkölcsi megújhodása. A húsevés szokásának a testi-lelki egészségre, a környezetre, a világ gazdasági helyzetére, s így az emberiség jövőjére gyakorolt hatása azonban annál jobban érzékelhető és mérhető, a tények megismerése pedig a józan felfogású, jóakaratú embert meggondolásra és cselekvésre készteti.

A Föld nem tud több húsevőt eltartani

Vagy két évtizede a Római Klub tudósainak jelentése figyelmeztette a világot először arra, hogy a Föld a népszaporulat jelenlegi üteme mellett az ezredfordulót követően már képtelen lesz elegendő élelemmel ellátni az emberiséget. Ma a Föld lakosságának 14%-a éhezik, több mint 80 Magyarországnyi ember. Tudományos elemzések ugyanakkor kimutatták, hogy Földünk akár 25 milliárd embert is eltarthat, ha felhagyunk a húsevéssel, máskülönben egyre fokozódó éhínséggel és az azzal járó társadalmi robbanással kell számolnunk1.

Az ok az, hogy a hús rendkívül gyenge hatásfokkal előállítható élelem. Egy kg hús megtermeléséhez átlagosan tíz kg, az ember számára is értékes, takarmányként adott növényi táplálékra van szükség. Ezért a haszonállatok szó szerint eleszik az ember elől a táplálékot. A számok magukért beszélnek:

• Csupán az, ha az USA lakosai 10%-kal csökkentenék húsfogyasztásukat, 100 millió ember számára elegendő teljesértékű növényi táplálékot szabadítana fel.

• A világ kukoricatermésének 90%-át, zabtermésének 95%-át haszonállatokkal etetik fel. Szakértői vélemények szerint így az ember számára értékes fehérjemennyiség 90%-a vész el.

• Egy levágott szarvasmarhából 200 kg hús értékesíthető, amely 1.500 étkezéshez elegendő, míg az állat hízlalása során felhasznált gabona mennyiségéből egy ember 18.000 alkalommal lakhatna jól.

• Csupán a világ vágómarha állománya annyi növényt fogyaszt évente, mint amennyi 8,7 milliárd ember (a mai népesség majd kétszeresének) egyévi táplálását tenné lehetővé.

A hústermelés a környezet pusztulását okozza

A Föld jelentős környezeti problémái (a globális felmelegedés, a termőtalaj eróziója, az esőerdők pusztulása és a fajok kihalása) mérsékelhetők vagy teljesen kiküszöbölhetők a húsfogyasztás elhagyásával2. A környezetpusztulás fő oka a hústermelés érdekében erőltetett intenzív gazdálkodás.

Az élő erdő, különösen az őserdő nélkülözhetetlen bolygónk klímájának fenntartásához – a dzsungelek a Föld tüdeje. A világ erdeinek nagy részét legelőnek vagy takarmánytermesztés céljából kiirtották, és ma is nagy ütemben irtják. A kivágott fák nem termelnek több oxigént, s a gazdag erdei televény a fák védelme nélkül nem tud ellenállni az eróziónak. Az erdőirtás így válik a globális felmelegedés és az elsivatagodás egyik fő okává. Néhány tény és adat:

• Csupán az Egyesült Államokban több mint 100 millió hektárnyi erdőséget számoltak fel takarmánytermesztés számára, hogy így biztosítsák a hústermelés alapfeltételét.
• Egyetlen kg „esőerdő”-marhahús megtermelése érdekében 50 négyzetméternyi trópusi erdő esik áldozatul.

• Az USA 1,7 milliárd tonna, a szovjet utódállamok 2,5 milliárd tonna éltető humuszt veszítenek el minden évben. A trópusi és egyenlítői övezetben a felgyorsult erózió tíz év alatt véglegesen kimeríti a talajt, s az ezredfordulóra a világ termőföldjeinek 35%-a válik végleg sivataggá.

• Az erdőirtással növény- és állatfajok tömege – évente több mint ezer különféle faj – pusztul ki, s ez a biológiai egyensúly megbomlásához vezet, ami kiszámíthatatlan következményekkel jár (pl. emberre is veszélyes kártevők, vírushordozók elszaporodása természetes ellenségeik megszűnése miatt).

A húsfogyasztás betegségek forrása

Az évtizedekre visszamenő kutatások mára a hagyományos orvosokat is teljesen meggyőzték arról, hogy a húsfogyasztás számos súlyos betegség kialakulásában játszik szerepet (daganatos és izületi betegségek, allergiák stb.). Bár nem vegetárius orvosoktól nem várható, hogy eltiltsák az embereket a húsevéstől, mégis annak mérséklésére szólítanak fel3. A jól feldolgozott kutatási eredmények miatt az egészségügyi érvek szólnak legerősebben a húsevés szokása ellen4. Néhány példa:

• Azok a nők, akik minden nap húst esznek, négyszer gyakrabban kapnak mellrákot, mint akik kevesebb mint egy alkalommal fogyasztanak húst egy héten.
• Háromszor annyi olyan asszony hal meg méhrákban, aki hetente legalább háromszor eszik tojást, mint olyan, aki legfeljebb egyszer teszi meg ezt egy héten.
• A húsevők túlzott mértékű koleszterint fogyasztanak, s ez veszélyesen fogékonnyá teszi őket a szívinfarktusra.

A hústermelés kimeríti a természeti erőforrásokat

A húsevés igénye által ösztönzött erőltetett termelési mód miatt vészesen csökkennek a Föld természeti kincsei, s ez világméretű társadalmi feszültséget eredményez. Példa erre az észak-dél ellentét Amerikában: Az észak-amerikai fogyasztás fenntartásához évente 136 millió kilogram húst importálnak a közép- és dél-amerikai államokból, akik erre a gazdasági ösztönzésre vágják ki őserdőiket. Ezek a szegény országok azért fogynak ki erőforrásaikból, hogy az észak-amerikaiak asztalára hús kerülhessen, míg az öt éven aluli közép-amerikai gyermekek 75%-a alultáplált.

• A világon felhasznált víznek több mint a felét haszonállatok fogyasztják el. Egyetlen szarvasmarha tartásához annyi vízre van szükség, amennyin vízre bocsátható lenne egy óceánjáró. Míg 8 liter víz kell egy kg liszt előállításához, egy kg marhahús megtermeléséhez ugyanakkor 19.000 liter víz szükséges.

• A felhasznált nyersanyagok (fa, fém, kőolaj, szén, villanyáram, műanyagok stb.) 33%-át húselőállítással kapcsolatban használják fel. A teljesértékű vegetárius alapú táplálkozás megvalósítása ezzel szemben mindössze 2%-os nyersanyag-felhasználást igényel.

A hústermelés veszélyes mértékű vegyszerhasználattal jár

A laikusok nem tudnak arról, hogy üzemi szinten gazdaságos5 hústermelés csak kemikáliák – gyomirtók, műtrágyák, tartósítószerek – és az állatok növekedését biztosító gyógyszerek – hormonok, antibiotikumok – intenzív adagolásával valósítható meg. Ezért az elfogyasztott hús, amelyben az állat által felvett táplálék koncentrálódik, telítődik ezekkel az egészségre káros anyagokkal is. Ez a fajta mérgezés hosszan és alattomosan fejti ki hatását, és egyik oka az emberiség genetikai degenerálódásának is.

• Egyesült Államokbéli felmérés igazolta, hogy a húsevő anyák 99%-ának teje jelentős mennyiségű szermaradványt tartalmaz, míg a vegetárius anyáknak csupán 8%-ánál találtak káros anyagot.

• Az állatokat, amelyek az idők során aggasztó mértékben immunissá váltak a gyógyszerekre, egyre nagyobb dózisú antibiotikummal kezelik. A gyógyszerek a hússal az ember szervezetébe jutnak, s hatásukra meggyengül az ember ellenálló képessége, immungyengeség, allergia lép fel. Vegetáriusok körében az allergia ritkább és enyhébb megjelenésű.

A húsevés szokása kikezdi az ember erkölcsi érzékét

Sokan a lelkiismeretükre hallgatva váltak vegetáriussá, amikor megértették, hogy az egészséges és teljesértékű táplálkozás megvalósítása érdekében nincs szükség egyetlen érző lény életének kioltására sem. Csak az USA-ban óránként 660 ezer állatot ölnek meg rettenetes vágóhidakon, s egy átlag-amerikai az élete során 11 tehenet, 3 borjút és birkát, 23 disznót, 1100 csirkét és 375 kg halat fogyaszt el! Nem túlzás hát az a kijelentés sem, miszerint az a társadalom, amelyik közönyösen eltűri az emberhez hasonló állatok tömeges elpusztítását, érzéketlenné válik az emberi élet tisztelete iránt is (abortusz, háború).

Jegyzetek

1. Részletesen olvashat erről a Kagylókürt 4. számának 14-17. oldalán.
2. Bővebben: a Kagylókürt 13. 6-11. oldalán.
3. Döbbenetes tény ugyanakkor, hogy az egyetemeken milyen kevéssé oktatják a jövő orvosait az egészséges élelmezésről. Az Egyesült Államok 125 orvosi iskolájából csak 30 kívánja meg a tanulótól táplálkozástani kurzus elvégzését. Az amerikai orvostanhallgatók a négy év alatt átlagosan 2,5 órányi táplálkozástani képzésben vesznek részt, ezért a doktorok hivatalosan nincsenek felkészítve arra, hogy tudatosan javasolják a húsfogyasztás egészséges alternatíváit. Vajon mit várhatunk a magyar orvosoktól e téren?
4. Részletesen olvashat erről a Kagylókürt 1. számának 34-38. és 2. számának 32-37. oldalán.

Bányay Géza