Asztéja – nem-lopás

A harmadik erkölcsi fegyelem

Megfigyelhettük már, hogy a jóga erkölcsisége alapvetően magasabb elvárásokat támaszt a gyakorlóval szemben, mint az átlagemberek esetében. Ezt szem előtt tartva a sorban következő harmadik jama nem csak a másokhoz tartozó dolgok eltulajdonítását tiltja, hanem azt is, hogy nem használunk semmit rendeltetésétől eltérő célokra (ha ez a cél megfogalmazott), vagy a birtokosa által engedélyezett időn túlmenően.

Általában senki sem lop, de a társadalmi konvenciók megengednek kisebb lopásokat, amelyeket igazság szerint senki sem tart bűnnek. Ilyen lehet,

ha kötelessége teljesítéséért külön jutalmat fogad el valaki,

ha valaki egy általa el nem végzett feladatért járó érdemeket fogad el,

ha valaki olyan előnyökben részesül, amelyek ténylegesen nem illetik meg,

a hűtlen kezelés,

a bizalommal vagy a hatalommal való visszaélés,

a rossz gazdálkodás

vagy ha más ötletét engedély nélkül használják fel.

Egy szóval a kihasználó mentalitás bármely megnyilvánulása lopásnak számít a jógi szemében és sajnos ide tartoznak a hétköznapi pszichológiai játszmáink is, amelyeket embertársainkkal folytatunk: más energiáit használni, más idejét rabolni, visszaélni a segítőkészséggel.

Kísértés és sóvárgás

Mélyebb értelmében az asztéja egyfajta vágynélküliséget is jelent, amely a sóvárgástól óvja meg az embert. A sóvárgás felkavarja a tudat nyugodt áramlatait, így ellentétes a jóga céljával, amely éppen ezeket a tudathullámokat van hivatva elcsendesíteni.

A természet jelenségei és tárgyai önmagukban semlegesek, az élőlények tudata az, amely különböző értékminőségekkel ruházza fel azokat. Valójában ezek a társadalmilag életre hívott értékmegnyilvánulások okozzák azt a fajta kísértést, amely a birtoklásban elégül ki.

A lopás nem azért kerülendő, mert társadalmilag is elítélt, vagy mert másoknak kárt okoz (vannak egészen jelentéktelen, sem a társadalmi, sem az egyéni érdekeket nem sértő finomabb lopások), hanem azért, mert önzés rejlik mögötte.

Megkívánunk valamit, amely nincs a birtokunkban, de úgy véljük, kitölti a bennünk érzékelt hiányt. Az egyén érdekei így óhatatlanul szembekerülnek mások érdekeivel. Így egyfelől belső feszültség jön létre, másrészt látens vagy nyílt színi harc generálódik. Mindez pedig visszahatást szül, karma-magot termel, amely visszahúzza az egyéni lelket a szellemi előrehaladás útján.

A nem-lopás gyümölcse

„Aki a nem-lopásban megszilárdul, annak igazi kincsek tárulnak fel.” (2.37.)

Aki tökéletesen elsajátítja ezt az erkölcsi fegyelmet, annak erőfeszítés nélkül minden érték az ölébe hullik: „…minden kincs bizalomra érdemes letéteményesévé válik”

Egyrészt a jógi tudatában lesz a környezetében lévő kincseknek (pl. megérzi, ha közelében drágakőbánya van), másrészt még a legjelentéktelenebb jelenség, tett vagy tárgy is értékessé válik a számára (pl. mindennek tud örülni). Uralkodik ezeken az értékeken és a hozzájuk kapcsolódó vágyakon. Nincs benne hiányérzet, sóvárgás, amelyet máshonnan elvett értékekkel kellene betöltenie.

Ameddig bennünk van a nem hozzánk tartozó dolgok birtoklásának a vágya, addig a természet törvényei (karma) uralnak és irányítanak minket. Ha erről a vágyról sikerül teljesen lemondani, a karma törvénye fölé emelkedhetünk: a karmánk által nekünk juttatott csekély lehetőségek nem korlátoznak többé.

Ha közönséges vágyak kötnek meg bennünket, akkor közönséges módszerekkel kell kielégítenünk őket. Ha azonban már leküzdöttük ezeket a közönséges vágyakat, már nem kötnek az általános törvények, ezek már nem érvényesek ránk többé.

Nem-lopás a Bhagavad-gítában

A Bhagavad-gíta a jógairodalom egyik alapműve. A harmadik fejezete, amely a karma jógáról ír, körüljárja a nem-lopás területét is. Hiszen semmi a világon nem a miénk, mindent csak kölcsönbe kaptunk. Kötelességünk csak annyit elvenni a világtól, amennyi feltétlenül szükséges, és ezt helyesen használni. A tékozlás a Teremtő, a természet és az emberiség meglopása.

„A teremtés kezdetén az élőlények Ura az emberek és félistenek nemzedékeit bocsátotta előre Visnunak szánt áldozatokkal, aztán megáldotta őket, mondván: „Legyetek boldogok e jagja [áldozat] által, mert ennek végrehajtása majd megajándékoz benneteket mindennel, ami kívánatos a boldog élethez és a felszabaduláshoz!

A félistenek, akiket megörvendeztetnek az áldozatok, szintén a kedvetekben fognak járni, s ha az emberek és félistenek ily módon együttműködnek, általános jólét köszönt mindenkire.

Ha a különféle életszükségletekről gondoskodó félistenek elégedettek a jagja [áldozat] végzésével, ellátnak majd benneteket mindennel, amire csak szükségetek van. Ám minden bizonnyal tolvaj az, aki úgy élvezi ezeket az adományokat, hogy nem ajánlja fel viszonzásképpen a félisteneknek.

A bhakták megszabadulnak minden bűntől, mert csak olyan ételt fogyasztanak, amit először felajánlottak áldozat gyanánt. Mások, akik személyes érzéki élvezetükre készítenek ételt, bizony csak bűnt esznek.

Mindenki teste gabonaféléken él, melyek az esőből származnak. Az eső a jagja [áldozat] végzéséből ered, a jagja pedig az előírt kötelességekből születik.

A szabályozott cselekedeteket a Védák írják elő, a Védák pedig közvetlenül a Legfelsőbb Brahmanból nyilvánultak meg. Következésképpen a mindent átható Transzcendens mindig jelen van az áldozati tettekben.

Kedves Ardzsunám! Aki emberi élete során nem követi a Védákban előírt áldozatkört, az minden bizonnyal bűnös életet él. Léte hiábavaló, mert csak az érzékkielégítésben leli örömét.

Ám aki az önvalóban találja meg örömét, akinek emberi élete az önmegvalósítást szolgálja, s aki egyedül az önvalóban érez teljes elégedettséget, annak számára nincsen kötelesség.” (Bhagavad-gítá 3.10-17.)

Nem lopni azt jelenti, hogy nem veszünk el semmit, ami mást illet. Ez azonban nem csupán anyagi javakra érvényes, hanem szellemi javak eltulajdonítására is, valamint azokra az esetekre, amikor esélytől, reménytől vagy örömtől fosztunk meg valakit.

Gyakorlás

Bízom benne, hogy akik idáig eljutottak a jamák gyakorlásában, azok egyre mélyebben érzik át az első két jamát – az erőszak nélküliséget és a hazugságtól való tartózkodást –, amelyek most tovább színesítik a próbálkozásaikat. Tehát ajánlott a már megszerzett tapasztalatok, felismerések fényében tekinteni az asztéja megértésére, művelésére is.

A nem-lopás egy különleges aspektusát gyakoroljuk, amelyre valószínűleg nem sokan gondolnak. A feladat:

Mindenkinek odaadni azt, ami őt (tőlünk) megilleti, legyen az akár szellemi, érzelmi vagy akár fizikai dolog.

Ez a gyakorlat komoly próbája annak, mennyire tudjuk megvalósítani az igazságot, hiszen felmerül a kérdés: ismerjük-e magunkat annyira, hogy tudjuk, mit kell odaadnunk, s egyáltalán, mit adhatunk oda, és ismerjük-e a másikat annyira, figyelünk-e rá, hogy tudjuk, őt mi illeti meg?

Mit is jelent ez valójában? Néhány példa talán segít megvilágítani a feladatot. Egy szülőnek kötelessége megóvni gyermekét, törődni vele, táplálni őt és tanítani. Ha ezeket nem tudja neki biztosítani, bizony meglopja őt – hiszen nem adja oda neki azt, ami őt megilleti. Ugyanez természetesen a gyermekre is igaz, hiszen az ő kötelessége tisztelettel fogadni a szülei gondoskodását és szeretettel fordulni feléjük, ha ezt nem teszi, bizony tolvajjá válik.

Egy másik példa. A mai világban az információ mellett az idő a legnagyobb érték. Ha valakit megvárakoztatunk, bizony meglopjuk őt. Nem véletlen a kifejezés: időrabló.

Figyeljük meg a hasonló viszonyrendszereket az életünkben. Mit tudunk adni a buszsofőrnek, a gyermekünk tanárának, a bolti eladónak, barátainknak, ügyfeleinknek, akik ránk várnak?

Az eddigi feladatoknál is alapvető volt, de itt kiemelten fontos szem előtt tartani, hogy mindig önmagunkra figyelünk! Embertársaink megváltoztatása nem a mi jogosultságunk! Ahelyett, hogy azon mérgelődnénk, mit vesznek el tőlünk mások, arra figyeljünk, mit adhatunk mi a körülöttünk lévőknek. Legyünk türelmesek választott útjukkal, életmódjukkal, viselkedésükkel szemben!

2016/66
Kenderesi Ilona