Art Yoga

Alkotótábor egy alföldi tanya-világban

A Kagylókürt korábbi számában megjelent egy írás az Art Yogáról. Bár a jógairányzatoknak nagyon sok fajtájával találkozhatunk (hatha, karma, astanga, kriya, rádzsa, szahadzsa, tibeti, tantra, szatjánanda, shivananda, bhakti stb.), az Art Yoga megnevezés újdonságként bukkant fel. E jóga módszer megálmodója, és az első Art Yoga tábor szellemi vezetője Ubornyák Katalin, Londonban élő szakrális festőművésznő. Írásában a következőképpen határozta meg az Art Yoga lényegét. „Ez a művészet és a jóga ötvözete. Minden művészeti ágban megvan a maga helye és szerepe. A bhakti-jóga részének tekinthető, hisz letisztult érzelmekkel foglalkozik, az áhítat útján.”

Ezen a nyáron női elvonulás keretében megvalósult az első Art Yoga tábor, amelyet reményeink szerint évenként ismétlődő táborok követnek majd.

Ubornyák Katalin festőművésznővel és a tábor egyik résztvevőjével, Miletics Janka Katalin szobrászművésznővel beszélgetünk jógáról, művészetről, a művészet szakrális szerepéről, a megvalósítási út jellegéről, valamint női bölcsességről, női Istenségekről, a nőiség szerepéről az archaikus kultúrákban és napjaink civilizációjában.

Kivétel nélkül minden hagyományban megtalálható az ősi, hatalmas, végtelen, örökkévaló, együttérző, bölcs Istenanya. Ő a teljesség, aki képes befogadni a mindenséget és gondoskodni az egész univerzumról. A különböző hagyományokban, mitológiákban más és más megnevezéssel és tulajdonságokkal, attribútumokkal jelenítik meg Őt, de fő tulajdonságaiban nagyon hasonló.

Fontos ismerni, felismerni a nevüket, képüket, tulajdonságaikat, történetüket, mert az Istennő tudatos aktiválása energiával tölt fel, értéket és hitelességet ad életünknek. Fő Istennők: a hindu panteonban Durgá, Laksmí és Szaraszvatí, a görög mitológiában Métisz, Hekaté, Hesztia, a keltáknál Cerridwen, a tibeti buddhizmusban Tára, a Tarotban a Főpapnő és az Uralkodónő, a magyar őshagyományban Tengerit és Boldogasszony, a gnózisban Szophia, a spirituális bölcsesség és lelki tudás alapmintázata.

A Taoban az út:

„Csodálatos asszonynak hívják,

ő a völgy örök szelleme.

A csodálatos asszony kapuja ég s föld gyökere.

Végtelenül munkálkodik, nem fárad el sose.”  (Lao-Ce: Tao te king)

A világban fellelhető mitológiákban és a kollektív tudattalanban – melyek egymás tükörképei – a bölcsesség nőnemű.

Amire összpontosítunk, oda energia áramlik. Ennek az elvnek alapján minél inkább törekszünk egy archetípus megismerésére, az annál nagyobb eséllyel jelenik meg, tér vissza kultúránkba. Ezt a gondolatot C. G. Jung a következőképpen fogalmazza meg: „Az archetípusok olyanok, mint a folyómeder, amely kiszárad, ha a víz eltűnik, de ahová a víz bármikor visszatérhet. Az archetípus olyan, mint egy öreg folyómeder, amelyben az élet vize évszázadokon keresztül folyt, mély utat kotorván magának. Minél tovább folyt ugyanabban a mederben, annál valószínűbb, hogy előbb-utóbb a víz vissza fog térni régi medrébe.”

Az Istennő valaha a mindennapi valóság része volt, mára már csak rejtett minta a kollektív tudattalanban, mely arra vár, hogy felébresztve lényünk tudatos részévé tegyük.

Ez a különleges varázslás történt meg az Art Yoga táborban, jantrák és mandalák alkotása által. A „hogyanról” Ubornyák Katalint kérdezem.

– Csodálatos élmény volt részt venni a táborodban. Sikerült megvalósítani a tervezett átadásokat?

– Nagyon köszönöm a véleményedet, s örülök, hogy ennek az élménynek mindannyian a részesei lehettünk. Nem is tudom, beszélhetünk-e átadásról, vagy inkább egy kapu megnyitásáról van szó, amin keresztül be lehet lépni egy más dimenzióba, de legalább ki lehet lépni jelenlegi elszigeteltségünkből. Azt gondolom, ha valakinek sikerült megérezni a pillanat varázsát, akkor már sikeresnek mondható a tábor, ami ugyanakkor nem egy lezárult vagy lezárható folyamat.

Az Istennő bárki életében megjelenik, és képes felmutatni a feltétel nélküli szeretet mintáját. A varázslat valójában maga a jelenlét. Meginvitáltuk, és eljött az Istennő, mert harmóniát és szépséget látott. A jelen az egyetlen hely, ahol az Isten vagy Istennő jelen tud lenni. A jantrák rajzolása pedig a jelenhez köt, ahol a dimenziók találkoznak.

– A szangít elvről sokat olvastunk írásaidban, a táborban is értelmeztük. Mit is jelent ez a művészeti átadás vonatkozásában?

– A szangít elmélet alapvetően a zenében érvényesül, de bármely művészeti ágban értelmezhető. Arról van szó, hogy a művész a magába fogadott tapasztalatait, átélt élményeit visszaadja a művészetében. Ha szakrális művészetről beszélünk, akkor a világból befogadható harmóniát és szeretetet lesz képes visszaadni, azokat a pillanatokat, amikor láthatóvá vált a Legfelsőbb. Ez eksztatikus élmény. Aki nem élt át ilyen találkozást, akinek nem volt még istenélménye, az nem tud erről zenélni, táncolni, vagy rajzolni. A szangít tehát egyfelől az isteni momentumok befogadása, másrészt azok felmutatása másoknak, akik a művészi élménytől inspirálva saját életükben is hasonló tapasztalatokra várnak.

– A művészet minden hagyományban szorosan kapcsolódott az istennőkhöz, gondoljunk Aphrodité, Szaraszvati, Vénusz szerepére. A tábor női elvonulás keretében történt. Ma egyre erősödik a bennünk élő istennők, istennői archetípusok megvalósításának igénye. Mennyiben tudatosodott ez az Art Yoga táborban?

– Teljes és tökéletes mértékben, ez az Istennőnek szentelt meditáció volt. Talán azért is jelentkeztek hölgyek. De itt nem pusztán a női archetípusról van szó, hanem a lélek kapcsolódásáról a Teremtő és Fenntartó világhoz. A keleti filozófiákban a lélek eredete minden esetben isteni. Az Istennel, vagy Istennővel való kapcsolatunk örök és megszüntethetetlen. Tehát ez mindig velünk volt és velünk lesz, de a saját gondolataink és zavaros érzelmeink kizárták a világunkból az istenit. Az Art Yoga tábor abszolút tudatosan vállalja fel az újrakapcsolódás lehetőségét.

– Hogyan valósult meg a nőiség elve, az Istennő meginvitálása a Sri Jantra készítése során?

– A jantrák ősi szimbólumok, melyek eredete nem igazán követhető nyomon, azt szokták mondani, hogy megrajzolt mantrák. A hindu hagyományban egy jantra, és a jantra által képviselt entitás azonos. Így a Sri Jantra többnyire Laksmíval való azonosítás, de leginkább a meg nem nevezett legfelsőbb Istennővel való azonosság a lényege. A Sakti energia mindenhol jelen van, ahol anyagi formát ölt az anyagtalan erő.

A mantrák ismétléséhez hasonlóan a jantrák rajzolása is a képviselt erőt vagy minőséget idézi meg. Jelenvalóvá teszi azt, ha a figyelem teljes mértékben oda fordul, és az alkotó a jelenben van. Attól a pillanattól fogva a jantra már nem egy rajz, hanem az a minőség, amit a jantra „képvisel”. Nem pontos ez a szó, mert a jantra nem képviseli a minőséget, hanem maga a minőség. A jantra megrajzolása valójában alkalom a találkozásra, egy varázslatos mozzanat. Szeretnénk azt hinni, hogy egy ilyen találkozó során az ember rögtön megvilágosodik, és mindörökre az Úr vagy Úrnő lábaihoz telepedhet.

Akárcsak a mantra, a jantra is egy kíméletes eszköz, mert éppen annyit enged be a megvilágosodásból, amennyit az illető még be tud fogadni. A mantrák közül azok a legerőteljesebbek, amelyekben az isteni név hangzik el, ezek képesek általunk nem igazán felfogható módon átalakítani az életünket. Már maga a rajzolás és összpontosítás is kiszakít a mindennapi élet dzsungeléből, de nem emel fel, nem képes azt a minőséget nyújtani, mint egy szent jantra.es útán, az ember rögtön megvilágosodik, és az úR,áthatóvá vált a Legfelsőbb, ami eksztat

– Lesz-e folytatása az idén megkezdett hagyományépítő tábornak? Ha igen, milyen tartalmakat tervezel?

– Természetesen lesz folytatás. A tartalom mindig ugyanaz, jelen lenni a pillanatban, ahol találkozhatunk a Legfelsőbbel, illetve valamely számunkra éppen befogadható formájával.

– Melyek voltak a helyszín kiválasztás szempontjai?

– A helyszín egy csöndes, világtól elzárt hely, mégsem messze a várostól. Itt könnyebb másképp gondolkodni, itt könnyebben teret kap a paradigma-váltás. Ludastó sok szempontból jó döntés, ahol módunkban áll bepillantani egy jóga asram kolostori életébe, s ez máris megadja a találkozók hangulatát. Az egyszerű körülmények, a villanyáram nélkülözése segít kilépni saját mókuskerekünkből.

– Művészeti alkotásaid mennyire tükrözik a szakrális nőiség hangsúlyozását?

– Amilyen mértékben ki tudom árasztani a befogadottat. Mindemellett én nem igazán a nőiségről szeretnék beszélni, én az Istennőről beszélek, az Isten női energiájáról, mely most hiányzik az életünkből.

– Szerinted hogyan kéne változni a női szerepeknek, hogy a világ egy békésebb és harmonikusabb hely legyen?

– Ez nagyon komplex és nehéz kérdés. A mai világ hajlamos a holisztikus képet darabokra törni, és az apró cserepeket felmutatni valóság gyanánt. Ezzel az a probléma, hogy a törött cserép is cserép, és van igazságtartalma, de csak részlete az egésznek. Ha az elfogadáson és az azonosságon meditálnánk, sokkal közelebb kerülhetnénk a megoldáshoz. Sokkal elfogadhatóbb az a világ, ahol látom a helyemet és helyzetemet, mint egy olyan, ahol nem tudom elhelyezni magamat sehol, mert csak részletek állnak rendelkezésre. Talán a nők mint anyák, vagy társak elfogadóbbak, és még mindig holisztikusan gondolkoznak. Ezt a minőséget kellene hangsúlyozni és példát mutatni. Úgy gondolom, hogy ilyen művészeti táborok nagyban szolgálják ezt az ügyet. Napjaink civilizációs válságából a kivezető út ilyen nyomvonalon haladhat.

Miletics Janka Katalin szobrászművésznő. Sok alkotása díszíti az ország szakrális épületeinek falait. Alkotásait a letisztult egyszerűség jellemzi, témaválasztása vallásos ihletésű. Alkotásain jeles személyiségek emberi értékeinek ábrázolására törekszik, időtlenbe, örökkévalóba sűrítve. Különlegessége, hogy alkotásait a témákhoz társított versei, haikuk gazdagítják. Kezek keresztútja alkotás-sorozata megrendítő egyszerűséggel ábrázolja a Megváltó megrázó érintését.

– Az Art Yoga tábor résztvevőjeként hogyan élted meg a reproduktív feladatok végzését?

– A táborban számomra a legizgalmasabb a Sri Jantra megalkotása volt. Épp akkor köszöntött rám váratlanul ez a feladat – az univerzum női energiájának meghívása a jantrán keresztül, – amikor már hónapok óta a Szophia-témával foglalkoztam Ezért nekem ez nem egy ősi ábra lemásolása, reprodukciója volt, hanem inkább rejtelmes lelki munka, a bindu, a közép keresése…

Kapcsolódni a Legfelsőbbhöz a művészeten keresztül – ez az elv egész életemet végigkísérte. Tizenkét éves korom óta rajzolok rendszeresen, és maga a rajzolás tökéletes meditáció volt akkor is, és ma is, bár ez csak jóval később tudatosult bennem. Ezért nekem a rajzolás, az alkotás a gondolatok nélküli teljes figyelem a szépségre, a harmóniára, Istenre. Ez jelenhet meg a szangít elv alapján a műben.

– Legújabb kisplasztikai alkotásod egy Rádhá-Krsna mandala. Ez a művészeti tábor a bhakti részeként határozta meg önmagát. Van összefüggés a két tevékenység között?

– Hogy keresztény létemre nagyszerűen érzem magam a bhakták között és Ludastón, az éppen a bhakti útnak köszönhető, az Isten iránti rajongásnak. Egyetlen szóval megfogalmazva az Isten-szerelemnek. Alkotó munkám időszámításának kezdete az, amikor szakrális műveket kezdtem készíteni. Itt nem a vallási témákra gondolok csupán, hanem például arra is, ha egy ember lelkét tudom megmutatni egy portrén, vagy bibliai jeleneten keresztül. A bhakti út odaadása, a szolgálat fontossága azt a szenvedélyes Krsna iránti szeretetet tanította meg nekem, amelyben az Egyetlen Isten iránti szeretetemet láttam tükröződni. Így aztán Rádhá és Krsna szerelme mélyen rezonált bennem. Ennek szép hindu ábrázolását láttam meg egy színes grafikán. Lótusz szirmokkal körülvett kerek mezőben a két alak egymásba fonódva jelenik meg, táncolva, boldogan. Ezt próbáltam átélni és megjeleníteni egy domborművön.

– Másik friss alkotásod Szophiát, a bölcsesség istennőjét ábrázolja. Munkáidban most megjelent az istennői elv?

– Szophia témája nem volt egészen új a számomra. Az utóbbi években többet foglalkoztam az ikonokkal. A bizánci eredetű Szophia ábrázolás visszavezetett Szophia személyéhez. A hindu hagyományokkal összevetve megéreztem Szophia fontosságát és szépségét. Keresztény körökben is felbukkan mostanában Isten anyai arca, női tulajdonságai iránti érdeklődés, ez nyilvánvalóan korunk szükséglete. De az, hogy Szophia a teremtés kezdetén ott volt Isten mellett, ahogy a Példabeszédekben szó szerint áll, az számomra nem szimbolikus:

„Alkotó munkája elején teremtett az Úr,

ősidőktől fogva, mint legelső művét.

Az idők előtt alkotott, a Föld születése előtt. …

„Ott voltam mellette, mint kedvence, napról napra csak bennem gyönyörködött, mindig ott játszottam a színe előtt.” (Péld.8.22skk.)

– „A modernitás volt az, ami megtalálta a tradicionalitás szövetében azt a szálat, amelyet meghúzva szépen lassan az egészet le tudta bontani” – írja Buji Ferenc tradicionalista szerző. Nem gondolod, hogy ez a szál a női szerep durva megsértése és a teljes megváltoztatására való törekvés volt?

– Kétségtelen, hogy több ezer éves patriarchális Isten- és világkép után szükségképpen jelentek meg a XX. század feminista mozgalmai. De ezek bizonyos szempontból célt tévesztettek. A nők férfias jogokat és szerepeket harcoltak ki, viszont sok férfi identitását vesztve „elnőiesedett”, így természetellenes szerepzavar keletkezett.

– Szolovjov, a keleti szofiológia atyja azt írja: „Szophia megismerésével és tiszteletével előrevihető a fejlődés.” Bulgakov szerint az embert két elv segíti: a Logosz – Istentől az ember felé és Szophia – az embertől Isten felé. Böhme, a nyugati szofiológai atyja szerint „Ő a társteremtő, a világ, a kozmosz anyja, isteni közvetítő, az univerzum lelke, világlélek.” A témaválasztás aktualizálását támasztják alá e bölcsek megközelítései?

– Éppen itt látom Szophia fontosságát: ha rádöbben egy nő, hogy valójában Szophia táncát járja az örök teremtésben, akkor már nem vágyik a férfi szerepére. S ha rádöbben egy férfi, hogy Szophia teremt táncolva egy nőben előtte, tisztelni és védeni fogja, és gyönyörködik benne, ahogy Istennek kedve tellett Szophiában a Teremtés hajnalán. Akkor nem vágyik egyik se harcra és felsőbbségre, hanem harmóniában, egymást kiegészítve élhetnek. Ez a béke alapja. Éppen ezt tanította nekem Krsna és Rádhá szerelme, harmóniája.

Dzsajadéva Gíta Govinda című versében ezt a magasztos érzést így fejezi ki:

„Ledülök e helyen, égve…Él-e Rádhá?

Esedezem, hívd ide! Vár-e, jő-e? Hátha!”

2016/66
A beszélgetést vezette és lejegyezte: Ősz Szabó Éva