Kausítaki-upanisad

A Kausítaki-upanisad (vagy Kausítaki-bráhmana-upanisad) a Rg-védához tartozó, Kausítakin-, más néven a Sánkhjájana iskola által gondozott bráhmana- és áranjaka-szövegekhez tartozik; maga az upanisad ez utóbbinak a része. A különböző kéziratok más és más helyre sorolják az Áranjakában a Kausítaki-upanisadot, talán a kész szöveget társították a bráhmana-szöveggel.

A prózai szöveg négy fejezetből áll, az első a lélekvándorlással és az üdvösség útjaival, a második az életerő (prána) tanával, a harmadik az önvaló tanával, a negyedik pedig Brahman definíciójával foglalkozik. Fölfedezhető tehát egy fokozatos figyelem-koncentráció, az üdvösség általános kérdéseitől az egyetemes életelv fölismerésén át a tudat és végül az abszolút lényeg, Brahman/Isten fölismeréséig.

A Rg-véda kiegészítő tudománya az ájurvéda, vagy élettan, egészségtan, s ez az upanisad is az egészség, teljesség szolgálatát célozza: ott igyekszik tanácsokkal szolgálni, ahol hiány, betegség, kiegyenlítetlenség van. Ezért ugyan az üdvösség útját exponálja, de a hétköznapi élet eseményeiben is eligazít, legyen szó akár adósság kiegyenlítéséről, konfliktuskezelésről, bűnbocsánatról vagy a családi hagyomány fenntartásáról. A szövegből spirituális alapú életigenlés sugárzik.

1. fejezet: Újjászületés és szabadulás a tudás révén

1.1. szöveg

Gángájani Csitra, áldozni óhajtván Árunit választotta [papnak], aki azonban a fiát, Svétakétut küldte el, mondván: „Te végezd el az áldozatot!”

Mikor odaért, megkérdezte tőle (Csitra):

– Gautama fia, van-e olyan rejtekhely a világon, ahová engem tennél? Vagy létezik egy másik út, s annak a világába vezetnél?¹

Így felelt:

– Ezt én nem tudom, de hadd kérdezzem meg a tanítót!

Apjához folyamodván megkérdezte:

– Ezt kérdezte tőlem, miként válaszoljak?

Így válaszolt (az apja):

– Ezt én sem tudom. Őnála folytassunk tanulmányokat, s szerezzük meg, amit mások adnak nekünk². Induljunk mindketten!

Majd tűzifával a kezében visszatért Gángájani Csitrához, s így szólt:

– Elszegődhetek melléd (növendéknek)?

Az pedig így válaszolt:

– Méltó vagy Brahman ismeretére, ó Gautama, mert nem ragadtattad magad kevélységre! Jöjj, majd én elmagyarázok neked mindent!³

Megvilágítás

1. A két talányos kérdés az üdvösség két útjára vonatkozik: a déli pálya az ősök útja (pitrjána), amely visszavezet a Földre, míg az északi pálya az istenek útja (dévajána), amely Brahmanhoz vezet.
2. Ha másoktól lehet tanulni, akkor a királytól is lehet… A történet illeszkedik a rendek szerepeinek felcserélődéséhez, amikor a bráhmanák tudása csorbul, s a ksatriják is igénylik és birtokolják a szent ismereteket.
3. Amit fiától kérdezett a Brahman-tudás felől.

1.2. szöveg

Majd így szólt:

– Bizony, akik eltávoznak e világról, valójában mind a Holdba jutnak. Korai (fényes) félidejében életerejükkel táplálkozik, későbbi (árnyas) félidejében pedig megszületésre kényszeríti őket. A Hold a mennyek világának kapuja, s aki [a kérdésére helyesen] válaszol, azt átereszti [hadd emelkedjen a magasabb világokba], de aki nem válaszol néki, azt esővé változtatván a földre zúdítja. Ki féregként, ki bogárként, halként vagy keselyűként, oroszlánként vagy vaddisznóként, kígyóként vagy tigrisként, emberként vagy ilyen-olyan alakban születik meg tettei és tudása szerint. Amikor aztán (újra) odaér, megkérdi tőle: „Ki vagy te?” így válaszoljon:

Ősök hona, tizenötrétű, fényesség, / évszakok ura, Hold – magom innét van;

majd tevékeny férfiba kerültem, / és általa anyaölbe vettettem.

Így születtem meg ismételten / egy tucat s még egy holdhavú lényként

Egy tucat s még egy holdhavú apámtól / – megismerni Azt, s az ellentettjét².

Hónapok! Vigyetek halhatatlanságba / eme vezekléssel s igazsággal!

Hónap vagyok, s sarjatok!

„Ki vagy te?” [– kérdi.³] „Te vagyok én!” – így feleljen, mire átereszti őt.

Megvilágítás

1. A védai holdhónap 23 nap hosszúságú, így 12×23 vagy 13×23 az állapotosság idejére 276 vagy 299 nap hosszú időszakra vonatkozik.
2. Megismerni Azt – a tudást, vagy Brahmant, vagy az istenek útja eredményét, az örök üdvöt; s ellentettjét – a tudatlanságot, vagy a hamis, illuzórikus világot, vagy az ősatyák útját.
3. Sankaránanda szerint a tanító kérdi a növendékét, mások szerint az ismét a Holdba jutott lelket vizsgáztatja a Hold.

1.3. szöveg

Az istenek útjára lépve előbb a tűzvilágba jut, majd a szélvilágba, aztán a vízvilágba, aztán Indra világába, majd Pradzsápati világába¹, végül Brahman világába. Brahman világában van az Ingoványos-tó², az áldozatemésztő órák³, a Kortalanság-folyam⁴, a rendületlen Oltalom-fa⁵, a Körülsáncolt város⁶, a Bevehetetlen palota⁷, amelynek Indra és Pradzsápati a két ajtónállója⁸, a Tágasság-csarnok⁹, az Értelem trónusa¹⁰, a Mérhetetlen Fenség kerevetje¹¹, az oly kedvelt Mánaszí és társnője Csaksusí¹², akik virágokat szedegetve szövik a világ kelméjét, továbbá az anyák, a dadák¹³, a nimfák s a folyók¹⁴.

Ennek tudója ide jut.¹⁵ Brahman így szól hozzá: „Szaladjatok elébe [szolgák]! Dicsőségem folytán érte el a Kortalanság folyóját (Vidzsará), bizony nem vénül meg!”

Megvilágítás

1. Az anyagi világ legfelsőbb szférája, Hiranjagarbha Brahmá szférája, mint az istenek útjának végállomása.
2. A lelki világ felé vivő úton az első akadály az Ára-tó, az ellenségek (ari) – mint kéjsóvárság, düh, kapzsiság, kevélység, stb. – ingoványos (ara) állóvize.
3. A jestiha-muhurta vagy az áldozatokra fordított időszakok (kb. 48 perces egységek), vagy az érzékek fegyelmezésével töltött idő, illetve az idő, amely dühöt s vágyat kelt, így pusztítván el az áldozatok eredményét.
4. A Vidzsará-folyam a kortalanság folyama, látványa eloszlatja az öregkort és a gyöngeséget.
5. Ilja-fa, mitikus túlvilági növény, a frissítő nedvekben bővelkedő.
6. Száladzsja – szála-fákhoz hasonlatosan hatalmas íjak, illetve egyik oldalon a Vidzsará-folyam, a másikon pedig íj alakban sánc védelmezte város, amely bővelkedik vizekben, s kertjei hősöknek adnak otthont; más értelmezés szerint a létezés (szá – szat), a visszaolvadás (la – laya) és újrakeletkezés (dzsa – ga) városa.
7. Aparádzsita – legyőzhetetlen, bevehetetlen
8. Indra képviselője a látható felhő s a láthatatlan szél, Pradzsápati pedig a látható tűzáldozatként és a láthatatlan égboltként van jelen.
9. Vibhú – nagy kiterjedésű.
10. Vicsaksana – messziről látszó, illetve ész, ráció, bölcsesség
11. Amitaudzsa – mérhetetlenül fenséges, nagyhatalmú.
12. Okoska – az értelem szelleme és Szemeske – a szem szelleme, a szembogáron lakozó lény, akik a megnevezés és forma gyanánt szövik az illúzió hálóját.
13. Kinyilatkoztatott szentírások, sruti-k és az értelem, buddhi.
14. A folyók a Brahman ismeretére vezető tudás, illetve az anyaság, vagy a Legfelsőbb Lélek és az egyéni lélek között összeköttetést teremtő, támogató isteni energia szimbólumai. Ld 1.7. szöveg: Vizek világa, ez az én világom…
15. Brahman környezetének elérése, az üdvösség egy fajtája (szálókja-mukti).

1.4. szöveg

Ötszáz mennyei nimfa közelít hozzá, száz közülük gyümölcsökkel megrakodva, száz kenetekkel a kezükben, száz virágfüzérekkel a kézben, másik száz finom ruhákkal, száz porított illatszerekkel¹ a kézben. Őt ékesítik mindahányan, Brahmanhoz méltó ékességekkel.² A Brahman-ékességekkel ékes, Brahman-ismerő lélek Brahmanhoz járul.

Előbb az Ingoványos-tóhoz közelít, melynek vizét elméjén³ szeli át, ám akik csak a jelennel gondolnak, oda jutván elsüllyednek benne. Majd (Brahman ismerője) az áldozatemésztő órákhoz közelít, ám azok megfutamodnak előle. Ekkor a Kortalanság-folyamhoz ér, s gondolatával⁴ átszeli azt. Ott lerázza jó s rossz tetteit. Kedves rokonai öröklik jó tetteit, nem kedvelt rokonai pedig a gonoszakat.

Majd ahogyan a kocsis bámul a sebesen forgó (s egybemosódó) kerekekre, úgy tekint ő is nappalra s éjszakára, a jó- és rossztettekre, s az összes kettősségre. Így a jótól s gonosztól egyaránt mentesen Brahman ismerője végül Brahmanhoz jut.

Megvilágítás

1. Sáfrány, kurkuma, szantál, kámfor, cinóber s egyebek.
2. Brahman testalkatának kijáró tisztelet, az üdvösség másik fajtája (szárúpja-mukti).
3. Nagy elszánással eltökéltséggel.
4. Értelmi eltökéltséggel.

1.5. szöveg

Az oltalom-fához érve eltölti Brahman illata.

A Körülsáncolt városhoz érve eltölti Brahman íze.

A Bevehetetlen palotához érve eltölti Brahman ragyogása.

A két ajtónállóhoz, Indrához és Pradzsápatihoz érve azok utat engednek néki.

A Tágasság-csarnokhoz érve eltölti Brahman dicsősége.

Az Értelem trónusához ér, aminek a brihad és rathantara dallamok a két elülső lába, a sjaita és a naudhasza dallamok a két hátulsó lába, a vairúpa és a vairádzsa dallamok a hosszanti oldalai, a sákvara és raivata dallamok a harántoldalai. Ez a bölcsesség, mert bölcsességgel lát tisztán az ember.¹

Majd a Mérhetelen Fenség kerevetjéhez ér, ami az élő lélek²; múlt és jövendő a két elülső lába, jólét és föld a két hátulsó lába, a bhadra és a jagjájagjíja a két végrésze, a brihad és rathantara³ a két hosszanti oldala, a Rg-himnuszok és a Száman-dallamok a hosszanti hevederek, a jadzsusz igék a kereszthevederek, holdsugár a párnázata, a zengődal (udgítha)⁴ az ágyterítő, jólét a vánkosa. Ezen foglal helyet Brahman.⁵

Aki őt ismeri, saját lábán közelít hozzá, s Brahman megkérdi tőle:

– Ki vagy te?

Amire a következőképpen válaszoljon:

Megvilágítás

1. A Száma-véda dallamszerkezeteiről s himnuszairól van szó, amik a bölcsesség és tisztánlátás elemei. Kiemelendő a hasonlatban a lábak említése, ami a himnuszok vers-lábaira is céloz. Az irányokat egyébként az égtájakkal adják meg: elülső – Kelet, hátulsó – Nyugat, oldalfalak – Délen és Északon, harántoldalak – Keleten és Nyugaton. Lásd Vrátja trónusának leírását az Atharva-véda 15.3.3-9. verseiben és Indra trónusát az Aitaréja-bráhmanában (8.12.).
2. Prána, az életerő különféle megnyilvánulásai.
3. Véda-himnuszok megnevezései.
4. Finom életerő, a Száma-véda himnuszai v az Óm-mantra (Brahman reprezentáns).
5. Az üdvösség egyik válfaja, Isten közelségének elnyerése (számípja-mukti).

1.6. szöveg

– Hónap vagyok, s a sarjuk. Az űr anyaöléből születtem¹, mint a mag a nő számára, mint az esztendő fényessége, mint a lények élő lelke. Te vagy a lények élő lelke – ami te vagy, az vagyok én is.²

S ha megkérdi: – Ki vagyok én?

Így feleljen: – A való igaz (szatjam).

– Mi az, ami való igaz?

– Ami különbözik az istenségektől s az érzékszervektől, az az igaz (szat), az istenségek s az érzékszervek pedig a való (tjam). Ezt mondja ki a való igaz (szat-tjam) kifejezés: mindez, az egész mindenség. Ami csak létezik, minden te vagy! – így beszéljen. Erről szól a vers:

Megvilágítás

1. Hónap és tér anyaöle – az tér-idő kontinuum egy megfogalmazása, utalás a relatív, időben-térben korlátozott létezésre, szemben az abszolút léttel (ami Brahman sajátja: szat-tjam).
2. Bizalmas közösség Brahmannal, az egyéni és Legfelsőbb Lélek közötti minőségi azonosság felismerése, az üdvösség egy fajtája (szájudzsja-mukti).

1.7. szöveg

A nagy látnok teste himnusz, / törzse ige, feje dallam,

alkata a szent tan – tudd, / ő Brahman, a múlhatatlan!

Majd kérdi (Brahman): – Miként fogod fel férfi neveimet?

– A lélegzettel! – válaszoljon.¹

– Miként fogod fel semleges neveimet?

– Gondolattal!²

– Miként fogod fel női neveimet?

– A beszéddel!³

– Mivel az illataimat?

– Lélegzettel!

– Hogyan a formáimat?

– A szemmel.

– Hogyan a hangjaimat?

– A füllel.

– Hogyan a tápláló ízeimet?

– A nyelvvel.

– Hogyan a cselekedeteimet?

– Két kezemmel.

– Miként az örömömet s bánatomat?

– Testemmel.

– Hogyan boldogságomat, gyönyörömet és nemzőerőmet?

– Nemzőszervemmel.

– Hogyan a mozgásomat?

– Két lábammal.

– Mivel a gondolatomat, a megismerendőt, s a vágyaimat?

– Értelmemmel! – így válaszoljon.

Ekkor így szól majd hozzá (Brahman):

– A vizek⁴ az én világom, (legyen) mindez a tiéd!

Ami diadal s hatalom csak létezik Brahman világában, olyan diadalt s hatalmat nyer, aki ezt tudja, aki ezt tudja.⁵

Megvilágítás

1. Férfi nevek – a teremtés maszkulin aspektusa; lélegzet a prána, a mindent éltető életerő.
2. Semleges nevek – a teremtés semleges aspektusa, a gondolat valójában a tudat, amely pártatlanul, semlegesen keresi az igazságot.
3. Női nevek – a teremtés feminin aspektusa, a beszéd a tűz elemet képviseli.
4. S a többi elemek, vagyis a Brahmantó áthatott anyagi világ, vagy a lelki tudás, illetve az 1.3. szöveg 14. Jegyzeténél említett közvetítő közeg.
5. Szvámí Sivánanda szerint az elnyerhető hatalom egészen a teremtő, fenntartó, megsemmisítő erőkig terjed, amennyiben a fölszabadult személy összhangba kerül a trónuson ülő Brahmannal.

2. fejezet: A prána és Brahman azonosságának tana

2.1. szöveg

„A lélegzet¹ Brahman!” – szokta volt mondani Kausítaki². – Ennek a lélegzetnek – ami tehát Brahman – a gondolat a hírnöke, a szem a védelmezője, a fül az informátora, a beszéd a házigazdája³. Aki a lélegzet – vagyis Brahman – hírnökeként ismeri az elmét, annak szintúgy lesz hírnöke. Aki a védelmezőként ismeri a szemet, annak szintúgy lesz védelmezője. Aki informátorként ismeri a fület, annak szintúgy lesz informátora, s aki házgazdaként ismeri a beszédet, annak szintúgy lesz házigazdája. Ennek a lélegző léleknek – Brahmannak – kéretlenül is ajándékokat hoznak ezek az istenségek (az elme, a szem, a fül, a beszéd), éppúgy, ahogy az élő léleknek hoznak ajándékokat a többi lények, még ha nem is kért semmit. Aki ezt tudja, annak így szól a tanítás: „Ne kérj semmit!” Ahogy a falut végigkolduló, de üres kézzel maradt ember leül, s így szól: „Egy falatot sem fogadnék el innét!” mire azok, akik korábban elutasították, most meghívják – így van ez azoknál, akik nem koldulnak. Az adakozókedvű emberek meghívják, s kérlelik: „Hadd adakozzunk!”⁴

Megvilágítás

A bölcs Kausítaki tanítása szerint az életerő nem más, mint Brahman. Amilyen mértékben felismeri az ember saját életének és a mindent felölelő Brahman létének azonosságát, párhuzamát, oly mértékben tekinthető Brahmannak. Minden teremtmény kérés nélkül őt szolgálja majd, mint ahogyan a szervek szolgálják az életerőt, anélkül, hogy annak ezért esedeznie kellene.

1. Prána, a mindent éltető, a testet tudattal átható életerő, az egyéni lélek szinonimája.
2. Kusítaka fia, az upanisad névadója.
3. A prána körül csoportosuló érzékfunkciók.
4. A lemondás nagy elve, ami függetlenséggel ruház föl, s ha nem a vágyaktól hajtva él az ember, meglesz mindene.

2.2. szöveg

„A lélegzet Brahman!” – szokta volt mondani Paingja. Ebben a lélegzetben – ami tehát Brahman – a beszéden túl a szem húzódik, a szemen túl a fül húzódik, a fülön túl az elme húzódik, az elmén túl pedig ott az élő lélek.

Ennek a lélegző léleknek – Brahmannak – kéretlenül is ajándékokat hoznak ezek az istenségek (az elme, a szem, a fül, a beszéd), akárcsak az élő léleknek hoznak ajándékokat a lények, még ha nem is kért semmit. Aki ezt tudja, annak így szól a tanítás: „Ne kérj semmit!” Ahogy a falut végigkolduló, de üres kézzel maradt ember leül, s így szól: „Egy falatot sem fogadnék el innét!” mire azok, akik korábban elutasították, most meghívják – így van ez azoknál, akik nem koldulnak. Az adakozókedvű emberek meghívják, s kérlelik: „Hadd adakozzunk!”

Megvilágítás

Paingja tanítása szerint az életerő Brahman. Az elme, a fül, a szem s a beszéd, amik előzőleg az életerő szolgái voltak, most egymásra halmozódó rétegekként tűnnek föl (ld. a négy burkot, Taittiríja-upanisad 2.) amik oltalmazólag veszik körül az életerőt, mint ahogyan az életerő oltalmazólag burkolja be a lelket.

2.3. szöveg

Most pedig következzék a legdrágább kincs elérésének módja.¹

Ha valaki a legdrágább kincs után sóvárog, a teliholdas éjszakán, vagy újhold éjjelén, vagy a világos holdnegyedekben áldásos csillagállás mellett – valamely időszakban – a tüzet megrakván, a földet felsöpörvén, a szent szénát leterítvén, a vizet körbelocsolván, jobb térdre ereszkedve kanalával áldozzon olvasztott vajat²:

– Beszéd istensége, te megadsz bármit! Szerezd meg nekem tőle ezt, néked áldozok, szváhá!

– Lélegzet istensége, te megadsz bármit! Szerezd meg nekem tőle ezt, néked áldozok, szváhá!

– Szemek istensége, te megadsz bármit! Szerezd meg nekem tőle ezt, néked áldozok, szváhá!

– Fülek istensége, te megadsz bármit! Szerezd meg nekem tőle ezt, néked áldozok, szváhá!

– Elme istensége, te megadsz bármit! Szerezd meg nekem tőle ezt, néked áldozok, szváhá!

– Bölcsesség istensége, te megadsz bármit! Szerezd meg nekem tőle ezt, néked áldozok, szváhá!

Majd beszívván a füst illatát, s megkenve tagjait az olvadt vaj kenetével, némán lépjen elő, s mondja ki vágyát, vagy küldjön hírvivőt. Így bizonyosan elnyeri óhaját.³

Megvilágítás

1. A külvilággal elfoglalt ember számára az életerő Brahmanként történő imádata praktikus földi célokat is szolgál. Így a szöveg a kívánságok beteljesüléséről szól.
2. A szent tűzáldozat szükséges előkészületei.
3. Ha valaki szeretne megszerezni valamit, vagy ha tartoznak neki, mutasson be áldozatot, kérje a saját érzékeit és az adós érzékeit egyaránt uraló istenségek áldását, ösztönzését.

2.4. szöveg

Most pedig az istenségek¹ által beteljesítendő vágyakról essék szó.

Ha valaki kedvessé akar válni egy vagy több férfi vagy nő számára, az említett időkben s módon áldozzon olvasztott vajat, mondván:

– Szavaidat önmagamba áldozom, szváhá!²

– Lélegzetedet önmagamba áldozom, szváhá!

– Szemedet önmagamba áldozom, szváhá!

– Füledet önmagamba áldozom, szváhá!

– Elmédet önmagamba áldozom, szváhá!

– Bölcsességedet önmagamba áldozom, szváhá!

Majd beszívván a füst illatát, s megkenve tagjait az olvadt vaj kenetével, némán lépjen oda a kívánt személyhez, s érintse meg, vagy álljon szélirányban, s szóljon. Igazán megszeretik, s bizony sokat gondolnak reá.

Megvilágítás

A jelen szöveget tekinthetjük szerelmi varázslásnak, de akár áldozathozatal alapú konfliktuskezelésnek is.

1. Daivah – istenségek, sorsszerűség, illetve az érzékszerveket oltalmazó istenségek.
2. Az enigmatikus kijelentés értelmezései: Szavaid kerüljenek összhangba az én szavaimmal, illetve Én vagyok az áldozótűz, amelyben közömbösséged és ellenszenved tűzifáját elégetem! Hasonlóképpen a többi életfunkció esetében is.

2.5. szöveg

Most pedig következzék Pratardana¹ önfegyelmezése, vagy ahogyan nevezik, a belső tűzáldozat.

Bizony, amíg beszél az ember, addig nem tud lélegzetet venni, vagyis beszédjébe áldozza a lélegzetét. S amíg az ember lélegzik, addig bizony nem tud beszélni, vagyis a beszédjét áldozza a lélegzetbe. E két áldozat soha véget nem ér és szakadatlan, hisz akár ébren van az ember, akár alszik, folyton gyakorolja őket. Az összes többi áldozat véges, mert tettekből áll. Ezt jól tudván, bizony az ősök nem szent tűzzel áldoztak².

Megvilágítás

A védai idők legfontosabb szertartása a tűzáldozat volt, ezt javasolták az előző szakaszok a praktikus célok elérésére is. Ezért a jelen szöveg a reggel és este bemutatandó agnihótra szertartás helyett a belélegzés (prána) folytonos áldozatát javasolja, valamint a kilégzés áldozatát a beszéd közben. Az első áldozat a beszéd fölajánlása a belégzésben, a második áldozat a belégzés fölajánlása a beszéd során. A vallás valójában nem korlátozódik a külsődleges rítus pontos követésére, hanem a teljes önfeláldozásban bontakozik ki, amikor az ember minden lélegzetét Isten szolgálatának szenteli.

1. Ld. 3. Fejezet
2. Áldozat általánosságban a cselekedetek fegyelmezése, ami mellett az életerőt tükröző prána és a beszéd fegyelmezése is fontos. Ez a két levegő-jellegű tényező táplálja az élet tüzét.

2.6. szöveg

„A szavalat¹ Brahman!”² – szokta volt mondani Suskabhrngára. Hadd meditáljon a himnusszal (rk) azonosként ezen [a szavalaton] az ember, s nagyságát dicshimnusszal dicsérik majd a lények! Hadd meditáljon az áldozóigével (jadzsusz) azonosként ezen [a szavalaton] az ember, s nagyságától megigézve egyesülnek majd a lények! Hadd meditáljon a dallammal (száman) azonosként ezen [a szavalaton] az ember, s nagysága előtt [mint az ereszkedő dallam] leborulnak majd a lények!

Szépségként, dicsőségként és ragyogásként meditáljon ezen [a szavalaton]! Merthogy ez [a szavalat] a legszépségesebb, a legdicsőbb, a legkiválóbb a dicshimnuszok között, s hasonlóképpen ennek ismerője is a legszépségesebb, legdicsőbb és legkiválóbb az élőlények között

Ekként szenteli föl magát az áldozópap (adhvarju) a rituális szertartásra, s [áldozó énjébe] beleszövi varázsigés lényét. Varázsigés lényébe a tűz-pap (hótr) a himnuszos lényét [szövi bele], himnuszos lényébe a fennhangú pap (udgátá) a maga dallam-lényét.³

Ez a háromrétű tudás lelke [azaz maga Brahman], s aki ezt ismeri, valóságos Indra-lénnyé lesz.⁴

Megvilágítás

1. Uktham, szavalat, a mahávrata során alkalmazott üdvösség-fohász. Az Aitaréja-áranjaka (2.1-3.) a szavalatot az életerővel azonosítja, itt viszont a himnuszok (rcs), az áldozóigék (jadzsusz) és a dallamok (száman) mögöttes elvével, vagyis Brahmannal azonosítják.
2. Vesd össze 2.1. és 2.2. ahol a lélegzet, vagyis az élet végső princípiuma, a Brahman-párhuzam alapja, itt pedig a szent szöveg, a szent tan, amit szintén neveznek brahman-nak.
3. A záró szakasz helyes értelmezése végett emlékeznünk kell arra, hogy az áldozat papjai (a hótr tűz-pap, a fennhangú udgátr és az adhvarju áldozópap) oly módon szenteli meg önmagát, hogy csupán csak a himnuszokból, áldozóigékből s dallamokból álljon a lényük. Itt elsőként az adhvarju szenteli föl magát oly módon, hogy teljességgel az áldozati rítussá váljon, vagy más olvasat szerint az áldozati oltár tégláivá, amit kiegészít az áldozati cselekmény, s ebbe legyenek beleszőve a további elemek – az adhvarju áldozóige jellegű lénye, valamint a hótr tűz-pap himnusz-lénye, s a fennhangú udgátr dallam-lénye.
4. Szinte istenkirályi fenség, annak realizálása nyomán, hogy az egyéni élet prána-princípiuma ugyanolyan hatalommal és fenséggel bír, mint az említett védák.

2.7. szöveg

Következzék a mindenen győztes Kausítaki három meditációja!¹

A mindenen győztes Kausítaki a szent zsinórral felövezvén, vizesedényét háromszor megtöltve s kiöntve vizet áldozván imádja a felkelő Napot, mondván:

– Te vagy a megmentő, szabadíts meg engem a bűntől!

Ugyanígy a delelőn lévő [Napot is imádja], mondván:

– Te vagy a felszabadító, szabadíts fel engem a bűntől!

Ugyanígy a nyugvó [Napot is imádja], mondván:

– Te vagy kiszabadító, a szabadíts ki engem teljességgel a bűnből!

Így szabadítja meg [a Nap] bármely bűnétől, amit nappal vagy éjszaka elkövetett volna. S aki ezt tudja, hasonlóképp imádja a Napot, s így szabadítja meg [a Nap] bármely bűnétől, amit nappal vagy éjszaka elkövetett volna.

Megvilágítás

1. A három ceremónia (ld. 2.7., 2.8. és 2.9.), amikről úgy tartják, a bölcs Kausítaki kísérletezett vele és maga is gyakorolta. Ez a hagyomány szellemével összhangban álló, alázatos kezdeményezőkészség szerepére vet fényt. Ezek közül az első a személyes tisztulás, vezeklés, bűnoldás célját szolgálja.

2.8. szöveg

Majd hónapról hónapra, amikor beköszönt az újhold hasonlóképpen imádja a Holdat, amikor az nyugaton jár¹, vagy pedig két zöld fűszálat feléje hajítva² mondja:

Égen járó Holdon lakó szép szívem! Ismerlek én jól,

Fiam körüli balsorsnak csapását el ne szenvedjem!³

S bizony gyermeke nem hal meg addig, amíg ő él. Így van ez azzal, akinek már született fiúgyermeke. Akinek még nem született fia, ismételje a három himnuszt:

Nőj nagyra, Szóma! … (Az éltető nedvek gyűljenek beléd!)

Tej és étel gyűljön beléd…

Áditjákat megörvendeztető sugár! …⁴

Majd mondja:

– Ne a mi lélegzetünkön hízz, ne az utódainkon, ne a jószágainkon hízz! Aki minket gyűlöl, s akit mi sem szeretünk, annak életén, utódain s jószágain hízz! Így Indra fordultával fordulok, a Nap megfordulta után megfordulok.

Ezzel jobbkéz felé forduljon meg. ⁵

Megvilágítás

A második ceremóniát az utódok oltalmazásáért mutatják be. Az 1.2. szöveg szerint a Hold telése a Holdra jutó lelkektől függ. Így újhold idején azért szól a fohász, hogy a Hold ne a fohászkodó ember gyermekein hízzon.

1. Újhold (amávászja) estje a Nap és a Hold mitikus együttállása, amikor a hagyomány szerint a Hold a Naptól nyugatra áll, s amelynek nyugvó (szusumná) s ezért árnyas sugarai eltakarják.
2. A fűszál az alázat kifejezése ha az ember a fogai közé veszi, vagy mágikus eszköz: a fohász szavai arrafelé szállnak, amerre az ember a két fűszálat hajítja. Más értelmezés szerint a vizesedénybe kell két friss fűszálat vetni.
3. A Hold védőistenségéhez szóló fohász, aki az örökélet elixírje fölött rendelkezik. Nemcsak a fiú korai halála, hanem a vele kapcsolatos esetleges bajok, betegségek vagy erkölcsi hitványsága kivédésére szól.
4. Rg-véda 1.91.16. és 9.31.4; 1.91.18.; Atharva-véda 7.81.6. A szöveget metaforaként értelmezik, a Napot a férj, a Holdat az asszony szimbóluma gyanánt. Így az első vers a fogantatásért szól: Szóma-asszonyba gyűljenek az életet fakasztó testnedvek, a Nap-ragyogású férfimag, a második az életet tápláló étel bőségéért intézett fohász, mindezt a Nap fényében (harmadik fohász).
5. A fohászkodó ember nyugat felé néz, majd jobbkéz felé körbefordul, akár a Nap, amely lenyugvása után megfordul és visszatér keleten, Indra mennyei birodalma irányából. A Nap nyugatról keletre történő visszatérése a fiúgyermekben megújuló atya életének szimbóluma is lehet. Más vélemények szerint az imádkozó ember a jobb kezét tartsa a magasba a Hold irányába, majd az imák végeztével körkörös mozdulattal engedje le karját.

2.9. szöveg

Majd a teliholdas estén az előbbiek szerint imádja a keleten kélő Holdat (mondván):

– Te vagy a bölcs Szóma-király, a teremtés ötszájú ura¹. A papi rend az egyik szájad, amivel a királyokat falod föl. Tégy engem e száddal táplálék fogyasztójává! A király egy másik szájad, amivel a népet falod föl. Tégy engem e száddal táplálék fogyasztójává! A sólyom egy másik szájad, amivel a madarakat falod föl. Tégy engem e száddal táplálék fogyasztójává! Tűz egy másik szájad, amivel a világot falod föl. Tégy engem e száddal táplálék fogyasztójává! Tebenned van ötödik szájad, amivel a lényeket falod föl. Tégy engem e száddal táplálék fogyasztójává!²

– Ne a mi lélegzetünkkel apadj, ne az utódainkkal, ne a jószágainkkal apadj! Aki minket gyűlöl, s akit mi sem szeretünk, annak életével, utódaival s jószágaival apadj! Így az istenek fordultával fordulok, a Nap megfordulta után megfordulok.

Ezzel jobbkéz felé forduljon meg.³

Megvilágítás

A teliholdas éji ceremónia feltételei eltérnek az újhold idején bemutatandó rítustól. A Hold várható apadása nem a Hold-szférában időző lelkeknek a Földre történő visszaszületésének tulajdonítható – ahogyan az az 1.2. és a 2.8. alapján várható volna – hanem az apadás itt a földi élet kialvásának szimbóluma. A ceremónia ezt igyekszik elhárítani.

1. Megszokott jelzője Brahmának és Sivának.
2. A felsorolás első három eleme a rendi hierarchiát jelzi: a csúcson a szellemi bráhmanák, majd a lovagi ksatriják, végül a közrend vagy gazdálkodók (itt nép), a vaisják. A táplálék az adakozási-megélhetési rendet jelzi: a gazdálkodó termel, tőlük a védelem fejében a lovag adót szed, a pap pedig adományokat kap főként a lovagoktól, a szellemi felkenés fejében. A sólyom / madár a Felsőlélek-egyéni lélek párosára is utal, illetve Brahman intő szerepére, mert a büntetése lecsap az eltévelyedőre, akár a ragadozó madár a prédájára. A tűz pozitív értelemben az élet hője, az emésztés tüze, vagy a világot megsemmisítő erő, az ötödik száj pedig a halál, elmúlás.
3. A jobbra fordulás keletről nyugat felé, amit a szöveg végezetül említ, szintén másként magyarázandó, mint a megelőző versben, ahol az egy fél fordulatot jelent. Itt teljes fordulatról van szó, amivel az istenek visszatérése (daivi ávrt) – nyugaton Varuna, keleten pedig Indra – állítható párhuzamba. A Hold a Lények Atyja, Pradzsápati, mert születésük a Holdtól függ, míg a dolgok végzetét okozó erőt – amit a bráhmanák, a ksatriják, a sólymok, a tűz és végül maga a Hold idéz elő – a fohászkodó szeretné magára vonni.

2.10. szöveg

Amikor aztán asszonyával hál, érintse meg annak szívét, s mondja:

– Örök boldogságot oltott Pradzsápati a szívedbe,

Gyermekedet érő balsors csapását el ne szenvedjed!

S bizony gyermeke nem hal meg addig, amíg ő [az asszony] él.

Megvilágítás

A korábbi ceremóniával együtt ez is azt biztosítja, hogy a gyermekek ne haljanak meg a szülők élete során.

2.11. szöveg

Mikor a férfi messziről tér haza¹, érintse orrát fia fejbúbjához², és mondja:

– Testtagjaimból születtél, a szívemből³ lettél, fiam!

Te vagy a lelkem egészen, kívánom, száz őszt érj meg!⁴

Majd kiejti a nevét, s mondja:

– Légy kőszikla, légy szekerce, légy kívánatos aranytömb!⁵

Te vagy az én szemem fénye, kívánom, száz őszt érj meg!

Mondja ki a nevét, majd karjaiba fogva (fiát) folytassa:

– Ahogyan a Lények Ura öleli teremtményeit,

Úgy ölellek én is téged… (s nevén nevezi fiát).

Majd a jobb fülébe súgja:

– Gyorsjárású Szélisten, gondoskodj róla!

– Indra, teljesítsd legjobb kívánságait! – ezt súgja a bal fülébe. ⁶

Majd mondja:

– Nemzetséged ne szakítsd meg, kívánom, száz őszt érj meg!

Sose rettenj, fiam; neved homlokodra csókolom én!

Majd szívja be háromszor feje búbjának illatát, s mondja:

– Ahogy a tehén bőg (borja után), úgy szólítlak én is a tehenek bőgésével!

És háromszor bődüljön el fia feje fölött.⁴

Megvilágítás

Az apa köszöntő ceremóniája, amivel hosszú életet igyekszik biztosítani fiának. Részletesen lásd: Kagylókürt 52. Orientáció, Forrásvidék: Apa és fia

1. Nemcsak fizikai távollét, hanem a lelki tökéletesedés, az Istenhez való hazatérés.
2. A szülők szokása, hogy az ölükben ülő gyermekük feje búbját szagolgatják. Ez a szeretet természetes, de alig észlelt vagy vizsgált kifejeződése, misztikus módon összefüggésben áll a koronacsakra kisugárzásával.
3. Testi és szellemi fogantatás, a lélekszikra a férfi szívéből kerül át a nő testébe.
4. Száz év a teljes emberi élethosszra utal, nem csupán kronológiailag, de spirituálisan is.
5. A három említett embléma – kőszikla, szekerce és aranytömb – az ember három eszményi vonását tükrözi – rendíthetetlenség, határozottság és tisztaság, ami a három fő hindu erénnyel – bölcsesség, higgadtság és szeretet, illetve adakozás, önfegyelem és könyörület – is megfeleltethető.
6. A jobb fül a misztikus tan, a bal fül a világi tények hallgatására való, így a fülekbe súgott két idézet (Rg-véda 11.36.103. és Rg-véda 11.21.6.) áldása a földi és égi célok közötti szintézist, arany középutat jelent. A szélisten ebben az esetben Indra, (Maghavan), s eme nevének jelentése adakozókedvű, bőkezű.
7. Az áldozati éneket nyitó felkiáltás, egyben a borját hívó tehén hangja. Lásd: Cshándógja-upanisad 2.2-21.

2.12. szöveg

Következzék az istenségek kihalása.¹

Bizony ez a Brahman ragyog, amikor a tűz lángol, de meghal, amikor nem lángol. Fényessége a Napba száll, életereje a levegőbe.

Bizony ez a Brahman ragyog, amikor a Nap látható, de meghal, amikor nem látható. Fényessége a Holdba száll, életereje a levegőbe.

Bizony ez a Brahman ragyog, amikor a Hold látható, de meghal, amikor nem látható. Fényessége a villámba száll, életereje a levegőbe.

Bizony ez a Brahman ragyog, amikor a villám felfénylik, de meghal, ha a villám nem fénylik. Fényessége az égtájakba száll, életereje a levegőbe.² S jóllehet ezek az istenségek a levegőbe jutnak s meghalnak, mégsem enyésznek el ott teljesen. Onnét születnek újjá.³ Ennyit az istenségekről, következzék az ember.⁴

Megvilágítás

A közbevezetett védő- és vágybeteljesítő áldozatok és ceremóniák (2.7.-2.11.) után visszatér a szöveg a Brahman/átma/prána téma taglalásához.

1. A természet involúciója, a visszarendeződés sorrendje. Az istenségek itt a korábban Brahmannal azonosított princípiumokat, természeti jelenségeket jelenti, az istenségek halála (daivah parimara) ezek elenyészése. A további jegyzeteket lásd a 2.13. szöveg megvilágításánál.
2. A levegő itt a kozmikus Szél princípium.
3. Az Aitaréja-bráhmanában 8.28. szerepel egy hasonló gondolatsor, a bráhmana elmúlása (brahmana parimara) csak éppen fordított sorrendben. Eszerint a Villámlás, az Eső, a Hold, a Nap és a Tűz olvadnak a Szélbe, s onnan keletkeznek újra, az alábbi sorrendben: a villámot kioltja az eső, az esőt megszünteti a Nap, a Napot a tűz, a tüzet a szél, míg az újjáéledésük során a szélből megszületik a tűz, a tűzből a Nap, a Napból a Hold, a Holdból az eső, s az esőből a villámlás.
4. Másként: „Ennyit a mitológiáról (adhi-daiva), következzék a fiziológia (adhi-átma).”

2.13. szöveg

Bizony ez a Brahman ragyog, amikor az ember szavakat mond, de meghal, amikor nem beszél. Fényessége a szemre száll, életereje a pránába.

Bizony ez a Brahman ragyog, amikor az ember a szemével néz, de meghal, ha nem néz. Fényessége a fülbe száll, életereje a pránába.

Bizony ez a Brahman ragyog, amikor az ember a fülével hall, de meghal, ha nem hall. Fényessége az elmére száll, életereje a pránába.

Bizony ez a Brahman ragyog, amikor az ember elméjével gondolkodik, de meghal ha nem gondolkodik. Fényessége a pránára száll, s életereje is a pránára száll.

S jóllehet ezek az istenségek a pránába jutnak s meghalnak, mégsem enyésznek ott el teljesen. Onnét születnek újjá. Bizony aki ezt tudja, ha az északi s déli hegyek¹ reá akarnának omolni, hogy összezúzzák, nem tudnák összezúzni. Ám akik gyűlölik őt, s akiket ő gyűlöl, azok kihalnak mellőle.

Megvilágítás

Az istenségek (tűz – Agni, Nap – Áditja, Hold – Csandramasz és Villámlás – Vidjut) után megfelelőik, az érzékműködések és érzékszervek következnek: beszéd – vács, látás – csaksusz, hallás – srótram, gondolat – manasz). Ezek is elenyésznek, egymásra átsugárzanak, míg erejük a pránába száll, s onnét manifesztálódnak ismét.

A természeti jelenségek és az érzékfunkciók visszarendeződésének párhuzama a kozmikus és a pszichikai Brahman hasonlóságára utal.

A kozmikus Brahman, vagyis a védák szava a Tűzben, a Napban, a Holdban és a Villámban manifesztálódik, s az anyagi világ megszűnésével pusztulni látszik. Ám e természeti jelenségek nem enyésznek el, hanem saját ragyogásukat más jelenségekre sugározzák át, s életerejük (prána) a kozmikus szélbe olvad vissza. Pszichikai szinten hasonlóan nyilvánul meg Brahman, vagyis a védák szava, mint az ember fohásza a beszédben, látásban, hallásban és a gondolatban. Ezek – s velük együtt Brahman – szintén nem pusztulnak el, hanem más pszichikai tényezőkre hagyják ragyogásukat, s a pránában élnek tovább, ami a kozmikus szél individuális megfelelője. Váju és Prána itt a kozmikus, illetve egyéni lét princípiuma, amitől a szöveg szerint Brahman is függ, habár burkolt módon a hármat azonosnak is tekintik.

1. Északon a Himálaja, délen a Vindhjá-hegység. Más értelmezés szerint, ha ráparancsol a hegyekre, akkor azok odébb mozdulnak.

2.14. szöveg

Következzék az elsőség kivívása.¹

Ezek az egymással vitázó istenségek arra voltak kíváncsiak, melyikük a legkiválóbb. Kiszálltak hát a testből, mire az fatörzsként eldőlt, nem lélegzett, elszáradt. Akkor visszaszállt belé a szó, és szóval megszólalt a test, de nem mozdult. Majd visszaszállt belé a szem, és szóval beszélt és szemmel látott, de nem mozdult. Ekkor visszaszállt belé a fül. Ekkor szóval szólt, szemmel látott s füllel hallott, de nem mozdult. Ekkor visszaszállt belé az elme. Ekkor szóval szólt, szemmel látott, füllel hallott s elmével gondolkodott, de még nem mozdult. Ekkor visszaszállt belé a prána, s a test nyomban felszökött. Belátták az istenségek, a prána a legfontosabb közülük, s teljességgel megértették, hogy prána a Tudatos Önvaló, s mind együtt eltávoztak e testből. A levegőbe kerülvén éterjellegüknek köszönhetően a mennyei világba jutottak.

Hasonlóképpen hagyja el testét az is, aki tudja ezt, belátja, hogy a prána a legfontosabb, s teljességgel megértette, hogy a prána a Tudatos önvaló. A levegőbe kerülvén éterjellegének köszönhetően a mennyei világba jut. Odajutván ennek tudója halhatatlanná válik, akárcsak az istenek.

Megvilágítás

1. Az érzékszervek, vagy istenségek vitára kelnek, melyikük a legfőbb? Győz az életerő, felismerték a prána elsőségét, amit a kozmikus széllel is azonosítanak. Az upanisadok külsődleges tanítása szerint az életerő-lélegzet és a kozmikus szél a dolgok mögött húzódó egyetemes elv.

2.15. szöveg

Következzék az atya és fia [ceremónia], vagy az átörökítés, ahogyan nevezik.¹

Mikor az apa érzi a halál közeledtét, hívatja a fiát, miután friss fűvel felszórta a házat, megrakta az áldozati tüzet s vizesedényt és (rizses) tálcát tett mellé, maga pedig friss ruhában leheveredett. Mikor fia megérkezik, fölébe hajol, s testével (atyja) testét érinti, vagy helyet foglal előtte, s atyja átörökíti a hagyományt.²

– Hadd adjam néked a szavaimat! – így az atya.

– Szavaidat magamba fogadom – így a fiú.

– Hadd adjam néked életerőmet! – így az atya.

– Életerődet magamba fogadom – így a fiú.

– Hadd adjam néked a szemeimet! – így az atya.

– Szemeidet magamba fogadom – így a fiú.

– Hadd adjam néked a füleimet! – így az atya.

– Füleidet magamba fogadom – így a fiú.

– Hadd adjam néked az ízlelésemet! – így az atya.

– Ízlelésedet magamba fogadom – így a fiú.

– Hadd adjam néked cselekedeteimet! – így az atya.

– Cselekedeteidet magamba fogadom – így a fiú.

– Hadd adjam néked örömömet s bánatomat! – így az atya.

– Örömödet s bánatodat magamba fogadom – így a fiú.

– Hadd adjam néked boldogságomat, gyönyörömet s nemzőerőmet! – így az atya.

– Boldogságodat, gyönyörödet s nemzőerődet magamba fogadom – így a fiú.

– Hadd adjam néked mozgásomat! – így az atya.

– Mozgásodat magamba fogadom – így a fiú.

– Hadd adjam néked gondolatomat! – így az atya.

– Gondolatodat magamba fogadom – így a fiú.

– Hadd adjam néked bölcsességemet! – így az atya.

– Bölcsességedet magamba fogadom – így a fiú.³

Ha nem volna képes ily sokat beszélni, összefoglalóan mondja:

– Hadd adjam néked életerőimet! – így az atya.

– Életerőidet magamba fogadom – így a fiú.⁴

Ezzel (a fiú) jobbra fordul és kelet felé indul. Atyja utána kiált:

– Hírnév, a lelki tudás ragyogása és dicsőség kísérjen téged!

Mire a (fiú) visszanéz bal válla fölött, s szemét kezével vagy ruhája szegéjével eltakarva szól:

– Kívánom, juss a mennyekbe, s teljesüljön minden kívánságod!

Amennyiben az atya felgyógyul, fia felügyelete alatt kell élnie, vagy kóbor aszkétaként zarándokolhat. Ám ha meghal, illőn bocsássák utolsó útjára, igen illőn bocsássák utolsó útjára.⁵

Megvilágítás

1. Olykor szembeállítják a lélekvándorlás tanát az ősök kultuszával. Az előbbiben a siker záloga az erényes viselkedés mellett a rítus gyakorlása, az utóbbi viszont azt a reményt tükrözi, hogy az utódok jótettei kedvezően befolyásolják az eltávozott ősök sorsát. A fiú nemcsak azt viszi tovább, amit atyjától a világban megörökölt, hanem szellemi hivatása is van. Szanszkrt nyelven a fiú putra, vagyis pokolból szabadító, tehát atyja esetleges hibáiért is helyt tud állni. Ezért a fiúgyermek nemzése adósságnak (rnam) számít, amit apává válva egyenlíthet ki a férfiember. Ezért a haldokló apa ünnepélyesen utódjának, műve továbbvivőjének nevezi ki a fiát. (Vö.: Brhadáranjaka-upanisad 1.5.17-20.)
2. A halálra készülődés során az ember elrendezi adósságait – pénzbelieket és erkölcsieket egyaránt, megengeszteli ellenségeit, és előlépteti fiát. A testkontaktus fizikálisan egy atyai ölelés, misztikus módon pedig az energiák átadásának módja.
3. Az átörökítési sorozatban megtalálhatók az érzékszervi észlelő funkciók (látás, hallás, ízlelés, stb.), a cselekvő szervek működései (beszéd, cselekvés, mozgás), az intellektuális gondolat és bölcsesség, valamint a morális vonatkozású öröm és bánat, és a személyes beteljesülésre, a befutandó életútra és a metafizikai hivatásra egyaránt utaló boldogság, gyönyör s nemzőerő. Vesd össze: 1.7. szöveg.
4. A végső átadás tárgya az életerő, ezzel de jure végbement az apa halála.
5. Végig a pránáról, vagyis az életerőről van szó, ami Isten ereje. A családos élet az életigenlés jegyében telik, ezért itt a lemondás, aszkézis stb. nem szerepel alternatívaként. Az átörökítés valóságos avatási lánc, mélyen pozitív felfogás az életről, a földi lét realitásai nem csorbítják az élet végső célját, az ember lelki törekvéseit.

3. fejezet: Az életerő tana

3.1. szöveg

Bizony, Pratardana, (Kási királyának) Divódászának fia erőszakkal és harccal jutott el Indra fényes hajlékára.¹ Indra így szólt hozzá:

– Pratardana, hadd részesítselek olyan áldásban amit csak kívánsz!

Pratardana így válaszolt:

– Te magad válaszd ki azt az áldást számomra, amit a legüdvösebbnek tartasz az ember számára!

– Aki választ, nem másnak választ – felelte Indra. – Válassz hát magadnak!

– A választás áldása nem áldás nekem! – válaszolta erre Pratardana.²

Ám Indra nem állt el az igazságtól, mert Indra igaz. Így szólt:

– Ismerj egyedül csak engem! Azt tartom legüdvösebbnek az ember számára, ha megismer engem!³ Végeztem Tvastri háromfejű fiával⁴, a farkasoknak adtam az Arunmukha aszkétákat⁵, sok egyezséget megszegve megöltem Prahlád népét⁶ a mennyekben, Pulómá⁷ népét az égben, Kálakanydzsák⁸ népét a Földön. És mégsem görbült meg egyetlen hajam szála sem. Aki pedig ilyenképpen ismer engem, cselekedhet bármit, nem lesz semmi bántódása, még ha tolvajlásra, magzatölésre, apa- vagy anyagyilkosságra, vagy akár bráhmana-gyilkosságra vetemedne is.⁹ Bármilyen bűnt kövessen el, nem hervad arcának üde pírja.

Megvilágítás

Ez a fejezet Átman filozófiai tanával foglalkozik, ezért ez tekinthető az upanisad magjának.

1. A történet kerete és megszövegezése mitologikus, Pratardana a jó és rossz örök párviadalában, vagyis a démonok és félistenek harcában a dévák oldalához csatlakozik. Segítsége fejében Indra – aki másutt (2.6.) az Önvaló megszemélyesítője – önmaga átman-mivoltára tanítja a királyt.
2. A király ellenállt a szabad áldásválasztás kísértésének, hasonlóan Nacsikétaszhoz (Katha-upanisad).
3. Lényegi ismeret, az egyén brahman-természetének felismerése, ami képes bűntelenné emelni az egyént.
4. Tvastá egy pradzsápati, fia Tvastr vagy Visvarúpa Indra ellenfele volt.
5. Arunmukha-aszkéták – eltévelyedett aszkéták, akik elhanyagolták a védák tanulmányozását
6. Prahád népe – démoni nemzetség, maga Prahlád istenhívő.
7. Pulómá – démon, Kasjapa muni és Diti utódja
8. Kálakanydzsák – Káliká démon 60.000 utódja, a félistenek ellenfelei
9. Bűnök, súlyossági sorrendbe állítva.

3.2. szöveg

Indra szólt:

– Én vagyok a prána, meditálj rajtam, mint a tudatos önvalón (Pragjátman), mint az életen, a halhatatlanságon. Az élet a prána, prána az élet. Halhatatlanság a prána, prána a halhatatlanság. Amíg prána lakozik ebben a testben, addig az bizonyosan élő. Prána révén nyer halhatatlanságot a túlvilágon, tudás révén igaz felfogást. Aki mint az életen és halhatatlanságon meditál rajtam, teljes életet nyer ezen a világon, s halhatatlan és legyőzhetetlen lesz a túlvilágon.

[Pratardana szólt:]

– Egyesek azt állítják, hogy a pránák eggyé válnak, [máskülönben] egy időben senki nem mondhatna valamit beszédével, láthatna formát a szemével, hallhatna hangot a fülével, gondolhatna gondolatot az eszével. Miután eggyé váltak, a pránák mindezt együttesen észlelik, egyiket a másik után. Miközben a beszéd szól, a többi pránák mondják utána. Míg a szem lát, a többi pránák látnak utána. Míg a fül hall, a többi pránák hallanak utána. Míg az elme gondolkodik, a többi pránák gondolkodnak utána. Míg a prána lélegzik, a többi pránák lélegeznek utána.¹

– Így van ez, kétségkívül – válaszolt Indra –, mégis van sorrendiség a pránák között.

Megvilágítás

A konzekvens és szisztematikus tanítás azon a helyes pszichológiai megfigyelésen alapszik, hogy az érzéktárgyak az érzékszerveken függnek, amik pedig az életerőn (prána), vagy másképp az tudatos önvalón (pragjátmá). Ez nem más, mint a tudatos és tudatalatti vagy öntudatlan működések mögött húzódó egyetemes elv. Az érzékszervek (pránák) egyesülnek, s összességükben egyhangúan működnek.

1. Különbség van az elsődleges vagy ősprána, és a többi prána, értsd érzékműködés között. Amíg az egyik érzék működik, a többi hallgat, illetve alátámasztja annak a működését.

3.3. szöveg

Az ember beszédétől megfosztva él, mert látunk némákat. Az ember látásától megfosztva él, mert látunk világtalanokat. Az ember hallásától megfosztva él, mert látunk süketeket. Az ember eszétől megfosztva él, mert látunk csecsemőket. Az ember karjától, lábától megfosztva él, mert látunk olyanokat. De egyedül a prána a tudatos önvaló (pragjátman), s megragadván ezt a testet feléleszti azt. Ezért mondják: szavalatként (uktha)¹ imádja azt az ember. Ez a mindent elnyerő a lélegzetben. Ami a prána, az az öntudat (pragjá), ami az öntudat (pragjá) az a prána, mert (prána és pragjá) együtt élnek ebben a testben és együtt is távoznak abból. Ennek ez a bizonyítéka, ez a felfogása.

Így ha az ember oly mélyen alszik, hogy nem lát semmiféle álmot, eggyé válik azzal a pránával, és csakis azzal. Akkor hozzá [a pránába mélyült lélekhez] járul a beszéd minden megnevezéssel, a szem minden formával, a fül minden hangzással, az elme minden gondolattal. Mikor aztán felébred, mint a mindenfelé kipattanó szikrák a tűzből, úgy távoznak belőle saját rendeltetési helyükre a pránák (a beszéd, a szem stb.), a pránákból az istenségek (az érzékek ereje, Agni stb.), az istenekből a világ.²

Egyedül tehát a prána a tudatos önvaló (pragjátman), s megragadván ezt a testet feléleszti azt. Ezért mondják: szavalatként (uktha) imádja azt az ember. Ez a mindent elnyerő a lélegzetben. Ami a prána, az az öntudat (pragjá), ami az öntudat (pragjá) az a prána, mert (prána és pragjá) együtt élnek ebben a testben és együtt is távoznak abból. Ennek ez a bizonyítéka, ez a felfogása.

Mikor az ember megbetegszik, halálán van, legyöngül vagy elájul, azt mondják: „elszállt belőle a gondolat, nem hall, nem lát, nem szól s nem gondolkodik.” Így válik eggyé (a lélek) a párnával. Ekkor a beszéd odajárul (a pránába mélyedt lélekhez) az összes megnevezéssel (a szem minden formával, a fül minden hangzással), s az elme minden gondolattal. S mikor eltávozik e testből, mindez vele tart.³

Megvilágítás

Az életerő és a tudat egyformán a testben lakik, s egyszerre távozik is abból, s ezért a kettőt azonosnak tekintik, eredetükre nézve pedig egy tőről fakadó két sarjként értelmezik őket.

1. uktha – fölemelő, mozgató, az életerő mozgatja az amúgy holt testet.
2. Lásd 2.12-14. az istenségek kihalásáról, az érzékek elsőségéről, stb.
3. Az érzékműködések egysége nem rajtuk kívül valósul meg, hanem közülük a legkiválóbbikban, ami nem más, mint az életerő (ősprána) vagy tudatos önvaló. Ennek elsőbbségét az alábbiak bizonyítják: i) a többi érzékműködés mellőzhető, ii) a lélegzet (ősprána) nem nélkülözhető, iii) a mélyalvás során is folytonos; és iv) a halál után is megmarad.

3.4. szöveg

A beszéd megad neki (a pránába mélyedtnek) minden nevet, így a beszéd révén elnyer minden nevet. Az orra megad néki minden illatot, így szaglása folytán övé lesz minden illat. Szeme megad néki minden formát, így látása folytán övé lesz minden forma. Füle megad néki minden hangot, így hallása révén övé lesz minden hang. Elméje megad néki minden gondolatot, így elméje révén övé lesz minden gondolat. Ez a teljes elmélyülés a pránában. Ami a prána, az az öntudat (pragjá), ami az öntudat (pragjá) az a prána, mert (prána és pragjá) együtt élnek ebben a testben és együtt is távoznak abból.

Most pedig elmagyarázzuk, miként válik minden eggyé az öntudatban (pragjá).

3.5. szöveg

Beszéd az öntudat (pragjá) egy kiemelt darabja, szó az elkülönült tárgya. Lélegzet a másik kiemelt darabja, illat az elkülönült tárgya. Szem egy másik kiemelt darabja, forma az elkülönült tárgya. Fül egy másik kiemelt darabja, hang az elkülönült tárgya. Nyelv egy másik kiemelt darabja, az étel íze az elkülönült tárgya. Két kéz egy másik kiemelt darabja, tevékenység az elkülönült tárgya. Test egy másik kiemelt darabja, annak öröme és keserve az elkülönült tárgya. Nemi szerv egy másik kiemelt darabja, boldogság, gyönyör és utód az elkülönült tárgya. A két láb egy másik kiemelt darabja, mozgásuk az elkülönült tárgya. Elme egy másik kiemelt darabja, gondolat és vágy az elkülönült tárgya.

3.6. szöveg

Az öntudat által vezérelt beszéd révén szavával elnyer minden megnevezést. Az öntudat által vezérelt lélegzete révén orrával elnyer minden illatot. Az öntudat által vezérelt látása folytán szemével elnyer minden formát. Az öntudat által vezérelt hallása folytán fülével elnyer minden hangot. Az öntudat által vezérelt ízlelése folytán nyelvével elnyer minden zamatot. Az öntudat által vezérelt két keze folytán kezével elnyer minden tettet. Az öntudat által vezérelt test révén testével elnyer örömöt és szenvedést. Az öntudat által vezérelt hímtagja révén hímtagjával boldogságot, gyönyört és nemzőerőt nyer. Az öntudat által vezérelt két lába révén lábával elnyer minden mozgást. Az öntudat által vezérelt elméje révén elméjével elnyer minden gondolatot (s érzékeli a megismerendőt és a vágyat).

3.7. szöveg

Mert öntudat (pragjá) nélkül a beszéd nem tudat (az önvalóval) egy szót sem. „Nem figyeltem oda – mondja, – nem hallottam azt a szót.” Öntudat nélkül a szaglás nem éreztet semmiféle illatot. „Nem figyeltem oda – mondja, – nem éreztem azt az illatot.” Öntudat nélkül a szem nem mutat meg semmiféle formát. „Nem figyeltem oda – mondja, – nem láttam semmit.” Öntudat nélkül a fül nem közvetít semmi hangot. „Nem figyeltem oda – mondja, – nem hallottam azt a hangot.” Öntudat nélkül a nyelv nem tudat semmiféle ízről. „Nem figyeltem oda – mondja, – nem éreztem azt az ízt.” Öntudat nélkül a két kéz nem tudat semmiféle tettről. „Nem figyeltünk oda – mondják, – nem láttunk semmiféle tettet.” Öntudat nélkül a test nem tudósít sem örömről sem keservről. „Nem figyeltem oda – mondja, – nem éreztem azt az örömöt vagy keservet.” Öntudat nélkül a hímtag nem tudat a boldogságról, a gyönyörről vagy az utódról. „Nem figyeltem oda – mondja, – nem éreztem boldogságot, gyönyört sem utódot.” Öntudat nélkül a két láb nem tudósít semmiféle mozgásról. „Nem figyeltünk oda – mondják, – nem láttunk semmiféle mozgást.” Öntudat nélkül egy gondolat sem sikeredik, s nem ismerhető meg, amit fontos lenne tudni.

Megvilágítás

A fentiekből világossá válik: a) Az érzéktárgyak az érzékszerveken keresztül gyűlnek a tudatos önvalóba, amely az érzékszerveken keresztül éri el céljait, b) A tudatos önvaló az érzékszervek keletkezésének forrása, majd ezeken keresztül a konkrét tárgyak felé vetíti magát. Vagyis az öntudat (pragjá) az érzékszerveken keresztül éri el a tárgyakat. c) Az ősprána hiányában, pusztán az érzékszerveken keresztül a tárgyak megismerhetetlenek maradnak. Az öntudat pedig fölülbírálja az érzékek és a prána külsődleges működéseit, ez egyfelől az élet tudatos megtapasztalását, másrészt a tudatos önkontrollt jelenti.

3.8. szöveg

Ne találgassa senki, mi a beszéd, ismerje meg inkább azt, aki beszél! Ne találgassa senki, mi az illat, ismerje meg inkább azt, aki szagol! Ne találgassa senki, mi a forma, ismerje meg inkább azt, aki lát! Ne találgassa senki, mi a hang, ismerje meg inkább azt, aki hall! Ne találgassa senki, mi az étel íze, ismerje meg inkább azt, aki azt érzi! Ne találgassa senki, mi a tett, ismerje meg inkább azt, aki a cselekvő! Ne találgassa senki, mi az öröm s a keserűség, ismerje meg inkább azt, aki érzi azt az örömöt és keserűséget! Ne találgassa senki, mi a gyönyör, a boldogság s az utód, ismerje meg inkább azt, aki ismeri a boldogságot, gyönyört s az utódot! Ne találgassa senki, mi a mozgás, ismerje meg inkább azt, aki mozgat! Ne találgassa senki, mi az elme, ismerje meg inkább azt, aki gondolkodik! E tíz tárggyal (ami mondható, szagolható, látható stb.) kapcsolatos az öntudat, a tíz alany (beszéd, érzékek, elme stb.) a tárgyakkal kapcsolatos: ha nem volnának tárgyak, nem volnának eszközök sem; s ha nem volnának eszközök, nem volnának tárgyak sem.¹ Mert külön-külön egyikből sem lehet elérni semmit. De ez (az öntudat, az önvaló, a tudat, a prána, az élet) nem több (hanem egy). Ahogy a kocsikerék abroncsát helyezik a küllőkre, a küllőket pedig a kerékagyba erősítik, úgy helyezkednek el ezek a tárgyak (abroncs) az eszközökön (küllők), az eszközök pedig a pránán.² Ez a prána pedig nem más, mint a Tudatos Önvaló (pragjátmá), üdvös, sérthetetlen és halhatatlan. Nem növekszik jótett által, és nem csökken a rossztett által. Akit föl akar emelni e világból, azt Ő szent tettekre készteti, s akit lefelé akar vezetni e világból, azt nem szent tettekre készteti. Ő a világ őrizője, Ő a világ királya, Ő a mindenség Ura – Ő az én [Indra] lényem, így tudd, bizony, így tudd!³

Megvilágítás

A végső téma a tudás alanya. Az érzéktárgyaknak és érzékszerveknek a tudatos önvalótól való függő helyzetének demonstrálása azt célozza, hogy a lelkiekre törekvő ember ne az objektumokat, vagy azok szubjektív pszichikai erőit kutassa, hanem a szabadulást eredményező tudást, illetve a tudás és cselekvés alanyát, aki valójában nem más, mint a fennkölt legfőbb Isten, egyben az önvaló. Ennek szellemében nem a tárgyak, hanem az alany megismerésére kell törekedni.

1. Nincs objektum (bhútátmá) szubjektív érzékszervek (pragjátmá) nélkül és nincs érzékszerv a tárgya nélkül.
2. E kettő úgy csatlakozik a szubjektumba, akár a kerékagyba a küllők az azokon az abroncs.
3. A végső szubjektum az örök, áldott Isten, aki mindenhatóként jóra vagy rosszra, üdvösségre vagy bukásra vezeti az élőlényt. A világok eme ura azonos Indra lényével. Indra felismerte saját Brahman-természetét, így megvilágosodott állapotában úgy beszél, mintha ő volna Brahman. Indra és Pratardana történetének felidézésével a tanító a második fejezet világi céljaihoz képest az örök lelki eredmények felé tereli a növendék figyelmét. Ennek a minőségi azonosságnak a tudatában valósul meg a bizalmas közösség Brahmannal, a szájudzsja-mukti. (ld.: 1.6.), mert az individuum nem független Brahmantól.

4. fejezet: Brahman definíciója

4.1. szöveg

Báláki, Gárgi fia az írások nevezetes tudósa, akiről úgy mondták, élt az usínarák, a szatvák, matszják, a kuru-pánycsálák és a Kási-vidéhák között is. Egyszer elment Adzsátasatruhoz, Kási királyához, s így szólt:¹

– Beszélek neked Brahmanról!

Adzsátasatru így válaszolt néki:

– Ezer (tehenet) adunk néked (oktatásod fejében)!

– Dzsanaka, Dzsanaka! – kiáltozták szavai hallatán az emberek, ahogy összesereglettek.²

Megvilágítás

E fejezet a korábbiak kiterjesztéseként értelmezhető, mert itt is arról van szó bővebben, ahogyan a testi érzékszervek a mélyalvás során visszahúzódnak a lélegzetbe (prána) vagy a tudatos önvalóba, majd ébredéskor onnan kerülnek ismét működési helyükre. A tudatos önvaló áthatja a testet, s a lélegzet kiválóbb a többi érzékműködésnél. Báláki fölajánlotta, kioktatja Brahmanra a királyt, s egy definíciós sorban igyekezett meghatározni Brahmant, s korlátozott módon, a Napként, Holdként s egyéb természeti jelenségekként imádja Brahmant. A király, a lovagi rend tagja elvetette ezeket a definíciókat – itt ismétlődik az első szakasz tematikája –, mert ő az Önvalóként ismeri Brahmant. Erre a bráhmana – tudatlanságát fölismerve – növendékként akar a király mellé szegődni. A király aztán egy álmából ébredő ember példáján keresztül tanítja Bálákit. A történet bemutatása a Brhadáranjaka-upanisad 1.4-7. verseivel párhuzamos.

1. Báláki a papi rendbe tartozó bráhmana tanító, a felsorolt vidékek talán vándorszerzetesre utalnak. Kási vagy Varanaszi (Benáresz) az üdvösséget biztosító hét szent város egyike.
2. A hajdan élt Dzsanaka király jámbor uralkodó hírében állott, ezért Adzsátasatrut is hozzá hasonló kiválóságként említik.

4.2. szöveg

– A Napban a nagyság, a Holdban az étel, a villámlásban az igazság, a mennydörgésben a robaj, a szélben az ellenállhatatlan Úr, az űrben a teljesség, a tűzben a győzedelmes, a vízben a fény – ennyit a természeti szellemekről (adhidaivatam). Most pedig az emberiről (adhjátmika): a tükörben a tükörkép, az árnyékban a hasonmás, a visszhangban az élet, a hangban a halál, az alvásban Jama (a halál ura), a testben Pradzsápati, a jobb szemben a beszéd, a bal szemben az igazság.

Megvilágítás

Ugyanez a történet a Brhadáranjaka-upanisad 2.1. szakaszában szinte szóról szóra megtalálható, ahol Gárgja tizenkét javaslattal hozakodik elő, melyek közül itt egy hiányzik (az égtáj-irányok), továbbá öt újabbal egészül ki a lista (mennydörgés, visszhang, álom, jobb és bal szem). Ezzel szövegünk listája tizenhat elemű. A sorrendiség és Adzsátasatru válaszai vonatkozásában is eltér a két szöveg, amik feltehetően nem egymás függvényei, hanem a szájhagyomány útján külön-külön fennmaradt források, amiket aztán a kellő időben az egyes iskolák szerkesztői saját tanrendszerük fényében rögzítettek.

4.3. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint az égi Nap szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én mindent fölülmúlóként, a lények fehérköntösű uraként imádom. S aki ekként meditál rajta, mindent fölülmúl, minden lény királya lesz maga is.

4.4. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint az égi Hold szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én az ennivaló szellemeként imádom, s aki ekként meditál rajta, az maga is az étel lelkévé válik.

4.5. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint az égi villámlás szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én az igazság szellemeként imádom, s aki ekként meditál rajta, maga is az igazság szelleme lesz.

4.6. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint a mennydörgés szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én a robajló hang szellemeként imádom, s aki ekként meditál rajta, maga is a hang szelleme lesz.

4.7. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint a levegő szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én az Úrként, az ellenállhatatlanként és a legyőzhetetlen seregként¹ imádom, s aki ekként meditál rajta, maga is győztes, legyőzhetetlen, s ellenei leigázója lesz.

Megvilágítás

1. Indra legyőzhetetlen serege, Marut viharistenek égi hada

4.8. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint az éter-fluidum szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én a teljes és tökéletes, megváltoztathatatlan (tétlen) Brahmanként imádom, s aki ekként meditál rajta, az bővelkedik majd utódokban, jószágokban s hírnévben, isteni méltóságban s a mennyei világban, s teljes élethosszat élhet.

4.9. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint a tűz szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én a győzedelmesként imádom, s aki ekként meditál rajta, győzedelmes lesz.

4.10. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint a víz szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én a fény szellemeként imádom, s aki ekként meditál rajta, maga is a fény szelleme lesz. Ennyit a természeti szellemekről, most pedig az emberiről, fiziológiairól (adhjátmika).

4.11. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint a tükör szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én a hasonlóságként imádom, s aki ekként meditál rajta, annak utódai hasonlítanak majd reá, nem lesznek másmilyenek.

4.12. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint az árnyék szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én az elválaszthatatlan hasonmásként imádom, s aki ekként meditál rajta, az elnyeri hasonmását, annak hasonmása lesz.¹

Megvilágítás

^[1] Asszonya hűséges hasonmásként csatlakozik hozzá, s fiai is olyanok lesznek, akár a hasonmásai.

4.13. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint a visszhang szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én az életként imádom, s aki ekként meditál rajta, az időnek előtte nem veszti végképp eszméletét.

4.14. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint a hang szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én a halálként imádom, s aki ekként meditál rajta, azt nem éri időnek előtte a halál.

4.15. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint az álomkép barangoló szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én Jamaként, a halál uraként imádom, s aki ekként meditál rajta, annak kiválósága előtt mindenki behódol.

4.16. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint a test szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én Pradzsápatiként (a teremtés uraként) imádom, s aki ekként meditál rajta, az bővelkedik majd utódokban, jószágokban s hírnévben, isteni méltóságban s a mennyei világban, s teljes élethosszat élhet.

4.17. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint a jobb szem szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én a beszéd lelkeként, a tűz lelkeként, a fény lelkeként imádom, s aki ekként meditál rajta, az mindezek lelkévé válik.

4.18. szöveg

Majd szólt Báláki:

– Mint a bal szem szelleme, úgy meditálok én rajta!

Adzsátasatru ekkor így szólt:

– Nem, ne kelljen erről vitatkoznom! Én az igazság lelkeként, a villámlás lelkeként, a fény lelkeként imádom, s aki ekként meditál rajta, az mindezek lelkévé válik.

4.19. szöveg

Báláki ekkor végképp elhallgatott. Adzsátasatru megkérdezte tőle:

– Eddig terjed hát csak a tudományod, Báláka fia?

– Bizony, csak eddig! – válaszolt Báláki.

– Ne mondd hát máskor büszkén s alaptalanul: „Hadd tanítsalak Brahmanra!”, óh, Báláka fia! Mert valójában egyedül Őt kell megismerni, aki mindeme lények teremtője, akinek ez a cselekedete!¹

Ekkor Báláka fia tűzifával a kezében odalépett a királyhoz, s így szólt:

– Hadd szegődjek tanítványoddá!

Ám Adzsátasatru így válaszolt:

– Bizony ellenkezik a dolgok természetével, hogy egy lovagi király oktasson egy bráhmanát, de jöjj, elmondok néked mindent, amit csak tudok! – majd kézen fogta növendékét s elindultak.²

Egy alvó emberhez értek. Adzsátasatru szólította:³

– Óh, hatalmas, fehér ruházatú, Szóma király! – de az csak feküdt némán. A király ekkor megbökte botjával az alvót, aki nyomban föleszmélt. Adzsátasatru így szólt Báláka fiához:

– Kérdelek, Báláki, hol szunnyadt e lélek, hol történt mindez s honnét tért vissza?

Báláki nem tudta, mit feleljen. Ekkor Adzsátasatru így szólt:

– Bizony mondom néked, Báláka fia, ahol e lélek szunnyadt, ahol mindez történt, ahonnét visszatért, az a szívből a test felé kiinduló hitá nevezetű pránavezeték; vékony, akár a hajszál ezredrésze, s a színek csöppnyi esszenciája tölti ki: fehér, fekete, sárga és vörös⁴. Mikor az alvó ember nem álmodik, bizony itt jár, erre jár.⁵

Megvilágítás

1. Arra ugyan nem kaptunk magyarázatot, miképpen függnek össze a felsorolás elemei Brahmannal vagy a tudatos önvalóval, de Adzsátasatru futólag említi, hogy a teremtőt (kartr) kell kutatni.
2. Ld. 1.1. szöveg
3. Az alvó ember példájának magyarázatakor Adzsátasatru csak Brahman (ősprána, tudatos önvaló) és az érzékszervek (lélegzet, beszéd, szem, hallás, elme) összefüggéseit tárgyalja.
4. Egyesek szerint a vér különböző összetevő elemei.
5. Utalás a tudat négy fázisára: éber, álomlátó, mélyalvó és transzcendens. A megvilágosodásra érett ember halálakor a szívből a fejtető felé vezető pránavezetéken keresztül hagyja el testét.

4.20. szöveg

Ekkor az életerőben mélyed el, melybe beolvad a beszéd az összes megnevezéssel, a szem az összes formával, a fül mind a hangokkal, s az elme mind a gondolatokkal. Amint felébred, mint ahogy a lobogó tűzből szikrák pattognak szerteszét minden irányba, úgy áradnak a érzékműködések (a pránák) is e lélekből saját rendeltetési helyükre: a pránákból (beszéd, szem, fül, elme) lesznek az istenségek (érzékműködések, ill. Agni, Szúrja, Disah, Csandra) s az istenségekből a világok (érzéktárgyak: nevek, formák, hangok és gondolatok).¹

Ez az életerő az öntudat (pragjá), s lélekként hatja át a testet, egészen a körme hegyéig, a haja végéig áthatja azt. Mint kés a tokban, mint tűz a tűzhelyen, úgy hatja át e Tudatos Önvaló lélekként a testet, egész a körméig s a haja száláig.²

A kisebb önvalók (az érzékműködések) ettől a Tudatos Önvalótól függnek, miként az alattvalók függnek elöljárójuktól. Ahogy az elöljáró örvend alattvalóinak s azok szolgálják az elöljárót, úgy örvend a Tudatos Önvaló a kisebb önvalóknak, amik pedig szolgálják a Tudatos Önvalót.³

Amíg Indra nem ismerte ezt az Önvalót, az aszura démonok győzedelmeskedtek fölötte. Ám Őt ismervén legyőzte s levágta az aszurákat, s a félistenek s egyéb lények közül ő lett a legkiválóbb, birodalom és hatalom lett a jussa. Ez történik azzal, aki birtokolja e tudást s legyőzte mind a bűneit – legkiválóbb lesz ő a lények közt, uralkodás és hatalom lesz a jussa annak, aki így ismeri, aki így ismeri.

Megvilágítás

1. Az érzékszerveknek az őspránába történő visszahúzódását a mélyálom során, s ébredéskor az onnan történő kibontakozásukat a Brhadáranjaka-upanisad szövege is megemlíti.
2. Ld. Kausítaki-upanisad 3. Fejezet; a tűz a tűzhelyen – a szent áldozótűz és annak tűztere.
3. Az ősprána és az érzékszervek összefüggését korábban a küllő és a kerékagy példája illusztrálta, most az elöljáró és az alattvalók példája.
4. A záró szakasz az itt közölt tan értékét dicséri, hiszen Indra is ennek ismeretében győzte le a démonokat. E fejezet a prána-Brahman felsőbbségét hirdeti a Gárgja által felhozott természeti szellemekhez és az ember fizikai érzékszerveihez képest.

2017/67
Napkelet Bölcseleti Műhely munkatársai
B.K. Tírtha, Andrássy Csongor, Tenkei Imre

Irodalom:

Brahmananda Swami: The Supreme Knowledge – Vidyas int he Upanishads, Divine Life Society, Shivanandanagar, 2000

Chhawchharia, Ajai Kumar: One Hundred Eight Vedic Upanisads, Chaukamba Surbharati Studies 9. Varanasi, 2010.

Deussen, Paul: Sixty Upanishads of the Veda Vol.I-II. Motilal Delhi 1997

Griffith, Ralph T.H.: Hymns of the Rgveda, Munshiram, Delhi 1987

Radhakrishnan, S.: The Principal Upanishads, Harper Collins India, Delhi 2000