Eszrádzs

Az eszrádzs egyeneshúru chordophon, vagyis húros hangszer. Az erősebb hangú dilruba-hoz hasonlóan vonóval szólaltatják meg, így a vonóshangszer-családhoz tartozik. Míg a dilruba Tibet, illetve Észak-India hangszere, délebbre, például a Gangesz mentén és Bengálban, de Bangladésben is az eszrádzs használata terjedt el.

Mindkettő az ősi eposzok, a Rámájana és a Mahábhárata történeteinek, „elbeszélő”, művészi erejű hangszere, de a vallási környezet mellett a klasszikus indiai dalok kísérőhangszereként is szerepel.

Szerkezetét tekintve a két hangszer nagyon hasonló, különbség főként a hangszekrény alakjában és méretében van. Az eszrádzs hangszekrénye jóval kisebb, kissé kerekdedebb, a dilruba hasas, gömbszerűbb. A hangszekrény alakja itt sem nélkülözi a vonós hangszerek nyakszerű bemélyedését. A hosszú húrtartó kezdeténél bőrborítás – általában kecskebőr – található a rezonátorok alatt.

Mint az indiai lanthoz, a vínához hasonlatos mindegyik hangszeren, itt is két oktávnyi (tizenegy vagy tizenhét) rezonátor húr, és ugyanannyi húrfeszítő (tarab) található, míg a húrok sorából kiemelkedő valós játszó húr csak négy van, Ma, Sa, Sa Pa hangolásban, ami az európai F, C, C, G hangolásnak felel meg. Fémhúrokat használnak.

A vonó használata a cselló vagy a nagybőgő vonótartásához hasonló, játéktechnikája rendkívül finom különbségeket képes kijátszani. A játékos a földön ül, a hangszert vagy a térdén nyugtatja, vagy maga elé helyezi a földre, az eszrádzs nyakát a bal vállán támasztja meg.

Az eszrádzs használata visszaszorulóban volt, a nyolcvanas években majdnem eltűnt, manapság ismét terjed. Jobbára fesztiválokon, nagyformátumú drámákat megjelenítő ünnepen, vagy vallási összejövetelen hallható. A hozzá hasonló szarangi vagy a kézben hordozható szarinda többször szerepel.

Felhangjai használatában és játékában a szereplők karakterének megjelenítésében drámai fordulatokra képes. Ennek a szerény, kis hangszernek sírása, emberi könyörgése és drámai jajongása hallatszik a földi nyomorúság, az elesettek segítség-kérésének megjelenítésében.

„Bárcsak lehetnék én az elesettek felkarolója, betöltvén e magasztos küldetést, de én nyomorult még saját magamat sem vagyok képes megmenteni… Hogyan lelhetném meg Isten lába nyomát, hogy fejemre szórhassam lába porát, szolgálatának szeretetét és szeretetének szolgálatát?”

2017/67
Váray László