George Bernard Shaw – Vélemények

Vélemények

Kétszer is megesett már eddigi életem folyamán, hogy ügyvédeknek a prózai valóságnak megfelelő utasításokat adtam, s meglepetve tapasztaltam, hogy egyiknek sem tettek eleget. Meg voltak győződve arról, hogy elragadott a képzeletem, vagy csak tréfálok.

Ha most megpróbálnék hamisítatlan önéletrajzot írni, ugyanez volna a baj. Halálosan megbántanám azt a néhány rokonomat, aki tudná, hogy az igazat mondom, s közben senki más nem hinne nekem.

További nehézséget jelent, hogy még én sem tudom biztosan, mi is az igazság magamat illetőleg. Teszem azt: mennyire vagyok bolond és mennyire épelméjű? Nem tudom. Különleges adottságom jóvoltából sokra vittem Londonban a mesterségemben. De Don Quijote a példa rá, hogy ha valaki ésszel sokra viszi, attól még sültbolond is lehet.

Nemrég egy kritikus azt írta, hogy „jóindulatú ellenszenvvel” viseltetem embertársaim iránt. Az „iszony” közelebb járt volna az igazsághoz, mint az „ellenszenv”, mert az ember az egyetlen állatfajta, amely mélységes és gyáva rettegéssel tölt el. Az oroszlán szelidítő bátorságát sose becsültem valami sokra. A ketrecen belül legalább a többi embertől biztonságban van. Egy jól táplált oroszlán kevésbé veszedelmes. Nincsenek eszményei, nem tartozik felekezethez, párthoz, nemzethez, osztályhoz, szóval semmi ok sincs, hogy bármi mást is elpusztítson, mint amit meg akar enni. A mexikói háborúban az amerikaiak felgyújtották a spanyol hadihajókat, s végül is tüzes kemencévé vált hajótestekből kellett kiráncigálniuk a sebesülteket. Ettől az egyik amerikai parancsnok indíttatva érezte magát, hogy katonáit összehívja, s kinyilvánítsa előttük: hisz a mindenható Istenben. Oroszlán ilyet nem tett volna. Amikor erről olvasva azt tapasztaltam, hogy az épelméjű közvéleménynek hangot adó újságok szerint ez kétségkívül tiszteletre méltó, természetes és meghatóan kegyes tett volt, arra a következtetésre jutottam, hogy én nyilvánvalóan bolond vagyok. Mindenesetre, ha én vagyok épeszű, nem volna megengedhető, hogy a többi ember szabadon járkáljon. Az nem lehet, hogy ők is, én is a valóságnak megfelelően lássuk a dolgokat.*

Huszonöt évig kannibál voltam. Azután lettem csak vegetáriánus. Shelley nyitotta ki a szememet, tőle tanultam meg, milyen barbár vagyok a táplálkozásban, de a gyakorlatban csak 1880-ban vagy akörül változtathattam életmódomon, amikor Londonban megnyíltak az első vegetáriánus éttermek.

Vegetáriánizmusom furcsa hatást vált ki kritikusaimból. Ha elolvas egy cikket, amely legújabb könyvem állítólagos ismertetése, kiderül, hogy a kritikus valójában a saját magánéletét védelmezi az enyémmel szemben, és az egész nem más, mint egy vérig sértett ember apologia pro vita suaja(1). A kritikus igyekszik végigcsinálni szokott, mutatós tollgyakorlatát, de torkára megy a vágóhidakon kiömlő vér, s felrémlenek előtte a vásárcsarnok iszonyú hullahegyei. Ez az egész mauvaise honte(2) a húsevő mardosó önvádja olyan valaki láttán, aki élő bizonyság arra, hogy sem hús, sem hal, sem baromfi nem okvetlenül szükséges az életben és irodalomban elérendő sikerhez.

A háború nem tartozik azoknak a bonyolult gazdasági, pénzügyi vagy igazságszolgáltató közintézményeknek sorába, amelyek azért működnek rosszul, mert hozzá nem értő politikai műkedvelők ügyetlen vezetése alatt állnak. A háborúhoz mindenki ért, túlságosan is jól, hiszen primitív vérontási játék, amelyben az emberi harci kedv kitombolhatja magát. Akik ügyesen játsszák, olyan nagy hírnevet szereznek maguknak, hogy az a legőrültebb becsvágyat is kielégíti. A civilek közt nevezetes embernek számítok, minthogy azonban soha senkit kegyetlenül meg nem öltem, menthetetlenül eltörpülök a hadfiak mellett, akik sok százezer kegyetlen gyilkossággal dicsekedhetnek.*****

Jegyzetek:

1. Védőbeszéde, hivatkozás a katolikussá áttért Newman bíboros azonos című híres művére
2. álszemérem
G. B. Shaw

1998/26.