2001–2010 – A kritikus évtized

A fenntarthatóság az emberi szükségletek és a rendelkezésre álló erőforrások egyensúlyát igényli. Ahogyan emelkedik az emberiség lélekszáma, növekszenek az egy főre eső fogyasztás abszolút mutatói és mélyül a szegények s gazdagok közti szakadék, eljön az a pillanat, amikor a mai kényes egyensúly tarthatatlanná válik.

Bár az emberiség szaporodása végül lelassul és megáll egyszer – a születések és halálozások száma feltehetően a 21. század közepére egyenlítődik ki -, az erőforrások felelőtlen felhasználásának legrosszabb formáit, valamint a gazdagok és a szegények közötti ordító különbséget már sokkal előbb fel kell számolni. A következő évtizedben erre legjobb lehetőségként az kínálkozik, ha a kereslet-kínálat egyensúlyát a jobb technológiák és ésszerű fogyasztás bevezetésével biztosítjuk, s a meglévő és potenciális forrásokat pedig sokkal igazságosabb módon tesszük hozzáférhetővé.

A 2001-2010. közötti időszak legfontosabb kérdése az lesz, hányan jutnak hozzá a forrásokhoz, és hogyan használják azokat. Ma a gazdag ember a pazarlásban, a szegények a helytelen felhasználásban vétkesek. A bolygónkon élő hatmilliárd ember közül a kétmilliárd gazdag túláradóan fogyaszt és szennyez, a négymilliárd szegény pedig „agyonstrapálja” és rosszul használja azt a keveset, amihez hozzájut. Tovább rontja a helyzetet, hogy a legtöbb szegény a gazdagokra jellemző életminta elérésére törekszik. A véges és már eddig is túlságosan kihasznált környezetben ez tarthatatlan helyzethez vezet.

Egy kínai közmondás így figyelmeztet: „Ha nem változtatunk irányt, valószínűleg ott végezzük, amerre most menetelünk.” Az emberiség számárama ez végzetes lenne. Ha nem váltunk irányt, a legjobb úton haladunk a túlnépesedés, a szegénység terjedése, a konfliktus-lehetőségek gyarapodása, az éghajlat-változás gyorsulása, az élelmiszer- és energiahiány növekedése, az ipari, városi, mezőgazdasági, levegő-, víz- és talajszennyezés romlása, az ózonréteg további tönkretétele, a fajok kipusztulásának felgyorsulása és a légköri oxigén folyamatos elvesztése felé. Magunk teremtjük az éghajlatváltozás miatt pusztító árvizek és tornádók veszélyét, és a talajban, levegőben, vízben és élelmiszerekben felgyülemlő mérgek által okozott súlyos egészségügyi bajok terjedését.

Ilyen világ felé haladni senkinek nem áll érdekében. Szerencse, hogy ez nem végzetszerű – döntéseken múlik, amiket még meghozhatunk.

Az ember nem egyetlen módon élhet és élhet jól: a jó minőségű életnek nem feltétele az anyagi javak tulajdonlásának magas szintje. Épp ellenkezőleg, a túlzott fogyasztás okozza a jól ismert civilizációs betegségeket: magas vérnyomást, agyvérzést, különböző szív és rákbetegségeket. Mégis, a világ lakosságának jelentős része ezt a fogyasztást tekinti ideálisnak. Mivel a kétmilliárd gazdag autóval jár dolgozni, vásárolni és nyaralni, még akkor is, amikor a tömegközlekedés is a rendelkezésére áll, ezért a maradék négymilliárd szegény is szeretne autót, leginkább ugyanilyen okból és ugyanilyen céllal. Sok kínai már jó úton van affelé, hogy megvalósítsa ezt a törekvését. Senzen, a kínai „csodaváros” központja magánautókkal tömött, s az ehhez tartozó közlekedési dugókkal és levegőszennyezéssel. Ugyanez vonatkozik étkezési szokásainkra is. A fejlett ipari országokban szeretik a marhasültet és a hamburgert, ezért a fejlődő országokban élők is erről álmodoznak, és így a déli féltekén is gombamód szaporodnak a hamburgert árusító pavilonok és a gyorséttermek.

Az értékek és az életmód változása vajon valóban képes lenne megváltoztatni az emberiség jövőjét? Nagyon valószínű, hogy igen. Mivel a kommunikációs eszközök az egész világot behálózzák, az új értékrendszer szinte azonnal eljut a világ mind a négy égtájára. Az egyszerűbb, felelősségteljesebb életmódok ismertté és elfogadottá válnak, s egyre többen akarják majd. Ez felszabadítaná túlzottan kihasznált forrásaink jelentős részét a világ többi lakója számára is. Az egyszerűbb életmód a gazdagok saját érdekét is szolgálná, hiszen a természetközeli élet, a friss élelmiszerek, a séta, a tömegközlekedés használata egészségesebb, mintha autóban ülnénk a zsúfolt utakon, marhasültet és bóvli ételeket ennénk, miközben szívjuk a szennyezett levegőt. Aki megvalósítja azt a luxus-kikapcsolódást, hogy cigarettázva, Martinit szopogatva, hamburgert majszolva, rádiótelefonozás közben sütkérezik a tengerparton, az egyúttal kiteszi magát a bőrrák, a tüdőrák, a májzsugorodás, a magas koleszterinszint és az agykárosodás veszélyének is. Kell, hogy más módja is legyen annak, hogy az ember jól éljen.

A 21.század első évtizedében az értékek és az életmód szerepének fontosságát jól szemlélteti az alábbi két forgatókönyv. Az egyik komor, a másik derűs. Szélsőséges esetek, de segíthetnek felfogni a természetét és terjedelmét annak, amit éppen kockáztatunk.

A komor forgatókönyv

A gazdag és szegény, modern és hagyományos társadalmak továbbra is előnyben részesítik az anyagi javakat, a meggazdagodást és a hivalkodó életmódot. A többség azt hiszi, hogy a természetnek az emberek céljait kell szolgálnia, és kényünk-kedvünk szerint bánhatunk vele. A darwinista társadalomelméletet vallják, miszerint az élet túlélésért fogytatott harc, ahol az erős elnyeri jogos jutalmát, és vagyont gyűjt. Az univerzum csupán passzív háttérként szolgál az ember terveihez, mozgassa akár a tudomány ok-okozati törvénye, akár isteni elrendelés. Mindenesetre az emberi viselkedés nincs tartós hatással sem a természetre, sem a társadalomra, tehát senki sem felelős azért, ami a világban történik.

Az Internet cyber-világát és a növekvő kommunikációs hálózatot a kereskedelmi érdekek uralják, amelyek a befektetés mielőbbi megtérülésére törekszenek. Az Internet egy nagy bevásárló központra emlékeztet, ahol az interaktív szolgáltatások bizonyos érdekcsoportokat szolgálnak. A rácsatlakozókat fogyasztásra ösztönzi, és azt a hitet erősíti, hogy az élet végső célja a pénzhajhászás és a gondtalan, könnyed élet.

A világ lakosságának egyre nagyobb része nem képes azonban előteremteni a szükséges anyagi javakat ahhoz, hogy részt vegyen a helyi és globális piacokban. a társadalom megosztott marad, s tovább mélyül a szakadék azok közt, akik hasznot húznak a világ elferdült gazdasági, szociális és információs rendszeréből, és azok közt, akik marginalizálódnak, vagy éppenséggel kizáródnak ebből a rendszerből.

Az anyagi javak folyamatos hajszolása, ez az anyagias életmód a források kiszipolyozásához és a környezet pusztulásához vezet. Kedvezőtlen időjárás veti vissza a termést, amelyet tovább ront a tiszta vizek hiánya, éhínség és járványok terjednek a szegények kétmilliárd legszegényebbje között. Tömeges elvándorlás indul a legkeményebben sújtott területekről oda, ahol még jobb a megélhetés, veszélybe sodorva a befogadó országok egészségügyi helyzetét és biztonságát is. Ez alacsonyabb terméshozamot, növekvő nélkülözést, több konfliktust okoz. a kormányokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, és egyik a másik után folyamodik fegyveres erőszakhoz a rend látszatának fenntartása, a kikezdett határok megerősítése, az alapvető forrásokhoz való hozzájárulás biztosítása és területüknek a nemkívánatos elemektől történő „megtisztítása” érdekében.

A katonai kiadások emelkedése elvonja a pénzt az egészségügytől és a környezetvédelemtől, súlyosbítva ezzel a legszegényebb népesség siralmas helyzetét, és tovább rontva a környezeti feltételeket. A sorozatos krízisek és szükségállapotok miatt nacionalista politikusok és katonai junták kezébe összpontosul a hatalom, és elvonják a figyelmet az alapvető intézkedésekről.

A társadalmi egyenlőtlenség és környezetetpusztulás körforgása önmagát gerjeszti. Az országok gazdasági és szociális rendszerének reformja egyre nehezebbé és költségesebbé válik, és sem kormányok, sem a helyi vállalatok nem képesek kezelni azt. 2010-re már egyik válság követi a másikat. A globális rendszer az összeomlás szélén áll.

A derűs forgatókönyv

Fiatalok és fogékony emberek világszerte ráébrednek arra, hogy a világot fenyegető veszélyekkel csak úgy tudnak szembenézni, ha megváltoztatják gondolkodásukat és viselkedésüket, ha egymás és a közös jövő iránt tettekben is elkötelezetten, hasznosan élnek és cselekszenek. az emberek kezdik felismerni, hogy egy rendkívül összetett, ugyanakkor a humán értékekre és tettekre érzékenyen reagáló hálózat éltető elemei ők. Rendelkeznek az egyéni cselekvőképesség és a mélyen gondolkodás képességével. Egyre többen élő organizmusnak tekintik az univerzumot, melynek maguk tudatos elemei.

Egy már lerobbant környezetben a hatmilliárdnyi életnek megfelelő cselekvési és életmód új viselkedési minták kialakítását követeli meg. A „próbáljunk meg úgy élni, hogy mindenki megélhessen” elve kezd tért hódítani a meggyökeresedett, gazdagok által kedvelt „élni és élni hagyni – amíg az enyémbe nem avatkozik”, vagy a szegények által hangoztatott „hadd éljek úgy, mint a gazdagok” jelszóval szemben. Az önmagunkról, a többi lényről és a természetről kialakuló új kép megjelenik az Interneten, a rádióban, a televízióban és a sajtóban, és ez fog tükröződni a vállalatok, közösségek és etnikai csoportok kommunikációs hálózataiban.

A globális üzleti világ érzékennyé válik ügyfeleik, vásárlóik értékrendjének megváltozására és az igény-váltásnak megfelelő áruval és szolgáltatással reagál. A média is új távlatokat fedez fel, és már nem érzi áldozatvállalásnak, hogy ilyen értékekről és életmódról tudósítson, hanem szükséges lépésnek az egészségesebb élet, a magasabb szociális és környezeti minőségek felé. Egyre több ember célja és kívánsága egy olyan „jobb élet”, amely nem azon alapszik, hogyan halmozzuk fel a lehető legtöbb pénzt és anyagi javat a legrövidebb idő alatt, hanem azon, miként fejlesztjük belső képességeinket, hogyan találjuk meg az emberek közti értelmes kapcsolatokat a családban, a vállalkozásban és a tágabb közösségben, és miként vigyázzuk az emberiség és a természet jósorsát.

A világot fenyegető forráshiányok nyomása, a megváltozott gondolkodásmódnak köszönhetően, összehozza az embereket, s nem teszi őket egymás ellenfelévé. Az önállóság és az autonómia igénye a mások és a környezet iránti törődéssel párosul.

A média felelőssége

A közoktatás klasszikus feladata, hogy új távlatokkal ismertessen meg, új rálátást nyisson a világra. Sajnos ma nem képes megfelelni ennek a kihívásnak. A tanárképzés keretei tíz-tizenöt év alatt alakíthatók át, és még egyszer ennyi idő telik el, amíg az oktatott fiatalok bekerülnek a társadalom életének főáramába. Nincs 20-30 évünk a valószínű globális összeomlás megakadályozására. Az új gondolkodásmód széleskörű nyilvánosságra hozatala sürgető igénnyé vált. A média minden korosztályoz és minden réteghez eljut szinte az egész világon. Ilyesfajta híreket is leközölhetnek, nemcsak olyanokat, melyek rövidtávú közérdeklődésre tartanak számot, vagy kereskedelmi érdekeket szolgálnak, és nagy hasznot hoznak.

Nem tanítani kell az embereket, hanem képessé tenni őket arra, hogy tanuljanak. A tanuláshoz pedig megfelelő légkörre van szükség, és ehhez a média a helyes tájékoztatással nagyban hozzájárulhat. Információt nyújthat a lehetőségekről és a veszélyekről, melyeken az emberek elgondolkodnak, valamint a veszély legyőzésének gyakorlati módozatairól, végül azoknak a lehetőségeknek a megragadásáról, melyek cselekvésre késztetnek. A legújabb közvélemény-kutatási eredmények szerint az emberek egyre nagyobb hányada élénken érdeklődik olyan hírekre, amelyek a jövőjükkel és gyermekeik jövőjével kapcsolatosak. A média vezetőinek össze kell kapcsolniuk a rövid távú profitérdeket a hosszú távú felelősségvállalással. Ha ezt megteszik, nagy segítséget adnak ahhoz, hogy az emberiség átvergődjön a 2001-2010 közötti kritikus évtized viharos tengerén.

László Ervin

2000/28.