Életkorunk
Amikor Isten megteremtette a világot, s már minden készen állt, trónusán ült, hogy megállapítsa a teremtett lények korát. Elsőnek az ember járult eléje, s ezt mondotta neki:
– Ádám lesz a neved, feleséged Éva. A teremtés koronája vagy, magas homlokkal jársz, örömöd leled az életben, az életed kora harminc év.
Az ember elégedetlenül, rossz kedvvel állt félre, kevesellte a harminc évet.
Most a szamár állott elő, s hallatszott az Úr szava:
– A neved Szamár. Húzod az igát, az ember üt, vág, dolgoztat, eledeled bogáncs és a kóró. Élni fogsz negyven évig.
A szamár nagyon elszomorodott, hogy ilyen soká kell neki fáradnia, dolgoznia folyton, örömtelenül. Mondta is:
– Uram, Teremtőm, könyörülj rajtam, vedd el a felét, elég nekem húsz év is.
Az oldalt álló ember rögtön odaugrott, mondván:
– Kedves Atyám, neki úgy sem kell, add nekem azt a húsz évet!
– Jól van, legyen a tied.
Így lett az ember ötvenéves. Majd előállt a kutya.
– Te különösen az emberért vagy alkotva. Folyton követed, együtt mégy vele mindig, hogy megvédd minden támadástól. Nappal dolgozol, éjjel őrködöl, ezért az urad csontokat dob neked, s ha valamire megharagszik, jót rúg rajtad. Éveidnek száma negyven.
A kutya elhűlt e beszédre, s könyörögve mondta:
– Kegyes, jó Atyám, szánj meg engem, s vedd el a felét. Nagyon elég ebből az életből a fele is.
– Neki úgy sem kell, add nekem, Uram, azt a húsz évet! – mondta a trón felé ugró ember.
– Legyen hát a tied – hangzott az Úr szava.
Így lett az ember hetvenéves. Aztán a majom következett.
– Az egész mindenségben legközelebb állsz a teremtés koronájához. Mindig arra fogsz törekedni, hogy embernek nézzenek, de ember sohasem lehetsz.
Utánozni fogod, de soha utol nem éred az embert. Csak nevetséges figura maradsz mindenki előtt. Életkorod negyven év.
A szegény majom kétségbeesve könyörgött:
– Irgalmas Teremtőm! Könyörülj rajtam, vedd el a felét. Negyven évig bolondítani magam, s igyekezetemmel világcsúfja lenni, de hisz ez borzasztó!
Az ember megint előugrott:
– Úgysem kell neki, kedves Atyám, add nekem azt a húsz évet is.
– Jól van, legyen az is a tied – hangzott ismét az Úr szava.
Így lett az ember kilencven éves. Körülbelül ezt az időt tekinthetjük a magas életkornak. S mit látunk az életben?
Az ember növekedik, fejlődik, nagykorú lesz. Harmincéves koráig valódi ember, örömét találja az életben, örvendezni tud a szép természetnek, az egészségnek. Könnyen fog új dolgokba, sok minden érdekli.
Harminc év múltán kezdődik a szamárkor. Fárad, húzza az igát, megvon magától mindent, nélkülöz, dolgozik, csak dolgozik és gyűjt.
Az ötvenedik évvel belép a kutyakorba. Amit gyűjtött, csak őrzi és őrzi. Félve néz jobbra-balra, hogy valaki el ne lopja, amit nehezen összekapart. Sajnál mindent mástól, még magától is.
Túl van a hetvenen, következik a majomkor. Az öregember a fiatalokat utánozza öltözködésben, viselkedésben, akik maguk közt csak vén szamárnak titulálják őt. Hamis fogak, hamis haj a tulajdona. Mindent elkövet, hogy megint ember legyen, de csak majmolja a fiatalokat.
2000/28.
