Tibet – a Dalai Lámák története

A tibeti királyság történelmét legendák szövik át, pontos adatokat a VII. századtól kezdve ismerünk, Szongcen Gampo (618-649) királysága idejéből a Jarlung-dinasztián belül. Ő tette valódi fővárossá Lhasszát, bevezette a buddhizmust, kulturálisan Indiát tekintette példának, ami meghatározta a vallási törvényeket. Megteremtette az írásbeliséget, törvényalkotást és az államszerkezetet.

Külpolitikailag Kína, Nepál és a török-mongol területek voltak jelentősek, ezek között kellett megtalálni a megfelelő egyensúlyt, néha a leigázásukkal, mint Triszong Decen (755-797) idejében, mikor a tibeti királyság határai Afganisztántól Kelet-Indiáig, az Altaj hegységtől a Bengáli öbölig terjedtek. Hivatalos vallássá 779-ben vált a buddhizmus.

Az első dalai láma Gendün Drub (1391-1475), aki még nem viselte ezt a címet, csak 1578-ban posztumusz adományozták neki. Tanulmányai és tanításai középpontjába állította a szútrákat, melyek a fegyelem (vinaja) „kosarát” (pitaka) alkotják, meditációval, vita-összejövetelekkel, tapasztalatcserével és elmélkedéssel váltogatva.

Életének és tanításainak másik kiemelkedő vonása a türelem más véleményekkel szemben. A legfontosabbnak az önelégültség kiirtását tekintette. A fegyelem és a kegyelem minden megnyilvánulása, az isteni kiválasztottság megannyi jele, amiben részesült, nem feledtették vele az alázat erényét. Ő még semmilyen formában nem vett részt a világi vezetésben. Felépítette a Tasilhunpo kolostort, és itt nyomtatták ki először a tibeti szent szövegeket, a Kandzsurt és a Tandzsurt, melyeket eredetileg szanszkritul írtak.

Halála után keresték a reinkarnációját, akit meg is találtak Gendün Gyaco (1475-1542) személyében.

Szonam Gyaco (1543-1588) volt a harmadik dalai láma, aki nagy hangsúlyt fektetett a misztika, filozófia, tudomány és mûvészet tanulmányozására.

A mongol kánok uralkodásának idején Altan Csagan kán térítette a mongolokat a buddhizmusra, ami új törvénykezést is eredményezett a kánnál. Ebben az új törvényrendszerben került sor a talai cím adományozására (bölcsesség óceánja), amit Szonam Gyaco kiterjesztett az említett két másik lámára, hiszen reinkarnációjuknak tekintette magát (1578).

„Szentnek kell lennie annak, aki úgy birkózik meg a külügyekkel, és teremt belső békét, hogy nem bukik bele.”

A jelenlegi dalai láma, Tendzin Gyaco 1935 július 6-án született, ő a XIV. a sorban. 1939. augusztus 23-án kiáltották ki dalai lámának, 1940 február 22-én lépett trónra, az 1954-es Monlam-ünnepség után, a Dzsokhong-templomban Csenrezing szobra előtt felvette a papi rend legutolsó fokozatának szentségét.

1957-ben, majd 1959. március 17-én ismét merényletet kíséreltek meg ellene, és aznap éjszaka száműzetésébe indult.

„Amikor leszállt az éj, utoljára beléptem Mahakala, védőistenem szentélyébe. Miután belöktem nehéz, csikorgó ajtaját, rövid ideig a küszöbön maradtam, hogy a szemeim elé táruló látvány lelkembe ivódjon. Az Oltalmazó szobrának lábánál szerzetesek mormolták imáikat. A termet csak a tucatjával arany- és ezüsttartókba állított vajlámpások világították meg. … Az oltáron a tálkában szerény árpaliszt-áldozatot helyeztek el. Az egyik szerzetes felvette a cintányérokat, egy másik a szájához emelte kürtjét, melyből hosszú, panaszos hang szállt a magasba. A cintányérok összeütődtek, s a termet betöltő zengés-bongás csillapítólag hatott rám.”

Késő éjjel, eddig sosem viselt nadrágban és hosszú fekete kabátba öltözve, a dalai láma elindult számüzetésébe. Március 30-án érték el a határt Asszamnál. Az indiai kormány a dalai lámának, családjának és kíséretének Moosuriban biztosított szállást, majd 1960-ban Dharamsalába költöztették át őket. A dalai láma kitartó hozzáértéssel, demokratikus átalakítással 1960 szeptemberében összehívta a Küldöttek Tanácsát, a törvényhozó testületet, melyben az ősi bon vallás szintén képviselve van. A láma az indiaiak hivatalos közreműködésének köszönhetően összegyűjtött egy 1500 szerzetesből álló közösséget, melynek nagy tudású tagjait a hatezer száműzetésben élő láma legkiválóbbjaiból válogatta ki. Mindeme átalakítások anyagi hátterét a szikkimi határon 1950-ben gondosan elrejtett kincstár biztosította.

Tendzin Gyaco szavai és munkássága trilógiát alkotnak, emberként hangsúlyozza valamennyiünk egyetemes felelősségét felebarátaink és a természet iránt, a buddhizmus apostolaként fordul mindenkihez, akinek közös gondja az ember megjavítása, hiszen valamennyi vallás saját szellemi orvosságával gyógyítja a szellem betegségeit, tibetiként és dalai lámaként pedig népéről és országáról beszél.

Roland Barraux könyve alapján

2001/29.