Unani tibb – Hagyományos indiai orvoslás

Dr. Suraj Parkash Melhotra Nashandasse 1960-ban született Új-Delhiben. Doktori címét nyugaton szerezte, de családjában több generációs hagyomány az Unani orvoslás.


Apai nagyapja híres Unani tibb orvos volt, apja több mint hat évtizeden át volt folytatott Unani praxist. Melhotra doktor magyar feleségével Bécsben telepedett le, ahol reformboltot nyitott. Az ajurvédikus (unani) hagyományban ez egyszersmind gyógyszertárat is jelent. Ausztria-szerte, továbbá Svájcban és Németországban előadásokat, oktatási kurzusokat tart az Unani tibbről, melyet a gyakorlatban is művel.

Történeti áttekintés

Az Unani tibb az urdu nyelvből származó szóösszetétel, mely filozófiai és vallási alapokon nyugvó egészségmegőrzési szisztémát jelent, a vallást egészen általános értelemben véve. Az Unani orvoslás kezdete India távoli történelmébe nyúlik vissza.

Az áyurvédikus orvosi tanokból két különböző iskola, a Csaraka és a Szusruta fejlődött ki, belgyógyászati és sebészeti alapokon. Az áyurvédikus tudomány a kelet-nyugati kereskedelmi útvonalakon Európába is eljutott, és minden bizonnyal sokat profitált belőlük Hippokratész, az antik Görögország híres orvosa, akit a nyugati típusú medicina megalapítójának tartanak. Krisztus előtt 300 táján feltűnően sok azonosságot találunk Hippokratész kijelentései és az áyurvédikus központok bioritmusra vonatkozó tridósa-tanai között. A közel ötszáz évvel Hippokratész után élt Nagy Sándor indiai specialistákkal képeztette ki udvari orvosait. Később India és több ázsiai ország elfoglalása után az Unani Tibb az ö közvetítésükkel terjedt el Indiából. Az iszlám indiai térhódítása után a muszlimok a hinduizmusból és a buddhizmusból eredő áyurvédával szemben saját medicinaként az Unani Tibb-et támogatták, holott ez is az áyurvédából eredt, csak hellenista hatásra görög orvoslásként vált ismertté a világban.

Az iszlámizált Indiában önálló nyelv is kifejlődött, ami urduként vált ismertté, akár csak Perzsiában a perzsa és több országban az arab.

Urdu nyelven az „unan” jelentése: Görögország, „tibb” jelentése: orvoslás. Pontos fordításban tehát a görög orvoslás, de az elnevezés megtévesztő, mivel valójában ősi indiai gyógyító rendszerről van szó, mely az áyurvédából önállósult, s melyet a görög orvosok tettek ismertté a világban.

Az Unani tibb alapelvei és sajátosságai

Az Unani tibb nem műszeres vizsgálatokon, statisztikán és laboratóriumi leleteken, hanem az orvos nagy fokú megfigyelő és interpretáló képességén alapul.

Három alapelve van: Mizadj Garam (meleg), Mizadj Sarad (hideg), Mizadj Motadil (közepes). E kategóriák nem a hagyományos értelemben vett hőérzékelési tapasztalatokat jelentik, hanem az orvos összes megfigyelésén alapuló gyűjtő-kategóriák. Egy sovány, vékony testalkatú, sápadt, szőke hajú pácienst egyéb megfigyelési elemekkel például Mizadj Sarad-ként határozhatnak meg, a megállapított fő-Mizadj további alkategóriákkal bővül. Jelen példában a vizsgált személy lehet Mizadj Balghami, mely különböző hurutos megbetegedésekre utal, vagy Mizadj Safrai, mely az epe megbetegedéseit jelzi.

A Mizadj-princípiumok segítségével történik a diagnózis és a terápia megállapítása, figyelembe véve a vizsgált személy panaszait és korábbi betegségeit is.

Egy tapasztalt Unani tibb orvos a Mizadj-ok alapján teljes mértékben fel tudja tárni páciense egészségi állapotát, és ha szüksége van rá, gyógyszerekkel látja el. Gyógyszerek lehetnek gyógy- vagy más növények, ásványok, fémek, festékek, virágok, továbbá különböző szubsztanciák, mint víz, forróság, hideg, meleg, gőz. Az Unani tibb-ben a gyógyszerek és terápiás hatásuk megállapításánál a felhasznált anyagok szubsztanciájának és minőségének is fontos szerepe van.

E szubsztanciák: föld (Zamin), víz (Aab), tűz (Atasch), levegő (Hawa), éter (Asman), tér (Muhit), idő (Waqt). A minőségek: szag, íz, szín, öröm, fájdalom, tapintás.

Az ájurvédával ellentétben az Unaniban a fent részletezett kritériumok segítségével történő pontos diagnózis felállítása után nevezik meg a betegséget. Lényeges azonban a beteg származásának, születési helyének, nemzetiségének, vallásának, gyermekkorának, pubertásának, életkorának, lakóhelyének, családi állapotának és addig eltelt életútjának ismerete is.

A végleges diagnózishoz tartoznak még az alábbiak: az emberi test anatómiájának ismerete; a testalkat típusa és a testfelépítés vizsgálata; pszichés állapot; a test hőmérséklete; a bőr minősége; ödémák vagy duzzanatok; hideg vagy meleg verejték; szagok; szívzörejek; a légzés zajai; a belek zajai; pulzusdiagnózis; nyelvdiagnózis; a szájüreg és a fogazat elemzése; a bőr színe; az arcjáték; a szemek; az ajkak; az ujjak és a körmök; a hang; a vizelet és a széklet analizálása.

Végezetül a páciens beszél betegségeiről, életmódjáról és étkezési szokásairól.

Az Unani gyógyászat alkalmazhatósága

Az Unani Tibb-et mindenütt alkalmazhatjuk, ahol az ahhoz szükséges ismeretek rendelkezésünkre állnak, vagyis ismerjük az illető helyen megtalálható gyógyító anyagokat, de az étkezési, életvezetési, kulturális, vallási szokásokat is.

Különösen a migrén, az influenza, a fejfájás, különböző gyomorpanaszok és emésztési zavarok, alvási zavarok kezelhetők e gyógymóddal.

Az ájurvéda gyógyászat hűsítőként, lázcsillapítóként, továbbá hólyagpanaszok kezelésére alkalmazza. Ismert még köhögés, rekedtség ellen, valamint gyomor és bélpanaszok enyhítésére. Jó erősítő szernek tartják, rákellenes hatását is elismerik.

Néhány az Unani gyógyászatban használt növény, fűszer

Karéla: Keserű, zöld termése inzulint tartalmaz, amit a modern allopátia is felismert, de elődeink közel ötezer éve ismerik a diabéteszre gyakorolt gyógyító hatását.

Keserű hatóanyagai serkentik a mirigyek működését, fokozzák a váladék-képződést, regenerálják a bél nyálkahártyáját, gyógyítják a gyulladásokat, erősítik az immunrendszert. A karéla csökkenti továbbá a véredények zsírtartalmát, javítja a szívműködést, étvágyjavító, emésztést segítő, általános vértisztító, görcsoldó hatású. Nemcsak vízhajtóként kiváló, de segít a testsúly csökkentésében is. Az Unani Tibb különösen ajánlja sárgaság, vérszegénység, cukorbetegség, epe- és vérképzési zavarok, vizelési zavarok, köhögés és asztma ellen.

Sáfrány: Színe és kiváló ízesítő hatása miatt világszerte ismert fűszer. A Crocus Sativus néven ismert virág bibéjéből vonják ki.

Egy kilogramm szárított sáfrány előállításához körülbelül százezer darab kézzel szedett virágra van szükség. Gyógyító hatása különösen a vér koleszterin szintjének csökkentésében ismert.
Az Unani Tibb az alábbi panaszok kezelésére javasolja: nyálkahártya-gyulladás, nehéz sebgyógyulás, fejfájás, mérgezés, égető szomjúság, izzadás, rüh és egyéb bőrbetegségek. Testi és lelki nyugtató hatású.
Néhány komponense növeli a szervezet baktériumok és vírusok elleni védekező képességet.

Methi (Trigonellafenumgraicum): Indiában széles körben ismert zöldség, melynek zsenge szárát és leveleit hasznosítják. A négyszögletes, meglehetősen lapos, bézsbarna színű növény magja számos zöldség-ízesítő és más pikáns fűszer lényeges alkotóeleme, Indiában a nők szülés után a kosszarv alakú magot jaggeryvel (nem finomított pálmacukorral) fogyasztják, mivel segíti az anyatej elválasztását. Meglehetősen keserű íze miatt ügyelni kell, hogy a megfelelő koncentrációban fogyasszák. A Methi az ajurvédikus orvoslásban évezredek óta ismert gyógyszer. Legalább harminc százalék fehérjét tartalmaz, de sok vas, foszfor, B-vitamin-komplex, D-vitamin és karotin található benne. Enyhe melegítőként, nyugtatóként, étvágyfokozóként és fájdalomcsillapítóként alkalmazzák, de ismert különböző gyomorpanaszok, aranyér és érelmeszesedés kezelésében is. Gátolja a hajhullást és a korai őszülést, serkenti az immunrendszer működését, tisztítja a májat, a vesét és a nyálkahártyát. Általános erősítő szer.

Okra: Hibiscus-féle, melynek termését virágzás után négy-hat nappal szedik. Indiában számos fűszer alkotóelemeként ismert, de önállóan is fogyasztják. Az ínyencek éppúgy fontosnak tartják, mint az egészségükkel törődő emberek, mivel az ajurvédikus hagyomány szerint rákellenes anyagokat tartalmaz. Ezen felül sok benne a béta-karotin, a B-vitamin komplex, továbbá magas C-vitamin és kálium tartalma van. Kalcium tartalma hihetetlenül magas, valamennyi zöldség és gyümölcsfajtát felülmúlja.

Dr. Suraj Prakash Melhotra

2001/29.